Nem tagadom, szívesen folytatom a megfigyelési üggyel foglalkozó sorozatot, ugyanis ez sokkal fontosabb, mint az elmúlt napok magyar sajtóbotránya – de hát írni csak akkor lehet, ha van miről, folytatást írni meg akkor, ha történt valami az ügyben. Jelentem: történt, elsősorban nemzetközi szinten, de magyar vonalon is említhetünk ezt-azt.

Vegyük is a magyar eseményt előre, mint az ügy szempontjából kevésbé fontosat – nos, az ügyön magán valóban nem sokat változtat Pintér Sándor reakciója, legfeljebb a magyar sajtó munkatársai nem nagyon tudják hova tenni. Még leginkább fenyegetésnek tűnik, bár a szaktárca tagadja ezt, és jogi alapja sincs annak amit mondott – de mit mondott?

Történt pedig, hogy az RTL Klub még szerdán megkérdezte volna a belügyminisztert, mint illetékest a Pegasusról. Összesen egy, kézenfekvő kérdést szerettek volna feltenni neki az összesen két lehetségesből (a másik az lett volna, hogy ha és amennyiben „igen” a válasz az első kérdésre, akkor kiket figyeltek meg a szoftverrel). Értelemszerűen az alapkérdés tehát az, amit az RTL Klub fel is tett:

Vásárolt-e magyar szerv, szolgálat a Pegasusból?

Erre nem érdemi választ adott a belügyminiszter, hanem burkoltan fenyegetőzött egyet, érdemes szó szerint idézni (én a Szabad Európa alapján teszem):

„A Nemzetbiztonsági bizottság ülésére én elmentem, sajnálatos módon nem tudtam válaszolni. Mindezekre a kérdésekre, egyszer és mindenkorra szeretném jelezni, hogy csak ott vagyok hajlandó válaszolni. Azért, mert jogilag én megsértenék egy államtitkot. Na most, hogyha én megsérteném, akkor önt mint felbujtót ezért felelősségre kellene vonni, mert engem egy államtitok megsértésére próbál rávenni. Tekintsünk el ettől a kérdéstől. Úgy gondolom, végig kell gondolni azt is, hogy lejátsszák-e ezt.”

Hát, ez bizony azt jelenti magyarul, hogy „kérdezni se merjél erről, míg jól van dolgod”. Én ugyan nem olyannak ismerem Pintér Sándort, hogy ha odamegyek hozzá és rákérdezek egy magán- vagy államtitokra, akkor nyílt szívéből és egyenes, őszinte természetéből, kislányos naivitásából fakadóan gondolkodás nélkül elárulja, aztán ha közlöm, mindkettőnknek számolni kell a következményekkel. Mielőtt beperel, jelzem azt is, hogy nem okvetlenül arra gondolok, hogy hazudna az igazi válasz helyett valamit. Ő sosem hazudik, emlékszünk mindannyian, mikor megígérte 2010-ben, hogy két hét alatt rendet tesznek az országban, és állta is a szavát, azóta nincs bűnözés. Ja, bocsánat: de, van... Mindegy is, Pintér Sándor minden hazugság vagy mellébeszélés nélkül mondhatja azt is bárki kérdi, hogy „ezt nem mondom meg, mert államtitok”. A barátai (attól nem tartok, hogy nagyon sokan lennének) most mondhatják erre, hogy „de hiszen most is azt mondta” – de nem így van. A felbujtást, a felelősségre vonást értelmetlen volt belevenni a válaszba, ha csak nem fenyegetőzni akart.

De hát azt akart.

A szaktárca meg, amit vezet, méltó hozzá: a Szabad Európa idézett cikkében beszámol arról, hogy küldtek pár kérdést ezzel a megszólalással kapcsolatban a Belügynek, a választ csak kivonatosan idézem:

Kedves a Belügytől, hogy nem ügynöknek vagy hazaárulónak tekinti a magyar sajtót, hanem szimplán hülyének, és örvendetesnek találom, hogy az ő tudatuk bezzeg átfogja az ügyet (ha átfogná, most a hajukat tépve, sikítozva rohangálnának fel és alá). De mit várok egy olyan ország belügyminisztériumától, ahol már idén április nyolcadikán úgy találta a kormány is, a médiája is, hogy egy osztrák újságíró kollegina interjújában kérdésekkel provokál.

Roppant érdekes lenne úgy interjút készíteni, hogy nem kérdez az ember, sőt, nem is kommunikál sehogyan sem az interjúalanyával, nehogy provokálja: csak azért nem mondom, hogy lehetetlen, mert Návai Anikó a minap bebizonyította, hogy ez is megoldható. Legfeljebb nem interjú lesz a vége, hanem botrány.

A Szabad Európa különben megkérdezte Fazekas Tamás ügyvédet is, hogy mit mond erről a magyar jog, lássuk, ő mit válaszolt, aztán térjünk a külföldi eseményekre.

„Itt az újságíró egy közérdeklődésre számot tartó ügyben tett fel egy kérdést egy közszereplőnek. Fogalmilag kizárt, hogy emiatt bűncselekményre való felbujtással lehessen megvádolni. A Btk. szerint felbujtó az, aki mást bűncselekmény elkövetésére szándékosan rábír. Egy kérdés feltétele nem minősül rábírásnak. Nem hiszem, hogy a belügyminiszer egy újságírói kérdés alatt megtörne és államtitkot sértene. A válaszadás ráadásul önkéntes, és itt a kérdező sem arra szólította fel a minisztert, hogy sértsen államtitkot.”

Amiből az következik, hogy ezentúl a legokosabb kizárólag jogi képviselőnk jelenlétében tényfeltárni, oknyomozni, ügyvéd nélkül tapodtat se.

Lássuk viszont, mi történt a nagyvilágban. Ennél azért több. Jóval több. Szorul a hurok, csak nem azok körül, akikről a magyar kormánymédia jósolta még nyolc napja. Mert lám csak, mit is írt a Magyar Nemzetben e hó huszonharmadikán Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója? 

„A francia elhárítás már biztosan lázasan keresi, hogy az oknyomozók milyen zseniális módszerrel derítik ki azt, amiről fogalmuk sem volt. Mert ha tudták volna, nyilván megakadályozzák a francia vezetés elleni támadást.”

Horváth írása azt az álláspontot képviselte, hogy a Pegasus-botrány hazugság, a nemzetközi liberálbolsevik körök és Soros György fondorlatos ármánya, mely csakis és kizárólag a magyar kormány ellen irányul (erre utalt a címe is: „Hibrid háborút indítottak Magyarország ellen”), ámde a francia elhárítás majd jól leleplezi az összeesküvést és le fogja csukni a megfigyelteket, esetleg kioszt pár Becsületrendet is a megfigyelőknek. Mily meglepő: ennek az ellenkezője történt. Mint a Telex beszámol róla:

„A France 24 munkatársa hétfőn adta be teljeskörű átvizsgálásra a telefonját a francia kiberbiztonsági ügynökségnek (Anssi). A lap szerint az újságíró telefonszáma is szerepelt azon a listán, amin a potenciális célpontoké, de a telefonját nem vizsgálta át korábban az Amnesty International nemzetközi biztonsági stábja, ami több telefonnál először találta meg a kémszoftver nyomait.

A lap információi szerint a hatósági vizsgálat azonban kimutatta a Pegasusra utaló nyomokat. Azt nem tudni, hogy a telefont sikeresen meghekkelték-e, de egy támadást megelőző nyomokat találtak, amik a Le Monde szerint a kémprogram marokkói felhasználóihoz köthetők. A nyomok alapján három alkalommal érdeklődtek az újságíró telefonja iránt, 2019 májusában, 2020 szeptemberében és 2021 januárjában.”

De nem csak a France24 munkatársa járt így, a Mediapart oldal alapítója is, egyik újságírójuk is, szóval dagad a botrány, és a francia hatóságok valahogy egyáltalán nem a megfigyelteket hibáztatják érte, hanem Marokkót, illetve a marokkói szolgálatokat.

Tetszettek hallani az előbb azt a nagy koppanást? Az a Horváth úr volt, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója.

Izraelben sem tétlenkednek: ott két szálon is folyik a nyomozás az NSO ellen. Az egyik vonalat a felállított tárcaközi bizottság vezeti, amely közvetlenül Naftali Bennett miniszterelnök ellenőrzése alá tartozik, a másikat, ami ettől függetlennek látszik (bár Izrael államtól sosem voltak idegenek a rugalmas és hatékony megoldások, egyesülhet még a kettő) a Beni Ganz irányítása alatt álló, egyébként a kérdésben illetékes Védelmi Minisztérium. Ez utóbbinak az emberei tartottak ellenőrzést az NSO irodáiban szerdán – de annak oka volt ám, nem is kicsi.

„A minisztérium közleménye szerint azért látogattak el az NSO-hoz, hogy megvizsgálják a céggel kapcsolatos állításokat és publikációkat néhány perccel Beni Ganz védelmi miniszter és francia kollégája, Florence Parly párizsi találkozója előtt, és hogy megvizsgálják azt a vádat, miszerint Emmanuel Macron francia elnök is a kémszoftver célpontja volt.” (24.hu) 

Tényleg kínos lett volna, ha a két védelmi miniszter úgy találkozik, hogy

1. Nem lehet tudni, nem hallgatózik-e harmadikként marokkói kollégájuk is.

2. Az egyikük segítséget nyújthatott a vendéglátó ország elnökének lehallgatásához.

Viszont a találkozó nem maradt el, ami azt jelenti, hogy nagy baj most nincs, legfeljebb csak volt, Beni Ganz pedig kiadott egy közleményt, mely szerint Izrael a lehető legkomolyabban kivizsgálja a kérdést. Ez különben magának Izraelnek is elemi érdeke: nem győzöm elégszer hangsúlyozni, az NSO magáncég, mely nem tartozik az ország egyik szolgálatához sem, tehát nem jár nagy veszteséggel a feláldozása – az pedig már több, mint biztos, hogy Netanyahu sikeresnek tűnő külpolitikájában komoly szerepet játszhatott, hogy ha akart valamelyik kevésbé demokratikus országtól valamit, akkor engedélyezte a Pegasus eladását nekik, akkor is, ha egyébként rossz viszonyban volt velük Izrael.

Nem egy elveszett ember ez a Bibi, ha minden kötél szakad, még elmehet utazó ügynöknek is. Mármint szoftverügynöknek, nem titkosnak.

Egyelőre itt tartunk a megfigyelési botrány ügyében, poroszkál Pegasus a maga útján – reméljük, fény derül nemsokára az eddig homályos kérdésekre is.

Reméljük, de fel nem tesszük ezeket a kérdéseket.

Legalábbis Pintér miniszternek nem.

Lehet, hogy Beni Ganzot kéne kérdezni.

Mindenképpen közlékenyebbnek tűnik.

Szele Tamás