Forgókínpad

Forgókínpad

Az elátkozott offenzíva

2023. február 04. - Szele Tamás

Ez az írás a tavaszi orosz offenzíva esélyeinek latolgatásával foglalkozik, ugyanis a világon mindenki biztos abban, hogy lesz ilyen, hiszen Vlagyimir Putyin állítólag ki is adta már az utasítást arra, hogy április elsejéig az orosz erők vissza kell foglalják Donyeck és Luhanszk teljes területét. Hogy miképpen tennék, az már nehezebb kérdés.

orosz_offenziva2_februar_4.jpg

Egyfelől, ha offenzívát kívánnak indítani, jól teszik, ha sietnek vele, mert csak addig vannak esélyeik a területi nyereségre, míg meg nem érkeznek nem is annyira a nyugati nehézpáncélosok, hanem sokkal inkább a 150 km-es hatótávolságú, nagy pontosságú, földi indítású, kis átmérőjű bombák (GLSDB). Ezek pont kétszer olyan messzire jutnak el, mint az eddigi HIMARS-rakéták – és az ukrán hadseregnél már szolgálatban álló M270 és M142 HIMARS rendszerekből indítják őket. (Frissítés: nem, a legújabb adatok szerint külön sorozatvetőket igényelnek, amelyek szállítása már folyamatban van). Roppant egészségtelen a hatásuk a harcoló csapatok utánpótlására, raktáraira, parancsnokságaira. Magukra a harcoló csapatokra pedig a páncélosok gyakorolnak súlyosan egészségkárosító hatást, amelyek ellen, ha nem lesz utánpótlásuk, védekezni sem tudnak majd.

Tehát most kell támadjon Geraszimov, míg még képes rá. Sok függ azonban attól is, milyen hamar érkezik Ukrajnába a fegyverszállítmány, és milyen ütemben. Azt hinnénk tehát, hogy a tavaszi orosz offenzíva tulajdonképen a ramsteini döntés miatt indul meg, az idézte elő, de tévednénk. Ennek a támadásnak az ötlete tavaly december óta kering a nemzetközi szaksajtóban, ugyanis látható volt, hogy az oroszok már akkor elkezdtek készülni rá, csapatokat vontak össze, fegyverzetet csoportosítottak át – Ramstein maximum siettetheti az indítását.

December elején egy téves amerikai koncepciónak köszönhetően, melyet elég magas szinten is hangoztattak rövid ideig, a világ egyfajta „téli fegyverszünetre” számított, amit majd tárgyalásokkal lehet tölteni, de erről hamar kiderült, hogy szó sem eshet róla: csak Oroszországot erősítené, juttatná levegőhöz, adna neki időt, hogy kiképezhesse a mozgósítottakat, különben is, hiába emlegeti Lavrov külügyminiszter a tárgyalásokat, ha az orosz álláspont az, hogy jottányit sem engednek, tapodtat sem mozdulnak, illetve kizárólag olyan engedményekre hajlandóak, amikkel ők járnának nagyon jól. Ukrajna meg, míg nincs tragikusan rossz katonai helyzetben (és ettől távol áll) nem is akar tárgyalni, részben, mert nincs kivel, részben, hogy ne adjon ezzel időt Oroszországnak a komolyabb felkészülésre.

A harcok most Bakhmut térségében zajlanak, valamint a Szvatove-Kreminna vonalon és Vuhledar felé húzódnak, ráadásul „felőrlő” jellegűek: a Wagner-csoport kezd is kimerülni, most az elit alakulatnak számító VDV-t (légideszant-egységeket) vetik be ezeken a harctereken, de mindkét csapatnak komolyak a veszteségei, amint természetesen az ukrán oldalon is sokan esnek el. Elképzelhető, hogy mire megindul az offenzíva, pont az elit és/vagy zsoldos alakulatok véreznek ki. Ebben azonban nem lehetünk biztosak, ugyanis mindkét oldal kozmetikázza az adatokat a veszteségekről.

Mikor indulna meg az offenzíva?

Nyilván minél előbb, ahogy csak lehet, de ismerve az orosz politika vonzódását a dátumokhoz, a legtöbben február 24-re, a háború kitörésének évfordulójára várják az elindítását. Én ennél kicsit rugalmasabb lennék: Putyin elnök a TASZSZ és a RIA Novosztyi szerint február 20-án vagy 21-én mond beszédet a Szövetségi Gyűlésben (ez az, amit tavaly elhalasztottak), már írják is neki, nem lenne meglepő, ha az offenzíva lenne a szónoklat slusszpoénja.

Rendben van, és meddig tartana?

Az orosz tervek szerint Donyeck és Luhanszk teljes elfoglalásáig, csakhogy az orosz tervek már tavaly ilyenkor is teljesen figyelmen kívül hagyták a raszputyicát, a sártengert, ami ezen a vidéken március első hetében alakul ki és eltart április végéig. Tavaly nagyrészt vagy kilőtték a sárba ragadt orosz páncélosokat és egyéb nehézfegyverzetet, vagy – mivel nem jutott el hozzájuk az üzemanyag és a lőszer – a legénység hagyta el járműveit, idén annyi lesz a különbség, hogy ugyan a sárba a nyugati harckocsi pont úgy beleragad, mint a keleti, a nagyobb hatótávolságú ukrán tüzérség könnyebben semmisítheti majd meg a mozdulatlan páncélosokat és egyéb nagyvasakat. Arra sem vehetünk mérget, hogy az offenzíva kezdetére egyáltalán megérkeznek ezek a nyugati Abrams és Leopard harckocsik, ellenben a GLSDB gyorsan megérkezhet, lőszert mindig könnyebb szállítani, mint páncélost.

Hol indulhat meg a támadás?

David Gendelman izraeli katonai szakértő a Novaja Gazetának azt mondta:

Tisztán stratégiai szempontból egyértelmű, hogy egy északról vagy délről indított nagyszabású offenzíva, amelynek célja a donbásszi ukrán haderő-csoportosulás bekerítése vagy „bevonulása Kijevbe”, csábítóbb, de korántsem biztos, hogy az orosz fegyveres erők jelenlegi állapotukban fizikailag egyáltalán képesek ilyen műveletekre. Ezért az orosz vezérkarban az a vélemény uralkodhat, hogy jobb, ha nem keveredik bele ilyen kalandokba, hanem folytatja azt, ami legalább némi sikert hoz, nevezetesen a Donbásszban folytatott, nagyon lassú előrenyomulást. Talán egy idő múlva már látni fogjuk a választ erre a kérdésre.”

Lehet az offenzíva célpontja – kissé praktikusabban gondolkodva – Zaporizzsja is, amelynek elfoglalása az orosz fél számára maximális előnyt jelentene egy stratégiailag fontos előőrs létrehozásával a Dnyeperen. Innen Oroszország több irányból is fenyegetheti Ukrajnát. A támadás másik lehetséges vektora Fehéroroszország területéről Voliny felé irányul. Erre azért van szükség, hogy az ukrán hadsereg jelentős egységeit északra irányítsák, valamint hogy megpróbálják megzavarni a nyugati fegyverellátás logisztikáját.

Igen ám, csakhogy a zaporizzsjai harcokról és területi nyereségekről hetek óta küldözgeti a jelentéseit Rogov, a helyettes megszállási vezető, és rajta kívül senki más, még a geolokáció sem mutat semmi érdemlegeset, szóval elképzelhető, hogy az ottani összecsapások csak Rogov fejében léteznek – és a felderítési adatok ugyancsak hetek óta azt mondják, hogy Fehéroroszország területén semmi jele csapásmérő erő kialakításának. Egységek kiképzése folyik, hadgyakorlatok folynak, de ennél többről nincs szó: a Fehéroroszország felőli támadás lebegtetése lehet egy orosz dezinformációs akció is, aminek az a célja, hogy jelentős mennyiségű ukrán erőt kössön le a határ mentén, ami épp ezért nem lehet majd máshol, mikor szükség lenne rájuk.

Roman Szvitan ukrán katonai szakértő úgy látja, hogy:

Ha a hadtudomány alapjaiból indulunk ki, akkor Oroszország számára a legelőnyösebb a Donyecki-hátságról, Vuhledar és Szoledar városok közötti területről támadni. Az elmúlt két-három hétben már láthattunk itt támadási kísérleteket. Biztos vagyok benne, hogy az orosz hadsereg új, kiképzett egységeinek a mozgósítottak közül az érintkezési vonalra való megérkezésével az ilyen offenzíva intenzitásának növekedését fogjuk látni.

A csapás másik lehetséges irányának tartom Kupjanszk és Szvatove irányát Valujki faluból, ahol az orosz egységek nagy bázisa és logisztikai központja található. Ennek a csoportosulásnak az lenne a feladata, hogy kiszorítsa az ukrán hadsereget a megszállt területről Liman városáig, és megpróbálja azt fogócskában elfoglalni. A másik oldalon az Oroszországi Föderáció Kreminna városából indulna.”

Akkor viszont nem változna a hadszíntér, de változna a támadás intenzitása, jóval népesebb állomány venne részt benne – és bizonyosak lehetünk abban, hogy tízezrek esnének el. Bár ez nem szokta érdekelni az orosz hadvezetést.

Kijev dönthet úgy is, hogy feladja Bakhmutot. Az ukrán csapatok ezután a várost több szomszédos településtől – Csasziv Jar, Kramatorszk, Druszkovka, Konsztantyinovka és Szlovjanszk – elválasztó hegyvidékre vonulnak vissza. A Bakhmutot uraló, nyugatról keletre több tucat kilométer hosszan húzódó hegygerincen már további védelmi vonalat készítettek elő. Ezek a védművek lehetővé teszik az alulról előrenyomuló orosz csapatok megbízható visszatartását. Hasonló taktikát alkalmaztak már Szoledar városának elfoglalása után is.

Milyen az orosz hadsereg morálja?

Erről a Vazsnoje Isztorii katonai forrása számol be:

Egy, a védelmi minisztériumhoz közel álló forrás szerint a hadsereg tisztában van azzal, hogy egy stratégiai offenzíva Ukrajnában lehetetlen. Ennek két fő oka van: a minőségi felszerelés és lőszer hiánya, valamint az, hogy a főparancsnokság nem képes reálisan felmérni a fronton kialakult helyzetet. „Valóban készülnek tervek a Kijev elleni újabb felvonulásra, de csak azért, mert az ország vezetése ezt követeli. Senki sem hisz ezeknek a terveknek a megvalósításában, ez öngyilkosság lenne” – mondja a beszélgetőpartner. A katonák körében uralkodó hangulatot a forrás pánikként írja le, megjegyezve, hogy maguk a tisztek is használják ezt a szót.”

Stratégiai szempontból Oroszország különben most sokkal jobban tenné, ha nem offenzívában gondolkodna, nem ábrándozna dicsőséges győzelmi felvonulásról Kijevben, hanem Zaporizzsjában próbálná elvágni a most a Donbásszban harcoló ukrán csapatokat a Dnyipro és Zaporizzsja felől érkező utánpótlási vonalaktól, ezen kívül pedig nagyon vigyázna a mostanra törékennyé vált szárazföldi korridorra, ami a Krím ellátását biztosítja vasúton és közúton, de ezek túl logikus szempontok, nem érnek fel a birodalmi eszme szárnyalásához.

Várható ukrán ellentámadás?

Minden bizonnyal. Csak nem most. Ukrajna azt tenné a legbölcsebben, ha először is visszaverné – akár minimális területi veszteségek árán is – a mostani orosz offenzívát, aztán a sajátját már valamikor április végén indítaná, mikorra megérkeznek a várva várt páncélosok is, és elmúlik a raszputyica. Így komoly területi nyereségeket érhet el az addigra meggyengült, kivérzett orosz alakulatok ellen.

Szükség van az orosz offenzívára?

Jelen helyzetben és katonai szempontból nincs. Sőt, hiba: de mégis meg fog indulni, ugyanis politikai szempontból elengedhetetlen. Putyinnak szüksége van rá, illetve szüksége van bármire, amit sikernek nevezhet, márpedig az utolsó fél évben csak egy ilyen esemény történt, Szoledar elfoglalása, és az is a Wagner-zsoldosoknak volt köszönhető, nem a hadsereg reguláris erőinek (hihetetlen véráldozat árán). Az orosz elnök nem engedheti meg magának a vereséget sem, most már az állóháborút sem – nem egy spontán forradalom fogja elsöpörni, ha nem ér el gyorsan sikert, hanem a tulajdon környezete teszi el az útból, mert az állapotok már minden szempontból tarthatatlanok számukra.

Összefoglalva: lesz ugyan orosz offenzíva nemsokára Ukrajnában, de erősen kétséges, hogy sikerrel jár-e. Putyin most „dupla vagy semmit” játszik, vagy áttörést ér el, vagy mindent elveszít.

Mindenki döntse el magában, melyik lehetőségnek drukkol.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása