Olcsó dolog lenne azt mondani, hogy „konszolidálódik az afgán helyzet, megkezdődtek a véres hétköznapok” – olcsó és ráadásul hazug is. Nem volna igaz, a jelenlegi állapotokat ugyanis két törekvés jellemzi: egyrészt annak kísérlete, hogy meginduljon valamiféle „tálib konszolidáció”, másrészt azonban az a lakossági elégedetlenség, amely már tálib-ellenes tüntetésekhez is vezetett.

Sőt, formálódik a fegyveres ellenállás magja, is Amrullah Szaleh alelnök már három napja elvonult maradék katonáival a Pandzsir-völgybe, ahol Ahmad Masszouddal „Pandzsir ellenállás” néven gerillamozgalmat indítottak, sőt, egyes sajtóértesülések szerint tegnapelőtt már el is foglalták Csarikart, Parván tartomány központját. Tény, hogy a Pandzsir-völgybe, főként fekvése miatt, már a szovjetek és a korábbi tálib rendszer bicskája is beletört, tehát nem valószínű, hogy a mostani kormánynak sikerülni fog felszámolni a fegyveres ellenállást, azonban ez a fekvés nem csak áldás, hanem átok is: míg a gerillák ott vannak, nem sok bajuk eshet, azonban kijönni a térségből már kockázatos a számukra, legalábbis jelenleg. A városi tüntetéseket például semmiképpen sem tudnák támogatni.

Miért, vannak városi tüntetések?

Voltak és vannak is. Már tegnap beszámoltunk a koszti és dzsalalabadi megmozdulásokról, most azonban már Asadabadban is sikerült a tömegbe lőni, ami a legrégebbi álmoskönyvek szerint sem a széleskörű népszerűség titka. Ehhez tudni kell, hogy augusztus 19-e Afganisztán ünnepe, a Függetlenség Napja, ezen a napon adták fel ugyanis a britek az afgán külügyek feletti ellenőrzést. Tehát ez az afgán állam ünnepe, nem valamelyik nemzetiségé vagy nemzetségé: épp azért a régi (múlt heti) rendszerhez inkább kötődik, mint a mostanihoz, bár persze a tálibok is minden afgán állampolgár vezetőinek tekintik magukat. Csak épp az államisággal vannak problémáik, a régi zászló használatáért is haragszanak, a saját államfogalmukat meg még nem dolgozták ki kellőképpen, lehet, hogy nem is fogják. Nem egységes mozgalom az, és most ütközik ki, mennyire heterogén. Esetünkben arról van szó, hogy Asadabadban és Kabulban is pár száz fős tömeg vonult az utcára a „régi” zászlók alatt, Kabulban még az újat is megpróbálták levonni, emiatt reagáltak erőszakosan a tálib erők. Asadabadból több halottról szóló jelentést közölt a Guardian, Kabulban nem voltak halálos áldozatok, csak erőszak, de az bőven.

Az ember azt hinné, ennél alaposabban már nem árthatna az új rendszer saját magának, de bizony árthat és árt is. Erősen ellentmondásos ötlet volt, hogy a mostani kormány minden pár nappal korábbi ígéretének ellentmondva felszólította csütörtökön a kabuli repülőtérnél táborozó és menekülésre készülő afgán lakosokat, hogy térjenek vissza otthonaikba. Fel akarják számolni a menekülésre várók tömeges jelenlétét. Ez azért szomorú, mert a repülőteret biztosító amerikai erők pedig a Daily Mail szerint könnygázzal és levegőbe lőtt sorozatokkal próbálják távol tartani ugyanezeket a menekülőket, így alakulhatott ki az a különös helyzet, miszerint a tálibok és az amerikai hadsereg pillanatnyilag ugyanazért a célért harcolnak, nevezetesen, hogy minél kevesebben hagyhassák el Kabult.

Az evakuáció így is kaotikusan zajlik, körülbelül ötvenezren próbálnak kijutni az országból a repülőtéren keresztül, a tömeg a kétségbeesésnek arra a fokára jutott el, hogy az anyák a pengés drótkerítésen próbálják átdobni csecsemőiket, abban bízva, hogy a járőröző-rendfenntartó egységek legalább a kisgyermekeket megmentik. A SkyNews tudósítása számol be a megrázó tényekről, a katonák mentik is, akiket tudnak, de hogy hányan fognak közülük ezek után idegösszeroppanást kapni, az megjósolhatatlan.

Friss a jelentés, pár perces, a Guardianból származik, mely szerint tálib fegyveresek korbáccsal támadtak a repülőtérre vezető úton ausztrál állampolgárokra, irataik bemutatása után, sőt, rájuk is lőttek. A csoport tagjai közül egyesek az ausztrál hadsereg egyenruháját viselték.

Csak annyit tennék hozzá, hogy eldőlni látszik az évezredes kérdés, hol is lehet a Pokol: most éppen Afganisztánban van, a kabuli repülőtér körzetében. De az egész országban mindenhol kezd megjelenni.

Míg tegnapelőtt láthattuk, egyes tálibok szórakozni, dodzsemezni, körhintázni járnak a vidámparkokba, más tálibok a Daily Mail szerint szintén járnak vidámparkba, csak ők gyújtogatni. Pontosabban, porig égetni, ami lehet számukra a szórakozás különös formája, de semmiképp sem nevezhető a vidámpark előírásos használatának.

