Gondolatkísérlet következik, éspedig nem a népszerűség keresésének jegyében. Kommentháború biztos, hogy lesz belőle, amit őszintén sajnálok, azonban elhallgatni azt, amivel foglalkozom majd, bűn volna, sőt: hiba. És egyáltalán nem érdekelnek azok az érzelmi alapú megnyilvánulások, amelyeket kivált. Sötét jövőnek nézünk elébe.

Mielőtt belekezdenék, megjegyezném, hogy hasábjainkra – mármint a Facebookon, máshol nem is lehetséges a kommentelés – hetek óta ömlik a mocsok. Alapvetően nem vagyok érzékeny lélek, a kocsmai hangnem hidegen hagy, sőt, magam is gyakorlom, ha kell: az zavar, hogy a trágár véleményeknek semmi alapjuk. Nem tudom, mi vezette például azt a csekély értelmű medvebocsot, aki tegnapi szarkasztikus Szijjártó-paródiámat „hivatásos rettegésnek” nevezte, ugyanis abban csak röhögés volt, rettegés még nyomelemekben sem, talán a szókincs hiánya miatt élt ezzel a fordulattal.

Azzal a zsenivel már többre mentem, aki múlt heti röpke oknyomozásomból – mely bizonyította, hogy kormánypárt és ellenzék ugyanúgy Rákositól, sőt, Lenintől lopja a választási szlogenjeit – azt szűrte le, hogy kommunista vagyok és felszólított Rákosi csókolgatására. Neki legalább lehetett azt válaszolni, hogy most nem alkalmas, épp a kormány csókolgatja, és a politika nem gruppenszex.

De annyit hangsúlyozottan jeleznék, hogy mindkét oldal részéről legyen vége a trágár, érzelmi alapú, írások ismerete nélküli benyögéseknek, mert a lapnak ugyan hasznosak – növelik az interakciók számát, minden anyázás előbbre visz minket a keresőmotorokban, irány a csillagos ég – de ezt most már moderálni fogjuk, mert tűrhetetlen. Az benne a pocsék, hogy nem azzal vitatkoznak, ami oda van írva, sőt, nem is vitatkoznak, csak anyáznak. Minket, egymást, mindegy is nekik, anyázás legyen, az a lényeg. Legközelebb tessék megpróbálni ugyanezt a kocsmában, majd viszek a kórházba csokit és narancsot. Mert élőben az ilyesmiből gipszágy szokott lenni. Online ez a veszély nem fenyeget, de a kitiltás az oldalról nagyon is. Lassan kezd a lap elemi érdekévé válni egy nagytakarítás.

Akkor most térünk rá elemzésünk tárgyára. Ez egy prognózis. Azért hangsúlyozom, hogy puszta előrejelzés, lehetőség, mert a Magyar Nemzet – az előbb említett kommenthuszárok egyik oldalának szellemi bázisa – már kész Soros-tervként kezeli a lehetőség felvetését is. Nem, ez csak egy lehetőség, de tény, hogy amilyen hátborzongató, annyira valószínű. És nagyon jól illene a neopopulizmus-szuverenizmus logikájába.

Szóval, van az Európai Uniónak egy külpolitikai kutatóintézete, név szerint a European Council On Foreign Relations, ebben elemzők dolgoznak és minden év elején kiadnak egy prognózist arról, mi várható az adott esztendőben. Azt nem teszik hozzá, hogy „vagy így lesz, vagy nem”, de épeszű ember tudja anélkül is. Mármost a 2021-es előrejelzéseik az átlagosnál sokkal pontosabbak voltak, tehát érdemes rájuk odafigyelni. Kijött a 2022-es prognózis, és abban sok érdekes dolog mellett – például szerintük elmarad az Ukrajna elleni orosz támadás, a demokraták Washingtonban elveszítik a többségüket a Kongresszus legalább egyik házában, egy mérsékeltebb tálib frakció megdönti a kabuli kormányt, Kína pedig folytatja a neki politikailag nem tetsző európai országok gazdasági következményekkel sújtásának gyakorlatát – szerepel egy bekezdésben egy lehetőség Magyarországról is:

„Orbán Viktor magyar miniszterelnök elveszíti a választásokat, de önmagát hirdeti ki győztesnek

A frissen egyesült ellenzék a magyarországi választásokon legyőzi Orbán pártját, a Fideszt – legalábbis a külső választási megfigyelők szerint. De Orbán ennek ellenére, Donald Trump volt amerikai elnök módszerét követve, bejelenti, hogy ő nyert. Majd annyiban túl is szárnyalja Trumpot, hogy ő tényleg hatalomban is marad. Ez nagy utcai tüntetéseket fog kiváltani Magyarországon, és válságot robbant ki Magyarország és az EU között.”

