Forgókínpad

Forgókínpad

LiPsi morgolódás

2021. május 31. - Szele Tamás

Őszintén megvallom, unom ezt az egész Rákay-történetet, legszívesebben nem is foglalkoznék a dologgal, csak hát muszáj, mert egyre nagyobb marhaságok kerekednek ki belőle. Írtam róla kétszer, két lapba, most írok harmadszor, remélem, negyedszer már nem kell. Főleg, mert kezd ez a dal már egyáltalán nem arról a videocsatornáról, műsorról szólni.

don_quijote.jpg

Sőt, még Rákay személyéről sem. Itt pár nap alatt elvi síkra terelődött a kérdés, vérengző békaegérharc folyik, gyakorlatilag semmiért, illetve valami olyasmi a vita tárgya, hogy mitől kell jónak lennie minden körülmények között az adott csatornának. És hogy ez mit jelent.

Kezdenek elszabadulni az indulatok, ma reggel arra ébredtem, hogy egy militáns kormánypárti olvasó kissé kritikus cikkem kapcsán kétségbe vonta a vezetéknevem valódiságát – már, ha jól értettem, mert elég zavarosan írt – és valamiért vagy engem, vagy Rákayt színésznek tartott. Egy világ fog benne összeomlani, de engem mindig is így hívtak, ez a nevem, ezen nem is szándékozom változtatni, és nem lépek színpadra, ahogy eddig sem léptem, van épp elég baja anélkül is ennek a drótoktól öleltnek, ez már elemi csapás lenne és értesíteni kéne a Katasztrófavédelmet. Mármint, hogy védjen meg engem, mint katasztrófát, a közönségtől.

Az érdekes az, hogy egyre világosabban látszik: a kormányoldal halálosan komolyan hiszi, miszerint a médiában párviadalok zajlanak és a győztes mindent visz, a vesztes mindent veszít. Tegnapelőtti írásomban elég világosan bebizonyítottam, hogy ez nincs így, éspedig egyszerűen azért, mert az olvasót nem lehet rabolni egymástól vagy elkártyázni, az olvasó azt olvas, amit éppen akar, míg az orgánumok ingyenesek. De mégis, a kormánymédia két megszólalása is azt bizonyítja, hogy feléjük valamiféle hadviselésnek tekintik ezt a mi szerény és normális körülmények között polgári foglalkozásunkat. Az Origo produktumát elemeztem már máshol, az volt a lényege, hogy ez a kis adás „megrengette a YouTube-ot”, ami azért elég szelíd rengés lehetett, mert a Rákaynak ironikusan gratuláló Partizán-videót is többen látták, mint magát a vita tárgyát. De mindegy, ez még csak számháború. A 888 mai írása Bohár Dániel tollából már durvább. Mit mond ez az okos ember?

Ez az okos ember azt mondja, már a címben, hogy:

Újra sírnak a liPsik”

Némi összekacsintós szalonzsidózást érzek a „P” nagybetűs kiemelésében, azonban mielőtt nekiáll velem pereskedni a szerző azon az alapon, hogy ő soha és semmi antiszemita célzást nem írt le, jelzem: ez az én érzésem, nem több. Ő tudja, miért kellett ennyire kiemelni azt a „P”-t. Ő biztos tudja, de az olvasó például nem nagyon jön rá, mert nincs miből, az én nézetemet már ismertettem, bizonyára létezik más magyarázat is, de ez még csak a dolgok eleje. Minden egyéb ezek után következik.

Nyilván a liPsi azt ellenőrzi először, hogy sír-e. Illetve, még azelőtt azt, hogy egyáltalán liberális-e, és ezt nem felebarátaitól kérdezi meg, mert mindenki mást ért a szó alatt. Szubjektíve annak érzi magát, ez rendben. Sír? Nem sír, inkább szarkasztikusan vigyorog. Akkor lássuk, szerző szerint miért sírna?

Ehhez három lépcsőfokon keresztül jutunk el, ez egy bonyolult szertartás, aminek a végén ott áll egy orbitális szamárság. Először is leírja a környülállásokat:

A YouTube alapvetően egy olyan közeg, ahol viszonylag szerény számban találni jobboldali tartalmakat. Emiatt volt teljesen kézenfekvő, hogy létezzen egy politikával és közéleti kérdésekkel foglalkozó nemzeti beállítottságú csatorna a legnagyobb videómegosztó portálon.

Miért gondolom, hogy a siker borítékolható?

Elég csak megnézni a liPsik sírását, vinnyogását, sivalkodását és hisztizését. Úgy nyüglődnek, hogy rossz nézni őket.”

Ezt erősen szubjektív állításnak találom, nekem például még sok is az a tengernyi délibábos, áltudományos, sumerológiai vagy a magyarság szíriuszi eredetéről szóló jobboldali „előadás”, ami elönti a felületet, de hát szerzőnk arányérzéke ezt kevesli. Itt jutunk el oda, hogy „mi is a jobboldaliság?”, ami általánosságban legalább annyira értelmezhetetlen kérdés, mint az, hogy milyen a valódi liberális – amint elnézem, a 888-nál jobboldaliság az, ami a mostani kormány pártját fogja és fizetnek érte. Ennél szabatosabb meghatározásra nem futja, és ez is csak az illető szerkesztőségre érvényes, itt kérek elnézést a tisztességes (és emiatt egyre keserűbb) jobboldali vagy konzervatív ismerősömtől.

De hogy sírna bárki is a Rákay műsora miatt?

Nekem nem tetszik a produkció, az igaz. Neki meg az enyém nem tetszene, az is tény, de ettől még egyikünk sem „sír”. Szép, nagy ez a mező, mindenkinek terem rajta virág, míg meg nem tiltják a szedését egyeseknek. Amint látom, szerzőnk nem csak a szedést tiltaná, de még a tördelést is. Mi fáj az ő lelkének?

2015-ben indult pontosan az a portál, amelyet most a kedves olvasó olvas. Bizony a 888 megalakulásakor is hasonló volt a helyzet. A laza, könnyed, szókimondó stílusra a libsik úgy tekintették, hogy övék. Azaz senki nem törhet be a médiapiac ezen szegletébe. A 888-nál dolgozó fiatalok megmutatták és megmutatják a mai napig is, hogy gondolat könnyed csomagolásba rejtve a jobboldalon is van. A 888 elindulásakor hasonló volt az ellenszél, mint most a Patrióta esetén. Hiába a hisztizés és hőbörgés, a 888 évek kemény munkája alatt több százezres tábort épített fel. Jogos volt a liPsik félelme? Az, hiszen kiderült, hogy nem csak ők tudnak viccesen újságot írni.”

Én akkor sem sírtam, inkább röhögtem a dolgon: ha még tetszenek emlékezni, a 888 induló szlogenje az volt, hogy „A faszagyerekek lapja”. Kellett némi bátorság egy ilyen mottóhoz, nem mondom. Ahhoz még több, hogy azt harsogják: „Csatlakozz a lázadókhoz!”, „Mi vagyunk Soros ellenzéke!”. Valahogy tele van a magyar történelem ilyen hős pecsovicsokkal, akik rettenthetetlenül lázadtak, mindig az aktuális hatalom mellett. Annyi bátorság kell az ilyen rebellióhoz, mint ahhoz, hogy az ember a vietnami háború ellen tüntessen 1968-ban, csak nem Washingtonban, hanem a budapesti Szabadság téren – viszonylag valószínűtlen, hogy megjelenik a Nemzeti Gárda és nekiáll könnygáz-gránátokat hajigálni. De most még szebb a kép: ezek szerint vicc volt az egész? Annak azért elég gyenge, de erről tessék alkalomadtán felvilágosítani azt a „több százezres tábort” is, mert szemlátomást teljesen komolyan vették és veszik.

Akkor tehát csak tréfáltak. És ezek szerint nekem nincs humorom.

2020 szeptemberében indult útjára a PestiTV. A 888-hoz kísértetiesen hasonló történetet tudnék leírni. A liPsik a mai napig nem tudják megemészteni, hogy fiatal jobboldali srácok és lányok televíziós műsorokat készítenek és azokat bizony szeretik az emberek. A PestiTV (ahogy 888) olyan terepre tört be, amit ugyancsak megpróbáltak kisajátítani. Ismét jogos volt a balosok félelme? Az bizony, mert a PestiTV már most bebizonyította, hogy a jobboldaliság jóval több annál, mint amit pont a liberálisok próbálnak hazudni rólunk.”

Azt én nem kétlem, hogy szeretik, azt viszont tudom, hogy nem túl sokan nézik. A nézettségük valahol a teljes közönség 0,39 és 1,25 százaléka között mozog, ami a műsor minőségéhez képest még jónak is mondható. Hogy mennyire fiatalok, az épp úgy viszonylagos, mint a nézőszám: de emiatt sem sír senki, csak nézi az ember (ha véletlenül nézi) és nem érti vagy röhög rajta. Egyszer ki kéne próbálni dotáció nélkül, piaci viszonyok között. De most érünk a harmadik lépcsőfokra:

Rákay Philip első műsora annyira felcseszte a liPsik agyát, hogy maga Gulyás Márton üdvözölte saját Partizán nevű csatornáján Philipet, ezzel egyben ráküldve trollhadseregét a Patrióta csatornájára. A liPsik nem okosak, hiszen a fröcsögésükkel olyan hírverést csináltak a videónak, hogy egy nap alatt 65 ezren nézték meg, ami brutális szám egy frissen indult YouTube csatornán. (…) Ahogy anno a 888 esetében azt hitték, hogy övék az online média, most ugyanezt hiszik a Youtube-ról. Kiderült, hogy nem lett igazuk akkor sem, és nem lesz igazuk most sem.

Ha tudnám, hogy el fognak verni, én is sírnék előre. (Nem, amúgy nem sírnék, hanem küzdenék, mivel nem vagyok saját cipője orrát néző és a cipőfűzőjében összeeső liPsi. Hála Istennek!)”

Miféle verés? Szerzőnk tényleg azt hiszi, hogy ennek a versenynek tétje van, ha megnő a nézettsége az egyik csatornának, olvasottsága az egyik lapnak, a másik fogja a kalapját és megszűnik? A népszerűség csak egy szempontból számít, és csak a független médiumoknál: ha valamit többen látnak, több a hirdetési bevétele is. De nem hittérítés a sajtó és nem lovagi torna, nem verekszik senki.

Ott lehet a hiba, és azért tekinthetik így a dolgokat – kilóg a lóláb –, hogy a dotált kiadványok, műsorok a jelek szerint el kell érjenek valamilyen nézettségi, olvasottsági szintet, különben ugrik a támogatás. Ezt nem tudom, csak sejtem, de így már érthető, hogy a Patrióta „ellen-Partizánként” határozta meg magát: valószínűleg az vele a cél, hogy legalább a Partizán nézettségi szintjét megüsse. Csakhogy a tíz-tizenkétmilliós (de legyen tizenötmillió) magyar piac nem annyira kicsi, hogy ha valaki az egyiket nézi, ne nézze a másikat: mindkettőnek megvan a maga közönsége, nem egymástól szedik el a nézőt.

A 888-nak, amit hasonló koncepcióval, „ellen-444-ként” hoztak létre, szintén az lehet a baja, hogy még olajozott lejtőn lefele, hátszéllel sem ér az eredeti célpontja nyomába: ahhoz kicsit túl radikálisan be van ágyazva a megfelelő ülepekbe. De csakis ilyen dotációs-statisztikai magyarázata lehet ennek a három napja dúló véleményháborúnak. A valóságban nincs harc, nincs csata.

Mindenféle orgánumok és orbánumok vannak, amiket vagy olvasnak, néznek, vagy nem. Ha valamelyik kormánymédium mer nem tetszeni, akkor azt mondják: sírok, mert ennek tetszenie kell nekem. Miért kell tetszenie? Mert ők azt mondták. És mert dolgoztak rajta. Csak jelezném azonban, hogy a pocsék, kerítésszaggató kisüsti pálinkát pontosan ugyanannyi munkával főzik, mint a finomat, tehát a minőség és a befektetett munkamennyiség gyakran nem áll egymással összefüggésben.

Értem én, hogy hadakoznak: a zsoldjukért teszik.

Csak ellenfél nélkül nehéz mesterség ám a háború.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása