Forgókínpad

Forgókínpad

Gődény doktor és a célok

2021. február 21. - Szele Tamás

Vannak lehetetlen vállalkozások, én ma ilyesmire adtam a fejemet: megpróbáltam rájönni, mit akar doktor Gődény és pártja. Jelentem, mindent akarnak, de azt most rögtön, ezen kívül nem körvonalazhatóak a céljaik, de ne legyen se járvány, se maszk, se karantén, se oltás.

godeny1_1.jpg

Viszont legyen szőlő és lágy kenyér, ingyen, és mindenkitől, akinek van valamije, vegyék el azt.

Mondjuk ez utóbbival pont ők járnának a legrosszabbul, mert például Gődény doktor nem szegény ember, de van az a populizmus, amiért megéri a tűzzel játszani. Azonban az elemzés előtt tisztázzunk pár dolgot.

Ma sem lettem virológus, infektológus, tehát nem kívánom eldönteni, milyen természetű ez a világjárvány, mennyire súlyos, melyik vakcina milyen hatásos: ezeket a kérdéseket meghagynám a kommentszekcióban gyülekező aranydiplomás szakértőknek. Én egy politikai folyamatot vizsgálok, annak fejlődését, szerveződését, és ehhez még annak sincs köze, hogy magának a vizsgált mozgalomnak mennyiben és mennyire lehet vagy nem lehet igaza. Szóval: nem arról írok, amin vitatkozni tetszenek, arról írok, ami mintegy másodlagosan zajlik a szemünk előtt.

Igen, a kormány mesterien használta ki a világjárvány nyújtotta lehetőségeket. Mindent kihasználnak, nekik minden jó valamire, most a sok egyéb haszon mellett az a legnagyobb trükkjük, hogy megkonzultáltatják a járványügyi intézkedéseket, aztán úgyis azt tesznek, ami pillanatnyilag az eszükbe jut (vagy ami hosszú távon hasznos számukra). Ellenőrizni rajtuk kívül senki sem képes a beérkező véleményeket, azt mutatnak ki belőlük, amit akarnak.

Ezért intézkedtek azonnal, késedelem nélkül, mikor hétfőn valaki megelőzte őket, és elindított egy hamis nemzeti konzultációs oldalt, amit szinte azonnal le is lőttek. Nyilvánvalóan adathalászatról volt szó, és nem kispályás szélhámosok próbálkoztak a dologgal, ugyanis... ha nekem van egy hamis nemzeti konzultációs oldalam, ami pont olyan (vagy majdnem olyan) mint a kormányé, azzal milyen adatokat tudok összehalászni?

Pontosan azokat, amiket a kormány is összehalászgat.

Honnan halászom el őket?

A kormány elől.

Mire jók ezek nekem?

Amire a kormánynak: választások befolyásolására, pártok alapítására, képviselő-jelöltek támogatására. Illetve, még valamihez lehet velük kezdeni: el lehet adni az egész adatbázist a kormánynak, ugyanis az én aláíróim az ő konzultációjukat már nem töltik ki, hiszen úgy tudják, velük már konzultáltak.

Már persze, ha a kormány megveszi és nem kerget ki vasvillával a piacról, ugyanis nem szeretik a konkurenciát.

Szóval: akárki is indította azt a hamis oldalt, amennyiben elfogadjuk tapasztalataink alapján, hogy a kormánynak sandák a szándékai, azt is el kell fogadnunk, hogy ez is sanda szándékkal indult, mert semmi egyébre nem jók a begyűjtött adatok, csak csalásra. Az hogy a kormánynak vagy másnak, mindegy is.

Nem véletlen, hogy a különös hátterű Normális Élet Pártja, ami minimum kétszer született (ugyanis tavaly nyáron, mikor Gődény doktor még „politikamentes flashomobokról” szónokolt a Múzeumkertben, már bizony meg volt alapítva, másodszor akkor született meg, amikor az alapítása pár héttel ezelőtt kiderült) nem is egy ilyen kezdeményezést indított volt el, rendszerint közösségépítésnek álcázva, a legújabb még él és általában is erőltetik az adatgyűjtést. Hiszen Gődény izmos alakja mögött ott áll a törékeny Seres Mária, aki a kamupárt-adatbázis összegyűjtésében és az azzal való sok éves visszaélésben szerzett múlhatatlan érdemeket. Folyamatosan szerveznek, buzdítanak a helyi csoportokba való belépésre, az ember lassan azt hiszi, ha benéz hozzájuk, hogy a Putyilov-gyárban jár. Ezt például 15 órája posztolta Gődény doktor:

Kedves Barátaim és Csoporttársaim, kérlek benneteket olvassátok végig!

Ahogy ezt már jeleztem, fontos időszakhoz érkeztünk, ezért innentől az érdemi munkákra, a február 28-i fővárosi megmozdulásra, és annak szervezésére koncentrálunk.

Nem csak február 28. miatt van erre szükség, hanem a figyelemnek a lényeges és fontos dolgok felé terelése, és a csoportok aktivitásának, hasznosságának, és a közösségek igazi erejének a kiaknázása érdekében is. Az első lépés ehhez, hogy a beszéd, a komment és az egyéb időrabló dolgok helyett most már az együttműködésre, az igazi cselekvésre és a szervezkedésre koncentráljunk.

A korábbi kérésnek megfelelően ehhez a helyi közösségek is létre lettek hozva, amiket erősíteni kell, ezért kérlek Titeket, hogy a megyéjében mindenki lépjen be a hozzá legközelebb eső helyi facebook csoportba, hogy az egy környéken élők felvegyék egymással a kapcsolatot, és többek között meg tudják szervezni közösen az utazást a február 28-i megmozdulásra.

Így nem lesz senkinek akadály és kifogás a távolság, mert lesz majd akivel el tud jönni kényelmesen, olcsón, és függetlenül a közlekedési lehetőségektől. Ezt majd a helyi csoportokban egyeztetni tudjátok egymással.

A fővárosban élőkre is ugyanez vonatkozik, és őket is arra kérem, hogy lépjenek be a kerületük szerinti facebook csoportba, hogy felvegyétek egymással a kapcsolatot, és többek között megtudják majd szervezni a találkozást február 28-án. Így nem lesz senki magányos, félszeg résztvevő, és a kerületi csoportokban majd egyeztetni tudtok több mindent is.

Nektek egyébként is fontos szerepetek lesz, és nem csak azért, mert helyben vagytok és ezért minden könnyebb, hanem hogy a vidéki, nagy távolságból is érkezőket lélekben erősítsétek azzal, hogy hatalmas számban megjelentek majd a Hősök terén. Nagyon számítok rátok ebben!

Tehát arra kérek mindenkit, hogy itt vannak alább felsorolva a csoportok, lépjetek be ezekbe és nézzétek meg a legfelül rögzített közleményben, hogy a fővárosi kerülteknek és a megyék helyi közösségeinek mik az elérhetőségei, ahová lépjetek be, és ott majd kapcsolatba tudtok kerülni és össze tudtok dolgozni a facebookon is a jövőben.

Ehhez várom még az aktívabb, és a szervezésben is közreműködő jelentkezőket erre az email címre, ahova azt is írd meg, hogy melyik csoportban fogod össze és szervezed a közösséget: helyiszervezes@gmail.com

Hálás vagyok az együttműködésetekért, és várok mindenkit február 28-án Budapestre, a Hősök terére!

Köszönettel: Dr. Gődény György

Budapest”

Alant hosszú lista a megyei alapszervezetek elérhetőségével. Igen, a 28-i tüntetés a Hősök terén... amin ki tudja, hányan lesznek. Ugyanis az a szomorú helyzet, hogy ülnek a konjunktúralovagok a járványvonaton, és veszekszenek arról, hogy ki vezeti. Pedig igazából a kormány a masiniszta, egyedül ők vannak abban a helyzetben, hogy egyértelműen profitálhassanak a helyzetből. Ezen a járaton minden más politikai mozgalom csak potyautas, kétségtelen, hogy Gődény mester a legerősebb közöttük, de kétlem, hogy meg tudná tölteni a Hősök terét vagy akár egy tömegnek tűnő csoportot oda tudna vinni.

Ugyanis a rendőrség büntet, főleg a szervezőket, de a résztvevőket is, és azt a magyar ember nem szereti. A büntetés komoly, ez már kiderült: a tavalyi megmozdulgatásokon pár százezres tételt kapott, aki odament, idén január 31-én a Hősök terén már összesen három és fél milliót szabtak ki a szervező Ecsenyi testvérpárra. Ilyen növekedési ütemmel számolva rövidesen a GDP mérhető bevételi tétele lenne a tüntetési-gyülekezési bírság, csak hát ezek a pénzek többnyire nem behajthatóak. De mert ezzel szemben igenis kiszabhatóak, nagy szüksége van a Normális Élet Pártjának a regionális szerveződésre, ha egyáltalán tüntetni akar: csoportban talán inkább vállalják a hívek a kockázatot, mint egyedül. Bár nincs nagy jelentkezés a rendezvényre, nem tódulnak a forradalmi tömegek: Gődény doktor is a szemére hányja a követőinek, hogy lagymatagok.

Erre hívtam fel a figyelmet, és hogy osszátok meg, mert nagyon fontos téma, ehhez képest mindent alulmúlt! Ezért ma újra kiraktam, de most sem olvastátok és osztottátok meg, csak kevesen.”

Hogy tehát mi lesz 28-án a Hősök terén, azt korai volna megjósolni, bár népfelkeléstől nem tartok. De térjünk már így, a vége felé a dolgozat tárgyára: miért tüntetnek vagy tüntetnének ezek az emberek, mit akarnak?

Ugyanis erről esik a legkevesebb szó.

Benne van a nevükben is: „normális életet” követelnek.

Mikor normális az élet? Ha olyan, mint a járvány előtt volt? Van egy rossz hírem: amennyiben egy időgéppel visszautaznánk tavalyelőtt novemberbe és megkérdeznénk az utca emberét, normálisnak érzi-e az életet, még jó, ha nem kergetnék meg a kérdezősködőt. Dehogy volt az élet korábban „normális” – csak egyes, mostani kellemetlenségek mára tovább nehezítették. Kicsit olyan ez, mint a viccben: Kohn elmegy a rabbihoz tanácsot kérni.

- Rabbileben, mondd, mit tegyünk, hárman lakunk egy kis szobában, nagyon zsúfolt...

- Fiam, először is költöztesd hozzátok az anyósodat.

- Tessék?

- Tedd meg!

- Rabbileben, ez csak rosszabb lett.

- Akkor vegyél fel egy cselédlányt is!

- Még rosszabb! Állandóan veszekszik mindenki, szétmegy a fejem!

- Vegyél még egy bakkecskét is.

- Rabbileben, ez maga a pokol. A kecske büdös, az anyósom pokollá teszi az életemet, a cselédlány mindent összetör, a feleségem nem áll velem szóba, a fiam el akar szökni a vándorcirkusszal...

- Akkor fiam, most szépen add el a kecskét, bocsásd el a cselédlányt, küldd haza az anyósodat és holnap gyere vissza.

- Rabbileben...

- Nos, fiam?

- Mi egy hatalmas, tágas palotában élünk!

Szóval, ha a párt céljainak megfelelően azonnal eltörölnék az összes járványügyi tilalmat – most ne foglalkozzunk azzal, milyen következményei volnának ennek – akkor is csak ott tartanánk, ahol Kohn és családja: ahonnét elindultunk és az egyáltalán nem volt ideális vagy normális állapot.

Ne legyen oltás? Ez csak akkor lenne értelmes, ha maga a vírus sem létezne, viszont annak a nyílt tagadásától épp Gődény doktor zárkózik el a leginkább, emiatt is találta ki a „vírusrealista” kifejezést, mert a nyílt tagadásért bizony be lehetne őt zárni. Tehát ez az út járhatatlan, maximum a betegség súlyosságát lehet relativizálni. Részemről két napja halt meg egy nálam alig pár évvel idősebb barátom ebben a járványban, szóval ennek a gondolatnak nem lennék célközönsége és sokan járnak az én cipőmben...

Akkor mi is az a normális élet, amit vissza akarnak kapni?

Az a kizsákmányolt lét, hibrid diktatúra, amiben a járványig éltünk, dobd el a maszkodat, és minden jó lesz? Ezt azért senki sem gondolhatja komolyan. Ráadásul a Gődény-pártnak is megvannak a maga potyautasai, parazitái, a szélsőséges mozgalmak árvái, akik vígan tolják az egészet a szélsőjobb felé. Hogy ehhez maga a pártvezér mit szól, azt nem tudni, leginkább semmit, de akad nyílt antiszemitizmus is a csoportjukban, engedelmükkel nem idézném, aki kíváncsi rá, megnézheti itt.

Tehát, összefoglalva: mit akar a Normális Élet Pártja, miért fognak tüntetni?

Azt, hogy ne legyen olyan rossz, mint most.

Hanem legyen olyan rossz, mint korábban volt.

Esetleg, új elemekkel gazdagítva a szélsőségesek részéről: legyen még sokkal rosszabb is.

A magyar kormány pedig vígan dörzsöli a markát a sarokban, mert minden ilyen mozgalom, minden ilyen megmozdulás az ő fő céljukat segíti.

Nevezetesen azt, hogy a 2022-es választás ne a politikáról szóljon, hanem a járványügyi intézkedésekről.

Ők az igazi masiniszták ezen a vonaton.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása