Nehéz karácsony és a szabadnapok után áttekinteni a háború aktuális állapotát, éspedig nem azért, mert túlünnepeltem volna magamat, vagy nehezen szoknék vissza a munkába a pihenőnapok után – teljesen le sem álltak az elmúlt két napban – hanem mert a kedves kollégák ünnepelnek az orosz, ukrán, nyugati és keleti sajtóban, tehát alig van hír.

Azt még megértem, hogy az Institute for the Study of War tegnap kivett egy szabadnapot, az ő központjuk Washington, náluk tényleg december 25-én van az ünnep, tehát mivel tegnap nem dolgoztak, ma nem jelennek meg. Ez világos. De hogy az ortodox területeken megjelenő orgánumok, ahol január hetedikére esik karácsony, miért hírszegények, arra csak annyi lehet a magyarázat, hogy tényleg nem sok említésre méltó dolog történik.

Különben érdekesen viszonyulnak ehhez a karácsonyi ünnep-különbséghez arrafelé. A Rigában működő Meduza, ahol a szerkesztőknek, munkatársaknak tisztában kell lenniük a Gergely- és Julián-naptár közötti különbséggel, óvatosságból szalagcímben hívja fel az olvasóközönség figyelmét a tényre:

„Egyre több ukrán ünnepli decemberben a karácsonyt, nem pedig januárban.”

Hát igen, mivel a Moszkvától függetlenedett, autokefál Ukrán Ortodox Egyház is áttette erre a dátumra. Ezt az orosz olvasó nem biztos, hogy tudja, megértem, ha jelzik a tényt. Azonban a RUSZSZTRAT orosz állami geostratégiai intézet honlapja, a Politika külön elemzést szentel a kérdésnek, és persze, hogy náluk a „kollektív Nyugat” a hibás. Érdemes beleolvasni.

„Az időpontok közötti különbség abból adódik, hogy a katolikus egyház az új, Gergely-naptár szerint, míg az ortodox egyház a régi (Julián-naptár) szerint jelöli az ünnepet, amelyet még Kr. u. 45-ben fogadtak el. 1582-ben XIII. Gergely pápa megreformálta a naptárat, és felváltotta a Gergely-naptárral. Ma a Julián és a Gergely-naptár közötti különbség 13 nap. A kereszténység katolicizmusra és ortodoxiára való felosztása sokkal korábban, 1054 nyarán történt.”

Ez eddig szó szerint igaz. De innentől következnek az érdekes gondolatok.

„A szakadás oka nem a „kereszt balról jobbra vetése vagy fordítva” vitája volt, ahogyan azt a kérdés megértésétől távol álló kiadványokban olykor írják, hanem a Kelet és Nyugat között felhalmozódott geopolitikai különbségek, amelyek a dogmákban is tükröződtek. Az egyházak szétválása csak logikus következménye volt a különböző népek világfelfogásában és hitvilágában mutatkozó mélyreható különbségeknek.”

Itt előveszik az első keresztes háborút, aztán nagy lendülettel rátérnek a mondókájukra:

„A hit védelméért folytatott harc fedezte a kereszténységet 988-ban elfogadó Oroszország elleni agresszív támadásokat, a teuton lovagok hadjáratait. A Német Lovagrend kísérleteit, hogy a földjeink és vagyonunk elrablásával „nyugati értékeket” ültessenek az orosz nemzetbe, Alekszandr Nyevszkij herceg állította meg, aki 1242-ben a Csud-tó fenekére küldte a betolakodókat. Sajnos, az évek során alig változott a Nyugat Oroszországgal szembeni ragadozó magatartása. Így a 2014-es ukrajnai puccsot követően, amelyet az amerikai és brit titkosszolgálatok szerveztek, hogy a volt Ukrán SZSZK-t az Oroszország elleni harc eszközévé tegyék, a köztársaságban masszív oroszellenes propaganda indult. Az ukránok orosz testvérekkel szemben mesterségesen keltett gyűlöletének erősítése érdekében a nyugati világ a konstantinápolyi Szent Szinódus által kiadott Tomosz segítségével, az egyházi törvények megsértésével megszervezte a „Kijevi Patriarchátus” és a sietve létrehozott Ukrán Ortodox Egyház leválását. A schizmatikus „Ukrán Ortodox Egyház” pedig bejelentette, hogy az ukránok nyugati módon – december 25-én, a katolikusokkal együtt – ünneplik a karácsonyt. Oroszország 2022. február 24-én indított különleges katonai művelete kényszerintézkedés volt, hogy megvédje az orosz ajkú lakosságot az ukrán bábkormány által szervezett népirtástól. Ezt a polgári lakosság életének védelme, az anyanyelvükön való beszédhez és gondolkodáshoz való joguk megőrzése, valamint a vallásszabadságuk biztosítása érdekében hajtják végre.”

Azért ezt nem gondolhatták komolyan. A teuton lovagok keresztes hadjárata igaz, bár nem tejesen ebben a formában, ugyanis Alekszandr Nyevszkij hűséges szövetségese volt – nem lévén más választása, ha életben akart maradni – a mongoloknak, ezt akkoriban az ortodox egyház sem ellenezte, ugyanis tartottak a pápával egyezkedő, mongolellenes fejedelmektől, illetve a mongol uralom alatt az ortodox egyház viszonylagos biztonságban érezte magát, és adómentességet is élvezett.

Tehát azok a német lovagok – akiket viszont nyugodtan nevezhetünk kíméletlen brigantiknak, mint minden akkori katonát – tulajdonképpen a visszavonulóban lévő Batu serege után indultak volna (némi rablás és területszerzés is szándékukban állt), csak egyfelől érthető, ha nem látták őket szívesen, nem kenyérrel és sóval fogadták őket, másfelől meg Alekszandr Nyevszkij is választhatott, hogy kikkel verekszik inkább, a mongolokkal vagy a lovagrenddel, a mongolok közelebb is voltak, többen is voltak, a lovagok sem néztek ki a legkívánatosabb szövetségesnek, dúltak, raboltak, igaz, azt a másik oldal is bőséggel tette. Szóval a Csud-tónál nem „nyugati értékek” harcoltak a „keleti értékekkel”, hanem így nézett ki a korabeli politika és ilyenek voltak a szövetségi rendszerek. De nem kis logikai ugrás egy 1242-es esetből levezetni azt, hogy 2014-es események az amerikai és brit titkosszolgálatoknak voltak köszönhetőek, akik az egészet azért szervezték, hogy Ukrajnában december 25-én legyen karácsony. Kell ehhez egy oroszos logika.

Az ukrán sajtóban szelídebben kezelik a karácsonyi ünnepeket, például az fel sem merül, hogy mikor kell tartani őket, tarts mindenki, amikor akarja. Ott másképp merül fel a kérdés: úgy, hogy meg kell-e tartani egy háborús karácsonyt, illik-e ilyenkor szilveszteri bulit rendezni?

Olga Robejko az UNIAN hasábjain az egyetlen lehetséges álláspontra helyezkedik, ami abból áll, hogy döntse el mindenki magának, szerinte mi a helyes, de azért felsorolja az érveket mindkét nézet mellett. Mint írja:

„A teljes körű háború drámaian megváltoztatta az ukránok életét és az egykor szeretett ünnepekhez való hozzáállásukat. Ezért a 2023-as újév előestéjén a társadalom két táborra oszlott: az ünneplés ellenzőire és támogatóira. De vajon érdemes-e lemondani a varázslatos újévi rituálékról és a családi karácsonyi összejövetelekről, mert Oroszország nem csak a fényeket akarja lekapcsolni, hanem az ünnepi hangulatot is ki akarja kapcsolni?

A véres és cinikus események sorozata, amelyet az Orosz Föderáció által kirobbantott háború okozott Ukrajnában, arra késztetett bennünket, hogy átértékeljünk mindent, ami az életben történik. Nyáron mindannyian, ha nem is aktív résztvevői, de megfigyelői voltunk a heves online vitáknak arról, hogy helyénvaló-e diszkókat nyitni Kijev központjában, miközben Oroszország teljes körűen megszállta országunkat. És most, télen az internetezők egy új vitaportált nyitottak meg: vajon megünnepeljük-e 2023 szilveszterét és a karácsonyt?”

Régi vita ez, előkerült már a második, sőt, az első világháborúban is. Ha ugyanis az ellenségnek megengedjük, hogy megváltoztassa az életmódunkat, akkor az neki már egyfajta győzelem, akkor a Grincs ellopta a karácsonyt: másfelől viszont bombázások idején tényleg nem okos dolog, ha sok ember jól kivilágított helyen gyűlik össze. Az UNIAN szerzője is ezt mérlegeli – és azt, hogy a gyerekeknek akkor sem lenne szabad elrontani a vakációját – aztán a végén oda jut, hogy a szolid, mértékletes ünneplés nem árthat. A végén ezt egy Zelenszkij-idézettel indokolja:

„Megünnepeljük a karácsonyt. És még ha nincs is áram, a magunkba vetett hitünk fénye nem fog kialudni. Ha orosz rakéták érkeznek, mindent megteszünk, hogy megvédjük magunkat. Ha iráni drónok érkeznek, és a mi népünknek karácsony előtti este óvóhelyre kell menekülnie, az ukránok ott ülnek az ünnepi asztalhoz, és támogatják egymást.”

Ilyenre sikerült ez a háborús karácsony.

Moszkvában arról folyik a szó, hogy már az is ruszofóbia, ha valaki nem január hetedikén tartja.

Kijevben arról vitatkoznak, megtartsák-e vagy sem.

Addig örüljünk, míg Budapesten nem tevődnek fel ilyen kérdések.

Szele Tamás