Idáig nem kellett volna eljutni, de sikerült. Az M1 Híradójának botrányosan ostoba propaganda-anyaga már diplomáciai vihart okozott, bár hogy úgy mondjam, ebben azért oroszlánrésze volt a magyar külügynek is, mely mostanra mindent összekavart, mint Macbeth boszorkányai az üstben.

Rengeteg dolog fő abban a sűrű löttyben, tigris bele kell még bele és szörnyű lesz az ereje.

Van az így ilyenkor, midőn szikra pattan, olthatatlan, ég a munka, forr a katlan. Valamint Macbeth ellenséget keres, és nem versenyvizsga útján választja ki, hanem fogalmazzuk úgy, a bevált módszerrel: kiválasztásos (sajnos nem meghívásos) alapon.

A történet első részéről beszámoltunk tegnap, röviden annyiról van szó, miszerint Franziska Tschinderle, az osztrák Profil című hetilap munkatársa írni szeretett volna többek között az Európai Parlament Fidesz-csoportjáról. Nem véletlenül hangsúlyozom azt, hogy csak szeretett volna és a többek között: maga az írás az európai jobboldalon és szélsőjobboldalon zajló folyamatokat elemezte, megint csak volna, ugyanis így már csak a Fidesz nélkül jelenhet meg. A kolleginát érte a támadás, habár van neki szerzőtársa is, Siobhán Geets: Franziska Tschinderle a világ minden részén elfogadott, bevett módon feltett a Fidesz-képviselőcsoport titkárságának három kérdést. Ezekre nem kapott választ, ennek okát tegnapi írásomban elemeztem részletesen, a fenti linken meg lehet találni, az a lényeg, hogy igazat mondani kínos lett volna, hazudni meg lusták voltak. Azt válaszolták, hogy ezek a kérdések „provokatív állításokat” tartalmaznak, ezért nem kap választ. Jó, kérdezett három másikat, három szelídebbet, arra meg azt mondták, nem válaszolnak azokra sem, mert „nincs értelmük a kérdéseknek”. Ezek után két megoldás kínálkozott, vagy nem írja meg a Profil az anyagot, vagy megírja és kihagyja a Fideszt belőle, egyiktől sem rendült volna meg a világ. Elsikkadt volna a történet és kész.

A Fidesz azonban talált egy harmadikat, melynek útján sikerült felkerüljenek nagyjából az összes német nyelvű címlapra. Ugyanis elküldték az elsőként feltett kérdéseket az M1 Híradójának, ott is a törékeny alkatú, finom lelkű Bende Balázsnak, azzal a bensőséges kérelemmel, hogy ugyan foglalkozna a dologgal, de üstöllést, ő meg –foglalkozott. De annyira, hogy az általa írt „Kérdésekkel provokált az újságíró” című, hírnek álcázott böffenet azóta bejárta a világsajtót, olyan elemeket és állításokat tartalmaz, amit tisztességes sajtómunkás nem hagyhat szó nélkül, még akkor sem, ha azok az Alsónekeresdi Hírmondó hasábjain jelennek meg és nem a magyar „köz”tévében.

Itt hagytuk abba tegnap, azzal a konzekvenciával, hogy eddig nem volt érdemes kérdezni, mert nem válaszoltak, ma nem okos kérdezni, mert megsértődnek, holnapra meg betiltják a kérdést, pedig anélkül nincs sajtó.

Ha az újságíró provokál a kérdéssel, akkor provokál a boltos a tejjel, a trafikos a dohánnyal, a kínai vendéglős a tavaszi tekerccsel és a szomszéd a köszönéssel.

Ezek után lássuk – némi visszatekintés és elemzés kíséretében – hogyan folytatódott a történet.

Ha nem tudnám, hogy Szijjártó Péter antialkoholista, azt hinném, tegnap reggel valami igen komoly, míves házipálinkára akadhatott, és az első féldeci után egész nap folytatta az élvezetét. De nem iszik, szóval magától ilyen, minden vegyi rásegítés nélkül.

