Egyre titokzatosabb kezd lenni előttem, mit is jelent magyarul a „külpolitika” szó. Pedig ha valakinek, nekem illenék tudni, már 32 évvel ezelőtt is a külpolitikai rovathoz tartoztam a Kurírnál, az volt az első főállásom a magyar sajtóban – de ezek szerint mi évtizedeken keresztül valami egészen mást neveztünk külpolitikának, mint amit mostanság így hívnak.

Értem én, hogy új időknek új szelei fújnak, sőt, a Nyárnak is új rablói vannak (alaposan meg is szedték magukat), de ha én a ’90-es évek első felében leteszek egy írást nemrég boldogult kiváló rovatvezetőm, Lantos István asztalára (nyugodjon békében), ami arról szól, hogy a magyar külügy tiltakozik egy labdarúgó mérkőzés ügyében, István rám nézett volna a szemüvege fölött és azt mondta volna, hogy igyak kevesebbet, ennek nem lesz jó vége. Aztán mikor kiderül, hogy nem italról van szó, átküld a sportrovatba, azzal, hogy ez nem külpol (onnan meg visszazavartak volna hozzá, mert nem is sport).

Hát – tényleg sem nem külpolitika, sem nem külgazdaság, a legkevésbé meg tán diplomácia Szijjártó Péter aktuális legfőbb gondja, aki tegnap meghökkentő levelet írt a bajor belügyminiszternek. Annyira meghökkentőt, hogy kételkednék a valódiságában, ha nem ő maga tette volna közzé. Idézzük inkább szó szerint.

„Tisztelt Miniszter Úr!

A labdarúgó Európa-bajnokság 2021. június 23-i, müncheni mérkőzésén példátlan inzultus érte a magyar válogatottat.

Hazánk himnuszának éneklése alatt egy szivárványszínű zászlót lobogtató személy berohant a pályára, és provokálta a himnuszt éneklő magyar játékosokat. Természetesen időnként előfordul, hogy szurkolók a pályára szaladnak a mérkőzés közben vagy a mérkőzés után, de az mégiscsak felháborító, hogy mindez az egyik résztvevő ország himnusza alatt történik. Mint ahogyan arra is nehéz magyarázatot találni, hogy a mérkőzést megelőző mesterséges politikai feszültségkeltés ellenére a rendezőket jól láthatóan felkészületlenül érte ez az incidens. S ez még jóindulatú vélekedés mindarról, ami történt.

Tisztelettel kérem mindezek alapján Miniszter úr tájékoztatását arról, hogy milyen büntetést kapott a magyar himnusz alatt pályára rohanó, szivárványzászlót lobogtató személy, valamint vizsgálták-e, hogy milyen szervezési hiányosságok vezethettek az incidens lehetővé válásához, figyelembe véve, hogy minden bizonnyal elegendő létszámú rendőri erő volt jelen a stadionban, hiszen láthattuk a kommandós sorfal felállítását a magyar szurkolók elé.

Miniszter úr munkájához sok sikert és jó egészséget kívánok!

Budapest, 2021. június 30.

Tisztelettel:

Szijjártó Péter”

Ez, kérem, nem incidens, vagy maximum nyelvtani szempontból az. Ez egy szabálysértés, a magyar jogban beleférne esetleg a „garázdaság” gumikategóriájába is, mert az eset nagy nyilvánosság előtt történt, és legalább egy szemlélőt – Szijjártó Péter külügyminisztert – meg is botránkoztatott, bár a német jogban nem vagyok járatos, és az lenne az illetékes az ügyben. De minden, csak nem incidens. Főleg nem diplomáciai. Ilyenkor az szokott történni, mint már írtam is, hogy az elkövetőt elkapják, kidobják, esetleg kap némi pénzbüntetést, és – ezt még nem írtam – eltilthatják jó időre vagy örökre a focimeccsek látogatásától. De fejét venni vagy felnégyelni, karóba húzni sem nem szokás, sem nem szabad, tekintve a cselekmény lényegtelen súlyát. Ennek nincs társadalmi veszélyessége, ez egy fajta demonstráció. Nézetem szerint elég értelmetlen volt, mert semmi meg nem változott tőle a német–magyar viszonyt kivéve, és nem az lett volna az akció célja.

De jelenleg ez a Külügy legfőbb gondja. És ez a magyar diplomácia várja el, hogy Európában – sőt az egész világon – komolyan vegyék.

Annyira elvárja, hogy hasonlóan értelmes okból éppen most torpedózza meg az Európai Unió közös fellépését az Iszlám Állam ellen.

Jól tetszettek olvasni: mintha csak az Iszlám Államot támogatnánk. Valami olyasmit is művelünk, bár egészen érdekes okból. Nagy a sora annak, kérem. A HVG, a Politico és uniós dokumentumok alapján számolok be az eseményekről, ugyanis hivatalos magyar állásfoglalás ebben az ügyben nincs, meglehet, hivatalosan maga az ügy sincs, vagy le akarják tagadni. Akkor lássuk, mi is a helyzet, hogyan lettünk mi most kicsiny, de büszke országként az Iszlám Állam uniós vétólakájai?

Mozambikban a helyzet az Iszlám Állam erőinek 2017-es megjelenése óta egyre romlik, és ezen nem segített a világjárvány megjelenése, viszont sokat rontott rajta. Jelenleg az ország északi részén, Cabo Delgado tartományban eszkalálódtak a harcok, de úgy általában is humanitárius katasztrófa fenyeget. Mint egy uniós jelentés írja:

„Mozambikban a biztonsági helyzet, az aszály és a COVID–19 társadalmi-gazdasági hatásai miatt jelenleg közel 2 millió embernek kell súlyos élelmezési bizonytalansággal szembenéznie. A törékeny humanitárius helyzet Mozambik északi Cabo Delgado tartományában tovább romlik. Az erőszak eszkalálódása miatt több mint 700 000 embernek kellett elhagynia lakóhelyét. Becslések szerint legalább 1,3 millió embernek van szüksége azonnali humanitárius segítségre és védelemre Cabo Delgado és a szomszédos Niassa és Nampula tartományokban.”

Ilyen esetben – ne feledjük az ország szoros kapcsolatát Portugáliával – az Európai Unió segít, ha tud. Mondjuk Mozambik valamiért brit nemzetközösségi tagállam is, valamint ez egyetlen ország a világon, melynek címerében AK–47-es gépkarabély látható, de ezek lényegtelen részletkérdések: illetve annyiban nem azok, hogy ha nem akarjuk, hogy abba a címerbe a gépkarabély, a kapa és az ötágú, vörös csillag mellé bekerüljön a félhold is, jobban tesszük, ha segítünk nekik.

Meg úgy általában: a huszonegyedik században ne kerüljön életveszélybe két millió ember. De hogyan tudunk segíteni? Ugyanez a jelentés mondja:

„2021-ben az EU több mint 17 millió eurót különített el humanitárius segítségnyújtásra. Az EU támogatja az ország északi részén zajló konfliktus által érintetteket, köztük a belső menekülteket és a befogadó közösségeket. Segítségnyújtásunk kiterjed a védelemre mint átfogó elemre; a menedékre; a nem élelmiszercikkekre; a vízellátásra és a higiéniára; a vészhelyzetben történő oktatásra; valamint az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésre.”

Ezen kívül megszavaztak még Mozambiknak élelmiszersegélyt és 2,5 millió eurót a világjárvány elleni védőoltásra. Azonban a segélyprogramnak van egy érdekes része, ami látszólag teljesen egybevág a magyar kormány Afrika-stratégiájával, különös tekintettel a szubszaharai térségre, mely stratégia világosan kimondja:

„A kormány szubszaharai térséggel kapcsolatos külgazdasági és külpolitikájának alapvetése, hogy az onnan érkező migrációt az egyes országok gazdaságának fejlesztésével, munkahelyek teremtésével, a megélhetés helyben történő biztosításával lehet hatékonyan kezelni; ezért egyetért azzal, hogy új alapokra szükséges helyezni Magyarország külpolitikai és külgazdasági jelenlétét az afrikai kontinensen, különös tekintettel a szubszaharai régióra.”

Tehát a helyi problémakezelést támogatnánk, kivéve ha... Arról van szó, az az érdekes része a segélyprogramnak, hogy – a HVG szerint – lenne ott egy katonai misszió is. Nem magyar: uniós.

„Július 12-én kellene jóváhagyniuk az uniós külügyminisztereknek az Európai Unió katonai misszióját, amely mozambiki csapatok támogatását és kiképzését szolgálná az afrikai államban. (…) Jelenleg portugál katonák képzik ki a mozambiki rendfenntartó erőket, ehhez szeretne az EU további támogatást nyújtani. A témáról szerdán tárgyaltak az EU-hoz akkreditált nagykövetek.” (HVG)

Na, kérem, ezt a katonai missziót próbálja elgáncsolni a magyar diplomácia. Soha nem találnák ki, miért: azért, mert a jóváhagyó szövegben szerepel a „gender” szó is. Egyéb szavak úgyszintén szerepelnek, meglehetősen nagy számban, de nekünk ez az egy fontos. Ez viszont annyira, hogy képesek vagyunk miatta összeszűrni a levet akár még Al-Baghdádival is. Nem hinném el, ha nem látnám a Politico bizonyítékát, a leiratot, amelyben a magyar kormány tényleg ezt kifogásolja. Íme, bizonyság Isten előtt:

Erről már azt sem tudom gondolni, hogy valakit valakik megvesztegettek, ez már egyszerű monománia.

Közben pedig folytatódik a vizsgálat az Iszlám Állam kecskeméti harcosa ellen, kiderült, hogy nem a mi éberségünknek köszönhetően bukott le V. Kende, hanem a CIA volt résen, ők értesítették a mi szerveinket, mikor egy nagyobb terrorhálózat felgöngyölítésekor hozzánk vezető nyomokra bukkantak. Zajlanak tehát V. Kende kihallgatásai, és anélkül, hogy lebecsülnék bárkit, bármit is, a kikerülő információk alapján azt mondhatjuk, hogy valószínűleg orbitális nagy barommal van dolgunk. Elismeri, hogy zajlottak internetes csevegések közte és iszlamisták között, ezt támasztják alá a nyomozó ügyészek által bemutatott bizonyítékok, így tagadni értelmetlen. A Magyar Nemzet számol be arról, hogy:

„A különösen súlyos tartalmakra azonban azt mondja, nem gondolta azokat komolyan. Így például azt sem, hogy magyarországi nagy rendezvényeken csőbombát akarna robbantani vagy hogy tömegbe hajtana gépjárművel. V. Kende érvelése szerint csak a csevegőpartnereknek akart megfelelni azzal, hogy például azt mondta: egy merénylet végrehajtása során akar meghalni. (…) A gyanúsított vallomásaiból kibontakozó eszmei zűrzavar miatt a Fővárosi Nyomozó Ügyészség igazságügyi szakértőt rendelt ki a terhelt elmeállapotának vizsgálatára.” (Magyar Nemzet)

Ideje is már, mert ilyesmiket még részegen vagy bemindenezve sem mond épeszű ember. De még a terrorista sem mond, mert az nem beszél, az cselekszik. Világos, hogy egy gyenge jellemű, megfelelési kényszertől szenvedő, befolyásolható fiatalemberről van szó, aki válhatott volna ugyan veszélyessé, ha még egy darabig mossák az agyát, de hogy nem egy összeesküvő mastermind, agytröszt, az is biztos.

Akkor ennek a három tegnapi hírnek alapján állítsuk össze a magyar külpolitikai doktrínát.

Hogy mondjam: akkor ezek szerint a szivárvány nagyobb ellenség a Daeshnél is. Hát nem tudom: szivárványtól még nem láttam, hogy településeket irtott volna ki és a lakók fejét karó hegyére tűzte volna. Valahogy nem szokása.

Viszont ellenségként a szivárványnak van egy hatalmas előnye a Daesh-sel szemben.

Nem üt vissza. Nem ütnek vissza a megalázott kisebbségek sem, ellenük sokkal könnyebb győzni, mint az állig felfegyverzett terroristák ellen.

Egyelőre így néz ki az, amit magyar külpolitikai doktrínának nevezünk.

Már, ha ez doktrína.

Már, ha ez külpolitika.

Szele Tamás