Azzal szeretném kezdeni, hogy pocsék, unalmas hely volna a világ, ha mindenki egyetértene benne mindenben vagy mindenki egyformának látná. A baj nem akkor kezdődik, amikor eltérnek a vélemények – a nézeteihez mindenkinek joga van – hanem amikor tényként sulykolják a hitüket egymás fejébe az emberek.

Itt van például Georg Spöttle. Azzal a világon semmi bajom nincs, hogy nem értek vele egyet, sőt, mint az „Ultrahang” című orgánumnak nyilatkozta:

„Én nem rejtem véka alá a nézeteimet, én ebben a háborúban maximálisan Oroszországot támogatom.”

Támogassad, galambocskám, támogassad csak, ha rászorul, legfeljebb Oroszhont szánom, hogy szüksége van rá. Hej, hová jutott Nagy Péter országa! De attól még támogassa akár Spöttle, akár Nógrádi, akár Pityi Palkó, jogukban áll. Hanem azt olvasom a 444-ben, miszerint Spöttle mester videót is közzétett, amelyen állítólag az ukrán légierő (melyik, amit az oroszok eddig öt vagy nyolc alkalommal semmisítettek meg az utolsó gépig?) kazettás bombákkal támad a Donbásszban egy települést.

Sajnos néhány apróság nem stimmel, a település neve Aleppó, nem a Donbásszban fekszik, hanem Szíriában, és nem ukrán gépek bombázták, hanem oroszok, nem most, hanem 2016-ban, a többi stimmel. A kazettás bomba is. Az is, hogy a célpontok civilek voltak.

Hát, azért ha a géptípus nem is döntő, Aleppót mégis illik felismerni, ha már az ember biztonságpolitikai szakértő. Azzal is indokolja nézeteit az úr, hogy „az ukránok felgyújtották Kárpátalján a magyar kultúrházat”, ami egy kiirthatatlan propagandalegenda, annak idején bebizonyítottam volt, hogy nem az ukránok tették, hanem két lengyel neonáci, akinek egy német, Manuel Ochsenreiter nevű „eurazsianista” közvetítette Moszkva utasítását és pénzét, még azt is tudjuk, hogy a Lubjanka tér ezer eurót szánt az akcióra, de ebből kézen-közön hatszáz elkopott és a végrehajtók már csak fejenként kétszázzal kellett beérjék. Ezt 2019 óta tudjuk, mégis, a magyar kormánymédia makacsul azt terjeszti, hogy „az ukránok” voltak a gyújtogatók.

Míg az ember magának hisz ezt vagy azt, senkinek semmi köze hozzá, de mikor elkezdi tényként terjeszteni az ostobaságot: onnantól közügy. Tompos Márton, a Momentum képviselője feljelentést is tesz ebben a kérdésben Spöttle mester és a Pesti Srácok ellen, aminek pontosan tudom, mi lesz a következménye. Tompos Márton talán még nem tudja: kapnak pár százezer forint bírságot és közölniük kell egy helyreigazítást, amiből náluk tizenkettő plusz áfa egy fél tucat, ezzel kész, vége, lehet folytatni a hazudozást, hasonló díjszabás szerint.

Szóval, mondom, addig, míg véleményről van szó, mindenki azt hisz, amit akar. Viszont a tények makacs dolgok: ha én most lemegyek a kisboltba, kérek húsz deka disznósajtot és nem fizetem ki, mert úgy hiszem és vallom, hogy az nekem ingyen jár (kényelmes hit volna), akkor pofont kapok én, nem disznósajtot. Ha meg elkezdem híresztelni, hogy ingyenes a disznósajt, csak a gonosz boltos pénzt kér érte mégis, akkor már a rendőr is joggal visz el. Ugyanígy működnek a dolgok a sajtóban: nekem, mint magánembernek épp lehetnek rokonszenveim, ellenszenveim, de ha arról írok, hogy kilőttek három harckocsit teszem azt Kreminnánál vagy Szvatovénál, akkor az a minimum, hogy tudjam: melyik oldal lőtte ki őket, milyen típusúak voltak és mi történt a személyzetükkel. Ha nem tudom, akkor azt kell megírni, hogy fogalmam sincs ezekről, de az nem módszer, hogy a hasamra ütve, szívemre hallgatva kinevezem az orosz T–72-est ukrán T–84-esnek vagy fordítva.

Aztán vannak rejtelmes, eldönthetetlen helyzetek is, amiket hiába nézünk akár Moszkva, akár Kijev szemüvegén át, akkor sem jutunk semmire. Itt van például – legalább egy napja nem értem – Andrej Mordvicsev altábornagy hősi halála és feltámadása.

Olvasom tegnap az ISW napi jelentését és világosan az áll benne, miszerint:

„A Déli Katonai Körzet (SMD) 8. Összhaderőnemi Hadseregének parancsnoka, Andrej Mordvicsev altábornagy állítólag Alekszandr Lapin vezérezredest váltotta a Központi Katonai Körzet (CMD) parancsnokaként. Több orosz blogger – köztük néhányan az orosz állami televízióban is – megjegyezte, hogy Mordvicsev váltotta Lapint ebben a pozícióban, de az orosz védelmi minisztérium (Védelmi Minisztérium) november 1-jéig hivatalosan nem jelentette be sem Mordvicsev kinevezését, sem Lapin menesztését. Egy orosz helyi médium az orosz védelmi minisztérium egy meg nem nevezett tisztviselőjére hivatkozva azt állította, hogy Mordvicsev csak Lapin állítólagos háromhetes betegszabadságának idejére váltja Lapint az ukrajnai „központi” erők parancsnokaként. Egy blogger, aki gyakran szerepel az orosz állami médiában, azt állította, hogy az ukrajnai orosz erők parancsnoka, Szergej Szurovikin hadseregtábornok személyesen nevezte ki Mordvicsevet Lapin helyére, mivel elkötelezett az objektív frontvonalbeli tudósítások iránt. Ha a Mordvicsev kinevezéséről szóló hírek igazak, akkor a Kreml talán megpróbálja megnyugtatni a háborúpárti katonai blogger-közösséget, amely átláthatóságot és őszintébb tudósításokat követel. A blogger hozzátette, hogy Mordvicsev állítólag „meleg munkakapcsolatban” áll Ramzan Kadirov csecsen vezetővel, és hogy Kadirov március közepén tartott találkozójukon Mordvicsevet „a legjobb parancsnoknak” nevezte. Mordvicsev kinevezése tehát azt jelezheti, hogy a Kreml megpróbálja megnyugtatni a Kadirovból és a Wagner-csoport finanszírozójából, Jevgenyij Prigozsinból álló szilovik-frakciót, amely nyilvánosan is bírálta Lapint. Lapin elbocsátása azonban Szurovikin javaslatára is történhetett, tekintve, hogy mindkét parancsnok a Luhanszki Terület térségében tevékenykedett, hogy júniusban elfoglalja Liszicsanszkot és környékét. Az ISW egyelőre nem tudja függetlenül ellenőrizni a bloggerek vagy az orosz helyi csatornák jelentését.”

Ez eddig jellegzetes moszkvai méregkeverős ármánykodásnak tűnik, majd megtalálják vagy Morvicsevet, vagy Lapint, esetleg mindkettőjüket holtan, mert búskomorságukban leugrottak a Szpasszkaja-bástya harangjátékáról és közben száznegyvenkétszer hátba is lőtték magukat egy mérgezett kötéllel. Illetve... honnan ismerős nekem Mordvicsev neve? Megvan.

Onnan, hogy ő már egyszer hősi halált halt. Mégpedig március 18-án, a csornobajivkai repülőteret ért ukrán támadás során. Megírta nem egy, de ezer forrás, magyarul az Origótól a HVG-ig mindenhol megjelent. Ugyan tíz nappal a halála után az orosz állami tévé mutatta őt Mariupol ostrománál Ramzan Kadirovval közösen kibicelni, de az archív felvétel is lehetett.

Akkor most mi van? Kinevezték a hősi halottat parancsnoknak? Nem rossz ötlet, láttam sok eleven parancsnokot, akinél egy megboldogult is alkalmasabb lett volna a feladatára, de mégsem hinném, hogy így történt. Vagy nem halt meg Mordvicsev Csornobajivkában? Az is meglehet, bár... a halálát az ukrán vezérkar akkori napi jelentéséből tudta meg a világsajtó, ha nem lett volna igaz, a Kreml médiája azonnal elkezdte volna mutogatni és bizonyítékként felhasználni „Ukrajna hazugságai” ellen. El tudnék egyébként képzelni, főleg a háborúnak azokban a korai, lázas heteiben egy ukrán tévedést az ügyben, de ha nem vették elő, azért lehetett, mert nem is volt kit.

Netán feltámadott? Azonnal értesíteni kell Kirill pátriárkát, ez esetben itt a világ vége, a halottak felkelnek sírjaikból, és parancsnoknak állnak!

Az életben maradását bizonyítaná a TASZSZ március 28-i híre, mely azt írja, hogy Kadirov saját bevallása szerint találkozott vele Mariupolban, csak képet az nem mutat, és nehéz eldönteni, melyik hiteltelenebb forrás: Kadirov vagy a TASZSZ? Mindenesetre régi közmondás a sajtószakmában, magam is gyakran idézem, hogy „sose higgyünk el semmit, míg a TASZSZ nem cáfolta”.

Mégis csak ott vagyunk, ahol a part szakad, tapodtat nem jutottunk előre, Modrvicsev viszonylag megbízható források szerint elesett, eléggé bizonytalan források alapján ostromolta Mariupolt haló poraiban, most pedig a Központi Katonai Körzet parancsnoka, akár él, akár nem. Az orosz védelmi minisztérium honlapja utoljára 2019-ben említi, abból az alkalomból, hogy megköszönte a neki kiutalt szolgálati lakást. Azóta szó sem esett róla.

Lehet, hogy két Mordvicsev van, egy néhai és egy eleven? Véletlen névazonosságról lenne szó? Elvileg lehetne, de nagyon feltűnő volna, ha mindkettő egyszerre lenne altábornagy és egyben kart karba öltve álltak volna a 8. Összhaderőnemi Hadsereg élén. Legalább maga a hadsereg észrevette volna, még akkor is, ha megszokták, hogy duplán látnak. De akkor mi a helyzet?

Becsületesen meg kell vallanom: fogalmam sincs. Én megtehetem, nekem nem kérik számon a véleményemet, nem is fizették meg előre, hogy aztán úgy kelljen húznom, ahogy a kedves vendég kéri. Az bizonyos, hogy itt valami nincs rendben, de hogy micsoda, azt negyvenkét kremlinológus nem volna képes megmondani egy háromnapos konferencia keretében sem. Oroszországban gyakran történnek megmagyarázhatatlan dolgok, ez is az egyikük. Mint Tyutcsev írta:

„Oroszországot, ész, nem érted;
méter, sing sose méri fel:
külön úton jár ott az élet
Oroszországban hinni kell!”

Akkor keressünk valakit, aki nem tud, hanem hisz. De jó, épp van ilyen emberünk, Georg Spöttlének hívják, erős az ő hite, mint Éhező Szent Nyikifor hitvalló bocskorszíja. Akkor mondja meg ő, mi is a helyzet Andrej Mordvicsev altábornaggyal, ha már hit kérdése a dolog és nem tudásé.

Nem fogja megmondani.

Azért nem, mert még nem mondták meg neki, miben kell hinnie, anélkül meg nincs véleménye.

Hát, ezért értelmetlen dolog vélemény alapján külpolitikával foglalkozni, a tények, hírek, források elegáns figyelmen kívül hagyásával. Még jön valami bonyolult eset, és nem fogja tudni a szakképzetlen sajtóipari segédmunkás, hogy mit kell neki arról mondania.

Mindenesetre ha lesz pere, arra elmegyek tudósítani. Érdekel, milyen úton fogja bebizonyítani, hogy Aleppó a Donbásszban fekszik.

Szele Tamás