Hogy rövid legyek, az ukrajnai válsággal kapcsolatban teljes az őskáosz. Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy valójában nem csak Ukrajna sorsáról, hanem világhatalmi játszmáról, erőátrendezési kísérletről van szó – és egyáltalán nem biztos, hogy lesz ebből háború is. Viszont sajnos lehet, és legyünk hálásak minden olyan napért, mint a mai, amikor még nem lőnek.

Harci cselekményekről nem érkeznek hírek, annál több a különös információ és a találgatás, melyek között különbséget kell tennünk. Például nem találgatás, hanem komoly, valódi hír a 444 alapján, miszerint:

„Az ukrán rendőrség őrizetbe vett egy csoportot, amelynek tagjait azzal gyanúsítja, hogy tömeges zavargásokat készítettek elő a fővárosban, Kijevben és más ukrajnai városokban, hogy bizonytalanságot idézzenek elő, miközben nő a feszültség a szomszédos Oroszországgal. A vasárnapi intézkedésről Denisz Monasztirszkij belügyminiszter hétfőn elmondta, hogy körülbelül 5000 ember vett volna részt a zavargásokban és a rendőrséggel történő összecsapásokban öt észak- és közép-ukrajnai városban.

„Ez az előre tervezett akció erőszakos cselekmények és zavargások szervezését célozta, semmi köze nem volt a békés tüntetésekhez” - nyilatkozta. A műveletnek „az lett volna a célja, hogy megingassa, destabilizálja az ukrajnai belső helyzetet”. A miniszter nem közölte, hogy hány embert vettek őrizetbe, és azt sem, hogy kik álltak a tervezett zavargások mögött.” (444)

Ne kezdjünk kombinálni, hogy mennyiben lenne ez analóg a kazahsztáni eseményekkel, mennyire jogosítaná fel az orosz fegyveres erőket egy bevonulásra, „rendcsinálásra”, akkor sem, ha tudjuk, hogy Brezsnyev emlékirataiban az 1956-os szovjet intervencióról szóló fejezetnek azt a címet adta, hogy „Rendet csináltunk Magyarországon” – olyan rend is lett az, csakhogy most nem analóg a helyzet. Sem Kazahsztánnal, se az 1956-os Magyarországgal, ugyanis az adott időkben mindkét ország közös védelmi szövetségbe tartozott Moszkvával, Magyarország a Varsói Szerződés tagja volt, idén év elején Kazahsztán a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetét erősítette, így az orosz erőknek volt jogalapjuk a beavatkozásra. Ukrajna viszont nem tagja a KBSZSZ-nek, tehát most semmiféle zavargás nem adna jogalapot egy bevonulásra. Szóval a hír igaz, de nem érdemes túlgondolni.

Az viszont már nem hír, hanem híresztelés, sőt, spekuláció, ami időnként komolynak számító sajtótermékekben is felbukkant mostanság, én az Indexet idézném:

„Csernobil felől támadhatnak az oroszok”

Feltéve, hogy elmegy előtte az eszük. De lássuk a gondolatmenet lényegét!

„A Belarusz határához közel elhelyezkedő Csernobil lehet a legrövidebb út az oroszok számára az ukrán fővárosba, Kijevbe. Ahogyan korábban az Index is beszámolt róla, Oroszország és Belarusz közös hadgyakorlatot tart februárban. Tankokkal, rakétákkal és csapatokkal megrakott vonatkonvojokkal érkeztek orosz csapatok Belaruszba. Az ország elnöke, Aljakszandr Lukasenka korábban azt is ismertette, hogy a gyakorlatot az ország nyugati részén, Lengyelország és Litvánia határának közelében tartják, valamint az ukrán határ mentén.

Most leginkább attól tartanak Ukrajnában, hogy mégsem a keleti vagy a nyugati határt fogja választani Oroszország egy esetleges támadáshoz. Mivel Ukrajna katonai erejének nagy része az ország keleti részén összpontosul, ahol már nyolc éve dúl a háború az oroszok által támogatott szakadárokkal. Katonai elemzők úgy gondolják, nem biztos, hogy marad elegendő bevethető egység, hogy az ország északi részét is megfelelően védjék az orosz csapatok ellen.

Ha a belarusz határon keresztül kezdődne az orosz támadás Ukrajnával szemben, a támadó csapatok gyorsan elérnék Kijevet, ugyanis csupán néhány óra az út. A határ ukrán oldalán egyelőre nem tettek érdemi előkészületeket egy esetleges katonai betörés visszaverésére.” (Index)

Nem, nem azért képtelenség ez a támadás, amiért a legtöbben gondolnák, nem a sugárzás és a Zóna védi Kijevet. Az is tényező, de sokkal fontosabb a pripjatyi mocsárvidék. Már a második világháborúban is komoly akadályt jelentett a német páncélos alakulatok számára, elannyira, hogy éppenséggel magyar lovassággal próbálták legyőzni a benne bujkáló, onnan rendszeresen kicsapó, 10-13 ezres létszámúra becsült lengyel és fehérorosz partizán alakulatokat. Ez ugyan egyáltalán nem sikerült, és a szovjet ellentámadások miatt a magyar csapatokat át is kellett csoportosítani, de ne feledjük: ami akkor mocsár volt, most is mocsár. A páncélosok sem lettek könnyebbek azóta, sőt, ellenkezőleg: amibe pedig beleragadt a Panzer IV., abba beleragad a mai harckocsi is. Az orosz alakulatok döntően nehéz, páncélos erőkből állnak, nincsenek nagyon pontos értesülések arról, milyen típusúakból, de kikerült fotókon láthatóak T–72B3-as páncélosok, BMP–3-as gyalogsági harcjárművek és 2Sz19 Mszta önjáró tarackok, és fotóztak arrafelé BTR–80-as páncélozott szállító harcjárműveket is bőven, T–80BVM harckocsikat nemkülönben. Ezek közös tulajdonsága, hogy igen nagyok és nehezek, nem volnának képesek átkelni egy mocsárvidéken. Még most sem, mikor nagyjából fagyott a talaj, viszont tudjuk, hogy kínai kérésre a pekingi téli olimpia időtartama alatt nem is támadhatnak, így a fegyveres konfliktus kezdete legkorábban február 22-23-a lehet. Szóval, mivel a pripjatyi mocsárvidék olyan, amilyen mindig is volt, mindenki nyugodjon meg: nem várható támadás Csernobil felől.

A csaták most amúgy is inkább a nemzetközi diplomácia porondján dúlnak. Ez részben jó hír, ugyanis míg szidják egymást a politikusok, addig sincs háború, részben – nekünk – lehet rossz is, amennyiben Moszkva Magyarországnak a „diplomáciai moderátor” szerepét kívánja leosztani, és erre is van esély (meg még nagyon sok mindenre nemkülönben).

Egyelőre Moszkva ékesszólóan és nem túl szofisztikáltan tiltakozik az Oroszország ellen bevezetni tervezett szankciók ellen, amelyeknek egyike volna az, hogy az egész országot leválasztják a világméretű pénzátutalásokat kezelő SWIFT-rendszerről, ami tervként érdekesen hangzik, de a gyakorlatban maga a SWIFT (Society for Worldwide Interbank Financial Telecommunication) sem rajong feltétlenül a gondolatért, ugyanis ha romba dőlne az orosz gazdaság – és ehhez nem sok kéne – újabb gigantikus összegekbe kerülne az újjáépítése. Nem vagyunk a középkorban, egyik fél sem Dzsingisz elveit alkalmazza, még ha be is következne a legrosszabb, vagyis egy háború, akkor sem Oroszország elpusztítása a cél.

Az orosz fél azonban forgatja a dezinformáció fegyverét, a tőle megszokott módon, a minap például a Russia Today-en keresztül az egész világ megtudhatta, hogy

„Magyarországnak nincs szüksége NATO-erősítésre az ukrajnai patthelyzet közepette”

és ezt állítólag Benkő Tibor magyar honvédelmi miniszter mondta volna. Hát... a hír igaz, csak nem Moszkva, hanem Leningrád, nem Volgákat, hanem Zaporozseceket és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak, de különben stimmel. Benkő miniszter tényleg mondott csütörtökön, az InfoRádióban egy olyant, hogy:

„Ugyanakkor a mi álláspontunk az, hogy Magyarország a nemzeti képességét fejleszti, és kezdtük el fejleszteni a Honvédelmi Haderőfejlesztési Programmal, ahol az elsődleges célkitűzésünk pontosan az volt, hogy olyan nemzeti haderőt hozzunk létre, olyan nemzeti képességeket alakítsunk ki, hogy ne kelljen ilyen helyzetekben más, külföldi erőkre, csapatokra hagyatkozni. És mi ezen az úton haladunk, úgyhogy most, a jelenlegi helyzetben, ahol most tartunk, azt kell mondanom, hogy több más országgal szemben mi nem tartjuk helyénvalónak és nem is igényeljük azt, hogy ide NATO-megerősítőerők kerüljenek telepítésre, mi ezt a feladatot el tudjuk látni.”

De azt is hozzátette, amit már az RT nem idéz, miszerint:

„A mi információink, adataink alapján az az erőcsoportosítás, amelyet Oroszország végrehajtott, és amelyet Ukrajna is végrehajtott, az számunkra nem mutatja azt, hogy Oroszország le akarná rohanni Ukrajnát. Vannak területek, ahol nagyobb orosz erőcsoportosítást láthatunk, azt is el tudjuk képzelni, hogy részleges céljai lehetnek Oroszországnak. De amit itt hallunk nap mint nap, hogy Oroszország napokon belül lerohanja Ukrajnát, ennek a feltételei nem állnak fenn, egyik fél részéről sem.”

És főleg:

„Ugyanakkor a Magyar Honvédség, ahogy említettem, tagja a NATO-nak, tehát nekünk azokat az irányelveket is követnünk kell, hogy a NATO azt mondja, hogy (…) ez a konfliktus háborús helyzet előzményeit is magába foglalhatja, tehát vegyük elő a terveinket, frissítsük fel, poroljuk le, és legyünk kész arra, hogy amennyiben a NATO-nak fegyveres beavatkozásban kellene részt venni, akkor abban Magyarország is részt tudjon venni.”

Szóval: ne üljön fel senki az orosz propagandának, nem fordítottunk hátat a szövetségeseinknek. A Russia Today egyszerűen meghúzta az interjút. Hogy ebben a légkörben mennyire helyes Orbán Viktor holnapi látogatása Moszkvában? Nézetem szerint merőben helytelen, ilyenkor kéne diplomáciai náthát kapni, vagy valamit, ami miatt nem lehet utazni, de lám, ma már a bülbülszavú Peszkov, a Kreml szóvivője is csalogatta a magyar kormányfőt a TASZSZ híre alapján:

„A Kreml szóvivője szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök kedden Oroszországba látogat. „Igen, holnap várjuk Orbán urat. Ez egy nagyon jelentős látogatás, szoros kapcsolatokat tartunk fenn Magyarországgal” – jegyezte meg Peszkov. „Csodáljuk Magyarország független hozzáállását a saját érdekeinek felismeréséhez és a partnerek kiválasztásához” – említette. „És az is lenyűgöz bennünket, hogy a COVID–19 járvánnyal kapcsolatos minden negatív tendencia ellenére mégis sikerül újraindítanunk minden gazdasági projektünket Magyarországon. Valójában sok van belőlük. Holnap közös megbeszéléseket folytatunk néhány külügyről, beleértve a legégetőbbeket is” – mondta az elnöki szóvivő.”

Ha engem így csalogatna az a nagy medve, világgá is futnék az ölelése elől, de az én vagyok. Ami a közös projekteket illeti, bizony, baj lesz Paks 2 miatt, és valószínű, hogy az eddigi súlyos mulasztásainkért szívességgel kell majd fizetnünk. Ez a szívesség sokféle lehet, kezdve egy közös sajtótájékoztatótól, amelyen Putyin bejelenthet „mellesleg” valami nagyon fontosat egészen addig, hogy az egyeztető tárgyalások moderálásában részt vegyünk vagy azokra Budapesten kerüljön sor. Mert lesznek egyeztető tárgyalások, ez egészen biztos. Mindenesetre a mai magyar kormánysajtó óvatos udvariassága az általuk korábban kíméletlenül támadott Nyugattal szemben arra utal, hogy mi valamiképpen kerülhetünk középre is ebben a vitában, ami azért jó, mert minden pofon minket ér majd.

Hogy mennyire fognak majd megbízni a felek egy olyan magyar külügyminiszterben, aki nemrég vette át Lavrovtól a külföldinek adható legmagasabb „Barátságért” érdemrendet, melyet „a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése terén elért eredmények” miatt kapott? Hát, mondjuk Lavrov feltétlenül megbízhat benne, és ez már fél siker, akkor is, ha mindenki más feltétlenül bizalmatlan lesz, tehát a teljes siker kizárt.

Mindenesetre holnap sok minden kiderül majd és be is számolok róla, amint lehet.

Híradásainkat folytatjuk.

Szele Tamás