Forgókínpad

Forgókínpad

Kínai pipa

2021. április 20. - Szele Tamás

Volt nekem egy daliás magyar pipám, milyen fából, nem tudom, azt tudom, hogy március másodikán vettem és tegnapig bírta. Tömés közben eltört, mégpedig a műanyag szára, ott, ahol a fejhez csatlakozik. Fröccsöntési hiba, vagy mi a csoda okozhatta, mert az ember többnyire nem erősködik a pipaszárral. Hát, ha eltört, másikat kell venni.

kinai_pipa.jpg

Van ugyan nekem más pipám, több is, csak az egyik régi és ajándékba kaptam, olyan embertől, aki nagyon kedves nekem, arra vigyáznék, a többit pedig megviselte az idő és a használat, nem lehet mutogatni őket. Így is megesett már, hogy jó szemű és rossz indulatú emberek az öreg, kiszívott pipámat pécézték ki, mikor egyéb kötekedni valót nem találtak rajtam.

Akkor menjünk a nemzeti dohányvásárdába, annyiért, amennyibe március elején került, csak kapok ugyanolyan pipát, legfeljebb jobbat, ami majd kihúzza egy évig, kettőig is akár. Hát – olyant nem kapok, csak másfélét, igaz, feleannyiba sem kerül. Az egész trafikban összesen két darab pipa van, azok is egyformák, sőt: kínaiak.

Nofene. A kínai pipaipar (micsoda nyelvtörőket írok én itt...) nem igazán híres, de ez dobozban van a szokásos zacskó helyett, csupa szépet ír azon a skatulyán, hogyaszongya: „Különleges márka, garantált minőség”, „Chung Feng – kifinomult és nemes”. Akkor vegyük meg, különös tekintettel arra is, hogy másik nincs. Vagy ezt veszem, vagy átkelek a fél kerületen a szakboltig, ahol bármilyen pipát kapok, de ára is lesz. Hátha most az olcsóbb jobb.

Azt nem mondhatná az ember, hogy ez a pipa nem jó külsejű. Kifejezetten elegáns, tán még használt autót is vennék tőle, ha elsőre felkínálná. Csak mikor közelebbről megismerkedünk, akkor derül ki, hogy fenn az ernyő, nincsen kas. A fej és a szár találkozásánál lévő kis fémgyűrű, ami a fejet volna hivatott védeni a megrepedéstől, nincs rászorítva sem a fejre, sem a szárra. A tervezőnek valószínűleg fogalma sem lehetett arról, mire való az a gyűrűcske, tehát szabadon lóg, mikor pucolná az ember a pipát, vigyázni kell, hogy el ne vesszen – mert a hiánya, az bezzeg látszana. De ez még semmi.

A pipa kazánja, ahová az égő dohány kerül, fémmel van bélelve!

Ilyent se sokat láttam életemben. Pedig volt nekem régi kínai porcelán pipám is, igen kicsi volt, mert – gondolom – nem dohányra tervezték lánykorában, hanem ópiumra, kínszenvedés volt szívni, olyan hamar áttüzesedett a porcelán fej. A fémlemeztől sem várok többet, szebbet, de lássuk, mit tud.

Azt tudja, amit minden más pipa: füstöl. Csak épp nem füstöl eléggé. Ki a filterrel! Akkor sem. Hát igen: a fémbetét alján összesen egy lyuk van, amit könnyen eltöm a dohány, ezt sem pipás ember tervezte... de legalább az első tömés végén, amint üríteném, ki is esik a betét, mindenestől. Szép, vastag, erős lemez, nem ám valami ócska bádog, ettől nem sajnálták az anyagot. De akkor sem jó, hogy kiesik, nyomjuk meg kicsit egy fogóval, deformáljuk, hogy szoruljon.

Ezt ugyan nyomhatom, nem enged, erős, mintha most jött volna egy népi kohóból. Lehet, hogy onnan is jött. Ez ugyan kiállná még a Kvantung-hadsereg sortüzét is, utána meg átúszná a Jangcét, mint a nagy Mao elvtárs. Egy fogó ide nem elég, satu, hidraulikus prés meg nincs a háznál. Két fogóval már sikerül úgy megnyomorgatni, hogy a helyén marad, amikor akar. Nem mindig akar.

Hanem ez a fém igen jól vezeti a hőt. Tüzesedik a kezemben a pipa feje, a száránál nem lehet fogni, mert rövid: nem véletlen, hogy Nyugaton nem bélelik a pipakazánt. Így dohányozni képtelenség. Vegyük csak ki azt a betétet.

Venném, de nem lehet: az előbb szorítottam bele a fejbe én magam, kemény munkával. A végén, némi fogós ráhatásra csak kijön. Nélküle pipa lenne ez, csak annyi dohány kell belé, hogy az maga az anyagi csőd. Rá kell szoknom, hogy nem tömöm tele. De – most már pipa. Kellett rajta dolgozni egy órát, viszont most már működik, emberek közé is lehet menni vele.

Ülök, nézem a munkadarabot, és majdnem kicsúszik a számon:

Mit vártam, olcsó is, kínai is.”

De nem csúszik, mert nagy tévedés lenne ilyesmit mondani. Ha hirtelen eltűnne minden a házból, ami Kínában készült, járhatnék meztelenül, mezítláb is talán, felkopna az állam de még a tévé meg a számítógép sem működne kínai alkatrészek nélkül. Nem mondom, hogy a kínai ipar tökéletes, mert nagyon nem az, de szükség van rá, az vitathatatlan.

Ellenben ki tudja, miféle rabszolgamunkával készül az a zokni, póló, amit én viselek? Még ha nem is Hszincsiang-Ujgurból jön, akkor sem lehetünk biztosak benne, hogy nem rabok, politikai foglyok gyártják. És ott nem kell sokat tenni ahhoz, hogy valaki „átnevelő” táborba kerüljön, egész népeknek elegendő bűnük ehhez már az is, hogy megszülettek. Épp pár napja jött a hír, miszerint:

Bár Kína az „évszázad hazugságának” titulálta, hogy munkára kényszerítik és táborokba zárják az ujgur kisebbség tagjait, a Sky News cikke szerint kínai honlapokon 50-100 fős tételekben hirdetik a Hszincsiangból származó ujgur munkásokat.

A lap szerint Hszincsiang a 2019-ben indított ötéves tervnek megfelelően részt vesz a munkaerő-átadási programban, hogy „több foglalkoztatási lehetőséget biztosítson a vidéki többlet munkaerő számára.” A program keretében Hszincsiangból munkásokat „helyeznek át” Kína más tartományaiba.

Az Ausztrál Stratégiai Politikai Intézet becslései szerint 2017 és 2019 között legalább 80 ezer ujgur dolgozót helyeztek át Hszincsiangból Kína más tartományaiba, az intézet jelentése szerint azonban a tényleges adat ennél sokkal magasabb lehet. Mivel a dolgozókat „politikai ellenőrzés” és félkatonai körülmények között tartják, jogvédők szerint az ilyen szigorú ellenőrzés kényszermunkát jelenthet. A lap megkereste a kínai illetékeseket is, akik nem kommentálták a Sky News értesüléseit.” (24.hu)

Akárhogy nézem, ez bizony rabszolga-kereskedelem, ne szépítsük. Mégpedig állami segédlettel. Ha próbálnánk tenni ellene, nem sokra mennénk: az egy dolog, hogy egyes divatcégek nem vásárolnak Hszincsiangból származó gyapjút vagy egyéb termékeket (ellenük propaganda-hadjáratot is indított Peking), de ilyenformán bármilyen kínai termék származhat rabszolgamunkából, készüljön akár Pekingben, Sanghajban, Tiencsinben is. És, mint mondtam, kínai iparcikkek nélkül bajban lennénk.

Akkor mit tehetünk, lássuk be, hogy „ilyen Kína, ilyenek a kínaiak”?

Nem, ugyanis nem ilyenek.

A mostani pekingi kormány ilyen, megengedem: azért lehet ilyen, mert a sajátos kínai rendszer ezt lehetővé teszi. És már be is betonozta a hatalmát, pár száz évre viszonylag bizonyosan: annyi ideig szokott tartani egy-egy dinasztia uralma. Ez most a „kommunista dinasztia”, aminek alaptulajdonsága, hogy még csak nem is kommunista. Viszont zsarnokság, de annak igazi, vérbeli. A mostani állampolgári pontrendszer, a mindent látó kamerahálózat, az állandó cenzúra lehetetlenné tesz minden tiltakozást, a lázadást meg főleg. Épp pár napja ünnepelték a Kínai Kommunista Párt alapításának századik évfordulóját. Mit kért az ünnepelt a szülinapjára? Azt, hogy jelentsék fel a „történelmi nihilistákat” az erre a célra létrehozott forró dróton. Kik a történelmi nihilisták, akiket fel lehet és kell jelenteni? 

A forródrót lehetővé teszi, hogy az önkéntes házmesterek olyan internetezőket jelentsenek föl, akik „elferdítik” a párt történelmét, támadják a párt vezetését és politikáját, nemzeti hősöket rágalmaznak meg, vagy „tagadják a fejlett szocialista kultúra kiválóságát” az interneten – áll a Kínai Kibertér Adminisztráció (CAC) egyik részlege által pénteken közzétett közleményben.

Egyesek hátsó szándékkal (...) nihilista történelemhamisítást terjesztettek az interneten, rosszindulatúan elferdítve, becsmérelve és negligálva a párt történelmét. Reméljük, hogy az internethasználók többsége aktívan részt vesz majd a társadalom felügyeletében (…) és lelkesen jelenti a káros információkat” – áll a közleményben.

A „történelmi nihilizmus” egy Kínában használt kifejezés, amellyel a KKP azokat illeti, akik nyilvános kételyeket fogalmaznak meg a múlt történéseivel kapcsolatban.” (Telex)

A pokoli az, hogy Kínában nem volt mindig ilyen világ. Mao idejében ilyen volt, sőt a Nagy Proletár Kulturális Forradalom idejében még ilyenebb is: de aztán a Nagy Kormányos bűneit a türelmesebb és tiszta fejű Teng Hsziao-ping valahogy megpróbálta jóvá tenni. Ha ő nincs, Kína most még mindig a „fejlődő országok” között lenne. Ő sem volt hiba nélkül való, ő rendelte el a hadsereg bevetését a Tienanmen téren, nem lehet mentegetni, de az elmondható, hogy az ő idejében akkora politikai-diplomáciai bakugrások, amekkorákat Hszi Csin-ping művel, elképzelhetetlenek lettek volna.

Voltaképpen nem a kínai ember, nép a rossz: az se jó, se rossz, mint az összes többi. Kína mostani „őrjöngő röpte” tulajdonképpen három-négy tényezőnek köszönhető.

Az első az, hogy akármennyire is liberalizálták a kínai rendszert, a KKP nem engedi ki a kezéből a hatalom egy morzsáját sem. A második gond, hogy a technikai fejlődés – aminek Kína még a legsötétebb korszakaiban is lelkes híve volt – lehetővé teszi az abszolút kontrollt a Párt számra minden állampolgár felett. Már ez is pokoli koktél volna, de a baj nagyobb: olyan tíz éve Kínára köszöntött a túltermelési válság. Az a hatalmas ország még sosem élt ilyen jól, sosem volt ennyire gazdag, hosszú ideje nem volt még éhínség sem, ami pedig korábban szinte minden évben lecsapott. A KKP természetesen büszke az életszínvonal-növekedésre, dicsekszik is vele, a maga érdemének tudja be – és ez nagy hiba. Ugyanis csak addig lehet ezt fenntartani, ameddig tart a nagyon nagy mértékű gazdasági növekedés. Tehát termelnek, mint az őrült, minden áron termelnek, akár még ilyen félresikerült pipákat is, mint az enyém, hogy a néptömegek kaphassanak fizetést, éljenek jobban, mint a szüleik, és termelhessenek még többet... ördögi kör ez, aminek összeomlás a vége, más nem is lehet, de egyelőre kiszállni is képtelenség belőle, azzal Peking beismerné a társadalmi rendszer kudarcát.

Azért kellenek az állandó konfliktusok is, Hong Kongtól Hszincsiangig, Tibettől Belső-Mongóliáig, Tajvanig, hogy lásson a dolgozó nép ellenséget, az ujgurok, mongolok, tibetiek külön alkalmasak erre, mert róluk már kívülről is látszik, hogy nem hanok. Szóval, a kínai átlagpolgár magától épp annyira borzadna minden rasszizmustól, diszkriminációtól, mint az európai, csak ha azt mutatják neki, hogy „ezek az állam és a te jóléted ellenségei”, mindjárt másképp viselkedik. És egyebet sem lát, hall, csak ezt.

Kína egyre gyorsuló túltermelési száguldása természetesen fenntarthatatlan, hiszen nemsokára kinövi a bolygót, nagyobb piacra lenne szüksége, mint amekkora a Földön van – ha nem jönnek sürgősen a földönkívüliek, hamar felrobban a túlfűtött gőzkazán. A mostani világjárvány sem tett jót a gazdaságuknak, a Jangce áradása sem... de a világnak meg az nem lenne hasznos, ha ez a mozdony felrobbanna, mert mi is tönkremennénk bele. Valahogy lassítani kéne, fékezni, nem tüzelni.

Manapság Magyarországon divatos nem kedvelni Kínát, és lássuk be, Peking gazdasági-politikai lépései erre adnak is épp elég okot. Akár a Fudan Egyetemre gondolunk, akár a Budapest-Belgrád vasútvonalra, mindegyikről ordít a korrupció és az adósságcsapda-diplomácia, ezekből nekünk csak kárunk lesz, vitathatatlan. Csakhogy ezt nem a kínai embereknek, nem a kínai népnek köszönhetjük, hanem Peking és Budapest egymással összeboruló politikai köreinek.

Nagyon, nagyon nyugati az a kérdés, amit sokan feltesznek: „Miért tűrik ezt a kínaiak?”

Azért, amiért mi is tűrjük a magunkét. Próbálnák csak nem tűrni, mindjárt megismerkednének a Kőkapu-sziget szépségeivel. A császári időkben fegyenctelep volt ott, most meg pláne az van. És Kínán belül nem is létezik semmiféle politikai alternatíva.

Akkor mi a megoldás?

Fogalmam sincs. Évtizedes munka volna egy kínai demokrácia létrehozása és távolról sem biztos, hogy sikerülne. De egy dolgot viszont tudok: Peking bűneiért nem az átlagemberek a felelősek, ne utálja, diszkriminálja őket senki, ők jobban szenvednek a rendszerüktől, mint mások.

Csodák sorozata kéne ahhoz, hogy javuljon a helyzet, és semmi jelük, még a Majomkirályt sem látták időtlen idők óta. Pedig most nagy szükség lenne rá.

Hát, elleszünk még egy ideig így, az elkerülhetetlenül közeledő tájfun árnyékában kettecskén: Kína és a világ.

Csak pipát ne gyártanának.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása