Szóba hoztam tegnap ezeken a hasábokon a legújabb orosz intézkedéseket a rubelelszámolású tranzakciók kapcsán, és mivel ez valóban érintheti a magyar gazdaságot is, vegyük elő még egyszer, kicsit alaposabban a témát. Mert nem csak annyiról szól a dal, miszerint Moszkva már csak rubelért árul gázt a barátságtalan országoknak (tehát nekünk is).

Mielőtt elkezdenénk a fejünkhöz kapni, hogy jaj, mi lesz, jeleznem kell: Magyarországnak hivatalosan még nem szólt a Gazprom a feltételek megváltozásáról. Az elnöki – vagy cári? – ukáz ugyan egyértelmű, de megkeresés eddig még nem érkezett az ügyben, egyelőre hivatalosan csak annyit tudni, amennyit a hírekből ismerünk. A hírek viszont igazat mondanak: ilyen utasítás(ok) voltak, vannak, olyan azért nincs, hogy valaki orosz földön határozatot merjen hamisítani Putyin nevében és túl is élje a kísérletet. Viszont lehet, hogy lesz, akinek újat mondok ezzel, de nem csak és kizárólag a szénhidrogén-alapú energiahordozók lettek rubelelszámolásúak, de az összes orosz hitelügylet is.

Vagyis minden pénzt, amivel más országok tartoznak a Kremlnek, de azt is, amivel a Kreml tartozik másoknak, most már rubelben és csakis rubelben lehet megadni. Sőt, ez vállalatok egymás közötti viszonyára is érvényes.

Rubel meg ha van is, nehezen elérhető, főleg, ha sok kéne belőle. Ezt a kérdést járja körül az ukrán UNIAN írása, amit Vitalij Shapran, az Ukrán Pénzügyi Elemzők Társaságának tagja tett közzé: figyelem, nem propagandáról van benne szó, hanem kizárólag üzletről és pénzről.

Akkor lássuk, mit mond erről egy ukrán szakértő?

Első sorban azt, hogy „Moszkvában már elkezdték kitűzni a nagy fehér zászlót, amely Brüsszelből is látható.” Shapran szerint ez a rubel-elszámolósdi pont ezt példázza. Putyin rendelete szerint a külföldi adósságok kifizetését orosz rubelben kell teljesíteni. (Ez volt előbb, az energiahordozók rubelesítése pár nappal később következett). Egyszerűen teljesíthetetlen. Szó szerint idézném az írást:

„Ennek eredményeképpen az Oroszországi Föderáció Pénzügyminisztériuma maga is dollárban számolt el, míg az állami vállalatok felváltva kaptak külön engedélyt a kötvények és azok kamatainak a kibocsátás pénznemében történő törlesztésére. Miért történt ez? Ennek az az oka, hogy ha ezek az állami vállalatok elkezdik rubelben fizetni a külföldi valutában fennálló adósságaikat, akkor nemteljesítési státuszt kapnak, amit a hitelezői bizottság és e vállalatok külföldi tulajdonának lefoglalása követ. Mivel Oroszországban szinte minden exportőr céget ilyen tartozás terhel, az elnöki rendelet fikcióvá válik. És ha ez így van, akkor a civilizált világ által nem lefoglalt és az állami vállalatok számláin még meglévő jelentős devizatartalékok fokozatosan kezdenek elolvadni. A régi hiteleket visszafizetik, és senki sem ad nekik újakat.”

Igen, elsőre jó ötletnek tűnt a kényszer-rubelesítés, hatósági árfolyammal egybekötve, ugyanis rubelből annyit nyomtat az orosz állam, amennyit akar, legfeljebb elinflálja a cégek (meg a saját) tartozásait, csak ez egyfelől a szerződés egyoldalú megváltoztatása, amit a hitelező nem biztos, hogy elfogad (vagy inkább: biztos, hogy nem fogadja el), másfelől meg van annyi adósa az Oroszországi Föderációnak, hogy az általuk teremtett rubel-kereslet magasan tartsa a valuta árfolyamát? Nincs: több a tartozásuk, mint a kintlévőségük. Ez hamar kiderült, ezért lett szükség arra, hogy a gáz- és olajpiacon újabb rubeligényt teremtsenek. Shapran nem tesz lakatot a szájára, mikor elmondja erről a véleményét:

„Egy másik új gyöngyszem Vlagyimir Putyin utasítása a Gazprom és társai számára, hogy minden gáz- és olajfizetést váltsanak át rubelre. Nos, ezek kétoldalú szerződések, ami azt jelenti, hogy itt nem elég a „cári ukáz”, hanem szükség van arra is, hogy a másik fél is változtatni akarjon valamin. Az oroszok nem tudnak nem szállítani gázt az EU-ba, mert ez számukra valutaforrás.”

Rövidesen, teszem hozzá, lehet, hogy az egyetlen ilyen forrásuk lesz a gáz- és olajipar. Szóval: kell nekik a deviza, de nem kaphatnak, mert a rubel árfolyama érdekében épp azt nem kérhetnek a portékáért! Róka fogta csuka, csuka fogta róka. De legalább a rubel megerősödik?

Meg, ha meg és annyira, amennyire. Shapran szerint a gázvásárlóknak az orosz belső piacon kellene keresniük a rubelt. Ott kéne váltaniuk, hogy ez kifizetődő legyen az orosz államnak. És miért lenne szükségük az oroszoknak az euróra az orosz belföldi piacon, mihez kezdhetnének vele, ha a hivatalos sajtótájékoztatókon a kormánytisztviselők azt mondják, hogy mind az euró, mind a dollár elvesztette hitelességét? A válasz egyszerű: mind a dollárra, mind az euróra nagy szüksége van Oroszországnak, csak fennáll a veszélye, hogy mire a szokásos, nem készpénzes – tehát átutalásos – úton eljutnak a Gazpromhoz, valaki ezeket is lefoglalja.

Egyáltalán, monopolhelyzetben van az Oroszországi Föderáció ezen a piacon? Mert az egy dolog, hogy úgy tesz, mintha abban lenne, de a valóságban kicsit másként állnak a dolgok.

„Oroszország az OPEC olajtermelésének 12-13%-át adja (nem tagja az OPEC-nek, ez csak arányszám - a ford.), nem a fő olajértékesítő, így az Oroszországi Föderáció nem lesz képes rubelárakat követelni, kivéve, ha idővel a Brent és az orosz olaj közötti árkülönbség eléri a 30-50%-ot. Vagyis minden szerződést dollárban kötnek majd, az árat dollárban határozzák meg, és a vevőnek aztán valahol az orosz belföldi piacon kell majd rohangálnia rubelt keresni (egyébként nem biztos, hogy a vevő pénzeszközeit nem fogják ott lefoglalni), és csak utána fizetni.”

Van ebből a helyzetből kiút?

Talán lenne, én már harmadszor pedzegetem, hogy az orosz állam a kínai és talán az arab pénzintézeteken keresztül megoldhatná a rubelváltás kérdését, így kereslet is volna a rubelre, tehát az árfolyama sem zuhanna olyan meredeken, mint mostanság, csak ezzel van egy kis baj: nagyon megdrágítaná az orosz cégekkel kötött üzleteket.

Hiszen gondoljunk bele: a Kreml gazdasági szakértői meghatároznak egy árfolyamszintet, ami szerintük ideális (vagy legalábbis minimális) volna a rubelnek, hogy egyenesben tartsák a gazdaságot, ez alá nem kívánnak menni. Rendben van, de ha a közvetítő pénzintézetek ezen az áron adják az orosz valutát, nekik egy fitying hasznuk nem lesz a dolgon, és én még olyan bankot nem láttam, ami szívjóságból él. Szóval, kialakítanak egy árfolyamrést, hogy ők is keressenek valamennyit. Ami azt illeti: ha lehet, minél többet. Ezen kívül, mivel itt nem filléres üzletekről van szó, komoly tranzakciós díjakat is ki fognak szabni, minek utána a vevők el fognak riadni az összeségükben megdráguló orosz kőolajipari (vagy egyéb) termékektől. Tehát mégiscsak közvetítők nélkül kéne ezt megoldani.

Közben Oroszországban nő az áruhiány, és olyasmik tűnnek el a piacról, amikre senki sem gondolt volna – ilyen például az írópapír. Nem a fa hiányzik hozzá, az van bőven, hanem a fehérítő vegyszer. Eltűntek a gumióvszerek, a női intimbetétek (a feketepiacon egy csomag betét forintban számolva már 4-5 ezer is lehet), mai hír, hogy bizonyos gyógyszerek iránt a kereslet egyenesen megtízszereződött. Idézném Mihail Muraskót, az Oroszországi Föderáció egészségügyi miniszterét.

„Egyes gyógyszerek esetében a kereslet tízszeresére emelkedett. A legmeglepőbb dolog az, hogy ezeknek a gyógyszereknek van lejárati ideje. És egy részüknél ez nagyon rövid, akár két év is lehet – mondta a miniszter a „Moszkva. Kreml. Putyin” című műsorban az orosz köztelevízió egyes csatornáján. Murashko úgy véli, hogy az emberek, akik megvásárolták ezeket a gyógyszereket, egyértelműen a saját költségvetésük rovására szerezték be az árut, többek között azért, mert egyszerűen nem fogják tudni felhasználni azt ebben az időszakban.”

Szegény, kedves, naiv Murashko doktor, aki csodálatos orvos lehet és derék hivatalnok, de üzleti érzéke nem nagyon van... nem beszedni veszik azokat a gyógyszereket, amik iránt égbe szökött a kereslet. Hanem eladni, a feketepiacon, még a lejártuk előtt. Ha létezik olyan áru, amiért szükség esetén akármennyit el lehet kérni, hát az életmentő gyógyszer az. És, tegyük hozzá, a gyermekeknek szánt gyógyszer főként, nincs az a szülő, aki alkudozni kezdene, ha ilyesmit kell vegyen. Nem véletlen, hogy elsőként a gyermek-lázcsillapítók tűntek el a patikákból. Az orosz gyógyszeripar nem tart ott, hogy a nyugati gyártmányú szereket hamar pótolni tudja, tehát muszáj lenne azokat külföldről beszerezni – de egyrészt csak dollárért, euróért adják, másrészt pont azzal nem fizethetnek értük a parancs szerint, csak rubellel. Ha Oroszország nyugati valutához jut, gyógyszerre és hétköznapi higiéniai cikkekre kell költenie, nem fegyverre, hogy fel ne lázadjon a nép. Még az a jó, hogy a higiéniai papírt nem kell okvetlenül fehéríteni, mert ha kéne, az se lenne.

Szóval, nagy a baj az orosz gazdaságban, és csak részben a szankciók miatt. Itt kell kitérnem arra a Kreml-barát körökben elterjedt tévedésre, miszerint az Oroszországi Föderáció egyszerűen megerősíthetné gazdaságát, éspedig úgy, hogy a kétezer-háromszáz (2 300) tonna biztonsági aranytartalékának értékéhez kötik a rubel árfolyamát, az volna a fedezete. Kolumbusz tojása lenne, ha működne. Csak nem működik. Az a 2 300 tonna matéria, ami a trezorokban van, önmagában véve értéktelen. Mindegy, arany vagy lócitrom, az értékét az adja, ha pénzre vagy árura lehet váltani. És erre az aranyra nem lenne vevő, ugyanis, hogy a Telexet idézzem:

„Az Egyesült Államok, az Európai Unió és Japán megtiltották az orosz jegybankkal való tranzakciókat. A szankciók miatt a legnagyobb aranypiac, a londoni már jelezte, hogy innentől nem fogadja el az orosz finomítókból származó aranyat, és a nemzetközi pénzpiacok kiemelt szereplője, a CME nevű amerikai tőzsdeüzemeltető is hasonló lépést hozott. A jelen helyzetben számos más kereskedő sem szeretne az orosz aranyhoz nyúlni, mert joggal tarthatnak tőle, hogy az esetleges orosz biznisz hasznánál jóval nagyobb a potenciális szankciók kockázata.”

Egy módon lehetne valamiféle értéket adni ennek a halott fémtömegnek: ha visszavásárlási garanciával adnák el és ezért meg sem mozdítanák, vagyis tulajdonképpen aranyalapú hitelt vennének rá fel, vagy legalábbis egy kis részére, de az meg elég valószínűtlen, hogy akadna olyan bolond partner, aki abba belemenne, hogy legyen egy halom aranya egy moszkvai páncélteremben, amit szükség vagy nem fizetés esetén nem tud elhozni onnan. Hiszen se ki nem viheti az országból (erre is van törvény) se be nem hozhatja egy másikba. Innentől bizalom kérdése az üzlet. Szóval, a guruló aranyrubelek, cservonyecek megmaradnak az álmok világában.

Mindez pedig csak félig köszönhető a nemzetközi szankcióknak: az Oroszországi Föderáció legalább felerészben maga felelős azért, hogy a rubel árfolyamának átmeneti megerősítését szolgáló intézkedései rövidesen elzárják a világpiactól.

Nem lenne baj ez, ha csak a politikusaik szenvednének a gazdaság összeomlásától – de pont ők szenvednek a legkevésbé, a hétköznapi állampolgárok élete lehetetlenül el.

Míg nagyon haragosak nem lesznek és át nem rendezik maguk a politikai viszonyokat.

Azért ez is egy megoldás lenne.

Híradásainkat folytatjuk.

Szele Tamás