Kedves elvtársak, gavarit Moszkva. Illetve, nem Moszkva beszél, hanem a Gulág, ugyanis sikerült megtalálnom Alekszej Navalnij levelét, amelyet a munkatáborból sikerült kijuttatnia. Hiába, már a táborok sem a régiek, elvtársaim, bezzeg Juz Aleskovszkij vagy Szolzsenyicin idejében nem leveleztek a rabok. A cári időkben viszont igen, de az más kérdés.

Ezzel a levéllel foglalkoztak más lapok is, csak épp nem elég alaposan, ugyanis van egy baja: hosszú. Megvan olyan három gépelt oldal is. És oroszul van, és ezt a nyelvet nem beszéli mindenki – a beszélt nyelv nekem sem az erősségem, de minden nap olvasom a Meduzát vagy a Novaja Gazetát, amilyen megátalkodott vagyok, bár szakmai okokból is szükséges ez. Néha még a TASZSZ hírei is szükségesek. Az orosz nyelvnek vannak bizonyos mélységei, stiláris elemei, amiket igen nehéz volna gépi fordítással visszaadni, főleg egy hosszú szövegben, ilyenkor történik az, hogy valamelyik komolyabb, nagyobb hírügynökség lefordítja a szöveget, majd valaki – nem a fordító! – meghúzza a negyedére, azt közlik, majd a csonka szöveget veszi át az egész világ, és azt magyarázzák, rendszerint félre.

Navalnij esetében is ez történt.

Én magam az orosz eredetiből dolgozom, amit a Meduza.io-ról vettem, bár a teljes szöveget lehetetlen volna ismertetni, ugyanis nincs rá terjedelem, és a magyar olvasó talán félre is értené a szöveghű fordítás egyes részeit, ugyanis Navalnij elég érzelmesen fogalmaz. Ez oroszul egyáltalán nem hiba, sőt, a nagy, orosz lélek ilyen (már, amikor nem másmilyen), de magyarul furcsán hangzana például az, hogy

„Mindannyian rettenetesen hiányoztok, mindenkit meg szeretnék ölelni.”

Bár annak részéről, aki épp szabadságvesztését tölti egy orosz munkatáborban, elég természetes, hogy legszívesebben átölelné az egész világot, ha tehetné. Mondjuk Vlagyimir Vlagyimirovicsot kivéve.

Nos, miután tisztáztuk a hátteret, lássuk, mit ír Navalnij a tömlöc mélyéről?

Először is: meglepően jól informált. Régen volt az már, mikor Szolzsenyicin idejében a rabok csak fél éves késéssel értesültek Sztálin haláláról, egy eldobott Pravdából, Navalnij naprakész híreket kap. Másrészt, logikus ember, pontokba szedi az üzenetét a bevezető érzelemkitörés után, bár annak is érdemes pár szót szentelni:

„Hiányzik a munka, az eligazítások, a megbeszélések. Hiányoznak a bulijaink, még akkor is, ha emlékszem, hogy mindig mindenki arra vár, hogy elmenjek.”

Da, ugyanis Navalnij egyike azon ritka orosz embereknek, akik nem isznak alkoholt... De lássuk a második pontot – mert ez volt az első.

„Jól vagyok, nem kell aggódnotok miattam. A börtön nem egy jó hely, de itt is élnek emberek. Nem én vagyok az első, és nem is én leszek az utolsó. Jobb helyzetben vagyok, mint a legtöbben.”

Igen, ugyanis a tegnapelőtti hírek szerint szökésre hajlamosból szélsőséges és terrorista ideológiát valló személlyé minősítették át hősünket, és nem tetszenek elhinni: ez az orosz büntetésvégrehajtási rendszerben kedvezmény. Ugyanis a szökésre hajlamosakat óránként felébresztik, ha alszanak, aki ebből a kategóriából kikerül, az legalább pihenhet annyit, amennyit. Így sem sokat, de legalább nem kínozzák alvásmegvonással.

„Munka közben semmiképpen se gondoljatok arra: „Ne erőltessük, lehet, hogy árt Navalnijnak?” vagy „Ne tegyük közzé, mi lesz, ha valami rossz történik vele?”. Hozzátok nyilvánosságra. Ne nézzetek vissza: dolgozzatok. Nem tárgyalunk túszejtő terroristákkal.”

Római jellem, nem kétséges – bár ne feledjük, ha tényleg történne valami baja, annak következményei lennének, nem is akármilyenek. Navalnij mozgalma igen népes, sőt, a későbbiekben látni fogjuk, talán Oroszhon többségét is maga mögött tudhatja bizonyos módon.

„Miért csak most írom ezt a levelet?

Többre volt szükségem a hitnél, bizonyítékra volt szükségem.

Attól a pillanattól kezdve, hogy több mint egy évvel ezelőtt felébredtem a kórházban. És később, attól a pillanattól kezdve, hogy világossá vált, hogy hosszú időre „elmegyek”. Egy pillanatig sem kételkedtem abban, hogy a mozgalom jól meglesz nélkülem is.

Hogy őszinte legyek, azt hiszem, gyakran jobban működik nélkülem, mint velem. Senkit sem zavarnak meg az óránként felmerülő őrült új ötleteim. (…) A Kreml mindenkit kipakolt, minden „ügynököt” leleplezett, minden lehetőséget kihasznált, hogy megvásárolja a mozgalmat. Többnyire sikerrel jártak. De az ár, amit fizetni fognak, hatalmas lesz. Vége a fejlődés reményének. Nem lesz technológia, nem lesz GDP-növekedés, nem lesz jövedelemnövekedés, nem lesz oktatás, nem lesz egészségügy.

A rendszer néhány hónap alatt újjászületett, és az új arculat semmilyen formában nem összeegyeztethető a növekedéssel.

Lebomlás. Recesszió. Emelkedő árak. Ez az, ami a közeljövőben a politika napirendjére kerül. Sajnos, az orosz népnek meg kell osztoznia ezen a hatalmas áron Putyinnal és csalóival.

De az emberek mozgósításának feladatát elvégeztük. Mi (elnézést a nyerseségemért) többséget teremtettünk.”

Többség (большинство). Ez a kulcsszó, ez az, amit Putyin Egységes Oroszország Pártja már messze nem tudhat magáénak. A minapi választásokon csak a legnagyobb csalások árán sikerült feltornászniuk magukat körülbelül ötven százalékra, és ezek között az is szerepelt, hogy Navalnij mozgalmának „Okos Választás” telefonos alkalmazását blokkoltatták a Google és az Apple rendszerével (a techóriások készségesen közreműködtek a Kreml urával, mert van az a pénz), elérhetetlenné tették a Google Docsot is a választás napján az Orosz Föderáció területén, egyszóval ennél többet már csak akkor tehettek volna a többségi vélemény elnyomása érdekében, ha bevetnek néhány gárdaezredet is, mint annak idején Kronstadtban az anarchisták ellen.

Igen, de ez a többség távolról sem egységes: azt már tudják, mit nem akarnak, azt még nem, mit akarnak. Bármit, csak azt nem, ami most van – ismerős a helyzet a magyar olvasó számára?

„Sokan közületek kénytelenek voltak elhagyni Oroszországot. És tudom, hogy sokan (nos, majdnem mindenki) szenvednek és gyötrődnek a klasszikus kérdések miatt. Nem lenne tisztességesebb, ha maradnánk és leülnénk a magunkét? Jogom van-e titeket távozásra felszólítani, amikor én magam biztonságban vagyok? Van erkölcsi kockázata a külföldi munkavégzésnek? És így tovább.

Azt mondom nektek: hagyjatok fel ezekkel a gondolatokkal. Verjétek ki őket a fejetekből.

Nem eredetiek és nem újak. Több mint 200 évesek. (…) DOLGOZUNK. Oroszország és népe javára. Megvédjük hazánkat a megszállóktól és a tolvajoktól. Ez egy nagy új világ, mit számít, hogy hol ülsz a laptopoddal? A kérdés csak az, hogy mit teszel.

Senki sem kételkedik a bátorságodban.

Az erkölcsi előny nem azé, aki földrajzilag Oroszországban van, hanem azé, aki GPS-koordinátájától függetlenül Oroszországért harcol.”

Nagy szavak, patetikusan is hatnak, de ne feledjük: oroszul írták őket, abban a kultúrában ez nem kulisszahasogatás. Az tény, hogy Oroszország legősibb hagyományai közé tartozik a politikai emigráció, annál már csak Ilja Muromec és a katorga régebbi, már Rettegett Iván óta teljesen természetes, hogy az orosz értelmiség emigrál. Mást nem tehet, ha élni akar. Ócska, álpatrióta szólam Putyiné, aki mindenért a „külföldi ügynököket” okolja (erről még ejtünk szót a későbbiekben). De lássuk az utolsó pontot!

„Nem fogok tanácsot adni, hogyan dolgozzatok. Most már szó szerint jobban tudjátok, mint én. (...) Támogatóink a legjobb emberek a világon. Csodálatosak. Mind arany ember, Oroszország reménye. Szeressük és becsüljük meg őket még jobban ezekben a nehéz időkben.

Tessék.

Az én „vörös” büntetőtelepemen az ilyen búcsúzkodás miatt azonnali megrovásban részesül az elítélt, de azért mégis.

Őszinte tisztelettel és testvéri melegséggel,

А.”

Eddig a levél, érzelem több van benne, mint ráció, világos utasítás vagy vezérelv meg sehol: de Navalnij sem bolond, nem fog ilyesmiket leírni egy olyan levélben, amiről tudja, hogy az egész világ olvasni fogja. A helyzet elemzése pontos, Oroszországra nagyon nehéz idők következnek, és kérdés, hogy a düledező putyini rendszer ki fogja-e bírni őket. A másik kérdés meg az, hogy mi jön utána. Mert vagy Navalnij, vagy sem. És Alekszej barátunk sem tökéletes, gáncs nélküli lovag, bár Putyinnál százszor jobb – népvezérnek, kommunikátornak, sztárnak. Érdekes lenne látni, milyen politikai vezetőnek.

De ígértem pár szót az inoagentekről, a külföldi ügynökökről, mert jeles újonccal gazdagodott a testületük. Oroszhonban abból lesz inoagent, akire a Kreml ráfogja, és lehet ő utcaseprőtől akadémikusig akárki, ha rábizonyítják, hogy pénzt fogadott el külföldi forrásból, akármennyit is, azt már a víz sem mossa le róla, hívogatóan néz rá a börtönkapu, előre köszön a szögesdrót.

A legújabb inoagent Dmitrij Muratov, a Novaja Gazeta főszerkesztője, aki október 8-án kapta meg a Nobel-békedíjat (a fülöp-szigeteki Maria Ressával együtt, megosztva) Csak hát a Nobel-békedíjjal pénz is jár, ha tízmillió svéd korona, megosztva ennek a fele. Ami azért elég sok cservonyec, akárhogy is számolom, kopejkának még több.

Kapott pénzt Muratov külföldről?

Kapott. Tagadhatatlanul kapott.

Elfogadta?

Elfogadta, bolond lett volna visszaadni.

Mikor tegnap erről kérdezték Putyint, azt mondta:

„Muratovot „külföldi ügynöknek” nyilváníthatják, ha „a Nobel-díjat pajzsként használja” az orosz törvények megsértésére. Az orosz elnök válaszából nem derül ki, hogy pontosan milyen törvényekről van szó.” (Meduza.io)

Hej, szegény Oroszország, lesz neked még Nobel-díjas fegyenced is, ahogy elnézem...

Volt is már, csak Szolzsenyicin előbb volt fegyenc és utána Nobel-díjas.

Muratovnál fordítva lesz.

Szele Tamás