Tulajdonképpen három hírt hozok én most össze, egy fedél alá, hogy kicsit elgondolkodjon mindenki, aki még hajlandó ilyesmire. Az egyik magyarországi, a másik ukrajnai, a harmadik orosz. Valahol összefüggenek ezek mind, nem is túl mélyen: és nagyon rosszat sejtetnek a jövőre nézvést.

Az első azt mondja, hogy Budapesten vasárnapról hétfőre virradó éjjel ismeretlenek szétverték az ukrajnai háború elől menekülők képeiből készített kiállítást, amit a múlt héten Karácsony Gergely főpolgármester Ljubov Nepop ukrán nagykövettel együtt nyitott meg. A Móricz Zsigmond körtéren kiállított képeket az elkövetők leszaggatták és oroszbarát propagandaszövegekkel firkálták tele. Bővebben az Azonnali foglalkozott a kérdéssel, ők fotókkal is illusztrálták az áldatlan állapotot, én inkább nem tenném ezt, annál ugyanis jobban szégyellem magam a történtek miatt.

Lám csak, mi történik, ha a kommenthuszár felkel a fotelből és a valódi világban is úgy viselkedik, mint a közösségi oldalon: az elkövetők valószínűleg nagyon hazafiasnak és bátornak érzik magukat attól, hogy az irpinyi szétlőtt híd képére (amin keresztül menekülhettek volna a civilek Kijev felé, de mert az orosz alakulatok lerombolták, helyben kellett maradjanak, és a legfrissebb hírek ugyanakkora tömegsírokról szólnak Irpinyben, mint amekkorákat Bucsában és máshol találtak) hősiesen, halált megvető bátorsággal felfirkálták, miszerint:

„A hazaárulásért”

az éji homályban. Éjjelbátrak, ahogy a régi magyar nyelv hívta a besurranó tolvajokat, útszéli rablókat, de éjjel nagyon bátrak, mert mi van, ha jön a rendőr? Valószínűleg maximum hazaküldi őket, ékes vagy éktelen szavakkal, ezt megkockáztatni nem akármilyen bátorságra vall. Halálból menekülő civileket, asszonyokat, gyermekeket megalázni titokban, éjnek évadján – szép magyar vitézek, aranyos leventék, ez ám a vagányság. Szégyell titeket minden kicsit is tisztességes magyar ember, bárhol éljen a világon.

Mi járhat ezeknek a fejében? Amit a Kremlből belétöltöttek, semmi más. Napok óta zeng a világ a Kijev környéki tömeggyilkosságok hírétől, melyeket olyan bestiális kegyetlenséggel követtek el – lassan az is kiderül, kik, melyik alakulat (az 51460-as kódszámot viselő orosz egység, a 64-es gépesített lövészzászlóalj, parancsnok: Azatbek Omurbekov Aszanbekovics alezredes), az is, mennyi idő alatt. A műholdakat és az internetet nem lehet AK–47-esekkel becsapni, csak az nem derül ki, miért követték el ezeket a borzalmakat. A pesti kiállításrombolókat viszont be lehetne sorozni a 64-es lövészekhez, lássák, milyen az a háború, amiért úgy rajonganak – lássák akár a kedvenc, orosz oldalukról is, ne fényképekkel hősködjenek, hanem ukrán alakulatokkal szemben. Nem nagyon élnék túl.

Moszkvából meg egyenesen hazugságnak nevezik a tömeggyilkosságok tényét. Nem történtek meg, ha megtörténtek, nem ők voltak, hanem „az ukrán nácik”, ha mégis ők voltak, okuk volt rá... lássuk mit mond a TASZSZ egyik mai híre? 

„Az orosz védelmi minisztérium április 3-án elutasította a kijevi rezsim vádjait, miszerint erői állítólag civileket öltek meg a Kijevi területhez tartozó Bucsa településen. A minisztérium emlékeztetett arra, hogy az orosz erők március 30-án elhagyták Bucsát, míg az állítólagos gyilkosságokra vonatkozó hamisított bizonyítékokat négy nappal később mutatták be, amikor az ukrán biztonsági szolgálat, az SBU ügynökei megérkeztek a településre. Az orosz védelmi minisztérium azt is közölte, hogy március 31-én Anatolij Fedoruk, Bucsa polgármestere egy videóbeszédben kijelentette, hogy a településen nincsenek orosz katonák. Nem tett említést arról sem, hogy állítólag lelőttek volna helyieket az utcán. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter „fake támadásnak” minősítette a bucsai incidenst.” (TASZSZ)

Nem folytatom, mert kifordul a gyomrom attól, hogy a sokak, például Szijjártó Péter által nagyra becsült, tanult és művelt Lavrov külügyminiszter úgy tagad, mint búcsúban a lebukott zsebtolvaj. Rosszul és mindent. Az ügyben mellesleg épp ma ülésezik az ENSZ Biztonsági Tanácsa, amit nem átallottak pont az oroszok összehívatni, igaz, ők tegnapra szerették volna – no, meglátjuk annak is a végét. Ami a dátumokat illeti: az orosz védelmi minisztérium Zvezda nevű tévécsatornája még április elsején is sugárzott tévétudósítást tengerészgyalogos alakulatokról, melyek „a környéket tisztogatják” Bucsából – és az első megrázó felvételek aznap délben kerültek nyilvánosságra, ugyanis akkor jutott be a településre az AFP forgatócsoportja.

De miért teszik? Mi jár a fejükben, mitől képesek civileket, asszonyokat gyerekeket ölni? Az jár, mint mondtam, amit a Kremlből belétöltöttek. És mi fő a Kremlben, amit töltögetnek, miféle Belzebub csájája forr a szamovárjukban? Arra is akad válasz.

Tegnap jelent meg a RIA Novosztyin egy, a szokásosnál is bicskanyitogatóbb publicisztika. Mármint a moszkvai RIA Novosztyin, mert van kijevi is, ne tévesszük össze a kettőt: a moszkvai Putyin legnagyobb híve és szócsöve. Hírügynökség volna, de lám, véleményeket is közölnek, ezek a vélemények aztán hivatalos kormányprogram formájában szoktak visszaköszönni, szóval ez a hírcsatorna amolyan nem hivatalos „szivárogtató” szolgálat is, ami az orosz közigazgatás kádereinek elmondja, merről mérik a hány versztát, mihez tartsák magukat.

Ezt a mostani írást, melyet Tyimofej Szergejcev követett el nem áll módomban teljes terjedelmében idézni, mert vagy tizennyolc oldal terjedelmű, viszont fontos volt elolvasnom, mert ez az, amit a zavaros fejekbe töltenek, ez fő a Kreml pokoli szamovárjában. Keserű egy főzet ez, teának sem mondanám, inkább mákony, maszlag, áfium. De lássuk a címét.

„Mit kellene tennie Oroszországnak Ukrajnával”

Szerintem ígéretes kezdet volna, ha békén hagyná. Szerzőnek – aki egyébként sem nem politikus, sem nem katona, sem nem illetékes az ügyben, hanem egyszerűen filmproducer – más a véleménye.

„Még tavaly áprilisban írtunk Ukrajna denazifikációjának elkerülhetetlenségéről. Nincs szükségünk egy náci, banderista Ukrajnára, Oroszország ellenségére és a Nyugat eszközére Oroszország elpusztításához. Ma a denazifikáció kérdése gyakorlati síkra terelődött.”

Na, akkor itt álljunk meg egy szóra. Én ebből az iratból értettem meg teljesen, hogy a mai orosz terminológiában a „náci” nem azt jelenti, amit nekünk, még azt sem, amit 1945-ig jelentett, hanem teljesen mást. Mindent ami nem orosz és nem is akar orosz lenni, hanem mondjuk saját maga. A putyinista logika ugyanis úgy működik, hogy azt mondja:

„Mi oroszok vagyunk, akik legyőztük a nácikat. Tehát mi sosem lehetünk nácik, habár mi vagyunk a felsőbbrendű nép. Azonban mindenki náci lehet, aki nem orosz, és aki lehet náci, azt tekintsük is annak a biztonság kedvéért.”

Hogy ez minden antifasizmus arculcsapása, a szó kiforgatása tulajdon értelméből és gyakorlatilag egy új állami nácizmus alapelve? Az őket nem zavarja. Tehát a következő szövegben „náci” alatt nem a foltos múltú Azov zászlóaljat kell érteni, hanem minden ukránt állampolgárt, aki nem szeretne orosz uralom alatt élni, tehát a Donbássztól nyugatra mindenkit. A magyar határig, sőt, tovább. Szóval, hogy képzeli Szergejcev ezt a különleges „nácitlanítást”?

„Teljes lusztrációt kell végezni. Meg kell szüntetni és be kell tiltani minden olyan szervezetet, amely a nácizmus gyakorlatához kötődik. A felső vezetésen kívül azonban az emberek tömegeinek jelentős része is bűnös, akik passzív nácik, a nácizmus kollaboránsai. Támogatták ugyanis a náci kormányt. A lakosság ezen részének igazságos büntetése csak úgy lehetséges, mint a náci rendszer elleni igazságos háború elkerülhetetlen terheinek viselése, amelyet a lehető legkíméletesebben és diszkréten, a civilek ellen vívnak.”

Háború. Civilek ellen. Akik, ismétlem, nem nácik, a vezetőik sem azok, csak putyini értelemben. Vannak még javaslatai, Szergejcev úr? Vannak.

„A denazifikációt csak a győztes hajthatja végre, ami feltételezi (1) a denazifikációs folyamat feletti feltétlen ellenőrzését, és (2) a hatalmat, hogy ezt az ellenőrzést biztosítsa. Ebben a tekintetben a denazifikált ország nem lehet szuverén. A denazifikáló állam – Oroszország – nem tud a denazifikáció liberális megközelítéséből kiindulni. A denazifikáló ideológiáját a denazifikáción átesett bűnös fél nem vitathatja.”

Totális hatalom a megszállt területek fölött. Nem kéne kinevezni egy tehetséges, Szergejcev nevű urat valamelyik élére gauleiternek?

„A denazifikáció elkerülhetetlenül ukrán-mentesítés lesz – a történelmi Malorosszia és Novorosszia területein élő lakosság önazonosságának, orosz etnikai összetevője nagymértékű mesterséges felhígításának elutasítása, amelyet a szovjet hatóságok kezdtek el.”

Akkor mi egy etnikai tisztogatás kezdetét látjuk Kijev környékén?

Nácitlanítás címén?

„Ellentétben, mondjuk, Grúziával és a balti államokkal, Ukrajna, mint a történelem megmutatta, képtelen nemzetállamként működni, és az erre irányuló kísérletek elkerülhetetlenül a nácizmushoz vezetnek. Az ukránság egy mesterséges oroszellenes konstrukció, amelynek nincs saját civilizációs tartalma, egy idegen és jövevény civilizáció alárendelt eleme.”

Egy nép, mint oroszellenes konstrukció? Egy konstrukciót valaki, valamikor megkonstruál, de egy nép maximum létrejöhet. Azt nem konstruálják, az van. Egy népet kollektíve kinevezni egy másik ellenségévé – nos, volt már erre példa a huszadik század első felében, Szergejcev így lép Adolf nyomába. És hogy fog kinézni a mostani Ukrajna szerinte?

„A „katolikus tartomány” (Nyugat-Ukrajna, amely öt régiót foglal magában) valószínűleg nem tartozik az oroszbarát területekhez. A kizárás vonalát azonban a tapasztalat fogja megtalálni. Egy Oroszországgal szemben ellenséges, de erőszakkal semlegesen tartott és demilitarizált Ukrajna marad mögötte, hivatalosan tiltott nácizmussal. Az Oroszország-gyűlölők oda fognak menni. A maradék Ukrajna semlegességének garanciája a katonai művelet azonnali folytatásával való fenyegetés kell, hogy legyen, ha a felsorolt követelmények nem teljesülnek. Ehhez valószínűleg állandó orosz katonai jelenlétre lenne szükség a területén. Az elidegenítési vonaltól az orosz határig terjedő terület az orosz civilizációba való potenciális integráció helyszíne lenne.”

Nem katolikus, hanem görögkatolikus, de bár ez lenne a legnagyobb baj. Szergejcev, és – a megjelenés forrását tekintve bízvást mondhatjuk: a Kreml – tehát két Ukrajnát tervez létrehozni, és a maga részét erőszakosan el akarja oroszosítani, akár a civilek ellen vívott háború árán is. A másik részt pedig ütközőállamnak tartaná fenn (így semmi értelme a dolognak), erőszakkal megfosztva a védekezés lehetőségétől.

„Oroszországnak nem lesznek szövetségesei Ukrajna denazifikálásában. Mivel ez tisztán orosz ügy.”

Többre becsülöm én az orosz népet annál, minthogy ilyen ügyei lennének. Ez bizony kremlinita ügy. Szerzőnk a végén hosszasan szidja a Nyugatot, melyet rendre Oroszország mentett meg, önmagát feláldozva (egy esetet tessék mondani a második világháborún kívül, egyet...), majd közli a megoldást.

„Oroszországnak nagy lehetősége van a partnerségre és a szövetségre olyan országokkal, amelyeket a Nyugat évszázadokon át elnyomott, és nem akarta levenni nyakukról az igát. Az orosz áldozatvállalás és küzdelem nélkül ezek az országok nem szabadultak volna fel. Ukrajna denazifikációja egyúttal a dekolonizációja is, és ezt a tényt az ukrán lakosságnak meg kell értenie, mivel kezd megszabadulni az úgynevezett európai alternatíva kísérteteitől, kísértéseitől és függőségeitől.”

Hát, akkor ez jár a fejükben. Mindenki náci, aki nem náci, aki viszont az orosz felsőbbrendűséget hirdeti minden népek felett, az semmiképp sem lehet náci, és akinek ez nem tetszik, azt el kell foglalni, majd kiirtás útján nácitlanítani.

Ismétlem: nem a valódi szélsőjobboldaliakról beszél Szergejcev, hanem mindenkiről, aki nem fogadja el az orosz nemzeti szupermációt.

A Kreml káoszgépe nagyot alkotott.

Megcsinálták a fasiszta antifasizmust, a nemzeti alapokon nyugvó népi szocializmust.

A Macbeth jut eszembe:

„Szép a rút és rút a szép

Sicc, mocsokba, ködbe szét!”

Szele Tamás