„A dzsihadisták tegnap este felgyújtották az északi Sheberghan városában lévő szabadidőparkot, amelyet a gyermekek számára szervezett sport- és kulturális rendezvények megtartására is használnak. A tálibok a helyi jelentések szerint kifogásolták a vidámpark területén található szobrokat, amelyek szerintük az iszlám szélsőséges értelmezése szerint bálványimádóak.” (Daily Mail)

Én mondjuk nem nevezném dzsihádistának a tálibokat, vagy legalábbis nem mondható mindegyikük annak, a dzsihád eléggé mást jelent, de a Daily Mail így írta. Az a lényeg, hogy ezek szerint Donald kacsának és Miki egérnek is hadat üzentek, nem csak Buddhának. Mindezt ráadásul egy vidámparkban, szóval van az egésznek egy keserű és apokaliptikus iróniája.

Még meg kell jegyeznünk, hogy ha a harci cselekmények nem okoztak volna elég kárt az országnak, a jelenlegi kormányzat egyik első intézkedésével leállította az Indiával folytatott külkereskedelmet, mégpedig teljesen, márpedig annak mértéke az indiai exportszövetség elnöke, Dr. Ajay Sahai szerint nem volt elhanyagolható:

„Valójában mi vagyunk Afganisztán egyik legnagyobb kereskedelmi partnere, és az oda irányuló exportunk 2021-ben mintegy 835 millió dollárt tenne ki. Mintegy 510 millió dollár értékben importáltnák árukat. De a kereskedelem mellett jelentős befektetéseink is vannak Afganisztánban. Mintegy 3 milliárd dollárt fektettünk be, és mintegy 400 projektünk működik az országban, amelyek közül néhány jelenleg is folyamatban van.”

Ezek szerint a jelenlegi vezetés a gazdaság iránt sem érdeklődik különösebben, mármint ha az nem földfémekkel vagy kábítószerekkel kapcsolatos. Akkor most térjünk rá a tálib rendszer „konszolidációjára”, illetve arra, amit ők így neveznek.

Az minden, csak nem konszolidáció: sokkal inkább törekvés arra, hogy mindenki, az élet minden területén fogadja el a tálib szabályokat és kész. Ha ezek a szabályok ütköznek a korábbi mézesmázos ígéreteikkel, akkor sincsen semmi baj, ütköznek, és kész. Jó példája ennek az, hogy hiába ígérte alig két napja szóvivőjük, Zabihullah Mudzsahid ország-világ, sőt, kamerák előtt, miszerint:

„Senkit nem fogunk elrabolni, vallatni és kihallgatni sem, nem kell attól tartani, hogy emberekre fogják rátörni az ajtót. Nem akarjuk, hogy ettől való félelmében bárki is elhagyja az országot.”

a BBC tegnapi hírei arról szólnak, hogy a tálib alakulatok házról házra járnak, „kollaboránsokat” keresnek és megfenyegetik a családokat.

„Írásba adták az érintett családoknak, hogy ha nem adják fel magukat, a tálibok letartóztatják és büntetőeljárás alá vonják, kihallgatják és megbüntetik a családtagokat az érintett személyek helyett. Aki a tálibok feketelistáján szerepel, az komoly veszélyben van, és tömeges kivégzésekre kerülhet sor.” (BBC)

– figyelmeztet Christian Nellemann, a RHIPTO norvég világpolitikai elemző központ vezetője.

Ezek szerint a táliboknak vannak feketelistáik, vannak névsoraik a külföldiekkel kollaborálókról – azokhoz pedig valahogy hozzá kellett jussanak.

A mindennapi életben fokozódik a nők jogfosztása: pár napja az egyik vezetőjükkel még egy riporterhölgy készített interjút az egyik afgán televízióban, de mára már az összes tévé elbocsátotta női munkatársait. Természetesen elsőként a közszolgálati, a fegyveresek azt is megakadályozzák, hogy egyáltalán bejuthassanak volt munkahelyükre. A médiaviszonyokról annyit, hogy a Szabad Európa szerint:

„Az országban nemrég még nagyjából 170 rádióadó, több mint száz újság és többtucatnyi televíziós csatorna működött. A tálib rezsim alatt csupán egyetlen, állami tulajdonban lévő rádió, a Saría Hangja volt elérhető, ezen is elsősorban vallási tanítások, imára hívások voltak hallhatók. (…) Az állami televízióban néhány nap alatt teljesen megváltozott az adás, főleg tálib bejelentéseket, Korán-idézeteket, muszlim prédikációkat sugároznak. Nem sokban különbözik a helyzet a kereskedelmi csatornákon sem, törölték a popzenei és szórakoztató műsorokat, a nyugati típusú játékshow-kat, a külföldi sorozatokat, számos női bemondót levettek a képernyőről.”

Illetve, azóta az összeset. Sőt. Kabulban tízszeresére ugrott fel az egész testet takaró burkák ára. Lehet, hogy a korábban már említett Zabihullah Mudzsahid azzal hitegeti a világot, hogy nem lesz kötelező ez a viselet, elég helyette a csak a hajat eltakaró hidzsáb (bár a szavak jelentése erősen változó, vidéktől függően), de azt már mindenki látta, mennyire lehet bízni az ő szavában. A burkák nagyobb részét nem is a hölgyek vásárolják – ugyanis, akinek már van, annak nem kell még egy, akinek meg nincs, az a boltig sem mer elmenni – hanem a feleségüket, lányukat, családtagjaikat féltő férfiak.

Hát így néz ki a „tálib konszolidáció”. Nem konszolidáció, nem fog társadalmi megnyugvást hozni.

Összegezve: a Pokol Kabulba költözött.

Szele Tamás