Álljon itt az angol eredeti, ne mondhassa senki, hogy az ujjamból szoptam:

„Hungarian Prime Minister Viktor Orban loses the Hungarian election, but claims he won.

Orban’s Fidesz party will lose the Hungarian election to a newly unified opposition – or so outside election observers will assert. But, despite that, Orban will follow former US president Donald Trump’s playbook by claiming that he won. And he will improve upon Trump’s performance by actually remaining in power. This will create large street protests in Hungary and a crisis between Hungary and the EU.”

Mikor megláttam, azt mondtam, ez a worst case scenario, a legrosszabb forgatókönyv. Hogy az ellenzék jelenlegi – összefogott – vezetői számolnak-e ezzel vagy egyáltalán, mi a véleményük ez ügyben, azt nem tudom, de ha szokás szerint nem térnek el a nézeteik az ellenzéki közbeszédtől, amit viszont ismerek, akkor eszük ágába sem jutott ennek a lehetősége.

Az ellenzéki közbeszédben 2014 óta minden választás előtt megjelenik az, hogy „nem fog minden simán menni”. Persze, hogy nem, csak mindenki azzal számolt ezekben az esetekben, hogy ha ilyen vagy amolyan táncrend és felállás szerint esetleg bekövetkezik egy ellenzéki győzelem – mely, valljuk meg, a legkedvezőbb csillagállások esetén sem lenne kétharmados – és nem akad áruló párt, ami kilépve az ellenzéki koalícióból átállna a Fideszhez, hogy vele kormányt alakítva annak meglegyen a többsége, akkor furcsa dolgok következnek.

Utcai tüntetésektől (2006-os mintára) egészen gazdasági háborúig, hiszen tudjuk: a magyar gazdaság legnagyobb része Fidesz-közeli kezekben és zsebekben van. Ne feledjük azt sem, hogy bár Simicska pénzügyi tehetségét kiaknázva, de 2002-2010 között képesek voltak vasfegyelemmel kezelni minden hozzájuk közeli forrást, olyan médiabirodalmat kiépítve, amiben még saját tévécsatorna is volt (az akkori kormányok meg tojtak a médiára, illetve követelték a támogatását – ingyen). Szóval, egy kialakuló társadalmi-gazdasági káosz lehetősége időről időre bizony felmerült az ellenzéki közbeszédben. Ne tessék most azt mondani, hogy ezt megoldaná, ha „elkoboznának minden vagyont” mert az is relatív, mi a vagyon – egy hajléktalannak vagyon annyi is, amennyi most nálam van, egy felső középosztálybélinek meg villamospénz – de azért sem megoldás ez, mert nem Péterváron vagyunk, ez nem a Putyilov-gyár és Lenin ez idő szerint a mauzóleumában tartózkodik, betonnal alaposan kitömve, nem Finnországban vagy Svájcban. Ezt a receptet különben is próbáltuk már korábban, nem jött be. Nagyon nem.

A mostani felvetés azért lélegzetelállítóan modern, mert olyasmivel számol, ami a magyar ellenzék fejében meg sem fordult: nálunk mindenki úgy gondolta, vereség esetén átadják a hatalmat, mint 2002-ben és majd ellenzékből indítanak offenzívát, de minden fronton.

De mi van, ha át sem adják? Ha Trump receptjét veszik elő?

Akkor piszok nagy baj van, és meghalnak az érvek, majd esetleg az érvelők is. Mert egy állítás (az ellenzék megnyerte a választásokat) áll majd szemben egy tagadással (az ellenzék a Háttérhatalom, a gyíkemberek, a CIA és minden hasonló izé segítségével elcsalta a választásokat, amiket a Fidesz nyert meg igazából).

Ebben a helyzetben ugyanis hiába ellenőriznék az eredményt a legelfogulatlanabbul, hiába tennék transzparenssé a teljes szavazási folyamatot, hiába volna minden: a magyar társadalom menthetetlenül két részre szakadna szokás szerint vélt vagy valós érdekei, politikai szekértábora és elvárásai mentén. Ez már most is így van, csak épp nem mindenki köteleződik el: aki a munkahelyén „viselkedik”, mert muszáj neki, az ha máshol nem, a kocsmában vidáman szidja kormányt. Egy választási eredmény megkérdőjelezése azonban a teljes népességet színvallásra kényszerítené, kiengedne minden, eddig így-úgy féken tartott gonosz szellemet a palackból, elszabadulna az összes kisebbség elleni gyűlölet mindkét oldalon, és igen: elszabadulna másodpercek alatt az erőszak is.

Azt tudjuk, mert láttuk, hogy a Fideszt szükség és igény esetén semmiféle szélsőség nem taszítja, és ugyanígy: semmiféle szélsőségest nem haboznak megtagadni, ha későbbi érdeük úgy kívánja, ebben a helyzetben is elfogadnának bármilyen szalonképtelen támogatást a hatalom érdekében. Hatalmat akarnak, legfeljebb nem lesz benne szalon. De hinnének-e nekik?

Aki akarna, hinne. Pont azok akarnának, akik most is lapáttal szórják a mocskot viszonylag ártatlan írások, nézetek, gondolatok alá, akiket nem az zavar, hogy mi van oda írva, hanem az, hogy egyáltalán még le lehet írni – ezt el is szokták magyarázni, hogy örüljünk, mert még nem lógunk a lámpavasról – ők azonnal el is indulnának jó erős lámpavasakat keresni a kínálkozó, ünnepélyes alkalomra.

Hinnének azok is, akik féltik, amijük van, már, amennyi van nekik, hinnének sokan, akik az állásukat féltik, hinnének, akik egy nagy győzelem utáni jutalomban, osztogatásban reménykednének, hinne, akinek a közmunkája a kormánypárti polgármestertől függ és egyébként sem nagyon érdekli a politika a napi gondok miatt, szóval komoly tömeg hinne, hisz most is.

Csak ebben a helyzetben aki hisz, annak már tennie is kéne, és ha már a hitig eljutottak, eljutnának a tettig is.

Miért sikerülhet ez Magyarországon és miért nem sikerült Amerikában?

Röviden: Amerikában azért nem sikerült, mert legyenek bármilyen militánsak és agresszívek is Trump tüntetői, nem alkotják a lakosság szignifikáns részét. Annyian voltak, hogy megostromolják a Capitoliumot, de mivel ott távolról sem működik annyira az elköteleződési kényszer, mint nálunk, Trump szavazója a magánéletben lehet békés ember, aki nem kénytelen ostromolni – sőt, a többségük az is, csak a kisebbség támadott, annyian nem lennének, hogy polgárháborút robbantsanak ki.

Nálunk viszont azért sikerülhet, mert kis ország vagyunk, nagyobb arányban és mélyebben elköteleződve a kormány kérdésében, ellene vagy mellette – Trump soha nem uralta az amerikai gazdaságot, nálunk gyökeresen más a helyzet, sokkal többen kiszolgáltatottak. Ami az óceánban még hullámot sem kavar, az a lavórban szökőárt is képes előidézni.

Hogy ez a közviszonyok és a társadalom végromlásához vezetne? Igen, de az állam és annak irányítása megmaradna a mostani kezekben. És nagyobb szabadságot élveznének az ellenvélemények elfojtásában – persze, nem a rendőr ütné agyon az embert, hanem a „felháborodott hazafiak”. Sikerülhet azért is, mert a mostani ellenzék a híveinek nem tud előnyöket ajánlani, maximum azt ígérheti, hogy nagy szerencsével azonnal nem lesz semmi rosszabb, és később, még nagyobb szerencsével javulni fog a helyzet. Ami a kormánynak kiszolgáltatottak vagy mellette elkötelezettek számára semmi, de az ellenzékiek számára sem sok.

Ha tehát előkerül a Trump-féle recept, az jelentheti az alkotmányos rend és a jogállamiság teljes felrúgását, amihez talán az Uniónak is lesz pár szava, de a hozadéka az államhatalom teljes elfajulása és valószínűleg nyílt radikalizálódása lesz, ami ellen a jelenlegi világpolitikai helyzetben senki sem tehet kívülről semmit. Maximum jegyzékben ítélhetik el a kialakult állapotokat.

Mondom: prognózis ez, esélylatolgatás, nem több, mint mikor a kocsmában a bádogpultok népe találgat, csak ezt most külpolitikai elemzők művelték, akiknek ez a szakmájuk.

Ahhoz, hogy kialakulhasson egy ilyen abszurd válsághelyzet – a tényektől elszakadt, „post-truth” Magyarországon távolról sem lehetetlen! – előbb az ellenzéknek meg kell nyernie a választásokat.

Már ez is kétesélyes.

Aztán annak is el kell dőlnie, hogy senki sem áll át a Fidesszel koalíciót alkotni, ami megint kétesélyes.

Mindenesetre a Trump-módszer politikai atomfegyver lenne: egy nagy országban hatalmas kárt képes okozni, ám az ország túléli.

Egy kis országot viszont teljesen tönkretehet.

Szele Tamás