Néhány nap kihagyás után folytatom a munkát, ahol abbahagytam, vagyis az oroszországi és ukrajnai helyzet áttekintésével: egyébirányú elfoglaltságaim mellett természetesen figyelemmel kísértem a híreket, de azért nincs könnyű helyzetben az ember, mikor olyasmiket szeretne megmagyarázni, amikről alig van biztos tudomása.

Tulajdonképpen két téma uralja a háborús híreket, melyek egymással is összefüggésben vannak, bár nem egészen úgy, ahogyan azt mondjuk az Origo tálalja, a szoledari ostrom állása és a moszkvai „székfoglalós játék”. Egyik sem világosan átlátható, Szoledarról jelenleg annyi biztosat tudunk, hogy egyes ukrán források szerint a Wagner-alakulatok a város háromnegyedét elfoglalták, egynegyede a védők kezén van, azonban szó sincs bekerítésről, az utánpótlás, folyamatosan érkezik az ukrán csapatokhoz, az erősítés is – igaz viszont, hogy a mostani helyzet is úgy alakult ki, hogy a Wagner-erők kis létszámú, öngyilkos alakulatokra épülő taktikát alkalmaztak, termobarikus RPO-A Shmel rakétavetők bevetésével, melyeket 80 és 120 milliméteres aknatűz támogat és most már komolyan alkalmazzék a drónfelderítés eredményeit is. A veszteségeik hatalmasak, nem túlzás azt állítani, hogy a tulajdon bajtársaik holttestén tiporva rohamoznak, de mi ér ennyit nekik, illetve Prigozsinnak azon a sóbánya-városon?

Nos, egyrészt valóban hasznos lenne Szoledar Bakhmut teljes elfoglalásához, ez tagadhatatlan. Prigozsin ugyan a sóbányák „alagútjairól és termeiről”, sőt „földalatti városairól” zagyvált, amikben „tankok és gyalogsági harcjárművek is mozoghatnak”, de ez csak annyiban igaz, hogy a sóbányáknak tényleg vannak járatai, és valóban van ott egy nagy terem, ami békésebb időkben futballmérkőzéseknek és komolyzenei koncerteknek adott otthont, de „járható, messzire vezető alagútrendszerről” nem lehet beszélni. Persze magának a sóbányának is komoly gazdasági értéke van, és óvóhelynek elsőrangú, de nyugodjanak meg a konteósok: ezek az alagutak nem azok az alagutak és kazamaták, amiket ők mindenhol (például az Azovsztal alatt is) sejtenek, ezekben nem laknak sem alakváltó gyíkemberek, sem NATO-tábornokok, nem is vezetnek sem a Föld középpontjába, sem messzire, ezekben csak só van meg sok hely.

Azonban ne feledjük, hogy komolyabb várost az orosz fegyveres erők – szándékosan nem írok hadsereget, hiszen itt a Wagner-csoportról van szó – Szeverodonyeck óta nem foglaltak el, és ha sikerülne bevenni, netán Bakhmuttal együtt, bár ez inkább a vágyak világába tartozik, az sokat lendítene Putyin népszerűségén és Prigozsin helyzetén. Szóval inkább van itt szó politikai döntésről, mint katonai szempontokról.

Pirgozsin helyzete azonban valóban nem rózsás. A vezérkari helycserék arra utalnak, hogy kezd kiesni a legfelsőbb kegyekből, ugyanis pont azok a katonai vezetők kerültek a feje fölé (amennyiben helyes ez a kifejezés, hiszen a Wagner pont arról híres, hogy alig hajlandó koordinálni a lépéseit a hadsereggel, ellenben elvárja annak maximális támogatását), akikkel ő igen rossz viszonyban van. Lássuk tehát a moszkvai védelmi minisztériumban lejátszódott „székfoglaló játék” eredményét!

De előtte elmondom, mi is ez a játék, hátha valaki nem ismeri. A teremben eggyel kevesebb szék van, mint ahányan játszanak, a résztvevők körbe sétálnak, és adott jelre mindenki leül, akinek nem jutott hely, az kiesik. Aztán felállnak, a játékvezető elvesz még egy széket, és így megy tovább, míg a végére csak egy marad, aki arra leül, az lesz a győztes. Óvodásoknak és kisiskolásoknak ajánlják, és amint látom, most Prigozsin maradt állva, gyorsan rá kellene ülnie Szoledarra, hogy játékban maradjon.

Ugyanis az orosz védelmi minisztérium szerdán váratlanul bejelentette, miszerint Szergej Szurovikin, az orosz hadsereg ukrajnai parancsnokának helyére Valerij Geraszimov vezérkari főnököt nevezték ki. Szurovikin lett Geraszimov helyettese. A többi helyettes Oleg Szaljukov, a szárazföldi erők főparancsnoka és Alekszej Kim, a vezérkari főnök helyettese volt. Ellenben Geraszimov helyett most Alekszandr Lapin lett az orosz szárazföldi erők vezérkari főnöke, akit korábban, Liman elvesztése miatt Ramzan Kadirov „gyávának” és „megtestesült középszernek” nevezett, mely véleményét Prigozsin nevek említése nélkül ugyan, de lelkesen támogatta. Ha ehhez hozzávesszük, hogy alig pár hete küldött a Wagner-csoport tüzérsége egy hihetetlenül trágár video-üzenetet pont Geraszimovnak, mint vezérkari főnöknek, melyben „kib*szott ördögnek”, „köcsögnek” és hasonlóknak nevezték, majd tüzérségi lőszert követeltek tőle (hogyan lehet tüzérsége a Wagnernek, ha hivatalosan nem is létezik? Úgy, ahogyan légiereje is...), szóval most nem épp Prigozsinnak és Kadirovnak áll a zászló Moszkvában. De Szurovikinnek sem.

Győzött volna a védelmi minisztérium lobbija az „új-szilovikok” ellenében? Hiszen a Prigozsin-Kadirov-Szurovikin trojka időnként már Sojgu védelmi miniszter lemondását is követelte (bár Szurovikin óvatos volt szóhasználatában: katonaember, a hadsereg állományába tartozik, tudja, mi a függelemsértés). Azért a helyzet nem ennyire egyszerű. Lássuk, mi történhetett. Először is nézzük a hivatalos verziót.

Ebben a védelmi minisztérium az átszervezést „a különleges katonai művelet vezetési szintjének javításával” és „a művelet során végrehajtandó feladatok volumenének bővülésével, valamint a fegyveres erők ágai és erői közötti szorosabb együttműködés megszervezésének szükségességével” magyarázza. Csakhogy vezérkari főnök utoljára több mint 20 évvel ezelőtt, egy nagyobb konfliktus idején állt egy orosz katonai csoportosulás élén. 1999-ben az akkori vezérkari főnök, Anatolij Kvasnyin vezette a Csecsenföldről betörő fegyveresek elleni dagesztáni hadműveleteket. Ez volt a második csecsen háború kezdete. Geraszimovra igazából semmi szükség nem lenne a mostani helyén.

Azonban szó lehet arról is, hogy Szurovikint megbüntették kudarcai miatt. Mint a különben ultraputyinista-háborúpárti-nacionalista Rybar Telegram-csatorna írja, Szurovikin eredményeiről szóló beszámolójában szerepelnek az ukrán energiarendszerre mért csapások, amelyek nem vezettek annak teljes összeomlásához, a Dnyeper bal partján történő átcsoportosításról szóló döntés, a mozgósítottak problémái, a Makejevka melletti tragédia és a „zenészek” (Wagner-alakulatok) bemutatkozása Szoledarban és Bakhmutban. Bizony „ellentmondásos” az eredmények listája, amelyet „Armageddon tábornok” számlájára írnak. Konkrétan arról van szó, hogy egyértelmű siker nincs is rajta.

Ellenben csodásan visszavonult Herszonból, hogy Bakhmuthoz küldhesse az onnan kivont csapatok nagy részét, Prigozsin és Kadirov támogatására, de ez nem járt nagy sikerrel, igaz, kudarccal sem. Viszont mi van, ha egyértelműen politikai döntésről van szó? Ne feledjük, Geraszimov előléptetésére akkor került sor, amikor támadások kereszttüzében állt, mi több, Putyin látszólagos kegyencei akarták kitörni a nyakát. A cár atyuska megnyesi kedvenc galambocskáinak szárnyait, ne szálljanak túl magasra?

Rob Lee katonai szakértő az átrendeződést mindenképpen politikai indíttatásúnak tartja. „Az ukrajnai egyesített csapatösszevonás parancsnokaként Szurovikin nagyon befolyásossá vált, és valószínűleg tudott beszélni Putyinnal, megkerülve Sojgut és Geraszimovot” – véli a szakértő. „Ez részben válasz lehet a Wagner PMC-k befolyásának és nyilvános szerepének folyamatos növekedésére is a háborúban” – folytatja Rob Lee. Felidézi, hogy Prigozsin dicsérte Szurovikint, de bírálta a védelmi minisztérium felső vezetését. A szakértő arra is felhívja a figyelmet, hogy a védelmi minisztérium közleményéből nem derül ki egyértelműen, hogy Szurovikin mostantól csak a légierőt fogja-e vezetni, vagy továbbra is a csoport egészét fogja irányítani.

Másfelől meg, ha Szoledart (vagy Bakhmutot) mégis sikerül elfoglalni, azért már Geraszimovot fogja illetni a babér. Tehát úgy néz ki, mintha „dupla vagy semmit” játszana Putyinnal: vagy átütő sikert ér el, és övé a jutalom, vagy elbukik, és akkor vége. Ez a véleménye Mark Galeottinak, az Egyesült Királyságban működő Royal United Services Institute katonai agytröszt elemzőjének is. Szerinte:

„Geraszimov sorsa egy hajszálon függ. Szüksége van valamilyen győzelemre, vagy a karrierje szégyenletes véget ér. Ez valamiféle eszkalációra utalhat. Olyan helyzetben van, mintha „a legmérgezőbb kelyhet” kapta volna egy lakomán. Rajta múlik, mi lesz vele, de valószínű, hogy Putyinnak most is irreális elvárásai vannak.”

Michael Kofman, a virginiai székhelyű CNA agytröszt Oroszország-tanulmányok programjának igazgatója szerint viszont Geraszimov új szerepe nem jelent sem előléptetést, sem változást a katonai megközelítésben. Amiben igaza lehet, ha kizárólag a katonai szempontokat tekintjük, de nem feledhetjük el, hogy itt már az orosz belpolitika terepén (is) járunk.

Épp tegnap írta Rácz András, az egyik legkiválóbb magyar Oroszország-szakértő, Putyin utódlásával kapcsolatban, miszerint vagy elnök marad még egy ciklus erejéig Vlagyimir Valgyimirovics, aki azért nem lesz fiatalabb az évek múlásával, vagy nem, és amennyiben nem, akkor:

„Ha elkezdődik a kijelölt utód tudatos felépítése, az látványos és egyértelmű folyamat lesz. Ha nem kerül sor semmi ilyesmire, akkor a kijelölt utód hiánya is indikatív lesz: azt jelzi majd, hogy az elnök legalább még egy ciklusra maradni akar.”

Mármost, ha végignézünk (megtettük már néhányszor) a potenciális utódok és aspiránsok listáján, azt látjuk, hogy a jelenleg nacionalista és bigottan ortodox orosz társadalom alapvetően elutasítaná a muzulmán és csecsen Kadirov vagy a tuvai és buddhista Sojgu személyét vezetőként (bár Sojgu igazából szóba sem került), ellenben a jelentős haderő felett diszponáló Szurovikin vagy Prigozsin veszélyes trónkövetelő lehetne. Ráadásul Prigozsin tudatosan és eredményesen használja a médiát, a tömegkommunikációt, építi a saját legendáját, mely szerint ő az a gazdag bogatir (mesebeli hős), aki ifjúkorában ugyan néha megtévedt, de most Oroszország megmentője. Még akkor is, ha ehhez a cár atyuska hátsójában kell tanyáznia.

Csakhogy most ő kapott egy lehetőséget a bukásra, hiszen ha a hadsereg Geraszimov vezette erői és a Lapin vezette vezérkar megtagadja tőle a támogatást, és ha Szurovikin már nincs abban a helyzetben, hogy a segítségére siessen, elbukhatja Szoledart, el Bakhmutot, ami ugyan Geraszimov bukásával is jár, magával rántja az ellenségét is a vár fokáról, de az összes hatalmi ambíciói is odavesznek. Szoledar vagy Bakhmut „hősei” lehetnek ünnepeltek, de a veszteseinek nem jár semmi – büntetésen kívül.

Putyin tehát most szabadulhat egy potenciális trónkövetelőtől, akinek az ereje és népszerűsége utóbbi időben már amúgy is veszélyesen megnőtt, a katonai kudarcokhoz talált egy ideális bűnbakot (Geraszimovot), az más kérdés, hogy a győzelemhez egy százsennyel sem jutott közelebb, de a belpolitikai helyzetet most már inkább uralja, mint pár napja.

Egyszóval: nem állítom, hiszen bizonyos tudomásom nincs és nem is lehet a dologról, inkább csak érzem, de valószínű, hogy a személycserék egyszerűen arról szólnak, hogy az érintetteket veszíteni küldték Ukrajnába. Ha nyernek, az Putyinnak tiszta haszon, de ha elbuknak, azzal is ő jár jól.

Többek között ez dől el most Szoledarnál és Bakhmutnál.

Szele Tamás