Tegnap képes volt azzal kezdeni a napot, hogy bekérette Magyar Leventével, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkárával hivatalába Németország budapesti nagykövetségének ügyvivőjét. Konkrétan a Petry-ügyben, melyt itt és most azért nem fogok részletezni, mert akár tetszik, akár nem, az egy (két) másik ügy, aminek ehhez semmi köze. Csak a magyar külügyminiszter fejében ér össze a Petry-történet a Profil írásával, mint majd látni fogjuk. Ezen kívül azért sem foglalkozom a dologgal mélységében, mert a legtöbb ember félreérti a helyzetet, két világhatalom de legalábbis világnézet harcának egy csatáját látja abban, hogy két sportolót elbocsátottak. Mintha ez egy új hidegháború lenne vagy sportmérkőzés, és az egyik elbocsátás méltó egyenlítés a másikért, most állna a meccs döntetlenre. Ez nincs így, a helyzet nem így hidegháborús, nincs olyan jellegű ideológiai harc, mint akkor, ezt csak a magyar kormány akarja elhitetni minden erejével, és Petry esetében sem fogolycserét láttunk Berlinben a Kémek Hídján mint annak idején.

Már ez is diplomáciai hiba volt, ugyanis értelmetlen, haszontalan, felesleges és káros gesztusokat nem érdemes tenni, a német ügyvivő ilyenkor átveszi a jegyzéket, megvonja a vállát és hazamegy villásreggelizni, majd a berlini külügy reagál, ha olyanja lesz.

De Szijjártót hajtotta a lendület, mint egy bádog kisautót, pörgött benne a kerék, nekiállt posztolni a Facebookra is, most már félig-meddig a Profil ügyében. Itt kezdődik a dolog botrányos része. Azt írta ugyanis a sajtóügyekben magát avatottnak érző miniszter, miszerint:

„Látom, hallom, nagy a felbuzdulás Ausztriában, mert a Magyar Televízió híradója kritizálni mert egy osztrák újságírót.

Lassan-lassan csak lebukik a nagy sajtó- és véleménynyilvánításos képmutatás: a focista nyugodtan nyilatkozzon, ha szerinte a család az család, de ki van rúgva, ha a liberális mainstreammel szemben foglal állást családról és migrációról.

A liberális újságíró pedig nyugodtan terjeszthet álhíreket egy országról, hiszen sajtószabadság van, de ha egy másik újságíró kritizálni meri (magyarul ő is elmondja a véleményét), akkor az támadás a sajtószabadság ellen.

Hát, kedves Barátaim, két betli pár nap alatt, ez szánalmas....

(Egyébként néhány perccel a biskeki felszállás előtt felhívott osztrák kollégám és barátom, és mindezt neki is elmondtam.)”

Édes úr, szánalmasat, pontosabban szánalmasan alulinformált embert látunk itt, csak az épp maga. Miféle álhírt lehet terjeszteni kérdezés útján, uram? Meg sem írt, meg sem jelent írásban? Lehet, hogy ön a futsal Arisztotelésze, lehet, hogy ön a nurszultani egyetem díszprofesszora is, díszdoktora is, magáé lehet a Nemzetközi Türk Akadémia nagy aranyérme is, egyéb érdemeit most hagyjuk: de amit nem írtak meg és nem jelent meg, az nem lehet álhír, miniszterem. Betli? Az bizony, de a maga részéről. Azt már nem mondom, mekkora ostobaság a futballisták véleményszabadságát összemosni az újságírók sajtószabadságával, ez a maguk teljes politikai oldalának magas, mint pingvinnek a bárpult, bár egy annyira tekintélyes díszdoktornak, mint az Ön becses személye, illenék ismerni a különbséget. Azt mondja, szánalmas? Igen, ez a megszólalás volt szánalmas. De nagyon.

