Lukas főhadnagy idegesen olvasta a reggeli kávé mellett a Národní Politikát, még a színházi tudósításokon is átlapozott, pedig azért vette meg a lapot, hogy megtudja: vajon az a színésznő játszik most Prágában, akivel neki Királyhidán volt egy kis kalandja? De a hírek mindent felülírtak. Felhajtotta a rumos kávét és megszólalt.

- Svejk, milyen felekezetű maga?

- Jelentem, főhadnagy úr, ezt már az Otto Katz tábori lelkész is kérdezte, a mise után, amit végigministráltam neki, és neki is megmondtam, amit magának, hogy felekezeten kívüli vagyok, mire fel megihattam a misebort, és visszatértem ezzel az egyház kebelébe, de azt nem mondta, melyikébe. Szóval én most vagy felekezeten kívüli vagyok, vagy kebelbéli felekezetű.

- Svejk, maga reménytelenül hülye, pedig a múltkor már főszerkesztőnek is kineveztem.

- Annak hülye is vagyok, főhadnagy úr.

- Pedig most pár percig főszerkesztő lesz, nem pucer. Üljön le. Látja maga, amit én látok?

- Igen, ez a Národní Politika. Mutassa csak... jé, végre kinyitott a Kehely, akkor vagy kiengedték a Palivecet a Pankrácból, vagy kivégezték és az asszony nyitott ki. Délután meg is nézem.

- Ne azt nézze, a főcímet!

- „Szeptember 12-én Prágába látogat a pápa, részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjén – Ferenc József császár és apostoli király fogadja a Hradzsinban!”

- Na látja, tud maga olvasni.

- És nekünk ehhez mi közünk?

- Most hívott fel telefonon Kusmanek tábornok...

- Akiről a főhadnagy úr szálkás szőrű spicce leszedte a lampaszos nadrágot?

- Pont az. Kedvence lettem azóta, hála annak a dögnek, amit maga sózott rám, Svejk.

- Az egy nagyon jó természetű spicc, csak a lampaszt nem szereti.

- Akkor miért eszi? Na, mindegy. Az a lényeg, hogy ez egy nagyon fontos látogatás, amit a hadsereg kell megszervezzen, biztonsági okokból.

- Fontos bizony. Nincs másik pápa. Csak néha. De akkor sem szokott kettőnél-háromnál több lenni egyszerre.

- Mármost a bécsi főparancsnokság nyilván Prágára testálta a feladatot, hiszen ide jön a pápa, nem a Burgba, Kusmanek meg is szervezte a programot, duplán olyan lesz, mintha a császár látogatna ide, a pápa esetében annyi különbséggel, hogy a Károly-hídon megmutatjuk neki Nepomuki Szent János szobrát is, de őt nem dobjuk be a Moldvába, hanem felkísérjük a Hradzsinba. Szóval nagyjából rendben volnánk, de egy dolog hiányzik, az üdvözlő beszéd, pedig azt a császár tartja.

- Nem tudja megírni ő maga?

- Olvasni sem tud, nem, hogy írni. Írassa meg valakivel, maga a főszerkesztő.

- De hát kivel?

- Ha nem intézi el, a főszerkesztőt nem bántom, de a puceromat egy hónap kaszárnyaáristomra küldöm!

- De óberlajtnant úr, azt a lapot, azt a mértékadó portált sem én főszerkesztem, hanem a Jurajda szakács, napi három sörért.

- A Jurajda? Miért pont ő?

- Hogy ne a Biegler kadét vagy a Dub hadnagy szerkesszen.

- Ja, értem. Mindegy, Svejk, maga mindent el tud intézni és amúgy is járatos a hit dolgaiban, hiszen az Otto Katz tábori lelkésztől nyertem magát kártyán, gyorsan találjon valami olyan tisztet, aki ért a pápához!

- Hát... éppenséggel volna egy ilyen ember, aki sokat foglalkozott vele.

- Látja, hogy tud megoldást! Ki az?

- A Bayer őrnagy. Az sokat írt róla.

- Amelyik három éve katolizált?

- Az.

- Nem túl bohém az a fickó?

- Ó, már évtizedek óta nem, sőt, annyira polgári életet él, hogy az már szinte túlzás. Csendesen átkozódik mindenféle tévékben, lapokban, jámbor ember lett.

- Akkor ő jó lesz. Svejk, itt van kétezer korona, maga most elmegy, odaadja Bayer őrnagynak és megmondja, hogy ezért írjon valami szépet, őszintét, szívből jövőt és méltót a pápának, mert az ő szövegét olvassa majd fel a császár!

- Igenis, óberlajtnant úr.

Svejk oda is adott ezer koronát Bayer őrnagynak, az másnapra megírta a beszédet, a látogatás is elkövetkezett... másnap hajnalban Lukas főhadnagyot berendelték a főparancsnokságra. Ordítva érkezett haza.

- Svejk, maga címeres ökör, a szűzmáriáját, himmelherrgott, én agyonlövöm magát, maga marha, maga barom! Mit csinált, maga szende tehén?

- Beszédet írattam Bayer őrnaggyal a pápa őszentsége tiszteletére. Nagyon örült a megtiszteltetésnek, azt mondta, bőven van hozzá anyaga a régebbi írásaiból.

- Himmelherrgott, azokból is rakta össze őket, a császár meg felolvasta. Aztán kiátkozták az egész Osztrák–Magyar Monarchiát és most készülünk hadat üzenni a Vatikánnak!

- De miért?

- A maga Bayer őrnagya miatt. Hát miket írt abba a beszédbe?

- Amiket korábban az újságokba és egyszer sem lett baj belőlük.

- Most lett. Hát mi ez? „A pápa esze el van menve.” És ez? „A pápa vagy egy demens vénember, aki teljességgel alkalmatlan a pápai poszt betöltésére, vagy egy gazember.”

- Ezt írta korábban is, itt. Nem tiltakozott a prágai érsek.

- Nem tiltakozott, mert nem olvasta! Aztán ez? „A pápa viselkedése, nagy jóindulattal csak öntetszelgésnek, farizeusságnak, magamutogató és hamis „szentferenckedésnek” nevezhető”?

- Ez is kormánylapban jelent meg... a kormánylapnak nem az kell legyen a véleménye, ami a kormánynak?

- De, maga hatökör, csak a kormány véleménye változik időnként. És ez? „Az argentin születésű Ferenc migráns hátterű pápa, akinek az égvilágon semmilyen európai kötődése sincsen. (…) hiába ismételgeti kretén brüsszeli politikusok kretén mondatait kretén módon, ettől migráns marad, mert Argentínában szinte mindenki az. Ne képzelje azt, hogy amit ő mond, az isteni kinyilatkoztatás, egy hülye, ostoba politikai vélemény, és ekképpen is kell hozzá viszonyulni. Argentin libsi, derék liberális, genderben hívő marha!”

- Ez meg tévében is volt, újságban is. Most, hogy így mondja a főhadnagy úr, tényleg mintha kicsit fura lenne egy üdvözlőbeszédben... de akkor nem értem a Bayer őrnagyot, ha így gondolja, minek katolizált?

- Azt csak ő tudja, én azt tudom, hogy maga kezdhet csomagolni.

- Hova megyek, óberlajtnant úr, áthelyeztet?

- Nem megy. Megyünk. Megtámadjuk a Vatikánt, most írják a hadüzenetet.

- Ki írja?

- Na, ki? Bayer őrnagy. A császár majd csak szignálja.

- De nem úgy volt, hogy Szerbiának üzenünk hadat?

- Úgy volt, csak a maga őrnagya elintézte, hogy másképp legyen. Mindkettőnket az első vonalba helyeztek az olasz harctéren, hála a maga őrnagyának és a maga ügyességének. Valami Doberdo nevű községbe megyünk, Goriziába. Remélem, mire a levelek lehullanak, itthon leszünk.

Hát így tört ki igazából az első világháború és így nem lőtték le a Ferdinándot. Szó nem volt Szarajevóról.

Szele Tamás