Nemrég volt egy éve, hogy felfedezték a bucsai tömeggyilkosság áldozatainak holttestét. Tudom, vannak, akik legyintenek és azt mondják, nem volt semmiféle tömeggyilkosság, illetve ennek az állításnak valamelyik egyéb változatában hisznek. Nekik készül ez az írás, hátha észreveszik, milyen önmagának is ellentmondó narratíva hívei lettek.

A mészárlás tagadása rendszerint hőzöngve hangzik el, a kocsmapultnál vagy a közösségi oldalakon, ellentmondást nem tűrő modorban, agresszíven és fölényeskedve. Jóérzésű ember már nem is vállalja a vitát, még online sem, bár úgy nem fenyeget a pofozkodás veszélye, de nincs értelme már bigottá vált, megcsontosodott hitek ellen érvelni: épp azért hit kérdése az ilyesmi, hogy semmilyen érv ne fogjon rajta. Aki tagadja a mészárlás tényét, kritikátlanul hirdeti a Kreml propagandáját, meggyőzni őt már nem lehet, maximum elkerülni.

Mégis megpróbálom felvázolni az esethez kapcsolódó orosz dezinformációs folyamat történetét, éspedig az Európai Unió „EU vs. Disinfo” című kiadványa nyomán, hogy bemutassam, mennyire össze-vissza hazudoztak az orosz szervek és a propagandisták a történtekről – nem lennék meglepődve, ha az oroszbarát körök egymás között is ölre mennének azon, a propaganda melyik változatát hiszik el.

Mert van belőle sok. Annyi, mint Kremlen a csillag.

De kezdjük az elején a történetet. Egy évvel ezelőtt, 2022 márciusának végén az orosz fegyveres erők elvesztették a Kijevért vívott csatát, amely február 24-én a kora reggeli órákban intézett légi támadással kezdődött. A hősies ukrán ellenállás arra kényszerítette az orosz csapatokat, hogy a fővárosból való szélesebb körű visszavonulás részeként kivonuljanak Bucsa városából is. Azonnal hírek jelentek meg az utcákon heverő holttestekről. Sokan ukrán civilek voltak, akiket hátrakötött kézzel végeztek ki. A helyi szemtanúk beszámolóit hátborzongató fényképek kísérték. A mészárlás óta több vizsgálat, köztük egy részletes ENSZ-jelentés is megállapította az oroszok bűnösségét a támadásokban.

Hogyan reagált az orosz vezetés?

Pont úgy, mint máskor, ha tetten érték. Úgy, ahogy a maláj utasszállító gép lelövése után is: tagadott, körömszakadtáig, tagadott az abszurditásig, végül már dogmává emelte a tagadását, és más esetekben is hivatkozott rá. Másokat hibáztatott, például az áldozatokat, őrült mítoszokat terjesztett, de – nem szabadkozott, nem vonta felelősségre a helyszínen járt alakulatokat és tiszteket (ellenkezőleg: kitüntették őket).

A Bucsával kapcsolatos kezdeti Kreml-narratívák gyakran ellentmondásosak voltak, és már-már csapongónak tűntek. A cél valószínűleg az volt, hogy minél nagyobb zajt csapjanak és így eltereljék a figyelmet a Kijev központjától északnyugatra fekvő városon belül kialakuló helyzet borzalmairól.

2022 áprilisában-májusában a Kreml-barát csatornák azt állították, hogy Ukrajna rendezte meg a mészárlást. De az állami média kommentátorai azt is állították, hogy Washington, London és Brüsszel rendezte meg. Sőt, az is elhangzott, hogy egy ukrán zenei tévécsatorna igazgatója volt a tettes.

Nem sokkal később ugyanezek a csatornák bizarr, állítólagos „technikai részleteket” találtak ki, hogy a belső szakértői tudás illúzióját keltsék. Azt állították, hogy a holttestek vérhiánya és a testek merevsége azt mutatja, hogy a mészárlás áldozatait az oroszok március 30-i távozása után ölték meg. Még vadabb verzió volt az, amely szerint a holttestek életben voltak. Állítólag a tetemeket színészek játszották el az utcákon a fotósok számára, mert úgy tűnt, hogy mozognak. Létezett az a változat is, amelyben a holttestek olyan oroszbarát ukránokéi voltak, akiket az ukrán fegyveres erők a városba való bevonuláskor kivégeztek vagy esetleg tüzérségi tűzzel öltek meg.

De a holttestek – további legendák szerint – tartozhattak oroszbarát „kollaboránsokhoz” is, akiket az ukránok valamivel korábban öltek meg. Lehet, hogy a holttesteket egy Irpiny melletti erdőben helyezték el, majd később elszállították őket Bucsába, hogy az Oroszország által megölt ukrán civileknek adják ki őket.

Miért volt szükség erre a hazugságcunamira?

A dezinformáció terjesztői gyakran használnak hamis, sőt egymásnak ellentmondó narratívákat, hogy eltereljék a figyelmet a tisztánlátásról, amelyet egyetlen jól kutatott és dokumentált magyarázat adhat. Az emberi elme kíváncsi, vonzódik a botrányokhoz és pletykákhoz, válaszokat keresve a megmagyarázhatatlanra. Az ügyes manipulátor tehát folyamatosan olyan elemeket ad hozzá, amelyek felkeltik a figyelmet és elterelik a figyelmet az igazságról. Az egymásnak ellentmondó történetek megjelenése nem véletlen, hanem szándékos.