Osztrák részről is volt reakció, nem is kevés. Először idézzük magát az érintettet, Franziska Tschinderlét, aki értékelte az őt ért sértéseket, ennek csak a végét mutatnánk be:

„Ez nem rólunk szól. Ez a budapesti kollégákról és egész Magyarországról szól, akiknek ezzel kell szembesülniük nap mint nap. Ők szolidaritást érdemelnek. Nem fogjuk befejezni a munkánkat, és bemutatjuk a demokrácia leépülését Magyarországon.”

Köszönjük – sajnos a sajtó valóban nem is nagyon tehet mást. Bemutathatja a folyamatokat, de nem irányíthatja azokat. Azt a politikusok teszik. Meg is szólalt az osztrák Külügyminisztérium, ők azt írták a Twitteren:

„A média alapvető feladata, hogy kritikus kérdéseket tegyen fel, ezért elfogadhatatlannak tartjuk azt, ahogy az M1 Franziska Tschinderlével eljárt. Ezt az álláspontot hamarosan a budapesti osztrák nagykövet is egyértelművé teszi.”

Tiltakozott még az események kapcsán az Osztrák Szociáldemokrata Párt, az Osztrák Zöldpárt és az Új Ausztria és Liberális Fórum Párt is. Egyelőre ezt sikerült elérnie a kiváló magyar diplomáciának, közben Alexander Schallenberg külügyminiszter is felhívta Szijjártót. Ez lehetett az a bizonyos beszélgetés „a biskeki felszállás előtt”, és távolról sem vagyok meggyőződve, hogy a szópárbajban a magyar fél győzött, amint azt fölényeskedve érzékeltetni próbálja.

Nem mellesleg Jörg Leichtfried, az SPÖ sajtószóvivője Sebastian Kurz kancellártól „tiszta és határozott” állásfoglalást követel. A Szabadságpárt ugyan még hallgat, de mivel nem hívták meg arra a bizonyos hármas populista találkozóra – erről szólt volna a kifogásolt kérdés is! – valószínűleg Kurz válaszát nem a Fidesz iránti szeretet fogja áthatni.

Rendben, érthető volna, ha Szijjártó a Fidesz uniós politikája számára kényes kérdések miatt lenne ennyire zaklatott. Jogos nem volna, igaza sem lenne, de az indulat érthető volna. Csakhogy ő már régóta hisz abban, hogy a sajtó egy világösszeesküvés. Mármint, minden sajtó, amit nem ő irányít. Február huszadikán fordítottam le azokat a hajmeresztő ostobaságokat, amiket a román Digi24-nek adott interjújában mondott, idézzük csak! 

„Szijjártó Péter: Mereven elutasítok minden olyan hazugságot, amely hazámat és kormányomat azzal rágalmazza, hogy nem garantáljuk a sajtószabadságot. Ha magyarul beszélne és megnézné a magyar média írásait, látná, hogy a legtöbb médium kormányellenes álláspontot képvisel. Ez az igazság. Nem nevezheti meg a magyar média egyetlen ágát sem, ahol a legtöbbet forgalmazott, a legtöbbet látott, a leghallgatottabb, a legolvasottabb médium kormánybarát lenne, szimpatizálna a kormánnyal vagy támogatná a kormányt. (…) Nagyon sok hazugság van forgalomban az én hazámról.

Cristina Cileacu: Tehát azt állítja, hogy az egész nyugat-európai, európai uniós sajtó hazudik, amikor a sajtószabadságot kérik számon?

Szijjártó Péter: Abszolút ezt állítom.

Cristina Cileacu: Tehát, hogy zárjuk le ezt a témát, azt állítja, hogy az Európai Unió vagy az Európai Unió összes médiuma egyfajta lejárató kampányt folytat Magyarország ellen a sajtószabadság ügyével kapcsolatban?

Szijjártó Péter: Igen, ezt állítom.”

Láthatjuk: a magyar külügyek minisztere összeesküvésekben hisz, és csak azért nem visel alufóliasapkát, mert az elrontaná a frizuráját. Azt mondja, hogy a teljes európai- és világsajtó hazudik Magyarországról, méghozzá egyeztetve, mert „mind ugyanazt hazudják”. Nem kis szervezési munka kéne ehhez, és egy akkora apparátus, aminek a létezése eltitkolhatatlan volna. Tudja, külügyminiszter úr, mekkora lehetetlenséget állít? A világon senki sem volna képes elérni, hogy Oregontól Kuala Lumpurig minden sajtótermék ugyanazt mondja valamiről, kivéve ha az, amit mondanak – valóság. Akkor tényleg ugyanazt írja majd mindegyik, de napról napra leegyeztetni mindenkivel ugyanazt a hazugságot képtelenség lenne. Kivihetetlen. Még a Pravda és az Izvesztyija esetében is előfordult, hogy ugyanarról mást írtak. Egyedül a KESMA lapjaiban esik meg, hogy az írások, például a vezércikkek szó szerint megegyeznek, ott is biztos azért, mert a munkatársaknak szó szerint ugyanaz jut eszébe, ugyanúgy és ugyanakkor.

Tehát a magyar kormány hadat üzent a nemzetközi sajtónak?

Igen és nem. Most nem arra gondolok, hogy a Russia Today vagy a Sputnik News és a Zhénmin Zhibao munkatársait a közeljövőben is tárt karokkal fogják várni a Bem téren, inkább arra, mi a célja ennek a botránynak, amit maga a magyar külügy provokál.

Egy meg nem jelent, sőt, meg sem írt cikk miatt.

Az a célja, ami a korábbi, a német köztelevíziók elleni rágalomhadjáratnak. Orbán Viktor uniós méretű, nagy hatalmú pártszövetség létrehozásáról álmodozik, új Néppártról, amivel szétverhetné az Uniót magát is, nemzetállamok laza szövetségévé degradálná. Ehhez azonban kevés Salvini és Mazowiecki. Marine le Pen Mazowiecki miatt sosem fog társulni velük, az Osztrák Szabadságpárt a történtek után szintén nem, de hogy tudna ez az összesen három pártból álló euroszkeptikus társaság mégis sok szavazatot szerezni?

Úgy, hogy meglovagolja a konteókat. Az euroszkeptikusok egy része amúgy is jellemzően összeesküvés-hívő, a sajtót is gyűlöli, valahol az 5G és a védőoltások között: és az ilyen emberek az egész kontinensen együttvéve elég komoly szavazóbázist jelentenének. A szélsőjobboldali román AUR párt már ezt a módszert követve jutott be a bukaresti parlamentbe, kipróbálták: működik. Szóval, Orbán Viktor is megpróbálkozik vele, a sajtóellenesség nem csak a többnyire őszinte és tárgyilagos világsajtónak, európai sajtónak szól, sokkal inkább azoknak a konteós, euroszkeptikus, ultrakonzervatív-szélsőjobboldali rétegeknek, akiknek a voksát meg kívánja szerezni.

Ha meg a sajtó ebbe belerokkan, annál jobb neki, ő nem fogja sajnálni.

Tehát: ezt az affért, mely, nem győzöm ismételni, nem szól semmiről, hiszen a kifogásolt írás meg sem jelent, sőt, meg sem született, ez sok hűhó semmiért, nem fogják egyhamar elengedni. Túl hasznosnak érzik.

A magyar médiaháborút kiterjesztik a teljes kontinensre.

Kérdés, hogy a kontinens mit szól majd hozzá.

Nem mondhatunk mást: a magyar kormány szorongásos eurózisban szenved.

Nem neurózisban: eurózisban.

Jobb lenne ha szakorvoshoz fordulnának és rendesen szednék a porokat, amiket felír.

Szele Tamás