Forgókínpad

Forgókínpad

Széteső Oroszország?

2023. február 05. - Szele Tamás

Bonyolult írás következik, ami nem fogja nélkülözni az abszurd bizonyos árnyalatát sem, ugyanis Oroszország potenciális széthullásáról szól, mely azonban oroszok nélkül elképzelhetetlen. Mivel az ez ügyben tartott minapi fórum egyik-másik részlete már kering a közösségi oldalak magyar nyelvű szegmenseiben, persze alaposan félreértve, ideje kicsit tisztázni a helyzetet.

oroszorszag_szetesese_februar_5.jpg

A posztorosz szeparatizmusról van szó, melynek képviselői január 31-én Brüsszelben, sőt az Európai Parlament épületében találkoztak és kifejtették elképzeléseiket. A rendezvény címe „Oroszország Szabad Népeinek Fóruma” volt, és érdekes módon nem az Európai Unió központi támogatásából finanszírozták, hanem az Európai Konzervatívok és Reformerek Pártja (ECP) állta a költségeit, amelynek jelenleg 63 képviselője van az Európai Parlamentben (a 705-ből). Euroszkeptikusok és jobboldaliak, főként Kelet-Európából: a frakcióban a kormányzó lengyel Jog és Igazságosság párt képviselteti magát a legszilárdabban.

Lényegtelennek tűnik, de mégis fontos részlet ez: ugyanis ezek szerint frakciópolitikáról van szó, nem uniós politikáról. Azért kell kiemelni, mert voltak a találkozónak olyan szereplői, akik miatt nehéz komolyan venni az egyébként nagyon is jogos panaszokat és követeléseket – ilyen rögtön maga a főszereplő, Ilja Ponomarjov, volt orosz Állami Duma-képviselő, aki jelenleg ukrán állampolgár és elég sok szervezet vezetője, ezeknek a tagsága is ő maga szokott lenni, esetleg még odatéved két-három ember.

A rendezvény maga is úgy nézett ki, ahogy egy orosz (vagy magyar) kormánymédiának dolgozó fiktív Móricka elképzelné az „oroszellenes konspirációt”: Brüsszelben (!), sőt, az Európai Parlament épületében (!!) találkozik egy orosz (!!!) volt politikus mindenféle, de főként csecsen szeparatistákkal, és jól összeesküszik velük. Ezt mintha egyenesen a RIA Novosztyi rendelte volna meg, hogy szörnyülködhessen rajta, pedig nem így van: a hivatalos orosz kormánysajtó csak annyiban említi a dolgot, hogy megírták: az esemény másnapján az orosz főügyészség „nemkívánatos szervezetté” nyilvánította a fórumot. Mondjuk a saját szempontjukból nem is kívánatos. Magáról az eseményről onnan tudunk mégis, hogy két orosz ellenzéki lap, a Meduza és a Novaja Gazeta Europa elküldte rá a tudósítóit, akik korrekt módon, politikai és nacionalista szempontokat mellőzve számoltak be a tapasztalataikról.

Sőt, a Novaja Gazeta munkatársa, Ilja Azar némi humorral is, mert ő nem először vendége Ponomarjovnak, tudósított a 2022 novemberében, Lengyelországban rendezett „Népképviselők Kongresszusa” című politikai piknikről is, aminek a valós események alakítása szempontjából ugyanakkora jelentősége volt, mint a mostani fórumnak, vagyis szinte semmi.

Ejtsünk néhány szót Ponomarjovról, mert úgy tűnik, körülötte forgott a rendezvény – bizony, elég gyanús egy figura. Apja az orosz kormányban dolgozott a korai Putyin-korszakban, anyja Csukotkát képviselte a Föderációs Tanácsban, maga a volt képviselő pedig közel állt Vlagyiszlav Szurkovhoz, és a Dumában megszavazta az internetet szabályozó elnyomó törvényt. Korrupciós ügyekben volt érdekelt, még Alekszej Navalnij is csalónak nevezte a Szkolkovó Alapítvánnyal kapcsolatos botránya miatt, végül távoznia kellett a politikai életből – Kijevbe ment és üzlettel kezdett foglalkozni, hogy mifélével, azt nem tudjuk, de a korábbi praxisából ítélve sok mindenben lehetett érdekelt. Azért kapta meg az ukrán állampolgárságot, mert annak idején ő szavazott egyedül a Dumában „nem”-mel a Krím annexiójára.

