Forgókínpad

Forgókínpad

Ki lesz a cárevics?

2022. október 22. - Szele Tamás

Tegnap lapunk egyik írása szóba hozta a Putyin után várható helyzetet az Oroszországi Föderációban, és mivel egy rövid, a Frankfurter Rundschauból átvett írásról van szó, mely alaposabban nem fejti ki a lehetőségeket, úgy látom, nekem kell megtennem. Tehát akkor lássuk: lesz-e orosz földön véres polgárháború?

ki_lesz_a_carevics_oktober_22.jpg

A tegnapi írásunkban megszólaló ismert orosz ellenzéki, Mark Fejgin szerint van rá esély. Amint kifejti, Putyin bukása az ukrajnai háborúban elszenvedett vereség miatt volna várható, és két lehetőség van: vagy kijelöli még most, időben az utódját a jelenlegi elit, ideális esetben Mihail Misusztyin aktuális miniszterelnök személyében, vagy kitör a polgárháború, melyben egymást aprítják majd a különböző szolgálatok, a Wagner-csoport, Kadirov csecsen Roszgvargyijája, az orosz Roszgvargyija, és úgy általában mindenki, aki él és mozog, valamint képes fegyvert fogni.

Akkor vegyük szépen sorra a forgatókönyveket, szem előtt tartva, hogy a mostani háború igazából nagyon kevesek érdeke, de azok ki is használnak minden lehetőséget, ami benne rejlik. Az orosz oligarcha-elit már márciusban elkezdte magát igen kényelmetlenül érezni a szankciók miatt, és nem az volt a fő bajuk, hogy nem hajókázhatnak a Földközi-tengeren, sokkal inkább az, hogy a mamutvállalkozásaik naponta veszítettek vagyonokat az alkatrészek, a nyersanyagok vagy a kereskedelmi partnerek hiánya miatt. Lehettek akármilyen hűséges szilovikok, volt titkosszolgából lett milliárdosok, mit ér a pénz, ha gyorsan elolvad? Akik a Kremlbe bejáratosak voltak közülük, megpróbálták lebeszélni Putyint a műveletek erőltetéséről, csak nem ment. Nem a pacifizmus vezette ugyan őket, hanem a nagyon is jól felfogott anyagi érdek, de hamar kiderült, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics ezt a háborút egyirányú utcának tekinti, nem fordul meg, nem tolat ki, végig akar rajta menni, kerül, amibe kerül. Persze: nem neki kerül sokba, hanem a gazdasági elitnek. Ők bizony nagyon örülnének, ha Putyin bukna valamilyen módon, és a helyére egy kezelhetőbb politikus kerülne. Mondjuk Misusztyin.

A potenciális utódok között felbukkant korábban Patrusev neve is, akitől az Isten mentse meg a világot, putyinabb Putyinnál is, felmerült Kirijenko, aki viszont kikopni látszik a kegyekből, annak alapján, hogy eredetileg rá akarták bízni a megszállt területek vezetését, de nem lett a tervből semmi, előkerült Nariskiné, a Külső Hírszerző Szolgálat vezetőjéé is, aki ugyanolyan rossz lenne a világnak, mint Patrusev, de nekünk még annál is rosszabb, mert Magyarországot valamiért különlegesen utálja, csak hát ezek a daliás hercegek mind egy idősök Putyinnal, hetven körül ballagnak (bár Kirijenko csak hatvan éves). Sőt, a múltjuk, a hátterük is közös: ez a vezetői generáció a KGB emlőin nevelkedett, onnan került a politikába és részben az üzleti életbe, ha és amennyiben a hatalmi erőviszonyok nem változnak, közülük valamelyiknek volna esélye az utódlásra, több is, mint Misusztyinnak, akinek tényleg az egyetlen előnye, hogy kompromisszum-készebb náluk, de egymást marnák el a hatalomtól.

Egy ilyen harc azonban nagyrészt a Kreml falai között dőlne el, Moszkván kívül nem volnának még jelei sem, körülbelül úgy, mint Sztálin halála után, mikor kollektív vezetés került uralomra Malenkov miniszterelnök, Berija belügyminiszter és Hruscsov, az SZKP főtitkára személyében. Aztán Beriját letartóztatták és nagyon gyorsan kivégezték, Malenkovot leváltották, 1957-ben megpróbált puccsot szervezni Hruscsov ellen, akkor kizárták a pártvezetésből, sőt, biztos, ami biztos, 1961-ben a pártból is, és elküldték Kazahsztánba jeget aszalni, bocsánat, erőművet igazgatni, ott is halt meg, igen vallásos emberként 1988-ban. Hruscsov lett a befutó, akit aztán Brezsnyev váltott le, nem épp szelíd módszerekkel.

A sztálini párhuzam adná magát, a vezetői trojka is rendelkezésre áll, azonban most nem áll az orosz kormány mögött egy állampárt és egy olyan hatalmú apparátus, mint a KGB volt. Erősek, nagyon erősek a mostani szolgálatok is, de nem annyira, mint akkor. Mégis, Putyin utódlására – egyet kell értenem Fejginnel – a világ számára a legjobb az lenne, ha a Kreml falain belül oldódna meg a kérdés. Hogy ellenben Oroszország számára mi lenne jó, az ennél bonyolultabb.

Egyáltalán, mi váltaná ki Putyin távozását? A vesztes háború utáni általános társadalmi elégedetlenség, ami felelőst keresne és találna is benne. Arra ugyanis nem lehet számítani, hogy belátható időn belül természetes úton távozik az élők sorából, vannak betegségei, de egyik sem halálos, ellenben ha egy napon elé tesznek egy reális statisztikát arról, hogy amennyiben hatalmon marad, milyen problémák várhatóak és megtámogatják néhány barátságosan kukucskáló fegyvercsővel is, elképzelhető, hogy inkább megy, mint marad. Ha mégis marad, az esetben valóban a polgárháborút kockáztatja, és nem biztos, hogy számíthat a hadsereg feltétlen hűségére egy vesztes háború után. Melyben a vereség neki köszönhető – amint maga a háború is.

Tehát így vagy úgy: ha ez a katonai vállalkozás elbukik, Putyinnak mennie kell. Magától vagy kényszer hatására.

Ilyenkor merül fel az, amire Fejgin is céloz, hogy amennyiben az öröklés csak kicsit is kérdéses, az erő fogja eldönteni, ki kerül a Kremlbe. Márpedig ez esetben valóban felmerülhet, hogy ki lesz a királycsináló? Kik lesznek a praetoriánusok? A hadsereg? Nincs olyan egyértelműen népszerű katonai vezető manapság, aki az élükre állhatna, és nem lőnék le hátulról. Sojgu védelmi minisztert az egész Oroszországi Föderáció egy emberként utálja, a hadsereg például azért, mert nem katona, soha nem is volt az, mégis irányítja a védelmi minisztériumot. Mások meg egyszerűen a háború miatt, szóval nem az az ember, aki nyugodtan sétálgathatna naplemente után Moszkva utcáin, mert nem bántaná senki.

A Roszgvargyija? Valóban komoly hatalmi tényező, nagyon nagy a létszáma, és inkább van kiképezve utcai rendfenntartásra, mint csatára a harcmezőn: itt jöhet szóba Ramzan Kadirov. De nem egyértelmű, mi módon. Kadirov, aki most Csecsenföldet irányítja, nem túl rég elterjesztette, hogy lemond, és inkább a Roszgvargyija élére kerül, ami azért is tűnt elképzelhetőnek, mert a mostani háborúban harcoló csecsen alakulatok is a Roszgvargyijához tartoznak. Csak hát a kinevezés késik, így a lemondása is (eljátszotta ő már életében párszor ezt a „lemondok, aztán nézzétek meg, mire juttok nélkülem” játékot, más célokból is), de ha más kerül az orosz nemzeti gárda élére, akkor neki trónutódlásra esélye sincs (így se sok van), akkor csak a maga szemétdombján lehet úr. Viszont a csecsen alakulatok alaposan fel vannak fegyverezve, bár a kiképzésük olyan, amilyen, tehát az nem kizárható, hogy ha orosz lesz a Roszgvargyija vezetője, és Putyin így vagy úgy, de távozik, Kadirov kikiáltja a csecsen függetlenséget és így próbál abszolút hatalomhoz jutni – az igaz, hogy kizárólag otthon. De erre van lehetőség.

Még milyen orosz fegyveres erőt ismerünk? A Wagner-csoportot. Vezetőjük, Jevgenyij Prigozsin nagyon jellegzetes, markáns személyiség, valódi blatnoj, szervezett bűnöző (volt is börtönben épp eleget köztörvényes bűncselekmények miatt), aki nem buta egy kicsit sem, viszont teljesen gátlástalan. Mostanában nagyon tudatosan építi azt a legendát, hogy az általa létrehozott magánhadsereg, a Wagner-csoport katonai szempontból az elit elitje, akik verhetetlenek, mindenkinél különbek, akkor is, ha ez finoman szólva sem igaz. Prigozsinnak valóban vannak politikai ambíciói is, például pár hete eléggé nyíltan szóba került, hogy Szobajnyin helyett ő lesz a moszkvai főpolgármester, ami Oroszországban nagyon magas rangot jelent, aztán elcsitult a híresztelés: de Prigozsin, akinek erdői, aranybányái és vállalkozásai vannak Afrikától Oroszországig mindenhol, képes lenne finanszírozni harcát a hatalomért és kicsit sem érzelgős.

Igen, de az így kialakuló játszmák és hatalmi erőviszonyok még egy tényezőtől függenek: a szolgálatoktól. Az nem túl valószínű, hogy Bortnyikov, az FSZB vezetője cár akarna lenni, hetven éves már ő is, és egyelőre azon dolgozik minden erejét megfeszítve, hogy a Beszeda-ügyben tekintélyét és befolyását veszteni látszó szövetségi biztonsági szolgálat visszakerüljön az elnöki kegyekbe, az SZVR-t Nariskin biztosan maga mögött tudhatja, a GRU leginkább a hadsereg mindenkori vezetéséhez húz: de ezeknek mindegyike képes lenne megakadályozni egy Prigozsin- vagy Kadirov-féle puccsot, egyszerűen a jelölt vagy vezér megsemmisítésével. Szóval, ne hagyjuk ki őket sem a számításból.

Utolsó lehetőségként vegyük az idealista verziót: kitör a forradalom, minden erőszakszervezet elhajigálja a fegyvereit, demokratikus választásokat tartanak és megválasztanak valakit, aki aztán vezeti az országot. Persze olyan embert, aki nem volt tagja a korábbi vezetőségnek semmilyen formában.

Erre körülbelül nulla az esély, de ha mégis így történne, jelenleg a legesélyesebbnek Navalnijt mondanám, és nem érdemeire való tekintettel, hanem inkább azok ellenére. Navalnij azért lenne esélyes egy választáson, mert egyfelől sikeresen és ami ennél több, látványosan harcolt a korrupció ellen, másfelől, amit ma nem szokás emlegetni, volt neki egy nacionalista korszaka is. Márpedig a nacionalizmus a mai Oroszországban komoly tényező, amit a mostani hatalom is kihasznál: emiatt lennének esélyei Navalnijnak is, mármint, ha életben marad addig, amíg a feltételezett össznépi és ideális forradalom ki nem szabadítja.

Lassan a lehetőségek végére érünk, lássuk, mire jutottunk?

  1. Putyin megnyeri a háborút. Ez esetben még évekig nincs gond az örökléssel, csak nem biztos, hogy így alakulnak a dolgok.

  2. Putyin elveszti a háborút, és akár természetes úton, akár segítséggel, de távozik az élők sorából. Ebből az következik, ami a következő pontból, vagyis abból, hogy

  3. Putyin elveszti a háborút, és lemond akár magától, akár kényszer hatására. Kitör a hatalmi harc.

  4. Esetleg mégis maradhat Misusztyin az állam élén, ha győznek az oligarchák, ez esetben az Oroszországi Föderáció nem sokat változik.

  5. Ha a harc megmarad a Kreml falai között, és Misusztyin mégis bukik, akkor esélyes egy kollektív kormányzás a trojka tagjaiból alakult Patrusev-Kirijenko-Nariskin triumvirátus útján, míg ki nem derül, melyik lesz a végső befutó, vagy:

  6. A hatalmi harc szétterjed az egész óriási országban, helyi autonómiákat kiáltanak ki, Kadirov vagy tényező lesz, vagy független, Prigozsin a Wagner élére áll, és vagy győz, vagy nem.

  7. Ideális népi forradalom tör ki, és vállukon beviszik a Kreml falai közé a nem is annyira ideális, de megfelelő Navalnijt.

  8. Az összes eddig felsorolt lehetőségeket befolyásolják a szolgálatok.

Ezek az elképzelhető forgatókönyvek. Hogy aztán mi válik valóra, az jelenleg meg nem mondható.

Minden attól függ, mennyire veszti el Putyin a háborút és mikor.

Majd meglátjuk.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása