Forgókínpad

Forgókínpad

Szüzesség a nászi ágyban

2022. június 13. - Szele Tamás

Kérem, Andersen feltámadott. Ezt úgy értem, hogy régi pesti mondás, miszerint „Andersen halott, nincs mese”, de most van, tehát életben kell legyen és ez csak feltámadás útján elképzelhető. Ami örömteli esemény, de valamiért a nagy dán mesélő a magyar kormányban támadt fel és most Gulyás Gergelynek hívják.

kocsis-gulyas_pegasussal.png

Mindenesetre a rendíthetetlen ólomkatona és a Jégkirálynő vagy a rút kiskacsa a fasorban sincs ahhoz a meséhez képest, amit Gulyás próbált beadni a HVG-nek. Azt állítják ugyanis, hogy azok az adatok, amelyeket éveken át nyilvánosan közöltek a megfigyelésekről, nem azt jelentik, amit jelentenek, sőt, tulajdonképen semmi értelmük sincs, ezen kívül amúgy is titkosak de nem is volt nálunk semmiféle megfigyelés.

Arról, ami szerintük nem volt, lapunk tavaly július 19-től napjainkig olyan hosszú cikksorozatot közölt (az írások legtöbbjét sorszámozva, Magyar Nemzeti Watergate címmel), hogy igazából máig sincs vége, hiszen most is folytatjuk, bár már akkor jeleztem, hogy Pegasus-témáról csak akkor tudok írni, ha van fejlemény, ugyanis hírt hazudni én nem tudok, csak abból dolgozhatok, ami valóban megtörténik.

Hát ma történt: annyi, hogy közölte a szakminisztérium, miszerint nem ér a neve, káposzta a feje, amit eddig mondott, nem számít, és különben sem történt soha semmi, mert ők nem olyanok. Idézzük a HVG-t!

A hvg.hu eredetileg azt szerette volna megtudni, hogy tavaly összesen hány, miniszteri engedélyhez kötött nemzetbiztonsági célú titkos információgyűjtést engedélyeztek, ezt azért is tartjuk fontosnak, mert mint az adatvédelmi hatóság jelentéséből kiderült, ezeket a megfigyeléseket részben a Pegasus kémprogrammal végezték. Ám a legutóbbi adatigénylésünk alkalmával a minisztérium azt közölte, hogy

a nemzetbiztonsági célú megfigyelések, lehallgatások ügyében nem tartják nyilván az engedélyezett, aláírt kérelmek számát.

Ez pedig azért nehezen hihető, mert a minisztérium korábban nem csak tudta, hanem a hasonló adatigénylésekre rendre közölte a megadott engedélyek számát. A hvg.hu kérdésére például 2020-ban is a pontos számot közölték a megadott engedélyekről, de így jártak el legutóbb tavaly nyáron is, amikor a Pegasus-botrány kirobbanásáig megadott engedélyek számát firtattuk. Aztán a 2021-es adat már nem derült ki, mivel a minisztérium a maximális, 90 napos időhúzás után idén május 19-i válaszában azt állította, nem tartják nyilván az engedélyezett kérelmek számát, ezért csak az összes, beérkezett megfigyelési-lehallgatási kérelem számát adták meg.

A fordulat okát keresve még meglepőbb felfedezést tettünk: most már azt is állítják, hogy eddig sem tudták, és a nyilvánvaló tények ellenére eddig sem az engedélyezett megfigyelések számát közölték.”

Hát akkor mi a cirkalmas, vitézkötéses istennyilát?

Téves az a kérdésében megfogalmazott állítás, miszerint az Igazságügyi Minisztérium az engedélyezett titkos információgyűjtések számát nyilvánosságra hozta, mert korábban is csak a beérkezett kérelmek számát hozták nyilvánosságra. Az Igazságügyi Minisztérium kizárólag a beérkező előterjesztésekről vezet statisztikát, korábban is a megkeresésekre ezekről adott tájékoztatást.”

válaszolta a Miniszterelnökség részéről Gulyás Gergely, mint Andersen, de az sem kizárt, hogy valamelyik Grimm-testvér. Kérem, itt minket teljesen hülyének néznek? Évekig a kiadott megfigyelési engedélyek számát közölték, szó nem volt a „kérelmekről”, az ugyanis a kicsi kutyát nem érdekelte volna. A kettő között az a különbség, mintha a férfiember azt számolgatná, hányszor invitált hölgyeket pajzánkodni, és ehhez képest azok hányszor tartottak vele? Attól függ, hol invitálta őket: ha szagosmisén, nulla százalékos lesz a sikere, ha nyilvánosházban, anyagi befektetés árán ugyan, de száz százalékos. Nehogy már összetévesszük a kérelmet az engedéllyel, Gulyás mester!

És akkor hogy is volt ez, a kérelmeket ki is írta alá? Midőn Varga Judit egyetlen alkalommal megszólalt az ügyben, azt állította, hogy az engedélyezést „kiszervezte Völner államtitkárnak”. Annak, aki akkorát bukott volt, ugyebár, igaz, más ügyben, bár lehetett köze annak ehhez is. Ezzel szemben mit állít most az aranyszájú Gulyás Gergely?

Az ilyen minősített adat érvényességi ideje a jogszabály szerint 10-30 év is lehet, vagyis ennyi ideig nem tudható, hogy Varga Judit miniszter vagy éppen egy államtitkára írt-e alá egy-egy engedélyt.”

Szóval sem azt nem szabad tudni, mennyit írtak alá, sem azt, kicsoda. Amit eddig tudunk, az nem úgy volt, van, lesz, a Pegasus nem létezik, nincs itt semmi látnivaló, oszoljunk.

Hogy erre mit mond a magyar újságíró, azt inkább nem részletezem, mert ugyan benne van édes anyanyelvünk minden szépsége, mélysége és barokkos jelzőhalmozása, de sajnos hemzsegnek benne a lószerszámok és a különböző politikusok mindenféle nemi és egyéb szervei.

Lehet ezt fokozni?

Hogyne lehetne!

Gulyás most mesélte el, hogy Magyarországon nincsenek is megfigyelések, lehallgatások, a mi titkosszolgáink a legjámborabb teremtmények a világon, légynek sem tudnának ártani, az ügyeletet is „Csapd le, csacsival” töltik, annyira nem avatkoznak semmibe, erre fel Kocsis Máté, akit erről nem informáltak, a Telex szerint fel szándékozik vetni Rogán Antalnak abból az alkalomból, hogy hozzá került a titkosszolgálatok felügyelete, miszerint:

Azok a civil szervezetek vesznek részt a magyar belpolitikában, amely szervezeteket vagy külföldről finanszíroznak, és mégis itt fejtik ki a belpolitikai tevékenységüket, vagy azok a médiafelületek, amelyek teljesen nyilvánvalóan külföldi szolgálatban állnak. Ezeknek a beazonosítása vagy legalábbis ismerete nélkülözhetetlen lesz, ha a szuverenitásvédelemről beszélünk.”

Erre mondaná Garay János, hogy a furfangos deák szörnyet prüsszente rá, de Háry ő beszédét tovább is folytatá:

Kocsis külön kiemelte, hogy elsősorban a külföldi államok pénzén finanszírozott szervezetek érdemelnek figyelmet. Előfordul ugyanis szerinte, hogy külföldi államok más kisebb országokban pártot hoznak létre, nagyvállalatokon, médiakonglomerátumokon keresztül próbálnak befolyást szerezni, vagy titkosszolgálati eszközökkel, zsarolással. A Fidesz frakcióvezetője szerint az nem kérdés, hogy ilyen van.”

Példát nem akart rá mondani, mert szerény, de mondok én egyet, hogy ne haljon meg hülyén, aki hinne neki: épp a magyar kormány hozott létre hozzá közel álló körökön keresztül Szlovéniában egy elég komoly ottani médiabirodalmat, aztán megpróbálták bevásárolni magukat a teljes gazdaságba, de ez már nem sikerült nekik, még tüntettek is ellenük, végül megpróbálták befolyásolni az idei választások eredményeit, áprilisban, az főleg nem sikerült, most ott állnak harminckét (vagy hány) szlovén sajtótermékkel a nyakukon, amiket senki sem olvas, néz, hallgat, senki nem is hirdet bennük, aki mégis, az magyarul teszi, nehogy a szlovén olvasó megértse, aztán valahogy eddig mégis nyereségesek voltak, csak most már nagyon nem azok. Ha valakinek, hát Kocsis Máténak, a Nagy Titkok Tudójának nem kéne magyarázzam ezt a példát: csak ezzel nem dicsekedett el, mert pont a magyar kormány volt sáros az ügyben.

Amúgy értem én pontosan, mit szándékozna az úr. Orosz mintára „idegen ügynök”-törvényt, hogy kedvére bélyegezhesse meg mindig azt a sajtóterméket, ami éppen nem tetszik neki. Ezt most nem fogja megkapni, vagy sokkal korábban kellett volna nekilátnia – ezt a célt szolgálta a Stop Soros-törvény, csak azt vissza kellett vonni egy még annál is sokkal szigorúbb, de másféle paragrafus kedvéért, mert az uniós jogharmonizációba sehogyan sem fért bele, sebaj, kaptunk pocsékabbat – vagy tessék kivárni a dologgal, míg bevonulnak az oroszok és forduljon hozzájuk. Esetleg egyúttal kérelmezhetné Magyarország felvételét is az Oroszországi Föderációba, és akkor nem kell gatyázni helyi intézkedésekkel, érvénybe lép az orosz törvénykezés, belőle meg lehet középbojár vagy Minden Csinovnyikok Főnöke.

Ami abszurd, mert már most is az.

Mindkettő.

Szóval, urak, tessék eldönteni, mit akarnak, szigorkodást vagy azt, hogy elhiggyük: nem voltak, nincsenek és nem is lesznek megfigyelések, mert a kettő együtt nem megy.

Vagy nászi ágy vagy szüzesség, de a kettőt egyszerre ne tessék hazudni.

Még akkor sem, ha ez az egész egy kupleráj.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása