Látomásokról lesz ma szó, víziókról: még az a jó, hogy nem az enyémekről, mert arra gondosan ügyelek, hogy nekem ilyenjeim ne legyenek. Helmut Schmidt véleményét vallom, mely szerint akinek víziói vannak, menjen orvoshoz. Főleg, ha politikai víziókról van szó, melyek mostanában és Magyarországon igen dúsan tenyésznek.

Mindannyian találkoztunk már ultraputyinista honfitársainkkal, akik minden általuk elérhető felületet megtöltenek radikális véleményeikkel, ettől úgy néz ki, mintha többen volnának, mint a velük szemben álló nézetek képviselői – régi technika, kevés ember hangos kiabálását jobban hallani, mint soknak a hallgatását. Mindazonáltal tényleg sokan vannak: a Lakmusz közlése alapján: „A magyar internetezők harmada erősen oroszpárti egy kutatás szerint”. Azért ez árnyaltabb, mert nem minden ide vonatkozó kérdésben ekkora az arány, de akkor sem biztató, hogy a közönség harmada a mostani világpolitikai helyzetben a Kreml pártján áll – az is igaz, hogy ez bármelyik pillanatban változhat, míg tettekkel el nem kötelezik magukat az orosz oldal mellett, és ilyen tettekre ez idő szerint minálunk nincs lehetőség. Egyszerűen nincs.

Hogy mit gondol a közönség oroszbarát része Putyinról? Mindent. Népmesei figura, pozitív hős, Fehérlófia, Mátyás király. És ennél is több: nyugodtan mondhatjuk, hogy a megfelelő körök mitológiájában Puyin összefolyt Trumppal, Orbán Viktorral és legfőképpen Qanonnal.

Hogyan lett Putyin a magyar Qanon?

Nos, felhívnám a figyelmet arra, hogy az elmúlt tíz évben a magyar kormánymédia főbb irányvonalai között szerepelt a feltétel nélküli Kreml-barátság (ami nem azonos az oroszbarátsággal, én például számos orosz embert ismerek és kedvelek, akik nem értenek egyet kormányuk politikájával). Nyilván a magyar külpolitika útját egyengették ezzel, a KESMA és a Mediaworks megjelenéséig csak a nagyobb kormánymédiumok, azután tömegessé vált a jelenség, sőt, most már nem is tudnak tőle szabadulni, ugyanis beépült a munkamódszereikbe. Ezalatt azt értem, hogy prioritást élvez ezekben a szerkesztőségekben információs forrásként az az orosz propagandamédia, ami Európa nagyobbik részében már régóta blokkolva van.

Onnan tudom, hogy én is olvasom ugyanezt, mégpedig minden nap, csak éppen erős kritikával teszem. De az például valóban meglepett, hogy nálunk elérhető a TASZSZ vagy a RIA Novosztyi, de Szlovákiában például nem, így ha az ottani barátaimat érdekli ezeknek a híreiből valami, például szakmai szempontból vagy elemzés céljából, én szoktam elküldeni nekik, kimásolva.

Tehát sok magyar médium esetében már az információk forrása is egyoldalú: akik tisztességesek akarnak maradni, már a háború első hetei után elfelejtették mindkét fél vezérkari napijelentéseit, és inkább az ISW egy napot csúszó, de tárgyilagos elemzését használják, mert abban legalább nincsenek népmesék és nem három nap egy esztendő.

Mindenesetre nagyon meglátszik a közvéleményen az elmúlt tíz év sulykoló munkája. Súlyosbítja a tényt, hogy akármennyire is elfogult a kormánymédia, azért mégis (valamikori) sajtómunkások írják, lehet, hogy nem igaz, ami benne van, de legalább igyekeznek megfogalmazni. Viszont mivel a háború kitörésekor megváltozott az orosz kommunikációs stratégia, bejáratott munkamódszereik miatt szó szerint Putyin szócsöveivé váltak. Azelőtt is azok voltak különben, csak most már van tétje a játéknak.

Vegyük például a biolaborok ügyét, mint tipikus véleményfüggő álhírt. Ez február előtt nem fordult elő a hivatalos orosz kommunikációban (TASZSZ, Ria Novoszty, Interfaksz), ellenben terjedt a félhivatalosban (Sputnik News, RT, Tsargrad TV, stb.). Egyszerűen azért, mert annyira valószínűtlen, tudománytalan és hatásvadász, hogy a komolyabbnak számító hírügynökségek kerülték, míg tehették. Ettől még szerepelt a rémhír a köztudatban – korábbi formákban régóta szerepel, a magyar közbeszédben is – de csak valahol az összeesküvés-elméletes álhírlapok témájaként. Február végén azonban, mivel az orosz védelmi minisztérium próbált valamiféle választ adni a támadás miértjére, bekerült a hivatalos, hírügynökségi kommunikációba is, amit már átvett a magyar kormánymédia. A magyar olvasó mit látott? „Jé, korábban is pletykáltak erről, most hivatalosan is elismerik” – és az abszurd, képtelen álhír úgy beépült a köztudatba, hogy ki sem lehet robbantani belőle.

Ebben a műfajban nincs egyedül: akad olyan propaganda-hazugság, ami a második világháború óta tartja magát, ez a „szövetséges bombázók által leszórt robbanó babák és tollak” meséje, amivel öt éve foglalkoztam is. Többszörösen bizonyított, hogy ilyenek nem léteztek, de mégis mindenki úgy véli tudni, hogy igen – a hazugság hetedíziglen is fennmarad, ha akad elég ostoba, aki annak idején elhitte, és később már tényként meséli tovább.

Ugyanígy, korábbi konteók hátán épült be a magyar legendáriumba az Azovsztalban elfogott amerikai tábornokok (néhol tudósok) meséje, és még számtalan rémtörténet – amikor a konteók bekerültek előbb az orosz, majd abból a magyar hivatalos sajtóba. Sokan gondolják azt, amit Dugin szeretne, hogy most angyali oroszok csatáznak sátáni, sőt, sátánista ukránokkal, ahogy sokan gondolják ennek az ellenkezőjét is. És mivel Putyin vezeti a „démoni erők” ellen a harcot, ő is mitikus hőssé válik egyes közösségek elferdült gondolkodásában.

A valóság persze az, hogy mindkét oldalon emberek harcolnak, mégpedig olyan emberek, akiknek volna jobb dolguk is, a különbség a két oldal között annyi, hogy az orosz félnek igazából fogalma sincs, miért harcol, az ukrán fél meg a hazáját védi.

Tényleg nincs fogalmuk az oroszoknak a háború céljáról?

Tényleg. És nem csak azért, mert a Kreml egy időben hetente mást mondott erről, hanem azért is, mert a mostani álnépszavazásos annexiók azt a látszatot keltik Oroszországban, hogy győztek. Az adott területeket olyan alaposan felszabadították, hogy be is kebelezték – akkor minek a mozgósítás? Oroszország lakossága számára most kezd tétje lenni a történetnek, mikor már nem csak dagesztániak, tuvaiak, burjátok kerülnek a frontra, hanem az államszövetség nyugati, orosz nemzetiségű és anyanyelvű lakosai is. Most kezd vérre menni a játék – és ennek a lakosságnak az első reakciója egy több százezres menekülés volt a behívók elől.

Könnyű ugyanis hinni a propagandának a képernyők előtt, de meghalni miatta már kellemetlen.

Rendben van, a konteók találkoztak a valósággal és ízzé-porrá törtek annak kemény felületén, de mi közünk van nekünk ehhez?

Csak annyi, hogy nem kizárólag fanatikus, radikalizálódott embercsoportoknak vannak víziói Magyarországon egy Unió nélküli, orosz befolyás alatt álló (esetleg tagállamonként is belépő) európai kontinensről, hanem a magyar kormány legfelsőbb köreinek is. Mint a 444 mai írása elemzi:

„Orbán új Európáról álmodik, Rogán pusztító kampányra készül”

Olvassunk bele.

„Orbán meggyőződése, hogy az Európai Unió hamis erkölcsi alapállásból kiindulva politizál: a szankciók bevezetése valójában sokkszerű reflex a háború kitörésére, amit tehetetlenség szül. A nyugati állampolgárok elvárták kormányaiktól, hogy vágjanak vissza az oroszoknak - ez az elvárás egészült ki egy erőteljes amerikai nyomásgyakorlással, és ölt testet egyre durvább szankciókban.

Orbán azzal számol, hogy a háború el fog húzódni, az emberek hozzászoknak a szomszédban dúló vérengzés gondolatához, a megélhetés költségei egyre nagyobb súllyal nehezednek vállaikra, és az erkölcsi reflexeket felváltja a mindennapok valósága. A tömeges elégedetlenség már ősszel érzékelhető lesz Európa számos országában, így a fejtegetés, és egyre többen mielőbbi tűszünetet szorgalmaznak majd – Ukrajna területi integritása helyett.”

És majd, ha ez mind így alakul – amire semmi garancia – az orbáni új Európa inkább lesz államszövetség egy orosz atomhatalom árnyékában (esetleg bendőjében), erős nemzeti szuverenitásokkal, vízumkötelezettséggel az államok között – amennyiben fennmaradnak –, védővám-rendszerrel és az információ, valamint a munkaerő áramlásának állami korlátozásával, mint a mai Unió. Régi álma ez neki, évek óta ezen dolgozik, ezért focizta ki magát a Néppártból, ezért próbálja ezredszer is sikertelenül összedrótozni az európai szélsőjobboldalt, ezért udvarolna most Meloninak, jelenleg annyi a különbség, hogy a tervét ilyen vagy amolyan orosz támogatással szeretné megvalósítani.

Van ennek realitása?

A világon semmi.

Megfeledkezik a „világ második hadseregének” utóbbi időben megtapasztalt állapotáról és már Moszkvában is letagadhatatlan vereségéről, megfeledkezik arról, hogy nincsenek reális információink az orosz nukleáris arzenál valódi állapotáról, a hordozóeszközök minőségéről, mennyiségéről, ugyanis őt a tények sohasem érdekelték, csak az állítások hasznos vagy haszontalan mivolta. Ha Putyin azt mondaná, hogy az este tűzmadáron lovagolt, és ezt ő valahogy fel tudná használni a céljai érdekében, akkor nem csak elhinné – legalábbis látszólag – de emlegetné is, hangsúlyosan, miáltal az egész magyar kormánymédia megismételné, és szerintem találnának hozzá még fotót is. Az már csak igyekezet kérdése volna.

Mindemellett sem Putyin, sem az orosz kormány egyetlen más, komolyan vehető tagja sem mondott soha semmit arról, miféle céljaik vannak Európával. Dugin mondott – meg akarja szállni – de Dugin ideológus és misztikus, nem kormánytag. Szolovjov is mondott valamiket meg Margarita Szimonjan is, de ők meg tévés nyaloncok, propagandisták, nem kormánytagok. A kormányhoz legközelebb két veszélyes nyilatkozatokat tevő orosz politikus áll: Volodin, a Duma elnöke és Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese, de ők sem a kormány nevében beszéltek. Valószínű, hogy Putyinnak érdeke volna ugyan egy, a fentiek szerint legyengített, sőt, NATO-mentes Európa, csak éppen lehetősége nincs ezt a gyakorlatban kivitelezni. Épp ezért ez a gondolat még kidolgozott terv formájában sem létezik, maximum kósza elképzelések keringenek róla, azok se hivatalosan.

Orbán viszont hisz ebben a verzióban, mert érdeke hinni az álma megvalósulásában.

A kormánymédia szintén hisz, mert anyagi és egzisztenciális érdeke hinni mindabban, amiben Orbán hisz.

A közönség jelentős része szintén hisz a tűzmadáron vagy inkább hófehér jegesmedvén Budapestre belovagoló Putyinban, mert egy évtized munkájával hitették el velük, miszerint ez lehetséges. Hogy a Jegesmedvelovag érkezése után rossz lenne nagyon, azt nem hiszik, mert azt gondolják: most rossz.

Hát nem mondom, messze állunk a tökéletestől, de ennél bizony rosszabb lenne betagozódni az orosz befolyási övezetbe vagy akár magába a Föderációba is. Akkor megtanulnák, mi a valódi nyomor.

Mindenesetre ott tartunk, hogy a hitét és véleményét mindenki bőgve védi, de senki sem bizonyítja az igazát, nem is teheti, hiszen víziókról van szó, lehetőségekről, elképzelésekről.

És valójában az ezek mögött meghúzódó anyagi, politikai és egzisztenciális érdekekről, melyek viszont pillanatnyiak.

Nem, többnyire nem „fizetett troll” támad nekünk a közösségi oldalon, hanem egy olyan polgártársunk, aki egyszer, korábban elhitt egy marhaságot. És az hozta magával az összes többit.

Anny pénze ugyanis nincsen sem az FSZB-nek, sem az SZVR-nek, sem a GRU-nak, hogy ezeket mind megfizesse.

Elég őket egyszer elbolondítani, szolgálnak aztán ingyen is.

Szele Tamás