Afganisztán tegnapi napja abból a szempontból csendesebb volt az elmúlt hetekben megszokottnál, hogy nem szereztünk tudomást fegyveres erők nyílt összecsapásairól. Ez nem jelenti azt, hogy nem is voltak, ez azt jelenti, hogy nem tudunk róluk. Volt ellenben sok más, figyelemre méltó esemény, amiket nem hagyhatunk szó nélkül.

Az Etilaatroz két megvert munkatársa

Kezdjük a Pandzsir-völggyel, mert azzal végzünk a leggyorsabban: még az ellenállók híroldala, a Panjshir Observer sem tudósít harcokról. Tudósít ellenben sok más érdekes dologról, Rahman Rahmani ezredes, a szerkesztője széles látókörű ember, akinek kevés dolog kerüli el a figyelmét. A tegnap Kabulban zajlott tüntetés főleg nem, és annak következményei sem: mint írja, a tálibok kikapcsolták az internet-szolgáltatást a főváros északi és nyugati részében, az utcákon pedig urdu nyelven beszélő pakisztáni gyalogság járőrözik, hogy megelőzzék az újabb demonstrációkat. Arra különösen ügyelnek, hogy a nők ne csoportosulhassanak.

A pakisztáni beavatkozásról szóló hírek már napok óta fel-felbukkannak, és valóban magyarázattal szolgálnának néhány homályos mozzanatra, például Ahmed Sah Maszúd sírjának meggyalázására: azt helybéli erők sosem tették volna, mert tisztában lettek volna a következményeivel, de egy pakisztáni alakulat esetében elképzelhető, hogy nem is tudták, kiről van szó és csak a mauzóleum épületét találták fontosnak katonai szempontból.

A kabuli tüntetésről részletes helyszíni tudósítást közölt a Los Angeles Times, megrázó fotókkal: érdemes átnézni, ugyanis rávilágít arra, mennyire bonyolult is valójában a helyzet Afganisztánban és mennyire lehetetlen azt erőszakkal megoldani. Kezdjük azzal, hogy a demonstrációt alapvetően a kormányalakítás váltotta ki. Ennek meg kellett volna nyugtatnia a kedélyeket a tálib vezetés szándéka szerint, csakhogy úgy alakultak a dolgok, hogy valamiképpen az összes kormánytag férfi, ráadásul pastu férfi, és mutatóba sem akad közöttük a korábbi politikai élet egyetlen szereplője sem. Szóval a tálib ígéretekről már megint bebizonyosodott, mennyit érnek. De idézzük a tudósítást:

„A tüntetők szerdán reggel 8 órakor gyülekeztek egy bank közelében, a Dasht-e-Barchit kettészelő főútvonalon, Kabul délnyugati részén, ahol a kisebbségi hazara közösség van túlsúlyban. Félkörben álltak, dari és angol nyelvű nyomtatott táblákat emeltek a magasba. Egyikükön ez állt: „Miért figyel minket a világ csendben és részvétlenül?”.

Nem sokkal később elindultak a Shaheed Mazari Roadon, felemelt tábláikkal és az „Azadi!” (Szabadság!) jelszót skandálva.

Közöttük volt Rahela Talash, aki egy kollégájával együtt egy törött fogantyúval ellátott megafont cipelt: „Se nők, se hazarák nincsenek a kormányban. Ez tűrhetetlen. Ezért vagyunk itt” – mondta, hozzátéve, hogy a tálib kormányt szinte teljes egészében a domináns pastu etnikumból választották.”

Az új kormánynak van ugyan „törzsi ügyekkel megbízott minisztere” (valószínűleg a nemzetiségi ügyek is az ő hatáskörébe tartoznak), éspedig Mullah Noorullah Noori, de ezek szerint vagy csak dísznek van, vagy nem hallgatnak rá, mindenesetre durva hiba volt egy „inkluzívnak” nevezett kormányt kizárólag férfiakból és a pastu nemzetiség tagjaiból megalakítani. Főleg ha belegondolunk, hogy az előző kormánynak külön nőügyi minisztériuma is volt. De hogyan reagál a tálib vezetés a tiltakozásokra?

Ahogyan szokott: erőszakkal és kissé sértődötten. A belügyminisztérium kiadott egy közleményt, ezt érdemes idézni:

„Az elmúlt napokban Kabulban és más tartományokban számos ember tüntetés címén az utcára vonult, megzavarva a biztonságot, zaklatva az embereket és megzavarva a normális életet. Tájékoztatunk minden állampolgárt, hogy egyelőre ne próbáljanak semmilyen néven vagy jogcímen tüntetéseket tartani. Alapvetően véget kell vetni azoknak a demonstrációknak, amelyek megtartására a hatóságok nem adtak előzetes engedélyt, és a jövőben a tüntetéseken használandó jelszavakat, plakátokat is előre engedélyeztetni kell.”

Azért kissé életidegen jelenet volna, amint egy tálib hatóság engedélyezi a kormányellenes tüntetést, transzparensekkel együtt. Akkor már inkább szétverik, ahogyan tegnap is történt. De még a hírüket sem szabad vinni!

„Amikor a Los Angeles Times két újságírója közeledett, a harcosok elszakadtak a tüntetéstől, körülvették őket, és az egyik újságíró kamerája után nyúltak. Ezután a rendőrőrs felé lökdösték őket, ahol már több helyi újságírót is őrizetbe vettek.

„Ezeket a tüntetéseket nem szabad fényképezni” – mondta az egyik tálib vezető, miután megvizsgálta a médiaengedélyt. „Ezek illegálisak, és a róluk készült felvételeket törölni kell”.

Eközben az Etilaatroz, egy helyi újság öt újságírója az állomáson belül maradt; közülük kettőt már korábban, a tüntetés kezdetén letartóztattak. Amikor egy szerkesztő és az Etilaatroz két másik munkatársa az állomásra ment, hogy megpróbálják meggyőzni a tálibokat, hogy engedjék el kollégájukat, őket is őrizetbe vették. Őrizetbe vették az Euronews egyik helyi producerét is.

Az Euronews producerét az ott tartózkodó tálibok közül hárman többször arcon vágták, és elvették a telefonját, valamint a pénztárcáját – mondta egy kollégája. Őt később szabadon engedték.”

Tegnap összesen tizennégy újságírót tartóztattak le ezen a tüntetésen a tálibok (jószerével többet, mint ahány tüntetőt), de a leginkább az Etilaatroz két munkatársa járta meg, őket brutálisan megverték, megkínozták vasrudakkal és puskatussal.

Látható tehát, hogy sem a nők, sem a bármiféle kisebbségek, sem a sajtó nem számíthat semmi jóra az új rezsim részéről, de idealizmus is lett volna abban hinni, hogy ez a mozgalom gyökeresen megváltozik. A kormány és a felső vezetés görcsösen igyekszik bizonygatni, hogy „nyitottá” váltak, de vagy annyira kaotikus és szervezetlen a hatalmi struktúra, hogy nem hallgatnak az utasításaikra, vagy, ami valószínűbb, eszük ágában nem járt a változás. Mégis akad, aki – jobb híján – úgy tesz, mintha hinne nekik.

Többek között az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere, Antony Blinken is erre az álláspontra helyezkedik. Tegnap nagyon érdekes interjút adott a Tolo News munkatársának, Lotfullah Najafizadanak. Az eszmecsere legnagyobb részét nem nevezhetjük másnak, mint mellébeszélésnek. Najafizada egyenes, őszinte kérdéseket tett fel:

„Najafizada: Miniszter úr! Két évtized alatt dollárbilliók, életek ezrei vesztek oda, így kellett ennek véget érnie?

Blinken: Ez egy olyan kérdés, amit – biztos vagyok benne – még sokszor fel fogunk tenni és meg fogunk válaszolni.”

Az már szentigaz.

„Najafizada: Miért alakult ez így? A tálibok visszatérése, a tálibok katonai hatalomátvétele?

Blinken: Azt hiszem, ez is egy olyan kérdés, amely sok-sok évre nyúlik vissza. Láttuk, hogy a tálibok sok éven keresztül, még az elmúlt 6 vagy 7 évben is egyfajta hatalmat gyakoroltak Afganisztán különböző részei felett. A kormány ellenőrzése Afganisztán felett a lakosság körülbelül 60 százalékáról 40 százalékra csökkent.”

Ha látták a tálib hatalomgyakorlást és terjeszkedést, akkor miért nem tettek ellene? Erre Blinken nem ad választ, helyette az afgán védelmi erők és az állam összeomlására panaszkodik.

„Najafizada: De most, hogy a tálibok teljes ellenőrzése alatt állunk, el fogja ismerni a tálib kormányt?

Blinken: A tálibok azt mondják, hogy nemzetközi legitimitásra és nemzetközi támogatásra törekszenek, és ez attól függ, hogy mit tesznek, nem csak attól, hogy mit mondanak. A velünk és a világ többi részével való kapcsolatuk alakulása pedig a tetteiktől függ majd. A tálibok számos kötelezettséget vállaltak, nyilvánosan és magánúton is, többek között az utazási szabadsággal, a terrorizmus elleni küzdelemmel és azzal kapcsolatban, hogy Afganisztán nem lehet kiindulópontja a ránk vagy bárki másra irányuló terrorizmusnak. Beleértve az afgán nép alapvető jogainak fenntartását, beleértve a nőket, a lányokat és a kisebbségeket is.

Najafizada: Az elmúlt három hétben már láthattunk néhány intézkedést. Újságírókat vertek meg, ma 14-et letartóztattak, az utcán tüntető nőket bántalmaztak, osztálytermeket választanak szét nemek alapján, bezárják a helyi médiát, házkutatást tartanak az emberek házában, sőt, még a kabuli falakon lévő falfestményeket is tönkreteszik. Mit akar még látni? Egy újabb 9/11-et terveznek?

Blinken: A tetteik alapján fogjuk megítélni, hogy korrigálják-e a visszaélések bármelyikét. Ez nagyon fontos lesz.”

Nem lenne jobb, ha alapvetően nem kéne korrigálni semmit? Dehogynem.

„Najafizada: Miniszter úr, az amerikai kormány kapcsolatban áll azokkal, akik Panjshirben és más helyeken harcolnak a tálibok ellen?

Blinken: Jelenleg arra összpontosítunk, hogy a nemzetközi közösséggel együttműködve világos elvárásokat fogalmazzunk meg az Afganisztánban létrejövő kormánnyal szemben, és hogy közöljük ezeket az elvárásokat a kormánnyal.”

Vagyis köszöni szépen, de egyrészt nem nyújtanak semmiféle segítséget, másrészt nem is a kérdésre válaszol.

„Najafizada: Végezetül, miniszter úr, mit kell tanulnia Amerikának Afganisztánból, Afganisztán megszállásából vagy az elmúlt két évtizedes részvételből? Röviden.

Blinken: Ez egy mélyreható kérdés, fontos kérdés, amin lesz időnk és helyünk elgondolkodni. Remélem, és azon túlmenően. hogy remélem, el is várom, hogy Afganisztán leendő kormánya tartsa tiszteletben az alapvető emberi jogokat. Ha így tesz, akkor ez egy olyan kormány, amellyel együtt tudunk dolgozni, ha nem, akkor nem fogunk.”

Nem tesz így, de ezzel eleve számol is. Nos, míg az Egyesült Államok külügyminisztere diplomatikusan bizonytalankodik, Kína már lépett is: csaknem 31 millió dollár értékben biztosít élelmiszert, téli időjárási felszerelést, vakcinákat és gyógyszereket a tálibok által ellenőrzött Afganisztánnak – közölte szerdán a kínai külügyminisztérium.

„Hua Chunyin, a külügyminisztérium szóvivője elmondta, hogy a döntést az Afganisztánnal szomszédos országok külügyminisztereinek első találkozóján jelentették be, és az „az afgán népnek szánt vészhelyzeti segélyként” szolgál.

Wang Yi kínai külügyminiszter azt is bejelentette, hogy Kína első tételben 3 millió adag vakcinát adományoz Afganisztánnak – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.” (CNN)

Pénzről szerencsére nincs szó, de szállonganak olyan meg nem erősített hírek, melyek szerint Peking nagyon örülne, ha kezelésébe kaphatná a bagrami légibázist. Ez még majd eldől, azért nagyon biztosak csak annyiban lehetünk, hogy Peking nem ellenséges Kabullal szemben.

Az egyetlen jó hír, amivel szolgálhatunk az, hogy a tálib kormányzat engedélyezi további kétszáz amerikai és afgán civil távozását az országból. A járat várhatóan csütörtökön indul a kabuli repülőtérről, de nem tudni, hogy a fedélzeten lévő amerikaiak és más állampolgárok között vannak-e azok is, akik napok óta Mazar-i-Sharifban rekedtek, mert magángépeik nem hagyhatták el Afganisztánt.

A fentiek fényében az a hír már elsikkadni is látszik, hogy a kormányzat betiltotta a sport minden ágát a nők számára, mely intézkedést a kulturális minisztérium a következőképpen indokolta:

„Szerintem nem engedjük meg a nőknek, hogy krikettezzenek, mert nem szükséges, hogy a nők krikettezhessenek. A krikett során felmerülhet olyan helyzet, amiben az arcuk vagy a testük nincs fedve. Az iszlám nem engedi, hogy a nők így mutatkozzanak. Ez a média kora, és készülnek majd fényképek és videók, amiket az emberek megnéznek. Az iszlám és az Iszlám Emirátus nem engedi, hogy a nők krikettet vagy olyan sportot játszanak, ami alatt kilátszódhat a testük.”

A logika a megszokott módon csodálatos, ugyanis ezen az alapon bármit be lehet tiltani, amiről készül vagy készülhet felvétel, kép, videó – igaz azonban, hogy a mindennemű felvételek készítését is igyekeznek betiltani. 

Összegezve: Kabulban a helyzet reménytelennek tűnik.

Híradásainkat folytatjuk.

Szele Tamás