Nehezen tudom hova tenni a hírt, ugyanis az a lényege, hogy – próbálok finoman, de legalábbis szalonképesen fogalmazni – a pénznek nincs szaga, akkor sem, ha az illemhelyből bányásszák ki. Valamint, hogy a felfújt hólyag jó befektetés, a kocsma pedig a történelem kezdete óta a legjobb.

Rakjuk össze ezt a hármat, és megkapjuk azt a 660 millió forintos beruházást, amit a Városliget egy részén, a Mimóza dombon építenek, de ne feledjük: a felfújt hólyag, mely esetünkben ballont jelent, nem emberi testrészt, ebben az összegben nincs benne, azt külön kell majd kalkulálni. Ennyibe csak a söröző és annak hatalmas illemhelye kerül, mely minden bizonnyal a ballonból nézelődő turistákra alapozza a forgalmát. Nagyban játszani így kell – hol vagyunk már Őrbottyán harminc millióért felújított, ám nem kifejezetten nyilvános árnyékszékétől, amiről szeptember 23-án írtam ezeken a hasábokon? (Amatőr, kicsinyes próbálkozás, komoly üzletember csak legyint rá, az igazi reterát félmilliárd fölött kezdődik.

Az egész történetről az Átlátszó írásából értesültem, adataimat is nagyrészt tőlük veszem. Eszerint:

„Többszáz millió forintba kerül a sörpavilon és a WC a városligeti hőlégballon mellett”

Pontosabban?

„660 millió forintra drágult a hőlégballonhoz épülő WC és sörpavilon ára a Városligetben. A kivitelezést egyedüli ajánlattevőként az Aktuál Bau Kft. nyerte el. A beruházást a Liget beépítését ellenzők csak mint a „méregdrága vurslit” emlegetik, ugyanis a többszázmilliós keretből egy 83 négyzetméteres sörpavilonra és egy 71 négyzetméteres WC-re futotta. A beruházó indoklása szerint „a Ligetvédők agresszív tevékenységei” miatt volt szükség a kamerákra és az őrtornyok építésére. Az ügyben megkerestük a volt Ligetvédőket, és kilátogattunk a helyszínre megnézni, hogyan áll az építkezés és a köré épített erőd. A Városliget Zrt. elárulta, hogy a Mimóza dombon, az új turistacsalogató beruházások miatt tíz fát téptek ki a földből és ültettek odébb. Cikkünk megjelenését követően a Városliget Zrt. jelezte, további munkálatokat is végeznek a 660 millióból.” (Átlátszó)

Ebben a történetben talán nem is az a legfontosabb, hogy hányféle munkálatot végeztek – az épületek lassan elkészülnek, a sörpavilon kicsi, valószínűleg a terasza lesz nagy, az illemhely viszont természetesen fizetős beléptetőkapukon látogatható majd. Mondom én, hogy Vespasianus módszere jövedelmező: ő ugyanis Rómában a nyilvános klozeteket tette fizetőssé. Igaz, a mi fogalmaink szerint a rómaiak végtelenül közösségi emberek voltak, az ő közvécéikben nem voltak fülkék, ültek az emberek és ürítkezés közben beszélgettek, politizáltak, mint egy kávéházban... mondjuk ahhoz rómainak kellett lenni, hogy ez elfogadható legyen bárki számára, de Vespasianus pénzügyi zsenije abban mutatkozott meg, hogy felismerte a szorító szükségszerűség kényszerét és abból szerzett nyereséget.

Ilyenformán az üzleti modell úgy néz ki, hogy jön a turista felszállni a levegőégbe, iszik előtte egy sört, utána egy sört, sürgető szükségét érzi az árnyékszéknek, kirohan, mint egy Zrínyi, berohan a 71 négyzetméteres illemhelyre – javasolnám, hogy ami ekkora, az már kapjon külön nevet, lehetne például „Urinárium” – fizet a sörért, repkedésért, mindenféle doga végzéséért, aztán már mehet is. Az üzemeltetőhöz meg dől a pénz.

Rendben van, miért is ne? Bár a 660 millió rengeteg ezért, főleg, hogy a ballon nincs is benne, de hát lássuk be, a reterát sem kicsiny, nem illemhely, hanem valóságos szükségcsarnok, húgyterem, azt olcsón nehéz kihozni. Hanem hát ha a ballon nem volna, ez a vállalkozás egy egyszerű városligeti söröző lenne, olyan, mint számtalan elődje, például a közeli, már elbontott bajor sörsátor. És aki már beszélt komolyabban üzletről vendéglátóssal, tudja, hogy ez az iparág – ha tisztességesen művelik – távolról sem akkora aranybánya, mint amilyennek a pult innenső oldaláról tűnik a vendég számára. Nem is véletlen, hogy a világjárvány annyi kárt okozott a magyar vendéglátósoknak. Szóval, ahol nincs valami külön attrakció, ott bizony a „nagy forgalom, csekély haszon” elve érvényesül, ahol van valami „hozzáadott érték” az is inkább a forgalmat növeli. Itt van: a ballon.

No, de ez sem új ötlet ám!

Keveset tudni róla, annyit mindenképpen, hogy a Ballonkilátó Kft. fogja üzemeltetni. Ezt a céget az Azonnali adatai alapján:

„Az e-cégjegyzék szerint 2020 áprilisában jegyezték be – vagyis közvetlenül a pályázat kiírása előtt –, a vezérigazgatója pedig Závodszky Zoltán János, aki 2011-ben pár hónapig az MTVA vezérigazgató-helyettese volt, cége, a Show & Game pedig a közmédia, illetve a TV2 számára gyárt műsorokat.”

Van az úgy, hogy a pesti ember felébred reggel, iszik egy kávét, valami furcsa vágyakozást érez, magába néz és rádöbben: vonzza a légtenger, a jövőjét csakis ballonok között bírja elképzelni. Alapít is egy céget erre az újdonsült aviatikus ötmilliós alaptőkével, mert a törvényt be kell tartani, és lám, alig pár nap múlva kiírnak egy pályázatot, amiben pont ilyen vállalkozásra van szükség. A kereslet és kínálat csodaszerű találkozása? Nem: egyszerű mutyi.

A ballon paramétereiről viszont tudunk is meg nem is. A forrásaim nem sokat foglalkozhattak repüléssel, ugyanis abban mindegyik egyetért, hogy utazásra nem lesz alkalmas, csak függőlegesen száll majd fel legfeljebb 30 emberrel a kosarában 150 méter magasra, az utasok gyönyörködnek a panorámában, majd visszaereszkedik a földre. Abban viszont teljes a következetlenség és a zűrzavar, miféle ballon lesz: a legtöbbször gázballont írnak, párszor hőlégballont, néhol még gőzballont is, ami a legnagyobb szenzáció lenne, ugyanis ilyesmi nem létezik. Mi a különbség?

Mindegyik felmegy és lejön, ki van kötve, hogy ne fújja el a szél, de míg a gázballon töltése jó esetben hélium – ami elég drága – a hőlégballon, ahogy neve is mutatja, beéri meleg levegővel, csakhogy azt minden felszálláskor fel kell hevíteni, hatalmas gázrózsákkal, és az sem olcsó. Hiába tűnik az állandó gáztöltés olcsóbbnak, mint a sok-sok melegítés, az sem lehet örök – vannak helyzetek, mikor le kell ereszteni a héliumos töltetet, például, ha vihar jön. A szél a nagy felületű könnyű ballont könnyedén el tudja tépni bizonyos erősség felett a köteleiről, odavágni bármihez, komoly károkat okozva, de az is nagy veszteség, ha „csak” elpusztítja a járművet: hiszen pont ez történt 1896-ban, a milleniumi kiállítás idején az első budapesti városnéző léghajóval, amit Godard kapitány üzemeltetett és még „ballon captifnak” hívtak.

Pont arra szánták, mint a mostanit, bár 500 méter magasságba vitte fel az utasait, csakhogy 1896. augusztus elsején jött egy komolyabb szélvihar és tönkretette. Erről a korabeli Vasárnapi Újság így számol be:

„A Godard-féle ballon áldozatul esett az augusztusi nagy viharoknak s izre-porrá tépett selyem testének rommaradványait nagy nehezen szedték össze itt-ott. Ezután az 50,000 forint értékű gömb rongyai, néhány száz forintért szállottak ószeresek kezére. S ez példázza legjobban a világ állhatatlanságát: ma a fellegek közt, holnap az ószeres bódéjában.”

Godard, szegény, majdnem tönkrement ebben, ugyanis a léggömb még nem volt kifizetve (az utankénti egy koronás díjból akarta rendezni a tartozását a gyártónál), de 2002-ben mégis akadt követője: egy időben a Westendből szállt fel ugyanilyen rögzített, városnéző ballon, a most tervezettel szinte teljesen azonos paraméterekkel. Az is héliumos volt, bár jó ideje nem üzemel – hiába, a Westend forgalma sem tartotta el ezt az üzletet, de hátha majd a lekopasztott Városligeté a mostanit el fogja, magyar égre magyar ballont!

Szóval, ha volna pénzem, nem egészen ebbe ölném, főleg, hogy tudjuk: a tervezett ballon üzemeltetéséért havonta 600 000-1,2 millió forint közti közterület-használati díjat kell majd fizetnie a Városliget Zrt.-nek. Lehet nyereséges így is a vállalkozás, de elég nehezen. Ahhoz az kéne, hogy tűnjön el a világjárvány írmagja is, de mindenhonnan, és hatalmas erővel induljon be a turizmus, mire befejezik a létesítményeket.

Összefoglalva: ez egy érdekes vállalkozás lesz, sok forrásból szedték össze az elemeit. A söröző Mezopotámiából származik még az előidők előttről, a fizetős közurinárium Rómából, a pesti városnéző ballon a millenium idejéből, Godardtól, az egésznek az ára, a befektetett összeg pedig, mivel közbeszerzésről van szó, a mi zsebünkből.

Aztán majd jön egy vihar, és elviszi az egészet.

Így kell pénzt csinálni a felfújt hólyagból.

Szele Tamás