Fő valami a Kreml konyháján, rotyog, a színéből borscsnak nézem, de mintha gulyásnak szánnák. Ráadásul jó ideje fő ez a bonyolult fogás, május elején már nemhivatalosan volt róla szó: lényegében véve azt állítja Moszkva, hogy Lengyelország, Magyarország és Románia fel akarja darabolni és osztani egymás között Ukrajnát. Amiből egy szó sem igaz.

A baj ott kezdődik, hogy már nem csak a Kreml sajtójának második vonalában bukkan fel ez a manipulatív hazugság, mint eddig, hanem a lehető leghivatalosabb kommunikációban is, jelesül Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin tegnapi beszédében.

Mikor a néhány elszórt magyar sajtóreflexiót láttam (Index, Mandiner, Magyar Hírlap) először fordítási hibára vagy túlzott buzgalomra gyanakodtam, de aztán volt szerencsétlenségem elolvasni a forrást is (olyan 37 gépelt oldal hosszú) és azt kell mondanom: sajnos tényleg ezt mondta az orosz elnök. Sőt, még durvábbat is mondott, mint amit a többi lap megírt, ők ugyanis csak egy bekezdést elemeztek a három idevágóból.

Azt tudnunk kell, hogy tegnap állami ünnep volt Oroszországban, a Nemzeti Összetartozás (vagy inkább: Egység) Napja. Igen, náluk is van ilyen, sőt, van egy olyan érzésem, hogy mi vettük át tőlük ezt a valamit, mindenesetre az átlagos orosz épp úgy ünnepli, mint az átlagos magyar, vagyis sehogy. Ellenben kiváló alkalom fényes állami fogadásokra, beszédekre, koszorúzásokra, kiállításokra és egyéb cirkalmas parádéra. Tegnap a Manyezs központi kiállítótermében találkozott az orosz elnök a neki megfelelő történészekkel és a „hagyományos vallások” képviselőivel (nálunk ugyanezt „történelmi egyháznak” hívják), megtekintett két kiállítást, aztán felszólalt. Mondjuk nem csak ő szólalt fel, a másik két fontosabb szónok Kirill pátriárka volt és – most figyeljünk! – Nariskin, az SZVR, vagyis a Külföldi Hírszerző Szolgálat vezetője. Időnként szót kaptak pár mondat erejéig mindenféle történészek is, de alapvetően Putyinról és két társáról szólt az esemény.

Azt tudjuk, hogy Putyinnak igen konzervatív és nacionalista, sőt, imperialista nézetei vannak az orosz történelemmel kapcsolatban, ezekre nem is térnék ki. Arra viszont igen, ahol minket szóba hozott:

„Tudunk a lengyelországi politikai körök egy részének azon elképzeléseiről is, hogy egy nagy államot hozzanak létre „tengertől tengerig” – a második világháború előtt sokat beszéltek erről, ez valóságos rögeszméjük volt – a Balti-tengertől a Fekete-tengerig.

Most azt látjuk, hogy Lengyelország és Ukrajna vezetői ölelgetik egymást, de a gondolat még mindig él Varsóban. És az ukrajnai hatalomátvétel gondolata sem tűnt el. De ezt senki sem tudja. Ez csak az archív dokumentumokból látszik.

Ugyanilyen biztos – nem biztos, de annak mondható – az a gondolat, hogy visszaadják azokat a területeket, amelyeket Sztálin a második világháború után elvett Lengyelországtól, és ezt kifejezetten ki kell mondani. Nagy, nagy területeket szakítottak el Romániából, Magyarországról. Nem véletlenül mondtam a Valdai Klubban, hogy az ukrán államiság és szuverenitás egyetlen igazi, valódi garanciája Oroszország lenne.

Oroszország is átadta Ukrajnának történelmi területeit, de önként, hogy egységes, közös kulturális és humanitárius, történelmi teret hozzon létre. És azokat a területeket, amelyeket fentebb említettem, erőszakkal elidegenítették Magyarországtól, Romániától és Lengyelországtól. Ezek teljesen különböző helyzetek.”

Az elképzelésnek semmi köze a valósághoz, de ez nem ritka Putyin esetében, amint az sem, hogy ugyanazon megszólalásában saját magának is ellentmond, tegnap is mondott egyfelől olyant, hogy ukránok voltaképpen nem léteznek, másfelől amolyant, hogy

„Ukrajna népe az oroszok elleni gyűlölet szándékos szításának legfőbb áldozata. Mindig is (és most is) tisztelettel és melegséggel bántunk az ukránokkal.”

Akik, ugyebár, nincsenek is. Képzelem, hogy milyen lenne, ha ridegek volnának velük, és tiszteletlenek. Talán elviselhetőbb. De térjünk vissza a minket érintő szavakhoz.

Ezeknek világos a célja: éket próbál verni a lengyel és ukrán vezetés közé, Magyarországot és Romániát pedig burkoltan határrevízióval, területe visszacsatolásával kecsegteti, ha jók lesznek és engedelmesek. Persze szó szerint ezt nem mondta ki, de a sorok közül valósággal harsog az üzenet.

Az is világos, hogy ha ezt akár a magyar, akár a román vezetés komolyan venné, és eszerint cselekedne, hozná döntéseit, a végén nem kapna semmit. Illetve valamit mégis: közvetlen szomszédként az Oroszországi Föderációt, ami rövid időn belül vagy azzal járna, hogy államaink kilépnek a NATO-ból (Putyinnak deklarált célja, hogy az Oroszországi Föderációval határos ne legyen NATO-tagállam), kikerülnénk rövid úton az Európai Unióból is, és élvezhetnénk előbb az orosz vazallus államok kényelmetlen életét, majd ki tudja, esetleg a közvetlen tagállami státust is, ha úgy fordul a kocka.

Vannak magyar állampolgárok, akik örülnének, ha így alakulnának a dolgok: én nagyon nem tartozom közéjük. A közép-kelet-európai határok kérdése jellegzetesen olyan diplomáciai darázsfészek, amit jobb nem bolygatni: hát hiszen Putyin most sem maga nyúl hozzá, hanem a mi mancsunkat dugná belé. Pillanatnyilag ennek a kérdésnek van megoldása, és ez az uniós tagság a légies határok, a szabad mozgás: Putyin ehhez képest rossz, de autonóm, nemzetállami megoldást kínál, ami több bajt okozna (igazából rengeteget), mint amennyi kevés és látszólagos haszna lenne. Csapda ez a javából, nem szabad belelépni. Különben is: miféle nemzeti nagylét lenne az, ami ránk várna? Beolvadás az Orosz Birodalomba, ahol aztán magyarok, románok, lengyelek, ukránok mind egyenlők volnánk: egyenlően elnyomott rabszolgái a Kremlnek.

Arra viszont fel kell hívnom a figyelmet, hogy ez a narratíva nem most indult el, most csak hivatalossá vált. Először talán március 23-án bukkant fel az elmélet Ukrajna feldarabolásáról, a Pravda.ru-n, mint egy azelőtt is, azóta is ismeretlen szarajevói „politológus”, Tihomir Zorić véleménye, aztán komolyabban május elején láthattuk a kifejtését a RUSZSZTRAT, az orosz geopolitikai intézet Elena Panina által szerkesztett honlapján, a Politikán, akkor (és később) foglalkoztam is vele. Ez már szép, kidolgozott aljas hazugság és konteó volt, olyan részletekkel, hogy mi például török segítséggel szállnánk meg Ukrajna bizonyos részeit, ami már valóban az Ezeregyéjszaka meséibe illik, a román állam meg már el is foglalta a független Moldovát, oly módon, hogy a moldovai katonatiszteket románokra cserélték (megjegyezném, Moldova hadseregének állománya összesen hatezer fő).

Az invázióra május tizedike környékén került volna sor, de az hogy, hogy nem: elmaradt, tán mert az egész marhaság volt, dezinformáció mindenestől.

Mármost nem árt, ha tudjuk, hogy a RUSZSZTRAT szoros szimbiózisban él az orosz Külföldi Hírszerző Szolgálattal, az SZVR-rel, de annyira, hogy annak vezetője, Nariskin például az előbb bemutatott írást a megjelenése utáni napon egy televíziós interjúban szóról szóra megismételte, ami vagy azt jelenti, hogy megtanulta kívülről, és ebben nem hinnék, vagy azt, hogy – ő maga írta.

Tehát az akciót alaposan előkészítették, a Politika júniusban is visszatért „Ukrajna feldarabolására”, Nariskin júliusban emlegette, tehát ébren tartották a témát, az orosz politikai közbeszéd perifériáján ugyan, de úgy, hogy bármikor kéznél legyen, ha elő akarják venni.

Most jött el az a bármikor.

És hogy is volt, ki szólalt még fel tegnap Putyin után? Kirill pátriárka és Nariskin.

Innentől már biztos, hogy az SZVR munkáját látjuk. Minket manipulálnak és országainkat Moszkva bele akarja sodorni a háborúba, akár így, akár úgy, de egyben biztosak lehetünk: ha engedünk, azon mi csak veszíthetünk. Sokat, nagyot, akár mindent is: oda lehet az önálló államiságunk, ha leülünk ezekkel a hamiskártyásokkal játszani.

Most volna szükség arra, ami nincs: felelősen és éretten gondolkodó magyar kormányra. No, mindegy, én szóltam.

Viszont nem szeretnék igazságtalan lenni Vlagyimir Vlagyimiroviccsal, akármilyen rosszat is akar nekünk. Tett ő tegnapi beszédében egy jó szolgálatot is Magyarországnak. Igaz, hogy akaratlanul tette, de ajándék lónak ne nézzük a fogát.

Arról van szó, hogy az oroszbarát és ukránellenes magyar körökben elterjedt legenda, miszerint „Magyarországot a második világháború végén nem is az oroszok szállták meg, hanem az ukránok” és erre bizonyítékként Malinovszkij marsall Második Ukrán Frontjának a nevét hozzák fel. Ez ostobaság, ezeket a hadseregcsoport szintű alakulatokat a meg- vagy átszervezésük helyéről nevezték el (ezt például korábban Sztyeppei Frontnak hívták). Mondtam én ezt már sok putyinistának, egyik sem volt hajlandó elhinni, legfeljebb sértegetni próbáltak utána, de utána nézni már nem. Sosem hittem volna, hogy maga Vlagyimir Vlagyimirovics siet a segítségemre! Mert lássuk csak, mit mondott tegnap, ugyanebben a felszólalásában?

„Ha a mai kiállításunk az ukrajnai eseményekről szól, akkor hogyan beszélhetünk egyáltalán arról, hogy az ukrán front felszabadította Európát, hogy Ukrajna volt az, amely felszabadította Európát? Micsoda ostobaság ez! Csak ukránok harcoltak ezen a fronton? És mi a helyzet a karéliai fronton? Csak karéliaiak harcoltak ott? És a leningrádi fronton, ott csak leningrádiak harcoltak? És a Voronyezsi Front – voronyezsiek? És a sztyeppei front – mongol-tatárok és sztyeppei harcosok? Lószart! De ez a képtelenség ismétlődik Európában.”

Bizony, bátyuskáim, ezt maga Vlagyimir Vlagyimirovics mondta, az ő felszentelt szájával, én magam is a Kreml honlapjáról idézem. No, ehhez mit szóltok, muzsikok?

A dologra egy magyarázat van: az „ukrán front” emlegetése ugyan Moszkvának hasznos, de nem ott találták ki, hanem magyar gyártmány. Most meg lehet kidobni, a cár atyuska megcáfolta pár mondattal. Jó ugyan az volna, ha a korábbi mondatait elfelejthetnénk és csak erre kéne emlékezzünk de sajnos nincs így.

Egyelőre itt tartunk.

Valami fő a Kreml konyháján, gulyásnak mondják, de borscs az.

Veszélyes idők járnak, annyit mondhatok.

Legyünk észnél.

Szele Tamás