Mostanság időnként előkerül, mert megalapította egyrészt az ukrán oldalon harcoló, átállt oroszokból verbuvált Orosz Szabadság Légiót (ennek legnagyobb meglepetésemre vannak tagjai, saját állításuk szerint két zászlóaljuk már részt vesz az ütközetekben, kettő még szervezés alatt áll) másrészt a Nemzeti Republikánus Hadsereget, ami állítólag az orosz hátországban vívná partizánharcát, Ponomarjov az ő nevükben vállalta a Darja Dugina elleni merényletért is a felelősséget.

Ami viszont eléggé hihetetlen állítás, és tulajdonképpen csak az orosz szolgálatoknak hasznos, melyek a merénylet óta bárkit megvádolhatnak azzal, hogy tagja ennek a fiktív „hadseregnek”, időnként használják is ezt az eszközt. Ha nekem földalatti hadseregem volna, igyekeznék vigyázni rá, nem dicsekednék vele fűnek-fának. Az Orosz Szabadság Légióban pedig az Agentsztvo című orosz  független lap felfedezte az Orosz Birodalmi Mozgalom katonai szárnyának egy volt tagját, mely szervezet a GRU befolyása alatt áll – ez lehet véletlen és lehet, hogy nem az, mindenesetre Ponomarjov úr legalább olyan gyanús, mint a Török Szultán.

De lássuk, mi hangzott el a fórumon.

Az első panelbeszélgetést „Cári Oroszország: hódítás, gyarmatosítás és népirtás. Az imperializáció és a dekolonizáció kilátásai” címmel rendezték, a vita kereteit Brian Williams amerikai professzor vázolta fel. Williams színes prezentációt mutatott a közönségnek az oroszok keleti terjeszkedésének térképeivel, és elmondta, hogy az oroszok mennyi szenvedést okoztak a tuvaiaknak, a nogajoknak, a kazahoknak, ahol Oroszország „szisztematikusan elpusztította az eurázsiai sztyeppék nomádjainak évezredes kultúráját”, és a kozákoknak, tönkretéve „egyedülálló demokráciájukat”. Williams megállapította, hogy Oroszország érkezése mindenütt vérfürdőhöz és a helyi társadalmak teljes összeomlásához vezetett. Az amerikai professzor megmutatta a közönségnek Repin „A kozákok levelet írnak a török szultánnak” és Szurikov „Jermak meghódítja Szibériát” című festményeit is.

Williams beszédét az Észak-Kaukázus orosz meghódításának történetével fejezte be, részletezve a cserkeszek elleni harcot, amelyet az indiánok amerikai fehérek általi kiirtásához hasonlított, és népirtásnak tart. A következő felszólaló Ahmed Zakajev csecsen ex-kulturális miniszter volt, aki oroszul beszélt (bár a legtöbb felszólaló az angol nyelvet használta). „Cárok, főtitkárok és elnökök váltották egymást, a monarchiát bolsevikok, majd áldemokrácia váltotta fel, de a fő cél – a kaukázusiak leigázása vagy kiirtása – soha nem változott” – mondta. Röviden kitérve Manszur sejk és Samil imám küzdelmeire, Zakajev hosszasan beszélt az októberi forradalom után a Kaukázusban létrejött Hegyi Köztársaságról.

Nem sokkal később Zakajev ünnepélyesen bejelentette, hogy a Hegyi Köztársaság megalakulásának 105. évfordulójára „ennek az államalakulatnak a visszaállítását, a kaukázusi népek konföderációjának újjáteremtését” tervezi.

Bízunk abban, hogy az ukrán hadsereg bátor és hősies visszavágása az orosz megszállóknak és a Nyugat támogatása megtörik az orosz agresszorok gerincét. Le kell bontanunk és újra kell építenünk Oroszországot... rendkívül fontos, hogy visszatérjünk a Hegyi Köztársaságba”

mondta Zakajev, és emlékeztetett arra, hogy az oldalán harcoló Icskeria fegyveres erői Ukrajnának is segítenek „Csecsenföld visszafoglalásában”. Ez igaz: valóban harcolnak csecsen alakulatok ukrán oldalon is, öt-hat zászlóalj, és nem vitatható, hogy Oroszország részéről komoly sérelmek érték őket a két háború alatt, melyet a Kreml hazájuk ellen vívott. Azonban Kadirovnak is vannak fegyverei – azon viszont nem lennék meglepve, ha az orosz központi hatalom meggyengülése esetén ő is megcélozná a függetlenséget a hadseregével, csak abból nem szabad Csecsenföld lenne, hanem egy diktatúra.

Igen ám, de nem egy terület, „szövetségi szubjektum” leszakadásáról lenne szó, hanem harmincnégyről! A nogajok elleni orosz népirtást Anvar Kurmanakajev taglalta és követelt népének függetlenséget Asztrahányban, utána az ingusok, tatárok, baskírok, burjátok, északi kisebbségek, sőt a karéliaiak képviselői is beszéltek az Orosz Birodalom és a Szovjetunió által elkövetett népirtásról. Mindannyian keserűen emlékeztek a múltra, de reménykedve tekintettek a jövőbe.

Az a baj, hogy igazat mondtak mind. Viszont nem megállapítható, hányan állnak a felszólalók mögött, hányan támogatják őket – valószínűleg kevesen, így a legnagyobb igazsággal sem jut messzire az ember. Most, Ukrajna megerősödésével esélyt látnak az önálló államiságra, de tudna egy akár győztes Ukrajna is katonai segítséget adni nekik? Nem túl valószínű.

A fórum másik fő szervezője (az első, ugye, Ponomarjov) az ukrán üzletember, Oleg Magaletsky, aki nem vitatja, hogy a fórum résztvevői nem a legnépszerűbb politikusok a régiójukban, de látja ennek előnyeit. „Az orosz különleges szolgálatok nagyon hosszú és szisztematikus ideig dolgoztak az oroszországi társadalom ellen, annak szenvedélyes és értelmes része ellen. Néhányan elmentek, néhányan a komfortzónába menekültek, néhányan eladták magukat, és a magot újra kell alkotni. Ez egy mínusz, de van benne egy plusz is, mert a lehető legkonstruktívabbá lehet tenni” – mondta a Novaja Gazetának.

A nemzeti köztársaságok képviselői mellett Oroszország más régióiból is érkeztek szeparatisták Brüsszelbe. Florian Sur autonómiát követelt a kalinyingrádi régiónak, és arra kérte a moderátort, hogy fővárosát csak Königsbergnek nevezze. Eugene Boursanidis, aki idegenvezetőként dolgozott Görögországban, a Bíbor Ék mozgalmat képviselte, és Kubany 1920-as évekbeli megszállásáról beszélt. „Még meglátjuk, mi lesz jobb Kubany számára – a függetlenség vagy az Ukrajnába való beolvadás. De a nyugati világ minden országa számára mindenképpen előnyös lesz” – mondta Boursanidis.

A szentpétervári Pavel Mezerin Ingria (más néven Ingermanlandia) varázslatos országáról beszélt. „A kalinyingrádi, moszkvai vagy szibériai oroszok szabadságot akarnak és megérdemlik a szabadságot. Segítsetek az oroszoknak új demokráciákat teremteni” – fordult közvetlenül az európai parlamenti képviselőkhöz. Mezerin Szentpétervár erényeiről is beszélt, az angol szöveget egy papírról olvasta fel, erős orosz akcentussal. „Ingria egy ország, Szentpétervár pedig egy nemzet. Szentpétervár Európa gyöngyszeme, mindig is része voltunk. Nem akarunk birodalmi háborúkban részt venni, Ukrajna Európa része, ahogy Szentpétervár is! Haza akarunk menni Európába, hadd menjünk vissza!”

Artyom Taraszov (aki Pszkovból származik és Németországban él) szintén az európai politikusokhoz fordult. „A Pszkovi Köztársaság különálló állam volt, Moszkvától teljesen eltérő rendszerrel, Oroszország egyik első áldozata voltunk, de ez a mai napig fennáll. Pszkovnak független országgá kell válnia, végleg el kell hagynia Oroszországot, vissza kell térnie Nyugatra, európai testvéreihez, akiktől elszakadtunk. Veled akarunk élni! Az Oroszországtól való függetlenségünk a balti régió és egész Európa javát fogja szolgálni” – buzdította a jelenlévőket.

Így persze, hogy kijön a harmincnégy felé szakadás. Csakhogy a legtöbb felszólaló azt is beismerte a tudósítóknak, hogy fogalma sincs, hányan tartanának vele, ha kibontaná a függetlenség lobogóját – ez alól Csecsenföld kivételt képez, ott van némi realitása a kiválásnak. Viszont demokraták, mert szót adtak Vlagyiszlav Inozemcevnek, az ismert orosz közgazdásznak, aki a felbomlás ismert ellenzője, most is ellene érvelt, de hozzátette:

A kis nemzetek nacionalizmusa érthető és nem elítélendő. Támogatom, hogy a baskír diákok baskírul tanuljanak; általában véve a maximális autonómia minden épeszű birodalom jellemzője.”

Egy ukrán vendég feltette azt a logikus kérdést, hogy amennyiben Oroszország felbomlik, ki fog jóvátételt fizetni Ukrajnának, ki lesz Oroszország jogutódja? Erre senki sem tudta a választ.

Itt érünk el a történtek sajnálatos, magyarországi félreértelmezéséhez. Tegnap több ismerősöm kérdezte tőlem, hogy igaz-e miszerint „február 16-án Oroszországban népszavazást tartanak az állam felbomlásáról?” Nem, nem igaz, semmiféle hivatalos szerv nem mondott ilyent. Kicsit nyomoznom kellett, míg rájöttem, minek a híre kering elferdülve a magyar nyelvű információs térben: a Verhovna Rada egyik, a fórumon részt vevő tagja, Oleg Dunda javasolta, miszerint népszavazást kellene tartani több régió Oroszországtól való elszakadásáról. Ez üres PR-kezdeményezésnek tűnik.

Milyen tanulságokat kell levonnunk a 90-es évekből? Ugyan Tatárföld, Baskíria és Baskíria aztán megszavazta saját függetlenségét, de a nyugati világ vak volt a folyamatra. Segítenünk kell a poszt-oroszországi potenciális új államoknak az önrendelkezési folyamat lebonyolításában, annak megszervezésében. Hamarosan elektronikus népszavazást tartunk Ingria, Kalinyingrád, Kuban, Szibéria és az Ural önrendelkezéséről. Elvárjuk nyugati partnereink támogatását, majd elismerjük őket független államként”

mondta Dunda a fórumon, és megígérte, hogy a Verhovna Rada hamarosan elismeri Tatárföld és Baskíria függetlenségét, és ugyanezt várja Berlin, Párizs, London és Washington részéről is. Be is tartotta a szavát, elindította az online referendumot, ennek a híre jutott el hozzánk olyan formában, mintha az orosz állam rendezné a szavazást... nem, nem így van, semmi közük hozzá.

Összegezve: Oroszország népei joggal érzik úgy, hogy komoly sérelmek érték őket, és joggal követelhetnék a függetlenségüket. Csak éppen ennek a fórumnak a résztvevői nem alkalmasak (az egyetlen Zakajev kivételével) ennek kivívására. A többi megjelentet valahol a politikai szélhámos és a jóindulatú idealista kategóriájába lehetne sorolni, és nem tudom, melyik a veszélyesebb típus manapság.

Sokat elmond erről a szeparatista mozgalomról, hogy az orosz Állami Duma egyik volt képviselője akarja levezényelni Oroszország szétesését.

Ellenben az nem volt rossz poén, amit Magaletsky mondott:

Oroszország nem tud Ukrajna nélkül élni. De szétesni sem képes nélküle!”

Nagy fontosságot ennek a fórumnak nem tulajdonítanék, mint jelenség érdekes, de a jövő eseményei nem dőltek el rajta.

Aztán majd meglátjuk, mi lesz.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása