Elszabadultak az agyak tegnap és épp ámokfutó versenyt tartanak, erős a mezőny, nagyon erős, de mi, büszke magyarok jó eséllyel indulunk akár világszinten is a dobogós helyért. Tegnap két orbitális hülyeségre lehettünk büszkék, két egész estét betöltőre, ami nem akármi egy ilyen kis országtól, mely amúgy is évszázadok óta vérzivatarban áll, és régen tépi a balsors is.

(Fotó: Építészfórum)

Mármost azt nem tudom viszont, az őrültségeket besorolhatjuk-e a balsors hatáskörébe. Vagy, vagy sem: a világjárványt mindenképpen súlyosabb csapásnak érzem, mint egy alagutat vagy két aranyszobrot. Ehhez még vegyük azt, hogy az alagút nem alagút, az aranyszobrok meg nem aranyból vannak. Szóval, szokás szerint semmi sem az nálunk, ami.

Azt már tegnap körüljártuk, hogy az alagút miért nem az, ami, illetve van akinek az és van akinek nem, innentől politikai meggyőződés kérdése, hogy ki minek tekinti, a kormány hívei számára egy autós VIP-aluljáró, a kormánnyal szemben állók számára titkos menekülő-alagút, ebből még lesznek véget nem érő hitviták, annyi biztos, hogy megépül. De már annyira titkos nem lesz, hiszen mindenki tud róla – aztán majd mindenki jól elfelejti, szokás szerint. Azt viszont sikerült megfejtenem, miért került ez a beruházás pont a Nemzetbiztonsági Bizottság elé.

Azért, mert ha titkosítható, akkor nem kell közbeszerzési eljárással pályáztatni a kivitelezést, akkor az a cég kpaja a szerződést, amelyik „eléggé megbízható”. Szóval, fordítva ültünk a lovon tegnap, a titkosításnak nem politikai, hanem nagyon is üzleti okai vannak, azért is nem akkora baj, hogy kipattant a fenenagy államtitok. Különben... kétmilliárd? Egy alagútért (vagy aluljáróért) reális ár, csak a kormányberuházások esetében nem szoktuk meg, hogy ilyen alacsony. Persze a magyar építőiparban mindig átlépik a keretet, majd olyan tízmilliárd fölött mondhatjuk, hogy megálljunk, mert itt van már a Kánaán.

Azt azért csodálom, hogy senkinek sem jutott eszébe, miszerint ez nem is lehet menekülő-alagút, alagúton menekülni gyáva dolog, igazi fideszes ereszcsatornán menekül!

Ennyit az alagútról/aluljáróról, vegyük az aranyszobrot vagy -szobrokat.

Az úgy volt, hogy hajdanában-danában, 2018 nyarán a Magyar Nemzeti Bank megvette volt a Postapalotát, ami akkor már nem a Magyar Postáé volt, a sokadik kézen járt az a böhöm nagy épület, ki is fizettek érte 14 milliárd forintot. Mondjuk az is érdekes üzlet volt, mert ezt az összeget a Pallas Athéné (tehát MNB) Alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt.-nek fizették, amely korábban hétmilliárdért jutott az ingatlanhoz, tehát nyert hétmilliárdot, de furán, hiszen ha ők az MNB-alapítványok vagyonkezelői, akkor végső soron a nemzeti bank saját magát csapta be. Mindegy, az a lényeg, hogy a Postapalotát most már Buda Palotának hívják (sokat gondolkodhattak az elnevezésen) és ha kacsalábon nem is fog forogni, lesz benne minden egyéb, ami jó és drága.

A funkciója kicsit bonyolult, idézném a Magyar Kétfarkú Kutya Párt ebben az esetben kivételesen komoly közleményét:

„A legújabb tervek szerint az MNB pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöksége költözik át ide, s a tervezett Buda Palota modern irodaház helyett mint a Nemzeti Bank pénz- és banktörténeti múzeuma is itt nyílhat meg 2020-ban. Az interaktív látogatóközpont a gazdasági folyamatok, fogalmak bemutatását és megértését tűzte ki fő céljául. Ezek mellett érmebolt és könyvsarok is lesz az épületben a látogatók számára. A saroktorony tetejére tervezett kilátót alkalmasint megnyitják a nagyközönség előtt.”

Jó, akkor lesz benne mindenféle, de hogy jönnek ide az aranyszobrok?

Úgy, hogy azok is lesznek. Mégpedig az egyik bévül, a másik kívül.