Gyakran az ilyen történetek az összeesküvés-elméletek univerzumát használják fel. Ezzel megnyitják a kapukat azok előtt, akik a problémák és konfliktusok mélyebb, rejtett okait keresik és vélik meglelni. Az összeesküvés a legtöbb politikai témában a Kreml-barát manipuláció lényegéhez tartozik.

Így 2022 áprilisáig a Kreml-közeli csatornák azt is megindokolták, hogy Ukrajna miért rendezne színészekkel vagy akár valódi holttestekkel is egy ilyen hátborzongatóan szemfényvesztő előadást. Talán ki akartak siklatni egy közelgő áttörést az orosz–ukrán tárgyalásokon. Vagy újabb szankciókat akartak indokolni Oroszország ellen. Vagy el akarták terelni a figyelmet az orosz hadifoglyokat kínzó ukránokról készült felvételekről. Esetleg az USA által finanszírozott „ukrajnai katonai biolaboratóriumokról”.

Itt már fejlődik a hazugság, a saját lábára állt, és bevetette első önvédelmi eszközét, mely szerint aki nem hisz benne, az áruló és biolaborokat szeretne. De ez még csak az első fázis az evolúciójában.

A második a tagadás axiómává válása volt. Az orosz dezinformációs csatornák 2022 áprilisában és május elején sugározták a narratívák ezen első generációját, később pedig olyan történetté alakítva őket, amely azt állította, hogy Oroszország képtelen háborús bűncselekményt elkövetni. Ezért az egyéb bűncselekményekre vonatkozó bizonyítékok is hamisak kellett legyenek. A „hamis Bucsa” alapelve az orosz csapatok által elkövetett összes atrocitás tagadásának sablonjává vált.

Néhány vezető orosz propagandista, például Vlagyimir Szolovjov támadásba lendült, azt állítva, hogy ismeri „Bucsa igazi történetét”. Emellett „ruszofóbnak” minősítettek minden olyan kritikust, aki elítélte a bukai mészárlást vagy más atrocitásokat, ami szintén egy klasszikus trükk a Kreml forgatókönyvében. Sőt: Ilja Jasin és Vlagyimir Kara-Murza ellenzéki politikusokat is pont azért ítélték komoly börtönbüntetésre (Kara-Murzáét ma emelték 25 évre), mert elítélték azt a mészárlást, ami az orosz kormány szerint meg sem történt.

Június 27-én például orosz rakéták csapódtak be egy bevásárlóközpontbaó az ukrajnai Kremencsuk városában. A Kreml-közeli média a támadásról szóló jelentéseket „a bucsaihoz hasonló ukrán provokációként” utasította el. Augusztusban egy kommentátor azt állította, hogy a Nyugat „pszichológiai műveletekkel” harcol Oroszország ellen, beleértve a megrendezett „bucsai mészárlást”.

Szeptemberben Ukrajna Harkivból indított ellentámadást, amely gyorsan felszabadította az Oroszország által megszállt területeket. Moszkva nehezen tudta megmagyarázni, hogyan és miért, de hamarosan jelentések láttak napvilágot a felszabadított Izjum város közelében felfedezett tömegsírokról. Néhány előkerült holttest kínzás nyomait mutatta. Az orosz propagandisták szokásukhoz híven „Bucsa 2.0” néven hárították el ezeket a jelentéseket.

Tehát úgy viselkedtek, mintha a bucsai tömeggyilkosságot már tökéletesen megcáfolták volna, és minden egyéb hasonló esetet erre a soha be nem mutatott cáfolatra hivatkozva tagadtak le.

2023 elején egy másik narratíva is előkerült. A főként spanyolul beszélő latin-amerikai és az afrikai francia nyelvű közönséget megcélzó dezinformáció az elődeinek letisztított ismétlése, de kevesebb ellentmondással. Hazugságai is felháborítóbbak.

Állításai között ez a verzió szinte lenyűgöző hazugsággal sulykolja, hogy az orosz katonákat nem űzték el Bucsából, hanem „Moszkva jóakaratának gesztusaként” távoztak a városból. Azt is állítja, hogy az ukrán hatóságok nem nyújtottak be „részletes és ellenőrzött” törvényszéki jelentéseket a polgári halálesetekről, annak ellenére, hogy számos jelentést írtak és írnak törvényszéki orvosszakértői csoportok.

A Kreml-barát dezinformáció évek, ha nem évtizedek óta készíti fel a közönségét, külföldieket és belföldieket egyaránt, arra a vádra, hogy Oroszország soha nem hibás, hanem mindig az ármánykodó ruszofóbok áldozata, akik megpróbálnak ártani a népének, bemocskolni a történelmét és tönkretenni az államát.

Gondoljunk bele: ez valóságos biankó csekk az orosz hadsereg és politika számára, bármit tehetnek, nem szabad elhinni róluk, hiszen aki elhiszi, azon nyomban ruszofóbbá változik. Akkor is, ha a saját szemével látta a borzalmakat: hát kinek hisz inkább, a Kremlnek vagy a szemének?

Szóval, így tessenek hitelt adni ezeknek a dezinformációknak: tetszetős a csapda, könnyen foglyul ejti az egyszerű elmét és többet el sem engedi. Moszkva nem először tagadja ezzel a módszerrel bűneit és nem is utoljára, de ha nem engedjük magunkat összezavarni, nem csaphatnak be minket.

Akit viszont már sikerült becsapjanak, az már az övék – ugyanis az illetőnek be kéne vallania a szabaduláshoz azt, hogy tévedett, és erre manapság nagyon kevesen képesek.

Szinte senki.

Borzalmas tehát, de tény: egy bestiális tömeggyilkosság is válhat propagandafegyverré az elkövetője kezében, ha elég ügyesen tagad.

Szele Tamás