Forgókínpad

Forgókínpad

Пресса Виктора Орбана

2022. július 26. - Szele Tamás

Mielőtt belekezdenék, tartozom egy vallomással: az elmúlt tizenkét évben mindig görcsbe rándul a gyomrom, ha a magyar kormányfőt meglátom egy külföldi lap címlapján. Abból még jó nem származott, mondja tucatnyi év tapasztalata, és sajnos nem téved, bár a mai dömping minden korábbit felülmúl.

orban_kacsintgat_putyinra.jpg

Ennél nagyobb sajtónyilvánosságot akkor sem kaphatott volna, ha Tusnádfürdőn neonzöldre festi a haját, beszéd gyanánt elénekli a Dead Kennedys „Holiday in Cambodia” című örökbecsűjét, miközben Semjén Zsolt fésűn és selyempapíron kíséri, majd óegyiptomi rítus szerint házasságra lép egy hímnemű pulikutyával. Más kérdés, hogy miféle ez a nyilvánosság – én is ismerem Gábor Zsazsa elvét, miszerint „Nem az a fontos, hogy mit, csak írjanak rólam” – de kezdünk ott tartani, mint Fülig Jimmy, akit addig dicsért Piszkos Fred (míg kavarta a málnaszőrt), hogy a végén senki sem állt vele szóba. Ahogy Buzgó Mócsing, vagyis az Igazi Trebitch fogalmazott:

Asz történt, hoty a Piszkos Fred dicsért téged! Aszt nehéz elbírni!”

Hát Orbán Viktort is ilyen nemzetközi Piszkos Fredek dicsérik, ami lehetne az ő baja, de sajnos nekem is a miniszterelnököm, mert mások megválasztották helyettem is, és én hol a fejemet fogom, hol elsüllyedni van kedvem szégyenemben attól, amiket írnak róla, tehát indirekte rólunk is.

Ennek az írásnak sajátos metodikája lesz különben, ugyanis annyiszor vádoltak – igaztalanul – azzal, hogy „atlantista propagandát” írok, hogy most csak azért is eltekintek minden nyugati forrás idézésétől. Most csakis orosz forrásokhoz nyúlok, sőt, csakis az orosz állami, putyinista sajtóval, az is bőven elég lesz. Még sok is. Csak aztán úgy tessék átkozódni, hogy Vlagyimir Vlagyimirovicsot tetszenek vele szidni, aki sokak számára bálvány, szóval most is jelezném: amit olvasnak majd, azt nem én találom ki. Az csak a legostobábbak képzeletében működik úgy, hogy az újságíró „kitalálja” a hírt: két perc alatt repülnék a szakmának még a környékéről is, ha ilyen művelnék. Márpedig olyan 36 éve vetem a betűt, ami azt mutatja, hogy nem lehetek jellemzően hazug ember.

No, de térjünk a tárgyra. Nagyot néztem ma reggel, mikor megláttam a RIA Novosztyi címlapján, a vezető „miheztartást mutató” írások között a magyar miniszterelnök képmását. Hát ő meg hogyan kerül oda? Nyilván a beszéde miatt, amit én magam nem elemeznék, mert olyan csúszna ki a kezem alól, hogy még az ismerőseimet is letiltaná a Facebook, hetedíziglen. Annyit érdemes tudni a RIA Novosztyiról, hogy a Kreml második legerősebb oszlopa (az első a TASZSZ, majd azt is elővesszük), abban egyetlen írásjel nincs, ami ne a hivatalos álláspontot tükrözné. Akkor is tükrözi, ha az olyan szalonképtelen, mint Szergejcev úré volt, aki hosszú programcikkben elemezte, miszerint Ukrajna nácitlanítása úgy volna a legegyszerűbb, ha többet nem léteznének ukránok, de mindez csak akarat, fegyver és népirtás kérdése. Hát lássuk, mit ír Orbán Viktorról most épp nem Szergejcev, hanem méltó párja, Pjotr Akopov?

Европа еще пожалеет, что не понимала по-венгерски”

ami magyarul annyit tesz:

Fogja még Európa bánni, hogy nem tanult meg magyarul”

Címnek elég erős. A folytatás még erősebb.

Hitvány árulás, rasszizmus, orosz propaganda – ez volt a reakció Orbán Viktor magyar miniszterelnök legutóbbi Európáról és Ukrajnáról szóló beszédére. Orbán számra ez nem ismeretlen – Nyugaton évek óta „magyar Putyinnak”, szélsőjobboldalinak és szinte fasisztának kiáltják ki.”

Nem kell őt kikiáltani, kiabál magától is olyanokat, hogy ma már a tanácsadója, Hegedüs Zsuzsa sem tűrhette, ő is felmondott, pedig előtte évekig a tenyeréből evett.

Az európai liberálisok nem tudnak mit kezdeni Orbánnal – tavasszal ismét megnyerte a parlamenti választásokat (és 16 éves magyarországi vezetői múltja van) –, és már régen kizárták volna Magyarországot az EU-ból, ha ez lehetséges lenne (és ha nem kellene attól tartani, hogy ez ártana az európai egységnek). Ennek ellenére Orbán továbbra is azt mondja, amit gondol. Szombati beszédében pedig diagnosztizálta mind az Ukrajna körüli helyzetet, mind a Nyugat jövőjét. A diagnózis halálosan pontos, de Európa hallani sem akar róla.”

Akopov uram, van egy rossz hírem: a konzervatívok se nagyon tudnak mihez kezdeni ezzel az emberrel, legyenek európaiak vagy sem, sőt, igazság szerint a legtöbben egy specialistára bíznák a vele való mihez kezdést. Az már ízlés kérdése, hogy az illető minek legyen a specialistája.

Amikor tehát Orbán azt mondja, hogy „mi nem vagyunk kevert faj, (...) és nem is akarunk kevert fajjá válni”, az sok modern európai számára vadul hangzik, aki a nemzet fogalmától való idegenkedésen nevelkedett, de maguknak a magyaroknak teljesen normális. Orbánt pedig nem érdekli az európaiak véleménye – kifejezetten azt mondta, hogy azokban az országokban, ahol európaiak és nem európaiak keverednek, ott már nincsenek nemzetek.”

Érdekesen hangzik ez egy olyan médium hasábjain, amelyben az ukrán nemzet totális megsemmisítéséről értekeztek a minap, vagy például a szenzibilis tollú, finom lelkű Viktorija Nyikiforova azt magyarázta volt, miszerint merő egy emberszeretetből harcolnak, humanizmusból mészárolnak, filantrópiából kínoznak civileket az orosz fegyveres erők:

Bár az orosz eszme lényegét az ukránok sem ismerik rosszabbul, mint mi. Egyszerű és világos. Ez a gondolat az emberek iránti szeretet.”

Furán szeretnek, annyi szent. De térjünk vissza Akopovhoz.

Még február elején, három héttel az ukrajnai különleges műveletünk kezdete előtt Orbán Viktor meglátogatta Putyint, és akkor a Kremlben azt mondta, hogy Magyarország nem akar konfliktust Oroszország és a Nyugat között, mert mindig is megszenvedték az ilyen helyzeteket. A különleges művelet megkezdése után Magyarország megtagadta, hogy területét rendelkezésre bocsássa Ukrajna számára történő fegyverszállításokhoz, és kategorikusan ellenezte az orosz gázról való lemondás terveit. Budapest éppen ellenkezőleg, idén növelni akarja a szállítások mennyiségét – és Moszkva már ígéretet is tett erre.

Orbán azonban megérti, hogy a Nyugat és Oroszország közötti konfrontáció egyre fokozódik, és meg akarja védeni az országát. Még az EU álláspontját is megpróbálja befolyásolni azzal, hogy elmagyarázza, mi történik most Ukrajnában.”

Még egy ilyen dicséret, és az útonállók, kapcabetyárok is kiköpnek, ha meglátnak minket szembejönni.

A szankciók nem rendítették meg Moszkvát. Egyértelmű, hogy a Nyugat így nem nyerheti meg ezt a konfliktust. Európa bajban van – gazdaságilag és politikailag; négy kormány esett áldozatul: a brit, a bolgár, az olasz és az észt kormány. Az emberek meredek áremelkedéssel fognak szembesülni.”

Naná: hiszen pont a Gazprom emeli meredeken az energiaárakat már tavaly nyár óta. Az nem érvelés, hogy „ha nem hagyod magad, kénytelen leszek téged megerőszakolni, ne ellenkezz, gyorsabban szabadulsz”, ezt az ócska aljasságot a történelem minden brigantija megpróbálta már előadni, egyiknek sem vált be.

Ez a józan elemzés egy európai szájából hangzik el, az európaiaknak címezve, de az európai fővárosok nem akarnak hallani valakit, akit diktátornak és „kis Putyinnak” neveztek. De annál is rosszabb Európának, mert Orbán szerint már nincs módja befolyásolni a helyzetet. (…) Orbán maga is megértette azt, amiről Oroszországban már régóta beszélnek: Európa elvesztette geopolitikai függetlenségét, eszközzé vált az angolszászok kezében, még saját érdekeit sem képes megvédeni. Ezért nemcsak hogy nem bízhatunk benne, de nem is köthetünk vele stratégiai megállapodásokat. Az orosz-európai párbeszéd csak akkor fog újraindulni, ha Európa visszanyeri függetlenségét – legalábbis viszonylagosan.”

Ezt a „függetlenséget” úgy tessék érteni, hogy Európa szépen belép az Oroszországi Föderációba, „Evropszkaja Oblaszty” néven és minden egyébtől független lesz, csak éppen a Kremltől nem. Tessék végiggondolni, aki ezt választaná, annak is inkább javaslom az emigrációt Oroszországba, hamarább célt ér ezen az úton. Akopov az írás végére azonban belelendül:

Az már most világos, hogy az 59 éves Orbán kétségtelenül az egyik legerősebb vezetőként vonul be a magyar történelembe, bár kora lehetővé teszi, hogy még sokáig vezesse országát. De soha nem követelt magának páneurópai befolyást – egyrészt azért, mert tisztában van országa Európán belüli méretével, másrészt pedig azért, mert a globalisták már régen madárijesztővé tették őt a hétköznapi európaiak számára, mint „diktátort”, „a nemi kisebbségek ellenségét” és „Putyin barátját”. Orbán népszerű az európai jobboldal és a tradicionalisták körében Franciaországban és Olaszországban, és kedveli Donald Trump, kedvelik a republikánusok, de nem eléggé ahhoz, hogy a nyugati közvélemény egészére komoly hatást gyakoroljon.

De az az érdekes, hogy amikor a jövő európaiak évtizedekkel később tanulmányozni fogják a történelmüket, az Európai Unió és az európai integráció összeomlásának, az értékek és az életmód válságának történetét, akkor Orbán Viktorra úgy fognak emlékezni, mint arra az emberre, aki már akkor is mindent megértett, és figyelmeztette Európát a küszöbön álló problémákra, az Oroszországgal való konfliktus és veszekedés megengedhetetlenségére, a nemzeti identitás feladásának veszélyére. „Akkor miért nem hallgatták meg?” – fogják kérdezni a huszonegyedik század közepén az európaiak. Mert nem akarták beismerni, hogy egy magyar mindent jobban ért, mint egy német vagy egy francia – beleértve az egységes Európa érdekeit is.”

Ez egy rabszolgatartó írása, és rabszolgáknak szól. Éspedig egy olyan emberről, akit hajcsárnak vagy botosispánnak szánnak. De aki azt hiszi, hogy ma csak ennyit írt az orosz állami média Orbán Viktorról, az téved. Folytassuk a TASZSZ hírügynökséggel, igaz, ők névleg nem Orbánt vették elő, hanem Сийяртот, vagyis Szijjártót:

WASHINGTON, július 25. /TASZSZ/. A magyar hatóságok nem támogatják az Oroszország elleni széles körű uniós szankciók bevezetését az energiaágazatban, beleértve az olaj- és gázszállításokat is. Ezt Szijjártó Péter magyar külügyminiszter mondta a The Washington Times hétfői számának címlapján megjelent interjúban.

Az EU által elfogadott oroszellenes szankciócsomagokról szólva hangsúlyozta: „Világossá tettük, hogy több vörös vonalunk is van, és számunkra az egyértelmű vörös vonal az energiaellátás biztonsága. Akár tetszik, akár nem, gáz és olaj tekintetében Oroszországtól függünk.” „Mindezt megváltoztatni szinte irreális, ha nem lehetetlen” – tette hozzá Szijjártó. – Sok-sok évbe és sok pénzbe kerül. Tehát világossá tettük, hogy nem vagyunk hajlandóak az energiaellátásunk biztonságát kockáztatni, mert nem a magyar embereknek kell megfizetniük ezt a háborút" - mondta.

Arra szólított fel, hogy az ukrajnai helyzetet a lehető leggyorsabban, béketárgyalások útján rendezzék. „Mi békét akarunk Ukrajnában, és úgy gondoljuk, hogy a nemzetközi közösségnek arra kellene összpontosítania, hogyan lehet a békét minél hamarabb elérni. Azonnali tűzszünetet és a béketárgyalások megkezdését akarjuk. Ez a mi álláspontunk” - mondta a külügyminiszter. Arra a kérdésre, hogy Kijevnek át kell-e engednie a keleti régiókat, a miniszter hangsúlyozta: „Nincs ilyen álláspontunk. Ukrajnának magának kell eldöntenie, hogy mit akar, és természetesen meg kell védenünk Ukrajna területi integritását és szuverenitását”. „De mi azt akarjuk, hogy a háborúnak vége legyen. Hogyan érhet véget? Nyilvánvalóan tárgyalások útján. Minden háború tárgyalásokkal ér véget” – véli Szijjártó.

Keményen bírálta az EU-t is, mondván, hogy Brüsszel „zsarolja a jelenlegi magyar hatóságokat azon az alapon”, hogy Orbán Viktor kormánya a konzervatív és a hagyományos értékeket vallja. A külügyminiszter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Magyarországnak nem áll szándékában kilépni az Európai Unióból, de úgy véli, hogy a szövetség vezetésének jobban tiszteletben kellene tartania a tagállamok szuverén jogait.

Korábban Orbán Viktor kijelentette, hogy Magyarország nem követi az amerikai példát, és nem csatlakozik az Oroszországgal folytatott energiakereskedelem tilalmához.”

Az írást sikerült megtalálni, bár érdekes helyen jelent meg. Ugyanis vannak világlapok, ilyen a The Washington Post és a The New York Times, és vannak pszeudo-világlapok, mint a neveket ügyesen kavaró Washington Times és a New York Post. (Lásd még: G. B. Wells és H. G. Shaw) Aki nem figyel oda, összetévesztheti az előbb említett két világszintű sajtóterméket az utóbbi kettővel, melyek bizony nem tekintenek vissza sem komoly múltra, sem nemes hagyományokra: amolyan alt-right lapocskák. Mindenesetre most már a TASZSZ is beszállt a magyar kormánynak hozsannázó kórusba (ősrégi újságíró-közmondás: „semmit sem szabad elhinni, míg a TASZSZ nem cáfolta”).

Menjünk tovább, vegyük a Nyezaviszimaja Gazetát:

Orbán a „fajkeveredés” veszélyéről beszél

A magyar miniszterelnök úgy döntött, hogy sokkolja Európát”

Mit ne mondjak, sikerült.

Orbán Viktor és az EU vezetése között lappangó konfliktus új dimenziót ölt. Miután Magyarország határidőt kapott arra, hogy jogszabályait összhangba hozza az Európai Unió normáival, az ország miniszterelnöke megdöbbentő kijelentések sorát tette, amelyekkel azt akarta bizonyítani, hogy nem áll szándékában elszámolni „Brüsszel diktátumával”. (…) Orbán Viktor azzal, hogy azt mondta, hogy az oroszellenes szankciók „inkább a Nyugatot, mint Oroszországot rázta meg”, és hogy most orosz–amerikai tárgyalásokra van szükség, lényegében csak megismételte korábbi kijelentéseit, de világosabban és koncentráltabban. A rasszizmusra való hivatkozás új volt. Legalábbis Orbán ellenfelei így értelmezték beszédének egy részletét.

Elítélte szocialista ellenfeleit, és arról beszélt, hogy meg kell akadályozni őket a hatalomátvételben. Orbán szavaival élve: „Nagyon óvatosnak kell lennünk a magyar baloldallal, mert ha kormányra kerülnek, megvalósítják a gender, a bevándorlás, az államosítás eszméit”. Vagyis, ahogy Orbán költőien fogalmazott, a szocialisták elkezdik „levágni a magyar nép gyökérzetének éltető ágait”. Az egyik ilyen életigenlő ágnak nevezte, hogy a magyarok „nem vegyes faj”, és nem is akarnak azzá válni.”

A gyökeret, ágat és egyéb növényi részeket nem tudom, honnét vették, mert ilyent még csak nem is mondott, sőt, a „szocialista” szót sem ejtette ki a száján, de ők biztos jobban tudják, mint akár mi, akár maga a szónok.

Tömjénezgeti még az orbáni politika minden vonatkozását az Izvesztyija is, de azt már idézni sem érdemes, amúgy is tulajdonképpen lapszemlét közölnek a bátor magyar kormányfőről, aki „elárulta az EU-t a Moszkvával való kapcsolattartás kedvéért”.

Az ukrán lapokat is láttam, de mivel velük nagyjából egyetértek (habár igen színesen és indulatoktól sem mentesen fogalmaznak) nem veszem elő őket, tessék ideképzelni valami ízes, kacskaringós, magyaros-ukrános káromkodást: na, az a véleményük.

Ennyit én még Orbán Viktort, magyar kormányt orosz sajtóban szerepelni nem nagyon láttam. Akkor sem, amikor Moszkvában járt a cár atyuskánál, tányért nyalni.

Én már csak egyet nem értek. Ha ennek az embernek ennyi barátja van Moszkvában és ennyire szeretik, mi szüksége ellenségekre?

Rossz, nagyon rossz jel az, ha valakit Piszkos Fred dicsér. Ahogy már idéztem is:

Aszt nehéz elbírni!”

Búcsúzóul még annyira hívnám fel a míves tollú Akopov úr figyelmét a RIA Novosztyitól, hogy nem, nem „Putyin barátjának” szokás hívni Orbán Viktort.

Hanem a pincsikutyájának. Már, amikor udvarias napunk van.

Mint a fentiekből látható: okkal nevezik így.

Erről ennyit.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása