Ma sem Ukrajnáról és Oroszországról írok, tehát trollovics elvtársak, egyelőre pihenő, akkor is, ha hosszú, méla lesben tetszenek ülni, majd koccanunk mi még, mikor lesz mivel foglalkozni arrafelé (mert lesz, az hétszentség). Ma kicsit azzal foglalkozunk, hogy mennyire szemtelenedett el a magyar kormány médiája. Nagyon elszemtelenedett. De komoly is a hátszele.

Három napja már foglalkoztam ennek a kérdésnek egy részével egy másik lapban, de amint látom, a történet folytatódik. Lényegében véve a pártoktól független sajtót akarják először elhitelteleníteni, aztán, ha lehet, el is törölni. Ennek különben sokan örülnének, és nem csak kormányoldalon, ugyanis mindenki azt hiszi, hogy a sajtó étlap, amit a kedves vendég igényei szerint állítanak össze, és nincs köze a tényekhez vagy eseményekhez, ha egy politikus például a Pegasusról akar hírt – ez megtörtént eset – akkor „csinálunk neki” Pegasusos hírt, ha Afganisztán érdekli akkor kirobbantunk egy felkelést. Nem így mennek a dolgok, és az értő olvasásban nem igazán jeleskedők mérgesen reklamálnak, ha nem az általuk elvárt tartalommal szembesülnek a lapban. Legyenek politikusok vagy útkaparók, mindegy: a legtöbben a saját véleményüket akarják visszaolvasni a sajtóban, és ha nem azt kapják, akár az orgánum vesztét is kívánják. Szóval: a pártoktól független sajtó hiányát majd akkor tetszenek felpanaszolni, ha nem lesz írmagja sem, a halálát viszont sokan fogják megünnepelni jobb- és baloldalon egyaránt.

Mondjuk úgy: szép, vidám temetésünk lesz.

Akkor térjünk rá a mostani helyzetre. Ugyanis még létezünk. Tehát, látom ám ma a Pesti Srácokban (illetve láttam már tegnap délután is, csak akkor dolgom volt, nem foglalkoztam ilyesmikkel), hogy megállapították:

„Ha érdekelné az Európai Bizottságot a valóság, a jobboldali online médiumokat támogatná”

Ha meg elment volna az eszük, akkor pláne. Nem támogatják azok még a nem jobboldaliakat sem. De lássuk, hogy jutottak erre a magvas gondolatra?

„A Századvég kutatása szerint, amit Fűrész Gábor vezérigazgató mutatott be a Politikai Hobbistában, tévúton járnak azok, akik szerint a magyar baloldal az elégtelen médiajelenlét miatt gyenge. Valójában a balos sajtó – főleg az interneten – még mindig tartja masszív előnyét. Ráadásul a buborékuk, vagyis azok aránya, akik csak egy oldalról készek tájékozódni, kétszer akkora, mint ennek jobboldali megfelelője. Amiből az a következtetés is levonható, hogy a jobboldali elkötelezettségű olvasók nyitottak és széles körben tájékozódnak, míg a baloldaliak jó része inkább csak az irányukba elfogult médiát hajlandó fogyasztani.

Persze a balos média töretlen előnye nem meglepő, hiszen az EU különféle jószolgálati projektek ürügyén régóta és bőkezűen tömi a posztkommunista nómenklatúra és a médiapiacon kiépített hálózatuk révén amúgy is évtizedek óta hizlalt balos médiumokat pénzzel, a Nyílt Társadalom Alapítvány pedig gazdagon cukrozott rövid pórázon tartja az ellenzéket segítő újságírókat.” (Pesti Srácok)

Azt látom, hogy nem elég ezek szerint, amit a kormánytól kapnak, kéne nekik az Uniónak az a pénze is, amit ők elképzelnek, de mi soha nem kapjuk meg. Ugyanis általában sosem támogatják a független sajtót, se az Unió, se mások, a Nyílt Társadalom Alapítvány főleg nem – elmondhatom, hogy én vagyok az a magyar újságírótársadalomban, aki soha egy fillért nem kaptam Soros György egyetlen alapítványától sem, mikor kaphattam volna, eszembe sem jutott kérni, most meg Soros semmiféle módon nem támogatja a magyar sajtót, még indirekt úton sem. De az Unió sem. Én a saját szakmai körömben nem tudnék embert mondani, aki ebből a két forrásból pénzt kapna, lehet, hogy van ilyen, de azt én nem ismerem. Pedig olyan 35 év szakmai múlttal viszonylag járatos vagyok sajtóberkekben. Létezik ugyan alapítványi támogatás, de azt a magyar állam adja, és nem nekünk.

A Századvég illető tanulmányát a leggondosabb kereséssel sem sikerült felkutatnom, ugyanis online nem létezik, offline talán, de ha ők mondják, hogy van ilyen tanulmányuk, elhiszem. Annyi tanulmányt írtak már, miért ne lenne? De ez a történet nem is a tanulmánnyal kezdődött, az már következmény. Vagy inkább hadmozdulat. Abban a hadjáratban, amit a Magyar Nemzet indított el február másodikán, és ami azt akarja bizonyítani, miszerint a független (esetünkben: politikai pártoktól független) újságírás a gonosz Brüsszel zsoldjában áll, célja pedig Magyarország – illetve, ők ezzel a szóval a jelenlegi magyar kormányt illetik – „lejáratása” a nemzetközi porondon. A kezdete az igazán szép, olyan kémregényes.

„Ismeretlen e-mail címről egy szokatlanul terjedelmes, komoly hírértékkel bíró dokumentumhalmaz jutott el a Magyar Nemzet szerkesztőségéhez.”

Na, pont az ilyent szokás a lehető legalaposabban ellenőrizni, több forrásból is, és utána hagyni a fenébe, ugyanis még ha esetleg igaznak bizonyulnak a kapott adatok, akkor is felteszi magának a sajtómunkás kérdést: kinek érdeke, hogy ez megjelenjen? És mifelénk nem szokott sok variáció adódni. A Magyar Nemzet nem tartott be ebben az esetben egy csomó szakmai alapelvet, mondjuk perelhetőek is lennének, de hát az ő vesztes sajtópereiket egy esetleges politikai fordulat után amúgy is tízkötetes sorozatban fogják majd kiadni, aranyozott bőrkötésben a terjedelmük és mennyiségük miatt, lehet, hogy náluk nem számít.

Ami magukat az anyagokat illeti, lényegében véve nagyon összevágott, manipulált videókat és azok leiratait hozták nyilvánosságra, melyekben kompromittáló dolgokat (vagy ahhoz hasonlókat) mondanak hárman, éspedig Andrej Nosko, Dalibor Roháč és a korábban a 24.hu-nál és a Társaság a Szabadságjogokért civil szervezetnél is dolgozó Kálmán Mátyás videós újságíró. Korábbi írásomban alaposan körüljártam, milyen csodákra képes a vágás, és nem kétlem, hogy ebben az esetben bevetettek mindent, amit csak tudtak. De hogyan vették rá a megszólalókat arra, hogy egyáltalán kamera elé üljenek?

Kálmán Mátyást például egy hamis álláshirdetéssel, és innentől kezd a történet vészesen hasonlítani a 2018-as Black Cube-ügyre. Ez egy izraeli magán-titkosszolgálat, bárkinek dolgoznak jó pénzért, és annak idején, 2018-ban egy magyar állami civil szolgálat megbízásából adták ki magukat NGO-nak, civil szervezetnek, hogy lejárató interjúkat rögzítsenek a Migration Aid egyik vezetőjével, aki közben (és már előbb is) pont egy másik magyar állami civil szolgálatot támogatott a munkája folyamán hozzá beeső információkkal. Hab a tortán, hogy az ügyben megbízóként B. Zsolt sajtómunkás szerepelt, aki három részes cikksorozatot közölt a történetről a Magyar Időkben, melyet a botrány kitörése után azonnal töröltek még az archívumukból is.

A módszer tehát nagyon hasonló, sőt, menet közben az is kiderült, hogy Kálmán Mátyáson kívül Panyi Szabolcsot, a Direkt36 munkatársát is megtalálták a vissza nem utasíthatónak hitt ajánlattal (nála Kálmánra hivatkoztak), csak ő nem most jött a hat húszassal, a Pegasus első lehallgatottjai között volt, nem ment lépre a magát Bashar al Hindinek nevező „üzletembernek”. Viszont az ajánlatot elmentette.

Kálmán interjújának egyébként volt még egy érdekes tulajdonsága: a két percet, amennyit közreadtak belőle, kétszer negyvenöt percnyi és még egy órányi anyagból vágták össze, ennyi idő alatt bárki beszél annyit, hogy azt is ki lehessen belőle rakni, miszerint ő ölte meg Kennedyt. Mint az Átlátszó írta, a hirdetésben:

„Olyasvalakit kerestek, aki (…) vezetői tapasztalatokkal bír a civil szférában. A hirdetésben budapesti munkahelyre, regionális igazgatói pozícióra kerestek pénzügyi, marketing, menedzsment, politológia vagy nemzetközi kapcsolatok végzettséggel olyan szakembert, aki folyékonyan beszél angolul, van vezetői tapasztalata és szervezési gyakorlata.” (Átlátszó)

Kálmán úrnak nem tűnt fel, hogy ezt a kabátot mintha egyenesen rá szabták volna, bár legyünk őszinték: melyikünk utasítana el egy kecsegtető állásajánlatot csak azért, mert túl szépen hangzik, túl megfelelő? Senki, ilyen ember nincs. Ezek után következett két videokonferencia a HR-essel (akinek állítólag erős holland akcentusa volt) majd egy jó órás beszélgetés a magát felfedni nem akaró milliárdossal, más néven Bashar al Hindivel, aki az egész projekt támogatója lenne. És aztán, az Átlátszó szerint:

„A beszélgetést követően sem a HR-es nő, sem az állítólagos milliárdos LinkedIn oldala nem volt elérhető többé.”

Megkapták, amit akartak, és eltűntek vele a ködben. Az összevágott felvételek pedig legközelebb már a Magyar Nemzetben bukkantak fel: természetesen ismeretlen mailcímről kapták őket. Úgy látszik, a Magyar Nemzet édességet is el szokott fogadni idegenektől az utcán. Ha olyanja van, a kocsijukba is beül.

Mármost ez a kétes eredetű, manipulált felvételsorozat a független sajtó elleni támadás alapja, holott körülbelül annyira forrásértékű, mint a városházi Anonymus szónoklatai, vagyis semennyire. Mondjuk az akció kitervelői is érezhették, hogy ez így kevés, emiatt készülhetett – ha ugyan elkészült, ha ugyan létezik – a Századvég-tanulmány is, ami részben azt hivatott bizonyítani, hogy az általuk „balosnak” nevezett, pontosabb kifejezéssel élve nem kormánypárti média dúsgazdag, és – komoly képzavarral élve – Soros György tartja gazdagon cukrozott rövid pórázon. Hogy milyen lehet a cukrozott póráz, egyáltalán, minek megcukrozni azt, miért nem sózzák, arról majd tervezek egy mélyinterjút a Századvég vezetőségével, mely sajnos sosem fog lezajlani és így megjelenni sem, pedig nagyon megnézném a fejüket, mikor megkérdem tőlük, hogy mióta cukrozzák a pórázt.

Nyilván a nem kormánypárti sajtó hiteltelenítése a cél, aljas, sőt, titkosszolgálati eszközökkel, manipulációval, és annak elterjesztésével, hogy ezek a cégek gazdagok – Magyarországon kevés dolog kelt akkora ellenszenvet mint az, ha valakiről kiderül, hogy nem nyomorog. Még akkor is ellenszenvet kelt, ha sosem állította, hogy szegény lenne. Ráadásul ezek a szerkesztőségek kevés kivétellel valóban rosszul állnak anyagilag, így aztán még undorítóbb a rágalmazásuk. Persze, emögött azért nem kevés önigazolás is megbújik: az a szomorú helyzet ugyanis, hogy a kormánymédia orgánumai ugyan elsöprő számbéli fölényben vannak, csak egy dolog hiányzik nekik: az olvasó. Meg a tehetséges munkatárs. Nem mondom, hogy náluk mindenki be van oltva sajtó ellen és tökéletesen tehetségtelen, de azért a legtöbbjük nem élne meg piaci viszonyok között, ha nem támogatnák a lapjukat. Valamivel kell igazolniuk a viszonylagosan alacsony olvasottságot – azt állítják tehát, hogy a „balos média elszívja az olvasókat”, ami online, ingyenes sajtóban szamárság: mivel ingyen van, az olvasónak nem kell választania a médiumok között, naponta húszat is megnyithat, ha mégsem teszi, talán azért van, mert nincs hozzá kedve.

Mindenesetre ezek a mostani jelek arra mutatnak, hogy megint támadás készül a pártoktól független sajtó ellen, sőt, többfélére is számítok. Első sorban a választási kampány folyamán lehet hasznos a mostani kormány számára a hiteltelenítés, de amennyiben nyernek, nem kerül le ez az akció a napirendről: van egy fogadásom egy üveg jóféle Glenlivet whiskybe, hogy elő fog kerülni vagy a „Stop Soros”-törvény új formában, vagy megpróbálnak hozni egy orosz típusú „idegen ügynök” törvényt.

Legalábbis nagyon úgy néz ki, hogy ennek az előkészületeit látjuk.

Adja Isten, hogy tévedjek.

Szele Tamás