A külső abba az aluljáróba kerül (megint aluljáró...), ami a Széll Kálmán nevű Moszkva teret köti össze a Krisztina körúttal, szóval ne gondoljunk valami hosszú labirintusra, átfúrnak a Várfok utca alatt, és már ott is vannak. De ettől még a Várfok utcához vezető lépcső és mozgólépcső is megmarad, szóval aki nem akar alul járni, járhat felül is, csak akkor nem tudom, minek az a passzázs?

Annak, hogy legyen hova tenni az egyik szobrot. Aminek az a címe, hogy „Az Arany Dinamikája”, 13 méter hosszú, 3 méter magas és 127 millió forintba kerül. Persze nem aranyból lesz, még aranyfüstöt sem használnak hozzá (elkopna hamar), aranyszínűre festett acélrudakról van szó, melyek mintha ki akarnának esni a palota pincéjéből, annyi az aranyrudunk, hogy már nem férnek el. Kihasad a pince oldala.

Mivel pesti aluljáróról van szó, helyesen jegyzi meg az MKKP közleménye, miszerint érdekes lesz majd, mikor hajléktalanok alszanak az aranynak tűnő halom tövében, érdemes lesz fotózni. De igazából mi a fityfenét ábrázol? A közbeszerzési (de hirdetmény nélküli, tárgyalásos) eljárás műszaki dokumentációjából az is kiderül.

„Az alkotó egy suhanó masinát képzelt el, amely plasztikája levegőben száguldozó elemekből épül fel, egyszerre szelve át teret és időt. A gazdaság dinamikáját Szőke elcsúsztatott aranyrudakkal formázná meg, amelyek szinte a levegőben, egymást alig érintve lebegnének, a suhanás érzetét imitálva.”

Aha. Értem. Nagyon kell ez nekünk, egyéb sem hiányzott, mint egy szobor, ami a gazdaság dinamikáját ábrázolja. De legalább csak 127 millióba kerül, szemben a másik szobormánnyal, ami az épület aulájába kerül majd 199 és fél millióért. Ez csodaszarvast ábrázol és impozánsak a méretei: 4,5 méter magas és 7,2 méter hosszú, egy 6,5 méter magas sziklát ábrázoló talapzaton áll majd, azaz az egész kompozíció 11 méter magas lesz.

Valamint aranyszínű.

Erre mondaná a pesti ember, hogy „ritka nagy állat”, mert hát az is.

Mármost az alkotó – Szőke Gábor Miklós – csodaszarvasokat szobort már életében, az egyik korábbi szarvasa Köveskálon áll, a másik Nyizsnyij Novgorodban, csak hát azok kisebbek (életnagyságúak) és nem aranyszínűek, viszont a művész le sem tagadhatná őket. Neki van egy jellegzetes stílusa, lécekből, fémlapokból legózza össze a köztéri szobrait, egyedülálló módon. Nem csinálnék politikai kérdést abból, hogy ez szép-e vagy sem, pár szobra nekem kifejezetten tetszik, például a Repülő Puli, bár a Fradi-sas nem a kedvencem (és nem a Fradi miatt, hanem mert szerintem nem sikerült jól).

Azt tetszik mondani, hogy minek nekünk ez a két böhöm szobor? Hallgassunk, ugyanis rosszabbul is járhattunk volna. Az eredeti tervekben – és most egyáltalán nem viccelek – még szerepeltek szobrok, úgymint:

egy – tőzsdei elemzésekben használt gyertyadiagramokból felépülő – harcoló medve–bika szobor

és

egy harmincméteres ezüst színű felhőből kiugró kilenc óriási aranyszínű oroszlánt ábrázoló alkotás.

Ezekről egyelőre nem szól a fáma, valószínűleg rájöttek, hogy nincs hova tenni a harmincméteres felhőt, amiből kiugrik a kilenc oroszlán. Különben ez a kettő összesen további 667 millió forintba került volna, én mondom, dobjuk össze ezt a kis pénzecskét, a látvány megérné.

De az sem lenne csúnya, ha a mester az formázná meg, amint Matolcsy kiugrik egy harminc méteres ezüst felhőből az egymással harcoló medve és bika, valamint kilenc éhes oroszlán közé, a Puskás Arénába, majd egy ötven méteres autós alagúton menekül, nyomában a fenevadakkal a Krisztina körút felé.

Erre a célra érdemes lenne akár komolyabb gyűjtést is rendezni.

Legalább látnánk valami szépet.

Kerül, amibe kerül. Nyúljunk a zsebünkbe.

Szele Tamás