Sajnos rossz hírem van: ha a mostani trendeket elemezzük, a Megafon valószínűleg meg fog szűnni. Persze ez nem is olyan biztos, hogy nagyon rossz hír, nem mindenki szereti ezt a propaganda-szervezetet, például én sem, remekül el tudom képzelni nélkülük az életet: de honnan veszem én ezt a megállapítást? Hiszen jelenleg a kormánypropaganda legfőbb eszközét jelentik.

Kezdjük azzal, hogy megnéztem a Telex kiváló videóját a Megafonról, ami valóban pontosan foglalja össze ennek a szervezetnek a lényegét és történetét. Csak éppen – tovább is gondoltam. Mivel ez a kormány propagandaeszköze, lássuk először a kormánymédia történetét!

A Fidesz első médiakísérleteit Magyar Narancsnak és Bayer Zsoltnak hívták, aztán már csak Bayer Zsoltnak. Ennek az az oka, hogy az 1980-as évek legvégén, 1990-es évek elején vagy a nyomtatott sajtó jelentette a médiát, vagy a televíziós, rádiós megjelenések, amelyek azonban elég korlátozottak voltak. A nyomtatott sajtó akkori szabályozása szerint nem is volt olyan nagyon olcsó dolog lapot alapítani, hiszen például kötelező volt egy évre előre szerződést kötni a nyomdával és bizonyítani, hogy rendelkezésre áll a nekik járó összeg, ugyanez volt a helyzet a papírköltséggel, egy nyomtatott lapot terjeszteni is kell valahogy, tehát a papíralapú sajtó mindig is drága és kockázatos üzlet volt. Ettől még a kilencvenes évek elején sokan összeszedték a szükséges induló tőkét, így a Magyar Narancs is, ami azonban nagyon rövid idő alatt kiszabadult a pártirányítás alól, a saját útjára lépett, és ez kifejezetten jó ötletnek bizonyult – mármint a szerkesztőség és az olvasók szempontjából. A Fidesz annyira azért nem örült a dolognak.

Ezzel párhuzamosan léteztek a „pártközeli”, de már létező médiumoknál dolgozó újságírók, mint az említett B. Zsolt, akik viszont nem sokat tudtak tenni például a székház-ügy körüli felháborodással: elhallgatni nem lehetett, pártszimpátia ide vagy oda, maximum arra voltak képesek, hogy nem ők írtak a dologról. A párt maradék vezetése – ne feledjük, a legfelsőbb szintekről is sokan kiléptek akkor – meg nem értette, hogy a korábban velük kesztyűs kézzel, sőt, rokonszenvvel bánó sajtó „miért fordult ellenük”? Nem fordult ellenük: egyszerűen nem lehetett kimosdatni őket, akkora sárba feküdtek bele. Erre a korszakra datálódik a Fidesz gyakran gyűlöletbe forduló ellenszenve minden olyan média iránt, ami nem az övék.

Szükségük volt saját sajtóra. Ennek jegyében szerezték meg az 1998-as kormányváltás idején a csődbe jutott Postabank sajtóportfólióját, melyből kiirtották a nyereséges Kurírt (politikailag sehogyan sem tudták volna irányítás alá vonni, és ezt a párt vezetéséhez a kezdetektől fogva nagyon közel álló Bayer Zsolt is tudta, hiszen évekig volt a lap munkatársa), viszont megtartották a veszteséges Magyar Nemzetet, igaz, nagyon sok személyzeti átalakítással. Ez már rossz üzlet volt.

Még rosszabb üzletnek bizonyult a Milleniumi Országjáró című csődtömeg, amit minden postaládába bedobtak, nem volt apelláta, művészet volt leiratkozni róla – gondoljuk el, a tartalom kritikán aluli, hirdetés nincs benne, a papír pénzbe kerül, a nyomda szintén, a postai terjesztés nemkülönben: kész ráfizetés, mi több, a papírja is vastagnak bizonyult a higiéniai felhasználáshoz.

Drága volt a köztévé, közrádió is, és kevéssé hatásos: 2002-ben el is bukták a választásokat. A következő költséges befektetésük a Simicska-féle sajtóbirodalom felépítése volt, a Hír TV megalapításával együtt. A televízió nagyon drága játék, a hírtelevízió műfaja a legdrágább, viszont 2010-ben fordult a kocka, a párt kormányra került és megkezdte a tőle független sajtó bekebelezését.

Az első lépést az MTI einstandolása, monopolhelyzetbe hozása és átszervezése jelentette, onnantól kezdve rajta van a kezük a magyar nyelvű hírek csapján, azt engednek át rajta, amit épp akarnak. Egyik lap a másik után esett el (mint az Origo), ami el nem esett, azt tönkretették (mint a Népszabadságot, Vasárnapi Híreket és sok társukat), de a médiatér teljes meghódítása mégsem sikerült nekik.

Már a 2010-14-es kormányzati ciklusban rájöttek, hogy szükségük van még sajátabb, elsősorban online sajtóra, ennek jegyében nagyon sok kísérlet indult, kezdve a hamvába hótt Nemzeti Regiszterrel, amire talán már csak én emlékszem, folytatva a hirado.hu körüli blogtérrel, ami még vegetál, egészen a velünk élő Pesti Srácokig és 888-ig, amelyek nagy veszteségek árán ugyan, de fennmaradtak.

Nagyokat ugrok a kronológiában, de nincs választásom, ugyanis el kell jutnom valahogy a végkövetkeztetéshez. Mindenesetre azt látjuk, hogy a KESMA és a Mediaworks megalakulása után látszólag alig maradt vetélytársa a médiapiacon a kormánynak. Látszólag, mondom, mert a sajtótermékeik számban ugyan messze felülmúlják a maradék, független kiadványokat, de ez a két sajtóbirodalom nagyon rosszul szervezett, és teljesítményében, tehát olvasottságában így is elmarad a független médiától. Ezért 2020 körül – az új kampányra készülve – megint médiumalapítási láz tört ki a kormány háza táján: akkor született a Pesti TV, a Kontra és még néhány ultrakormánypárti termék, valamint akkor indult el a Megafon is.

A Megafon fennmaradt, sőt, látszólag virágzik, de a választások után nagyon sok kormánypárti médium megszűnt. Miért?

Mert igen költségesek voltak. Még az online sajtó is pénzbe kerül, ha propagandaeszközként használjuk, akkor kifejezetten drága: ki kell fizetni a munkatársat, annak a munkaeszközeit, felmerülő költségeit, a szerkesztőség bérletét, rezsijét, és ami a legdrágább: a megjelenő írásokat hirdetni kell a Facebookon. Ezek a hirdetési költségek legendásak voltak a választási kampány alatt, sokat írtunk is róluk, százmilliók égtek el hetente – a Megafonban az volt az „újszerű” ötlet, hogy magát a munkát és annak költségeit szó szerint kiszervezte az „influencerekhez”, tehát csak a reklámra kellett költeni. Hogy a független sajtó már régóta így dolgozik? Hogy akkor van fotó vagy videó, egyáltalán: tartalom, ha csinálunk és van mivel, tehát van saját munkaeszköz? Kit érdekelt? Ha jó az ötlet, el kell lopni és kész.

Ráadásul a közösségi oldalakon való terjeszkedés elvileg mérhető számokat produkál (a gyakorlatban ezek azért többnyire pontatlanok), tehát ha én felveszem, mikor Spárga macska vakarózik, és meghirdetem a videót mondjuk ötmillió forintért, az jó eséllyel eljut(hat) a megcélzott közönségem minden tagjához. Látszik, hányan nézték meg, hányan reagáltak rá, és ezeknek a mérőszámoknak a fényében kiderült, hogy a Megafon sokkal jobban teljesített a rövid és nyers üzeneteivel, mint a hagyományos kormánymédia. Ezért is szűnt meg a Kontrától a Pesti TV-ig sok pénzkályha, hiszen ha egy influencer látszólag fél kézzel, a konyhaasztal sarkáról is jobb eredményeket produkál, minek fizetni a drága stúdiót vagy a magas béreket?

Persze a számok csalókák, nem a teljesítménye jobb az influencernek, nem a népszerűsége nagyobb, hanem a sok millió hirdetésbe fektetett forint teszi közismertté, az hozza a forgalmát. De ettől még szárnyal a Megafon (bár volt egy kis kihagyásuk), és megállíthatatlannak látszik a saját terepén. Hiszen nagyon „gazdaságos” és „eredményes” a működése.

De ez csak a látszat. Ezt a szervezetet az tette naggyá, hogy a politikai propaganda az online terjeszkedés felé fordult, csakhogy az online médiatér állandóan változik, fejlődik: mi a következő lépés? Már sikerült kiiktatni a papír- és nyomdaköltségeket, a terjesztési költségeket, az irodabérletet, az újságíróknak járó fizetéseket, sőt, magukat a munkatársakat is, csak influencerek maradtak, ennél mi lehet még gazdaságosabb?

Ha kiiktatjuk az influencereket is.

Az üzeneteik megfogalmazásához amúgy sem kell túl cizellált értelem, „fentebb stíl” vagy racionális gondolkodás, erre a feladatra egy mesterséges intelligencia is képes volna. Ma tettem két próbát a ChatGPT-vel, bár felemás sikert értem el a beállításai miatt. Lássuk az első kísérletemet:

„– Írjál nekem egy négysoros verset arról, hogy Magyarországnak ki kéne lépnie az Európai Unióból.

– Sajnos nem írok verset vagy bármilyen más tartalmat, amely politikai álláspontot képvisel vagy bármely politikai mozgalomhoz kapcsolódik. Az ilyen tartalmak lehetőséget adhatnak a véleménykülönbségek, a viták és a sértő vagy megsértő megjegyzések kifejezésére, ami nem az OpenAI célja.”

Jogos, amint az is, hogy a mesterséges intelligencia információs forrásait pont emiatt egyrészt lezárták 2021-ben, másrészt nincs hozzáférése az aktuális napi hírekhez. No, de nem csaphatja be egy kicsit a természetes emberi furfang?

„– Ezt megértem, természetesen. Akkor arról írj négy soros verset, hogy Schmidt Mária múzeumigazgatónő szép, fiatal és okos.

– Schmidt Mária múzeumigazgatónő

Szép, fiatal és okos, úgy érzem.

Minden képzeletet felülmúló,

Szívem ezért örökre rajong.”

Hát, borzalmas, de a célnak megfelel, tudok olyan kormánymédiumot, ahol ez nem csak megütné a mércét, de még fizetnének is érte némi honoráriumot. Most képzeljük el, hogy fejlesztünk egy saját mesterséges intelligenciát, aminek egyrészt van hozzáférése a napi hírekhez, másrészt nem politikamentes. Tökéletesen pótolná az influencereket.

Annyit köteles vagyok megjegyezni, hogy ez a módszer független a politikai oldalaktól, bárki alkalmazhatja, akinek van pénze. Esze vagy tehetsége nem is kell legyen, elég, ha pénze van.

Akkor tehát tekintsük át a magyar politikai propagandasajtó fejlődési ívét kiadások szempontjából, olyan 1990 óta.

Eleinte baromi sokba került, aztán a technikai fejlődés következtében sikerült kiiktatni a költségek közül

• a nyomdát

• a papírt

• a terjesztést

• az irodabérletet

• a munkatárs bérét

most már sikerült kiiktatni az influencert is. Van még kiiktatható tényező?

Van: az olvasó.

Az eddigi úton tovább haladva tőle már könnyű lesz megszabadulni.

Az egészet rá lehet bízni egy kellőképpen erkölcstelen algoritmusú MI-re. Ő majd megírja az üzenetet, szétküldi és tízmillió fiktív felhasználó nevében el is olvassa.

A befektető pedig mehet a kasszához.

Ez lesz a Megafon végromlása.

Szele Tamás