Forgókínpad

Forgókínpad

Communication breakdown

2021. március 27. - Szele Tamás

Tavaszi szombat reggel, enyhe verőfény, halkan csicsereg a Led Zeppelintől a „Communication breakdown”, Spárga macska unottan próbálja összekarmolni a lábujjaimat, szóval idill. Még egy darabig. De inkább vihar előtti csendnek érzem, jobban mondva communication breakdown, kommunikációs összeomlás előttinek. Nagy kezd lenni a baj.

led-zeppelin-i-album-atlantic.jpg

Éspedig minden kommunikációval kapcsolatos ügy háza táján, legyen az sajtó, politika vagy bármi – kapásból csak egyvalamit tudnék mondani a házban, aminek nincs köze a kommunikációhoz, az ebédre szánt marhapörköltet, de mivel most írtam róla, már annak is van. Az emberi kommunikáció a világjárvány miatt az online térbe szorult és nagyon rosszul tűri ezt – viszont az online tér is repedezik. Ami viszont könnyen elvezethet a civilizációnk összeomlásához.

Persze nem eszik olyan forrón a kását, nem kell még kongatni a vészharangot – de azért nem árt megjegyezni, hol találjuk, mert bizony az a kása már fő. Vegyük a ma reggeli hírt, miszerint Párizsban feljelentették a Facebookot.

Ne tessenek ennyire hangosan röhögni rajtam, én is tudom, hogy a világ kerekén naponta több száz alkalommal jelentik fel a közösségi oldalt, a legkülönbözőbb joghatóságoknál, melyek egytől egyig mind mehetnek jeget aszalni a hatásköreikkel együtt ezekben az ügyekben. Csakhogy ezt a feljelentést nem egy szélsőjobboldali-nacionalista-populista szervezet vagy kormány tette és nem is egy pórul járt üzletfél. Hanem a Riporterek Határok Nélkül nevű nagyon tekintélyes nemzetközi újságíró-szervezet. Ezzel meg is dőlt a populisták konteója, mely szerint a techóriások és a liberális újságírók kéz a kézben igázzák le a világot, mely leigázás abból áll, hogy ha a populisták lopnak vagy népirtásra, gyűlöletre szólítják fel a nagyérdeműt, akkor ők nem bólogatnak lelkesen és agyatlanul a javaslatra.

De mi a feljelentés oka?

A „Riporterek Határok Nélkül” szervezet Franciaországban pert indított a Facebook ellen, azzal vádolva a platformot, hogy a saját feltételeit megsértve nem nyújtott „biztonságos” környezetet a felhasználók számára. (…) A hétfőn Párizsban benyújtott kereset azt állítja, hogy a Facebook (FB) „megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot” folytatott azzal, hogy lehetővé tette a dezinformáció és a fenyegetések felvirágzását annak ellenére, hogy azt ígérte a felhasználóknak, hogy kellő szakmai gondossággal fog eljárni a biztonságos, egy biztonságos és hibamentes környezet létrehozására.” (Index)

Hát, azért ebben van valami. Szóval, a közösségi oldalt kétfelől szokták támadni, két teljesen különböző okból, melyeknek semmi közük egymáshoz. Támadják jobboldali-populista alapon azért, mert „cenzúrázna”, szóval nem igazán ajánlott a felületen egy csomó minden, például a kisebbségek elleni uszítás, meg egy csomó olyasmi is tilos, aminek az oka józan ésszel megérthetetlen, mint a női mellbimbó. Üzleti alapon pedig – középről és a méréskelt baloldalról, ha már minden áron el akarjuk helyezni a dolgot a politikai palettán – meg azért támadják, mert szó szerint tönkreteszi gazdaságilag a sajtót.

Kizsigereli, meghajszolja és utána vet neki pár morzsát, hogy másnapig éhen ne haljon. Mivel a világ sajtója nagyjában-egészében a hirdetésekből kellene megéljen, hatalmas csapás az, hogy a globális hirdetési piac túlnyomó része a Google-AdSense-Facebook-YouTube kezében van, és ez a mamut hihetetlenül lenyomja a reklámpiaci árakat. A hirdető ugyanannyit fizet, mintha más céget bízott volna meg, az olvasó ugyanannyi reklámot lát, mint korábban (ezért nem tört még ki a parasztfelkelés), azonban a szolgáltatást lényegében végző sajtó csak tizedannyi pénzt lát a techóriások közvetítése miatt, mint amennyi járna neki. Ha nem tetszik: le is út, fel is út. Egyszerűen övék a piac. Persze, ha a lapok nem írnának mindenfélét, a reklámokat is csak a közönség töredéke nézné meg egyáltalán, de ez nem hatja meg a cégek vezetőségét. Ami érthető: nyugodjunk bele, ezek cégek, profit előállítására hozták létre őket, éspedig minél több profitot termelnek, minél kevesebb befektetéssel, annál sikeresebbek. Épp úgy nem várhatjuk egy profitorientált cégtől, hogy etikai és emberbaráti okokból mérsékelje bevételeit, ahogyan nem várhatjuk, hogy a bengáli tigris ugyanezen alapon vegetáriánus étrendre térjen és legelni kezdjen a szelíd lankákon. Ez csak látomásokban fordul elő.

Nyilván valami törvényi szabályozás segítene a dolgon – ezzel próbálkoztak Ausztráliában pár hete, és érdekes módon egy kis blokád után a techóriások beadták a derekukat, most már hajlandóak fizetni, ha egy ausztrál sajtótermék híreit használják – de mivel a vádak is gyökeresen kétfélék, a javasolt törvényi szabályozások is azok.

A nyugati világban üzleti jellegű regulációt javasolnak, és felelősségvállalást a megosztott tartalmakért, ami a moderáció gyakoribbá válásával járna (ez a javaslat csütörtökön, Mark Zuckerberg washingtoni, kongresszusi bizottság előtti meghallgatásán érkezett újabb fontos mérföldkőhöz, melynek során a Facebook, a Google és a Twitter felelősségét elemezték a Capitolium ostroma miatt), és körülbelül így gondolkodik a dologról az Európai Unió meghatározó, nyugati fele is.

Azonban minálunk, Vadkeleten, Lengyelországban és Magyarországon egészen másféle törvényi szabályozásokon dolgoznak, nemzetállami keretek között: a lengyel–magyar megoldás magát a moderációt tiltaná, illetve próbálná a nemzetállam felügyelete alá helyezni, olyan szintekig lemerülve, hogy egy megosztás vagy egy felhasználó tiltása is peresíthető legyen. Tehát míg Nyugat gazdasági igazságot és felelősséget kér, Kelet a rágalmazás és hazugság szabadságát, akarná biztosítani, esetleg némi állami cenzúrához való joggal együtt. Ez a két szándék sosem fog találkozni.

De még mindig nem jutottunk el a dezinformációkhoz, fenyegetésekhez és az életveszélyhez, amit a Riporterek határok nélkül kifogásol. No, majd most.

Szóval, a Facebook is kapkod. Mivel állandó vád ellene, hogy befolyásolja az amerikai elnökválasztásokat, a belső szabályzatában hajmeresztő utasításokra, engedményekre kényszerült, ilyen például az, amely szerint a világon mindenkinek tilos álhíreket terjeszteni, kivéve a politikusokat. Nekik szabad. Ők védett állatfaj. Az álhírek terjesztését azonban nem tiltással vagy kizárással büntetik a mezei felhasználók körében, hanem fact-checkinggel, tényellenőrzéssel, és az többet nem tehet annál, minthogy a hamis hírre rátesz egy bélyeget, ami jelzi, hogy ez bizony hazugság, és indokolja is, hogy miért az.

Az ilyen, populistáknak tett engedmények sorába tartozhat az a legújabb irányelv-változás, amit a Guardian tett közzé pár napja, és ami arról szól, hogy a jövőben nyugodtan lehet azok halálát kívánni a közösségi oldalon, nyilvánosan, akik a Facebook meghatározása szerint „közszereplőnek” minősülnek. Eddig ezért le- és kitiltás járt, mostantól szabad, kivéve, ha becímkézik, „betaggelik” a nevüket (ez a garancia arra, hogy a kedves üzenet eljut hozzájuk, ilyenkor ugyanis az illető értesítést kap arról, hogy megemlítették). Ha van taggelés, az átkozódót letiltják, ha nincs, nem tiltják. Akkor most lássuk, ki számít az oldalon közszereplőnek?

Minden politikus, függetlenül a kormányzat szintjétől, és attól is, hogy megválasztották-e, vagy sem, illetve az olyan újságírók is idetartoznak, akik

Nyilvánosan írnak, vagy szóban kommunikálnak”.

Az online hírnév önmagában elegendő ehhez a minősítéshez, feltéve, hogy a felhasználónak több mint százezer rajongója vagy követője van valamelyik közösségimédia-fiókján. A hírekben való szereplés is elegendő ahhoz, hogy megfossza e közszereplő felhasználókat a védelemtől.

Azokat az embereket, akiket az elmúlt két évben 5 vagy több hírcikk vagy médiacím címében, alcímében vagy előzetesében említettek, közszereplőknek kell tekinteni. Teljes kivételt képeznek e szabály alól a 13 évesnél fiatalabb gyermekek, akik egyáltalán nem tartoznak bele ebbe a körbe.” (Index) 

Emiatt tehetett feljelentést az újságíró-szervezet, és azt mondom: joggal tette. Elég magyar viszonyok között beleolvasni akármelyik kormánylap tudósításába a Tóta W. Árpád ügyében hozott kúriai ítéletről, és utána megnézni a kommentszekciót: a tömegből még azok a szelídebbek, akik a kolléga eltiltását, állampolgárságától és keresztnevétől való megfosztását és esetleges száműzetését követelik, a többség nyíltan kimondva vért kíván. A halálát. Persze lehet mondani, hogy „ez csak szófia beszéd, senki nem fog tenni semmit”, azonban ebben nem lehetünk biztosak. Lehet olyan erős a kollektív pszichózis, a verbális lincshangulat, hogy egy-két szellemiekben és lelkiekben nem túl gazdag polgártárs tettre ragadtatja magát, a bíróságon pedig arra hivatkozik majd, hogy „de hiszen mindenki ezt akarta, össznépi kívánság volt”.

Nem az össznép kívánja, hanem pár ezer baromi hangos troll, de akinek a szellemi környezete csakis ezekre terjed ki, ők alkotják az információs buborékját, könnyen hiheti, hogy mindenki más is így gondolkodik. Korábban az ilyen, könnyen valós lincselésbe forduló verbális uszítást leszedte a közösségi oldal – főleg a két évvel ezelőtti indiai gyilkosságsorozat hatására, amelynek során WhatsApp- és Messenger-üzenetek útján terjesztett álhírek hatására öltek meg 18 embert a hiszterizálódott tömegek – de mostantól a konzervatív-populista politikai körök követelése miatt már szabad közszereplő megölését, halálát nyilvánosan kívánni, követelni. És az újságíró a közösségi oldalak világában, láthattuk fentebb is: közszereplő.

A világsajtó – és benne a magyar – mostanra olyan függőségbe került a közösségi oldalaktól, mint régebben a papírgyáraktól, mindkét esetben a közlési, terjesztési felület biztosításáról van szó. Nem lehet kivonulni, különben is, a közönség úgy megszokta az ingyenes hírlapot, mint szolgáltatást, hogy sokan valósággal állampolgári joguknak hiszik az ehhez való hozzáférést. Nem az. Viszont, ha a mostani feltételekkel folytatjuk a munkát – és folytatnunk kell – elmondhatjuk, hogy eddig csak veszélyes volt újságot csinálni, ezentúl minden túlzás nélkül életveszélyes lesz.

A Facebook és a többi techóriás szorongatja a sajtót, de azért, mert őket meg a politikusok szorongatják, jobbról is, balról is, most a jobboldali szorításnak engedtek, ami a sajtó világához már fojtogatásként érkezett le. Ha a másik szorításnak is engednek, az is fojtogatásként fog érkezni, ugyanis a közölt tartalomért vállalt fokozott felelősséget úgy a sajtó nyakába fogja sózni, úgy rá fogja hárítani az összes közösségi, kommunikációs oldal, mint a parancsolat.

Végső soron két nagyon rossz végeredménye lehet a dolognak: vagy sajtó nem lesz többet, vagy közösségi oldalak nem lesznek, mert lehetetlenné válik a működésük. Csak mondanám, hogy a sajtó az őserdőben talán, de csak talán nem létszükséglet, de egyébként mindenképpen az – és azt sem mondhatjuk, hogy „régebben is vígan éltünk közösségi oldalak nélkül, most is kibírnánk nélkülük”, mert ezt csak a leghülyébb politikusok gondolják így. Tessék mondani, hogy folyna az oktatás, a munka jó része járvány idején? Hogy beszélnénk a szeretteinkkel, akik esetleg más országban élnek? De elég, ha másik településen?

Szóval, egy megoldás létezne, és ez az, hogy engedje el a politika a közösségi oldalakat, illetve csakis a gazdasági működésüket szabályozza törvényben, hagyja abba a nyomásgyakorlást és követelőzést is. Ellenben tegye őket felelőssé a megosztott tartalmakért, és kötelezze emberi moderátorok alkalmazására, az algoritmusok visszaszorításával.

Ebben, de csakis ebben az esetben fennmaradhatna a közösségi létre és interakcióra valamint eszmecserére alapozott emberi civilizáció.

És ez az, amire soha a büdös életben nem fog sor kerülni.

Hát itt tartunk, kérem. Communication breakdown várható, kommunikációs összeomlás, ebben a langyos tavaszi verőfényben.

Közben a macska csak elkapta a lábujjamat.

A Led Zeppelin halkan csicsereg. Sütkérezzünk, míg lehet.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása