Forgókínpad

Forgókínpad

Lukasenka, a légikalóz

2021. május 24. - Szele Tamás

Tegnap történelmet írtunk, ugyanis lezajlott a világ első állami repülőgép-eltérítése. A Ryanair FR4978-es járatát Minszkben földre kényszerítették fondorlatos, titkosszolgálati eszközökkel és a fehérorosz légierő egyik MiG-29-es harci gépe segítségével, hogy őrizetbe vehessék Roman Protaszevicset, a NEXTA hírcsatorna főszerkesztőjét és barátnőjét, Sofia Sapega nemzetközi jogászt.

ryanair-sun-boeing-737-800-e1621784287693-678x381.jpg

Persze ugyanez Minszkből és Moszkvából nézve másként kell kinézzen, majd bemutatom az ő verziójukat is (melyből több kilométer lóláb lóg ki), de először lássuk az eseményeket. Tehát, az FR 4978-es járat Athénból repült volna Vilniusba, leszállás nélkül, azonban robbanószerkezetet gyanítottak a fedélzeten. Gyanítottak, írom, ugyanis a fehérorosz hatóságok azt állítják, hogy a pilóták jelentették a robbanószerkezetet, a pilóták viszont mást mondanak. Hasonlót, de nem ugyanazt. Érdekelne különben, repülés közben hogyan észlelték volna: míg a parancsnok vezeti a gépet, a helyettese lemegy a csomagtérbe kicsit kutakodni? A minszki kormánykörökhöz közelálló Pul Pervogo Telegram-csatorna és a hivatalos belarusz hírügynökség, a Belta kifejezetten azt állítják, hogy:

Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök személyesen adott utasítást a Ryanair utasszállító repülőgépének leszállására egy bombariadó után. A fehérorosz államfő azt is elrendelte, hogy az utasszállító gép kíséretére küldjenek egy MiG-29-es vadászgépet. Alekszandr Lukasenko parancsot adott arra, hogy forduljon vissza a gép és szálljon le Minszkben. Egy ilyen helyzetben a legfontosabb az emberek biztonsága és élete! Fehéroroszország biztosan nem tartozik azok közé az országok közé, amelyek megtagadják a segítséget egy nehéz helyzetben (ellentétben a nyugati szomszédokkal). Különösen akkor nem, ha emberek élete forog kockán.”

Szóval Európa még köszönje is meg ezt az állami segédlettel elkövetett gépeltérítést. Nem fogja, ugyanis a pilóták nem ezt jelentették és nem is ezt kérték. Úgy esett a dolog, hogy – a Meduza.io információi alapján – konfliktus alakult ki a fedélzeten.

A minszki repülőtér közölte, hogy a Ryanair gépe a bombariadó jelzése után szállt le – a pilóták állítólag maguk kérték a leszállást. Ugyanakkor Lina Veisene, a vilniusi nemzetközi repülőtér kommunikációs vezetője (ahová a járatnak érkeznie kellett volna) elmondta: „Amennyire én tudom, konfliktus volt a személyzet egyik tagja és egy utas között. A gép sikeresen leszállt. Más hivatalos információnk nincs.” A Nexta közölte, hogy az előzetes információk szerint a repülés során a legénységgel való veszekedést a KGB tisztjei okozták, akik ragaszkodtak ahhoz, hogy robbanószerkezet van a fedélzeten. Ennek következtében a személyzet kénytelen volt kényszerleszállást kérni.”

Ezt a verziót támasztja alá, hogy mikor a Boeing 737-es gép Minszkből végül tovább indulhatott Vilniusba, hat személy hiányzott az utaslistáról: két fehérorosz állampolgár és négy orosz. Nos, kezd világosodni a kép, főleg, ha tudjuk, hogy természetesen semmiféle robbanószerkezetet nem találtak. Még oda sem tettek egyet, a fehérorosz hatóságok takarékosak, az emberük már megvolt, minek pazarolni a technikát?

Az esetnek komoly nemzetközi jogi és légügyi következményei lesznek, a diplomáciaiakról már nem is beszélve: ezeket mind taglalni fogjuk, de előbb lássuk, mi volt a bűne Roman Protaszevicsnek?

roman-protasevich.jpg

Az, hogy tette a dolgát. Mikor az égre kiáltóan pimasz módon elcsalt fehérorosz választások után Lukasenka „elnök” ellen megkezdődtek a tömegtüntetések, azokról alig-alig volt hiteles információ a sajtóban. A hivatalos hírcsatornák vagy megpróbálták elhallgatni őket, vagy bűnözők hőzöngésének állították be az eseményeket, bár elég nehéz lett volna elhinni, hogy egy egész nép, de legalábbis a nyolcvan százaléka bűnöző lenne. Ekkor volt nagyon nagy szükség arra a független sajtóra, amiről a magyar kormánypárt (és a fehérorosz, valamint orosz is) azt állítja, hogy nem létezik. A NEXTA hírcsatornája közvetítette a demonstrációkat, hitelesen, pontosan – két hét alatt kétmillióan fizettek rá elő. Aminek Lukasenka nem örült. Mint a Telex írja:

A fehérorosz legfelsőbb bíróság 2020 októberében nyilvánította szélsőségesnek a NEXTA nevű Telegram-csatornát és magát a NEXTA logóját is. Az oldal alapítóját, Szcjapan Pucilát és korábbi főszerkesztőjét, Roman Protaszevicset a terrorizmussal összefüggésbe hozható személyek listájára helyezték, és nemzetközi körözést kértek ellenük. Februárban a külföldre szökött Pucila és Protaszevics kiadatását kérték Lengyelországtól. A két férfit tömeges zavargások előkészítésével és szervezésével vádolják.”

A vád hamis: nem előkészítették és szervezték a demonstrációkat, hanem tudósítottak róluk, hivatásuk szabályainak megfelelően. Mindenesetre a fehérorosz álmoskönyv szerint ez semmi jót nem jelent, ellenben jelenthet jó esetben 12-15 év legsúlyosabb fokozatú szabadságvesztést, de ha a hatóságok kicsit megfejelik a vádat (és mi az nekik egy repülőgép-eltérítéshez képest?), hát lehet belőle halálbüntetés is. Hogy milyen alapon fogják Protaszevics barátnőjét elítélni, és mennyire vagy mire, az még kérdéses, de nem féltem őket.

Elítélik majd. Maximumra. Olyanok.

Hogy kapjon még egy sajátos árnyalatot a történet, Protaszevics a felszállás előtt észrevette, hogy követik és ezt jelezte utastársainak is. A fehérorosz állami tévé pedig elszólta magát, mikor beszámolt a hírről. Az hangzott el benne ugyanis, miszerint a gépet nem Proteszevics miatt kényszerítették a földre, hanem mégis:

Kiderült, hogy egy barátjával repült, aki lefényképezte a buszon (a repülőtéren), és elküldte egy másik kegyvesztett bloggerhez. Utóbbi a képet a Telegramon tette közzé, a rendőrség pedig reagált az információra.”

Akkor tessék már eldönteni, hogy robbanószerkezet vagy Protaszevics, harmadik változatnak ugyanis már csak az maradna, hogy maga Protaszevics a robbanószerkezet. Próbáljuk rekonstruálni, mi történt.

Proteszevics elmenekült Fehéroroszországból, ahol Lukasenka bosszút esküdött ellene. Athénba azért utazott, mert egy fehérorosz delegáció tagjaként részt vett a gazdasági és politikai ügyekkel foglalkozó Delfi Fórum nevű konferencián. Ez egy nyilvános esemény volt, mindenki tudhatta, hogy ott van, az orosz vagy fehérorosz KGB-nek gyermekjáték lehetett kideríteni, melyik járatra van jegye visszafelé Vilniusba. Hm, direkt járatra... Sebaj, Aljósa, elintézünk mi egy minszki kényszerleszállást, semmiség az, piskóta! Most már csak annyi kellett, hogy biztosan tudják: rajta van a gépen, ezért követték, ezért figyelték a barátnője kommunikációját is (bár ha nem fotózgat, nem teszi közzé, akkor is ugyanez történt volna: hiszen a négy KGB-snek már megvolt a jegye a járatra, azoknak is van szemük, felismerik a célszemélyt). A megfelelő pillanatban pedig jelezte a provokátorok közül valamelyik a hajózó személyzetnek („Te mondd, hogy bombariadó, neked mélyebb a hangod!”) miszerint robbanószerkezet van a fedélzeten. Innentől automatikusan történtek a dolgok.

Ilyen esetben ugyanis az utasszállító parancsnokának nincs választása. A protokoll szerint kell cselekednie (ugyanaz a protokoll, ami most zsandárkézre juttatta Protaszevicset, korábban megmentette Navalnij életét, ugyanis az ő esetében egy másik szabálynak megfelelően a parancsnok a beteg utas miatt letette a gépet az első repülőtérre, ahol Navalnij ellátást kaphatott). Most köteles volt jelenteni a vészhelyzetet – igen, de konfliktust jelentett, nem robbanószerkezetet! – és landolási engedélyt kérni a legközelebbi, megfelelően felszerelt repülőtéren.

fr4978-cover-image-1024x478.jpg

Mit ad Isten, Vilnius volt közelebb, de Minszk erőszakoskodott. Annyira erőszakoskodott, hogy felküldték a vadászt is, márpedig az egyetlen rakétával képes lett volna megsemmisíteni a nagy, lomha, minden védelem nélküli Boeing 737-est. Az csak az ostoba filmeken létezik, hogy „eltalálták a bal kettes hajtóművet, hárommal megyünk tovább”, a valóságban azzal a hajtóművel megy a szárny is, a gép is, mindenestől. Nem volt más választás, Minszkben kellett landolni. Külön aljasság, hogy az eset pilóta résztvevőit belekényszerítették ebbe a méltatlan komédiába: a civil parancsnoknak muszáj volt eljátszania a szerepét, a vadászgép pilótájának meg – szintén, ha megtagad egy esetleges tűzparancsot, ő többet nem landol egy darabban.

A minszki repülőtéren meg már gyermekjáték volt átvizsgálni a gépet, át az utasokat, jé, nahát, Roman Protaszevics, maga itt? Hogy mi mennyire meglepődtünk... velünk jön, a barátnőjével együtt. Azért vele együtt, mert Minszk megtanulta a maga kárán, hogy a letartóztatott ellenzékiek barátnői, feleségei nagyon veszélyesek tudnak lenni szabad lábon.

Mit láttunk?

Légi kalózkodást láttunk, állami segédlettel.

Ezen kívül mocskos, elég dilettáns módon megtervezett és kivitelezett KGB-akciót, amely felrúgta még a konspiráció alapszabályait is. Pestről látszik a lóláb, urak! De itt több szabály sérült, mint kívánatos lett volna, ennek következményei lesznek. A nemzetközi légiközlekedésben is, az Európai Unióban is. A történet már felkerült az uniós csúcs témái közé.

Sőt, a Ryanair is megszólalt: hivatalosan megerősítette, hogy a minszki landolást a fehérorosz hatóságok követelték. „A fehérorosz légiforgalmi irányítás értesítette a járat személyzetét a fedélzeti biztonságot fenyegető potenciális veszélyről, és utasítást kapott, hogy a járatot a legközelebbi repülőtérre – Minszkbe – irányítsa át” – áll a légitársaság közleményében. A légitársaság nem részletezi, hogy a gép miért Minszkben szállt le, és miért nem az akkor közelebbi Vilniusban. Közben Michael OʼLeary, a Ryanair vezérigazgatója „állami kalózkodásnak” nevezte az esetet.

Lukasenka elnök most még ül, dörzsöli a kezét és azt hiszi, nagyon okos volt: elkapta az „ellenségét” is és a kis hazugságával kikényszerítheti, hogy az Európai Unió megköszönje neki a közbelépést. Lukasenka piszok nagyot téved. Az Unió nem köszönget, mert nem ostoba, az Unió tiltakozik. Eddig megszólalt az ügyben a fél kontinens.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke teljességgel elfogadhatatlannak nevezte az incidenst, Ausztria és Németország pedig azonnali magyarázatot követelt Minszktől a történtek miatt. Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter ugyancsak elfogadhatatlannak nevezte a fehérorosz hatóságok cselekedetét és az uniós tagállamok határozott és egységet válaszát követelte az ügyben. Görögország külügyminisztériuma ugyancsak sarkosan fogalmazott, állami gépeltérítésnek nevezte a történteket, és elítélte Protaszevics őrizetbe vételét. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök Twitter-oldalán közölte, Charles Michelhez, az Európai Tanács elnökéhez fordult azzal a kéréssel, hogy a hétfői uniós csúcson további szankciókat vitassanak meg Lukasenka kormánya ellen. Szvetlana Tyihanovszkaja Twitteren a férfi szabadon bocsátását, az ENSZ alá tartozó Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) vizsgálatát és Belarusz elleni szankciókat követelt. A litván elnök, Gitanas Nauséda is ugyanerről írt a Twitterén. Antony Blinken amerikai külügyminiszter azt mondta, az Egyesült Államok támogat egy ICAO-vizsgálatot és szorosan együttműködik az Európai Unióval, Litvániával és Görögországgal.

Az Egyesült Államok határozottan elítéli két EU tagállam közötti légijárat kikényszerített eltérítését, valamint Roman Protaszevics eltávolítását a gépről és letartóztatását Minszkben. Azonnali szabadon bocsátását követeljük”

közölte az amerikai diplomácia vezetője. 

Azért ekkora visszhangra Lukasenka sem számított, bár lehet, úgy van a dologgal, hogy neki már mindegy. Csak azt felejti el, hogy senki másnak nem az.

Végezetül: ne feledjük, Roman Protaszevics nem szervezett, nem készített elő semmit. A barátnője, Sofia Sapega főleg nem. Roman Protaszevics csak tudósított, ez volt a bűne. Olyan aljas, hazug, mondvacsinált vádak alapján fogták le, amilyenekkel például a magyar kormánymédia naponta illeti a független sajtó maradékát. Érdeklődve várom a magyar kormánysajtó reakcióit. Kissé zavarban lehetnek, különös tekintettel arra, hogy lengyel barátaink vannak a leginkább felháborodva. De ez másodlagos.

Az elsődleges: szabadságot azonnal Roman Protaszevicsnek és Sofia Sapegának!

Most.

Minden egyéb ráér.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása