Mivel négy egész napig szabadságon voltam, nem követtem szokásom szerint percről percre a harci cselekményeket, ugyanis volt nekem sokkal jobb dolgom is ennél. A híreket azért megnéztem, mikor ráértem, de az is épp elég volt ahhoz, hogy örüljek ennek a kis szünetnek. Abszurditások, őrültségek, deklarált embergyűlölet, nacionalizmus... későbbre hagytam.

Az a később most van. Ugyanis vége a pár szép napnak, ma már dolgozom, tehát be fogok mutatni néhány olyan hírt az elmúlt napokból, amelyek Oroszország nélkül egészen egyszerűen elképzelhetetlenek volnának, és az értelmes, művelt orosz emberek is ugyanúgy szörnyülködnek a láttukra, mint az értelmes, művelt magyarok. Az ostobák és műveletlenek pedig vagy nem foglalkoznak velük, vagy lelkesednek értük.

Azt szokás mondani putyinhitű körökben, hogy „ti, libernyákok nem értitek az orosz lelket”. Hát, már dehogynem: csak nem mindegyik orosz lelkét érti az ember, mert Akszjonovét vagy a Sztrugackij testvérekét tökéletesen értem, Putyin, Lavrov vagy Sojgu megfejtése a nehéz feladat. De azt a putyinita szekta sem érti, csak hisz benne, Tyutcsev szavait követve:

„Oroszországot, ész, el nem éred;
méter, sing sose méri fel:
külön úton jár ott az élet -
Oroszországban hinni kell!”

(Szabó Lőrinc fordítása)

Mielőtt elszállna velük a ló, jelezném: a kiváló és már elég hosszú ideje elhunyt valamikori cári diplomata, Tyutcsev ezt iróniából írta. Viszont tény, hogy akár a cári, akár a későbbi Oroszországot tekintjük, nagy előny ott a túléléshez a feltétlen hit és a gondolkodásra való restség, ez híreinkből is kiviláglik majd.

De egyelőre lássuk, mi újat tudunk mondani a budapesti oroszbarát tüntetésről, melyet mégis megtartanak, annak dacára, hogy az egyik szervezőjéről kiderült pár napja, miszerint korábban sikeresen kémkedett Magyarország ellen és Oroszország érdekében, csak nem volt elég bizonyíték az ügyben, ezért nem emeltek vádat ellene. Nos: megtartják a rendezvényt, naná, csak már nem a Hősök terén, hanem a Szabadság téren. Mivel korábban jó néhány tüntetés szervezésében részt vettem, tudom, hogy ez azt jelenti: tulajdonképpen újra bejelentették az eredetileg tervezett rendezvényt, kicsit átfogalmazott programmal, másik helyszínre és remélik, hogy a hatóságok most már hanyagabbak lesznek.

Ezt a mostani demonstrációt a „Traktoristák a bolygóért” nevű csoport rendezi, nem most alakultak, már tavaly egész érdekes kis programjaik voltak, például vegán-karnista (húsevő) vitát rendeztek, állítólag ustawkával. Az ustawka az, amikor a fociultrák előre megbeszélt helyen, rögzített szabályokkal laposra verik egymást, ezt a mulatságot már sajnálom, hogy kihagytam, nem részt venni lett volna kedvem rajta, hanem tudósítani a kimeneteléről. No mindegy, ez már elmúlt, lássuk a mostani programot!

„Kiállás Köztes Európa békéjéért!
Tiltakozunk az USA érdekeit szolgáló háború ellen!
Tiltakozunk az Európát nyomorba döntő energiaválság ellen!
Tiltakozunk az élelemválság ellen!
Az USA otthon rendezkedjen, minket hagyjon békén!
Tiltakozunk a hamis és egyoldalú ukrán propaganda ellen!
Tiltakozunk a média hazudozása ellen!
Kiállunk Oroszország mellett!
Kiállunk a mutipoláris világrend mellett!
Kiállunk a kölcsönösen előnyös politikai és gazdasági kapcsolatok mellett!
Jenkik haza!
Amy go home!
No more brother wars!”

Amy Winehouse, szegény, már rég elment, nem értem, miért küldik haza, azt, amire ők gondolnak, „Ami”-nak írták annak idején, az Amy, ismétlem, egy női név. A „Köztes Európa” kifejezésről is ordít, hogy nem magyar ember írta le, mi Közép-Európának hívjuk, de a legédesebb az, hogy az élelemválság ellen tiltakoznak. Mi ebben az édes?

Az, hogy ezek az amatőr gumitalpúak nem olvasnak RIA Novosztyit. Pedig minden ügynöknek kötelező volna. Ugyanis az említett hírügynökség nem tiltakozik az élelmiszerválság ellen, hanem fenyegeti vele a világot! Bizony, kérem, a Kreml elvi alapvetéseket szolgáltató felülete „orosz fegyvernek” nevezi az élelemhiányt és a bevetését javasolja a gonosz Nyugat ellen, szóval most Oroszországot nem az támogatja, ha ez ellen tiltakozni méltóztatnak, hanem az, ha követelni tetszenek. Már látom is magam előtt a jelszavakat:

„Kopjon fel az állunk!”

„Nagy pofába kicsi zsömlét!”

„Aki orosz kenyeret eszik, beszéljen oroszul!”

De nem elég állítani, hogy létezik ilyen írás, be is kell mutatni. Itt van, nem csalás, nem ámítás, szeretettel jegyzé Szergej Szavcsuk. Azt mondja:

„Oroszországnak a rakétáknál sokkal ijesztőbb fegyvere van a Nyugat ellen

Ha Oroszországnak a bolygó életében betöltött szerepéről van szó, a híreket az energia, különösen a földgáz uralja. A kék üzemanyag kétségtelenül kulcsfontosságú stratégiai erőforrás a modern gazdaság számára, de vannak erőforrások, amelyek sokszorosan fontosabbak, és egy olyan világ számára, amely nem Oroszország, de nagyon is szeretné megbüntetni. Mezőgazdasági termékekről beszélünk, nevezetesen gabonafélékről, olajról, baromfiról és számos más termékről.”

Elbűvészkedik egy csomót a számokkal, de csak oda lyukad ki, hogy „a kollektív Nyugatot” ki kell éheztetni, mert orosz termékeken él az egész bolygó. Lendületesen zárja az írást:

„Telefon és internet nélkül is lehet élni, de az ember minden nap szeretne egy szelet kenyeret. Még akkor is, ha totalitárius orosz búzából sütik.”

A szerzőnek abban igaza van, hogy a világ megérezné, ha minden orosz és ukrán mezőgazdasági termék eltűnne a piacról, főként a harmadik világ lenne nagyon éhes, de „a kollektív Nyugat” ellen ez nem halálos fegyver. Sőt, az élelmiszerválság is jóval korábban alakult ki, a háború előtt, a harcok súlyosbítják, de nem azok idézték elő és nem is Putyin politikája: mindenesetre javaslom a budapesti putyinita tüntetőknek az orosz politikai sajtó tanulmányozását, és esetleg fenti jelszavaim használatát, amikor elkezdenek demonstrálni egy kis éhínségért.

Egyébként is akkora mozgásban van az orosz társadalom, mint utoljára Kirov halála után, amikor is előbb Kamenyev elvtárs, aztán Zinovjev elvtárs, majd további vezető elvtársak lettek változatos módon, de mindannyian az NKVD útján öngyilkosok. Mostanság a családjukat is kiirtják az öngyilkosság előtt, ami a vallásos szellemiség terjedésére utal: ezek szerint hisznek a túlvilágban és nem akarnak egyedül odakerülni. Érdekes módon azonban a családirtásos öngyilkosságok kizárólag a gázüzlettel foglalkozó milliárdosok körében terjedtek el: mint az Azonnali írja:

„Kedden holtan találták a Novatek orosz gázvállalat egykori felsővezetőjét, Szergej Protosneját és családját spanyolországi Lloret de Marban. Protosneja lánya és felesége holttestén szúrt sebek voltak, a férfi pedig a kertben volt felakasztva, a közelében egy véres kés és egy fejsze hevert. (…) Érdekes, hogy Protosneja pár napon belül a második gázközeli orosz felsővezető, akivel szinte pontosan ez történt: a Gazprombank volt alelnöke, Vlagyiszlav Avajev holttestét Moszkvában találták meg a hatóságok, valószínűleg ő ölte meg 13 éves lányát és feleségét is, akiknek meglőtt holtteste szintén ott hevert a lakásban.”

Nos, annyi biztos, hogy a vagyonoknak még közvetlen örököse sincs, hiszen ők is elhunytak – de valami nagyon történik a moszkvai politikai elit köreiben. Szurkovot, Beszeda tábornokot letartóztatták, Jevgenyij Prigozsin, „Putyin séfje” inkább szeretett Wagner csoportjához ment Donyeckbe, mert a frontot biztonságosabbnak érezte a főváros nyugalmánál, Geraszimov tábornok (Sojgu védelmi miniszter helyettese) nyom nélkül eltűnt, maga Sojgu is hetekig lebegett élet és halál között állítólag, míg végül pechünkre ezen a világon maradt, ellenben Putyin, Dugin, Lavrov, és Peszkov virulnak, szóval úgy néz ki, épp átrendezi a cár atyuska az udvarát. Érdekes időkben élünk, sajnos.

A mostani kegyencek közé tartozik az alkalmazkodóképességéről nevezetes Margarita Szimonjan, a Russia Today vezetője is. Aki viszont kicsit sem sinológus, vagyis Kína-kutató. Pontosabban: annyit tud Kínáról, mint juhászbojtár a húrelméletről. De beszél róla, éspedig ostobaságokat. A 444 szerint azt volt képes mondani, hogy:

„Egy nagy állam nem létezhet az információ kontrollja nélkül. Azok az időszakok az orosz történelemben, amikor nem volt, vagy csak korlátozottan érvényesült a cenzúra, mindig az ország összeomlásához vezettek. Azt tanították nekünk évtizedeken át, hogy a társadalomnak szabadnak kell lennie, hogy egy fejlett gazdaság nem működhet fejlett politikai rendszer nélkül és szabadság nélkül. Ez baromság. Nézzük meg Kínát. Tetszik a kínai gazdaság? Nekem tetszik. Van politikai és információs szabadság az országban? Nincs, nem is volt soha. De ez talán nem is olyan rossz dolog.”

„Azt mondják nekem: Mit akarsz, hogy legyünk olyanok, mint Kína? Igen, legyünk olyanok mint Kína! Arról álmodom, hogy olyanok legyünk, mint Kína!”

Akkor legyen, hölgyem, csak jelezném, mielőtt nekilát, hogy magának lövése sincs arról, milyen Kína. Az ugyanis egy dolog, hogy Kínában soha nem volt politikai és információs szabadság, de azért jelentős különbségeket tudok mutatni a különböző korszakokból... a kínai ókorban például a cenzúrát Csin Si huang-ti császár, Kína egyesítője találta fel egyáltalán, addig ugyanúgy veszekedtek az írástudók egymással, mint mindenhol, mindenkor: csakhogy ő a zsarnokságát a legizmusra, a törvény vak, betű szerinti követésére alapozta, szemben a konfuciánus erkölcsalapú hagyománnyal, ráadásul kialakultak némely földbirtok-adományozások körüli viták is, minek következtében Li Sze főminiszter beadványt írt hozzá (hogy megkönnyítse a dolgát), a következő szavakkal:

„Szolgád azt kéri, hogy mindazok, akiknek birtokában van valami irodalmi mű, a Dalok könyve, az Írások könyve, vagy a »száz filozófus« mondásai, csupán akkor mentesüljenek a büntetés alól, ha megsemmisítik ezeket. Aki a rendelet kiadásától számított harminc napon belül nem semmisítené meg ezeket a könyveket, arra bélyeget kell sütni, és kényszermunkára kell küldeni. Ugyanakkor mindenki megtarthatja a gyógyászattal, a jóslással és a földműveléssel foglalkozó könyveket. Ha pedig valaki tanulni akar, az csak az állami hivatalnokokat ismerje el mesterének.

Az Első Felséges jónak találta Li Sze javaslatát. Elkoboztatta, és megsemmisítette a Dalok könyvét, az Írások könyvét és mind a »száz filozófus« mondását, hogy így ostobaságban tudja tartani a népét. El is érte, hogy az égalattiban senki sem tudta felhasználni többé a múltat a jelen ócsárlására.”

– legalábbis Sze-ma Csien, a kínai történetírás atyja szerint. Az más kérdés, hogy valamiképp úgy alakult: vagy ötszáz írástudót is elégettek családostól a könyveikkel együtt. (Erről még folynak a viták: lehetett egyszerű politikai tisztogatás is).

Cenzúra a későbbi korokban is létezett – a klasszikus kínai próza nagyjából egésze be volt tiltva, a Nyugati utazástól kezdve a Vízparti történetig, mivel a későbbi korok csak bizonyos versformákat és a klasszikus formátumú tanulmányokat találták kultúrának. Viszont akinél találtak egy Vízparti történetet, azzal sok nem történt. A könyvet elkobozták, esetleg elégették, a tulajdonos maximum pár pofont kapott. Az a fajta cenzúra, amire Szimonjan asszony oly hevesen áhítozik, csak a huszadik században jelent meg, a császárságban megtűrték a maguk módján a „párhuzamos kultúrát”, hogyne tűrték volna: minden pekingi opera is ilyen megvetett, „periferikus” műfajként született. Ahogy az összes prózai mű is.

Szóval, a hölgynek fogalma sincs a régi Kínáról, kulturális banalitásokat, legendákat ismételget. De ő vezeti a Russia Todayt.

Jáde-gombos mandarin.

Javasolnám a Szabadság téri tüntetés vezetőinek ezért, hogy bővítsék tovább a jelszavakat:

„Le a szólásszabadsággal!”

„Cenzúrát akarunk!”

„Tiltsák be az írást, tiltsák be az olvasást!”

És végül, ajánlom nekik minden jelszavak királyát, ami kifejezi rendezvényük lényegét. Ugyanis Moszkvában ők nem sokáig tüntethetnének, azt csak a halódó, dekadens, nyugati demokráciákban lehet megtenni, hogy kimegy az ember demonstrálni, aztán iszik egy kávét vagy egy sört és hazasétál a saját lábán vacsorázni. Moszkvában vagy Szentpéterváron már viszik, nem a saját lábán és nem haza. Tehát a tökéletes jelszó számukra mégiscsak az lenne:

„Tüntetünk, hogy ne tüntethessünk! Le velünk, le a népakarattal!”

Érdekelni fog, hányan lesznek.
 

Szele Tamás