Forgókínpad

Forgókínpad

Alapkérdések válasz nélkül

2021. február 22. - Szele Tamás

Vannak érdekes dolgok a világon, például a KESMA működése. Vagy a hajdanvolt dzsingiszida mongol birodalomé, bár ez utóbbi valamivel jobban volt megszervezve és szigorúbban is vezették. Amiből az a tanulság, hogy a KESMA-nak van még hova fejlődnie, egyelőre a tömeges támadást, a lovasrohamot gyakorolják, időnként feltűnő sikertelenséggel.

dzsunka_rombolo_ellen.jpg

Ugye, most is ostromolják a techóriásokat, nem győzöm elégszer elmagyarázni, hogy a magyar kormánynak nem az a baja a közösségi oldalakkal, mint a Facebook meg az olyan mindent járó malmocskákkal, mint a Google, ami a világ többi részének, például Ausztráliának, hogy tudniillik lenyomják a reklámpiaci árakat a Holt-tenger szintje alá és ettől éhen döglik nem csak a hirdetési szakma, de a világsajtó is.

A magyar kormánynak – és még néhány populista állami vezetésnek – az a baja, hogy létezik a moderáció fogalma, minek következtében nem lehet bármit és akármit alanyi jogon közzétenni, így komoly akadályokba ütközik a mindenféle uszításra és álhírekre alapuló politizálás. Mondom én ezt már hosszú ideje, tegnap eljutott a Telex ingerküszöbéig is, ettől még a karaván halad, évek óta folyik a moderáció megléte miatt a techóriások elleni kampány, ami eredetileg pár szélsőjobboldali megmondóember sértődésével kezdődött, de most, hogy politikai értelme mutatkozik a dolognak, készül a Facebook-törvény, és kampányeszközzé lehet majd vele változtatni a Magyarországon legnépszerűbb közösségi oldalt, vagy ha az nem sikerül, el lehet lehetetleníteni, hogy más se használhassa. Ha lehet, semmire sem.

Ennek a nagy harcnak, mely hasonlatos ahhoz, amikor a bambuszdzsunka tüzes nyilakkal lövöldözi a brit csatacirkálót, és közben hazafias néphimnuszokat énekel a legénység, ennek a hadjáratnak lett volna része a Médiapiac által dr. Nyakas Leventével, a Médiatudományi Intézet vezetőjével készített interjú, amit átvett tegnap a Magyar Nemzet is (én ott figyeltem fel rá) és ami – ha az eredetijét is elolvassuk – kudarcot vallott, ugyanis Nyakas úr nem véletlenül szakértője a kérdésnek. Nem mondott semmi olyant, ami politikailag hasznos, vagy akár felhasználható lenne bárkinek is, olyan semleges maradt, mint egy nemesgáz. Sőt, általában véve: pontosan, értelmesen, okosan fogalmazott. Mivel a beszélgetés a sajtó szabadságával foglalkozott az online térben, eredeti címe a különben szintén kormánykézben lévő Médiapiac hasábjain az volt, hogy:

Szabad, de még meddig?”

Mármint az online sajtó. Ezt mondjuk én is kérdezhettem volna, csak a túlpartról, azonban nézzük csak, milyen címet kapott a Magyar Nemzetben közölt kivonat?

Kiegyensúlyozottság, sokszínű tájékoztatás, ellentétes vélemény? Kizárva!”

Nagyon nem erről szólt a dal, a „kiegyensúlyozottság” szó egy helyen fordul elő, éspedig ott, ahol az algoritmusok működése kerül szóba. Ott hangzik el, miszerint:

„– Azok a tájékozódást segítő elvek, amelyek a hagyományos médiavilágban alakultak ki, nem értelmezhetők ebben a környezetben. Így kár is felvetni például a kiegyensúlyozottság elvárását, a sokszínű tájékoztatás kötelezettségét vagy a hallgattassék meg a másik fél kívánalmát – fogalmazott az intézetvezető.”

A „kizárva” és a „nem értelmezhető” azért nem szinonimák. De lássuk az egészet. Dr. Nyakas tudós ember lévén, először meghatározza, mi is a sajtó és másegyebek szabadságához való jog:

„– Ezek a jogok a véleménynyilvánítás jogára mint egyfajta anyajogra vezethetők vissza – magyarázta a szakember, hozzátéve, hogy a szólás szabadsága véletlenül sem keverendő össze a sajtó szabadságával. Előbbi – nagy vonalakban – azt garantálja, hogy valaki nyilvánosan kifejthesse álláspontját, utóbbi pedig a vélemények írott vagy elektronikus megjelenítésére ad lehetőséget.”

Azt már én teszem hozzá, hogy alapvetően nem arról van szó, miszerint a vélemény nyilvános kifejtésének, avagy írott-elektronikus megjelenítésének ne lehetne semmiféle következménye. Sőt, szokott is lenni, azt hívjuk sajtópernek, épp pár napos a hír, hogy a tavalyi évben 57 helyreigazítási pert vesztett a kormánymédia, ezzel szemben a független összesen hetet. Sebaj, ne bánkódjon a KESMA, jön a kampány, veszítenek ők még többet is. De menjünk tovább. Tisztázódnak a fogalmak.

„– Semmiképpen sem beszélhetünk cenzúráról akkor, ha az állam például bizonyos társadalmi csoportok védelméért korlátozásokat vezet be. Így amikor törvény tiltja meg a gyűlöletbeszédet, akkor nem cenzúráról van szó, hanem arról, hogy a közhatalom megóvja, mégpedig legális, alkotmányos módszerekkel a társadalom bizonyos tagjait. Ilyenek lehetnek az etnikai vagy az identitásuk alapján kisebbségben lévők. A tilalom ellenére mégis előfordulhat, hogy jogellenes vélemény jelenik meg a nyilvánosságban, de ezért a véleményt megfogalmazónak szankcióval kell számolnia. S ezzel a vélemény közlője is tisztában lehet, mégpedig azelőtt, hogy állításait megfogalmazta és világgá kürtölte volna.”

Tehát ha valaki törvény- és jogsértő dolgokat publikál, annak számolnia kell azzal, hogy baj lesz belőle, és ne kiabáljon a sajtószabadságról vagy véleményszabadságról, szólásszabadságról: jogi szempontból ugyanis neki ismernie kell a törvényt, nincs apelláta. (Ilyenkor szoktak átmenni a szélsőjobboldaliak demokratába és emberi jogi harcosba, ami nagyon röhejesen áll nekik).

„– A szerkesztő döntheti el, hogy a sajtótermék mit közöljön és hogyan – foglalta össze röviden az intézetvezető. A sajtótermékek sajátos profilt alakítanak ki maguknak, nemegyszer meghatározott olvasói, nézői, hallgatói kört céloznak meg, a tartalom is ezek figyelembevételével készülhet el, és a szerkesztő ennek szellemében hozza meg döntését.”

Pontosan. Hiába hiszi azt az egyszerűbb lelkek nagy része, hogy a Facebook „médium” és ő ott „publikál”, tehát épp annyira újságíró, mint az, aki ebből él, míg a közösségi oldalnak nincs szerkesztője, főszerkesztője és felelős szerkesztője, addig nem is sajtótermék. Addig kávéház, ahol fecsegnek, pletykapiactér, fehér fal, amire firkálni lehet. De nem sajtótermék. És Pista bácsi, Mari néni sem lesz zsurnaliszta a posztolástól, fűtse akármilyen szent vagy szentségtelen indulat.

Sajnos kezd fogyni a terjedelem, ki kell hagynom a sajtószabadság háromféle megközelítését, pedig tanulságos lenne, aki teheti, olvassa el, mert érdemes. Jussunk el az online térbe, ami – Nyakas úr szerint – elsőként megszabadította a médiát a felületek szűkösségétől. Ez igaz, viszont:

A közösségi oldalak elődjei csupán egyfajta tárhelyszolgáltatóként tekintettek önmagukra. Feladatuk annyi volt, hogy felületet adtak a megszólalni vágyóknak, a közhatalom pedig nem szólt közbe, mondván: érvényesüljön a szólás szabadsága. Ez a koncepció azonban megváltozott a közösségi oldalak megjelenésével. Utóbbiak saját szabályzatot alkottak, vállalták a sértő bejegyzések eltávolítását, egyúttal – a felhasználói preferenciákat alapul vevő algoritmusok segítségével – szelektálni, rendszerezni és ajánlani kezdték felhasználóiknak a különféle tartalmakat.”

Itt kiált cenzúrát a politikus. Ez izgatja Varga Judittól a Gumicsirkés Gusztiig a teljes magyar jobboldalt (meg egyeseket a baloldalon is). Az algoritmus, ez a sejtelmes, titokzatos Szent Grálja a közösségi oldalaknak, ezt kell nyakon csípni, szabályozni, és már a miénk is!

Valószínűleg beletörne a bicskájuk, de másoknak is, sőt, az üzemeltetőknek is beletörik úgy havonta egyszer, mikor próbálják finomhangolni és marhaságok történnek emiatt. Az algoritmusoknak – mert nem egy van, azért emlegetnek egyet, hogy jobban nézzen ki a legenda – eredendően üzleti a célja. Éspedig kétféle. Egyrészt figyeli, mi érdekli a felhasználót úgy általában, és ennek függvényében mutogatja, ajánlja neki a tartalmakat. Nekem például biztos, hogy feldobja a számítástechnikai híreket, de ismerek embert, aki nem is látott még ilyesmit a Facebookon. A másik, szintén a feltérképezett profil függvényében: a hirdetések elhelyezése. Mikor memóriát kerestem egy gépbe, és ezt megosztottam az ismerőseimmel, hetekig kaptam a különböző memória-reklámokat. Ha valaki eldicsekszik azzal, mekkora halat fogott, annak horgászbotokat fog ajánlani. Erről legendák százai szólnak: a két cél röviden összefoglalva annyi, hogy kössük le, tartsuk a felületen a felhasználót és reklámozzunk neki minél sikeresebben árucikkeket. Politikához nem volt köze az algoritmusoknak, míg rá nem kényszerítették az oldalakat, hogy legyen.

Mert hát a politikát egészen pontosan úgy adják el, mint az érett túrót: reklámmal, erre két (egymástól nem feltétlenül független) helyen is rájöttek vagy tíz éve, a Cambridge Analyticánál és Olginóban, az FSZB egyik kutatóintézetében. Trükkökkel kicsalták az eredetileg reklámokhoz használatos felhasználói adatokat a Facebooktól, és – visszaéltek velük, olyan értelemben, hogy pont úgy árulták a politikai nézeteket, mint az érett túrót, illetve mivel az áru nem tetszett volna mindenkinek, bevetették a személyre szabott álhírek módszerét is, ami a hirdetési szakmában tilos. Így viszont már kicsit veszélyes lett a helyzet. Mostanra politikai szempontból egyaránt felmerül az álhírek, hazugságok, uszítások moderálásának szükséges volta, illetve a mocskos eszközöket kedvelő politikusok részéről a moderáció teljes eltörlésének igénye. A magyar helyzetet ez mérgezi.

A végére hagytam a Magyar Nemzet által a címben (és egyes olvasóim által nálam levélben) hiányolt „kiegyensúlyozottság, sokszínű tájékoztatás, ellentétes vélemény” kérdését. Szóval, ezt úgy képzelik, hogy akkor szabad, sőt, demokratikus és liberális a sajtó, ha egyszerre üt jobbra és balra, minden kérdésben megszólaltatja az ellenvéleményt is. Szép elv, magam is törekszem rá. Csakhogy.

Csakhogy ha teszem azt, egy bármilyen oldali politikus mondjuk a nevére íratja a Balatont és eladja Grönlandnak, hogy pótolják belőle az olvadó jéghegyeket, az hír, mégpedig fontos hír. Akkor lennék kiegyensúlyozott, ha a megírásakor prezentálnék mellé egy hasonló súlyú hírt a másik oldalról is, mármint a politikusok és a pártkatonák szerint. De mit csináljak, ha nincs? Ha a másik oldalon épp nem loptak egy mákos tekercset sem? Akkor hallgassak? Az kiegyensúlyozott lenne, valóban, csak nem volna újságírás. Találjak ki egy hírt? Az meg hazugság.

A másik ilyen eset, amikor valaki evidenciákat von kétségbe, például azt állítja, hogy lapos a Föld. Nem lapos, mindenki tudja, bizonyított tény. De ő azt nem hiszi. Bizonyítsák akárhányan, akárhányszor. Ilyenkor van az, hogy az egy vagy száz ellenvéleménynek ugyanakkora helyet kéne adni ennek az elvnek a jegyében, mit a sok millió véleménynek. Azt már nem is mondom, hogy mennyire keveri a kedves mindenki a véleményt, a tényt és a hit fogalmát.

Szóval, ezek azok az alapvető kérdések, amelyekre dr. Nyakas Levente rávilágított, amikkel minden nap meg kell küzdenie a sajtómunkásnak, és amelyekre – nem adott választ. Nyitva hagyta őket, így az interjú készítésének politikai szándéka csütörtököt mondott, ellenben a sajtószakma gazdagodott pár tisztán megfogalmazott problémafelvetéssel.

Csodafegyver nem lett a beszélgetésből a teljes médiahatalomért folytatott hadjáratban – de ilyen az, amikor nem lehet kicsavarni az interjúalany szavait sehogyan sem. Mert kérdésre kérdéssel válaszol.

Na, azért a Magyar Nemzetnek egy kicsit csak sikerült.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása