Galambocskáim, nem tudok mást mondani: nekem megszakad a szívem, amint nézem a Pesti Srácok romlását. Már csak remélni lehet, hogy időben megjönnek Moszkvából a sztrelecek, hoznak a cár atyuskától elegendő színarany cservonyecet nekik, nyírfa ládácskában, mert rajtuk más már nem segít, ez az egyetlen esélyük.

Pedig hát annyira szeretik ők a cár atyuskát, hogy akkor is „örömest igyekeznek” szolgálni, mikor nem is kéri. Meg az sem biztos, hogy tud a cár arról, hogy neki vannak ilyen nevű jobbágyai is, de hátha tud és akkor gondoskodik majd róluk. Vagy nem: neki is ezer baja van, állandóan elvonják a figyelmét a gonosz bojárok, nincs ideje az udvari bolondokkal törődni.

Hanem elmondom én tinéktek, mitől vagyok búbánatos, miért féltem ezt a rangos szellemi csizmadiaműhelyt. Rangosak, nagy dolgokra képesek: tegnap például azt láttam, hogy az egyik bloggerük egyetlen flekkben (egy gépelt oldalnyi terjedelemben) megfejtette a Wagner-csoport összes rejtelmét, amiről pedig csak én magam már több száz oldalt írtam, és szerintem még kétszer annyit fog kelleni. Mert bonyolult egy alakulat az, setét, kanyargós utakkal. Ráadásul ennek a flekknek az első, hosszú bekezdése a római történelemről szól. Ekkor már éreztem: tépi őket a balsors alaposan. A bloggernek ez úton kívánok további hasonló sikereket, aki erre képes volt, annak már semmiség volna fél flekkre meghúzni az Ezeregyéjszakát vagy a Háború és békét. Legyintettem, annyiban is hagytam volna, ha nem történik mindenféle más érdekesség náluk.

De történik, a baj nem jár egyedül. Rossz idők járnak feléjük: azt még mindenki tudta, hogy megszűnt a Pesti TV, mert akkora felhajtást csaptak körülötte, mint az alapításakor (ugyan érdekes véget ért, mert a megszűnése napján reggel még a nézettségi adatokkal dicsekedtek, délután meg bejelentették, hogy vége a dalnak, de ők tudják, hogyan szeretnek megszűnni), de arról már kevesebb hír érkezett, igaz, nem is titkolták el, hogy bezárt a törzskocsmájuk is. Az R56, amit annak idején még Stefka István bérelt.

Ez már embertelen, törzskocsma mindenkinek jár. Olyan szomorú, mikor az íróasztalok fiókjaiban halmozódnak a kétdecis üvegek, az ember nem ihat az asztalfióknak!

Azonnali állami támogatás illetné őket, a Rendszer Oszlopait, de hej, galambocskáim, kegyetlen a világ, mint írják:

„Bezár az R56 Szabadságharcos Söröző, mert annak jelenlegi üzemeltetője nem tudott megküzdeni a háborús válsággal járó nehézségekkel, ugyanakkor nagyon bízunk benne, hogy elkötelezett mecénások segítségével, non-profit nemzeti klubként újranyithat a több mint százéves múlttal büszkélkedő hely.”

Hej, az a háborús válság, hej, az a rezsi, hát nem lehetne kifizetni helyettük közpénzből, ha már a felújítás egy részét is lehetett abból fedezni? Mindegy, hálátlanok az emberek, el fogják feledni ezt a kis csodát is, legalább a búcsúest méltóra sikerült. Ugyanis Raffay Ernő volt az utolsó díszvendégük, talán azért, hogy ne fájjon annyira a veszteség.

Hanem még ezzel sem foglalkoztam volna a tegnapelőtti események nélkül. Mert olyasmi esett meg náluk, ami ritkaság a mi kis fatornyos falunkban, Budapesten. Meglátogatta a szerkesztőséget a Rosszija Szegodnya tudósítója!

Hogy abban mi a különös, miszerint egy tudósító bemegy egy szerkesztőségbe? Ez nem akármilyen tudósító, kérem, ez egyenesen Moszkvából érkezett és oda is tudósít! Esetleg épp a Régi Baszmannaja utcába! Ah, elalélok, repülősót! Mint írják:

„A magyar médiahelyzetről érdeklődött a PestiSrácok.hu szerkesztőségében Szófia Afanaszjeva, a Rosszija Szegodnya orosz állami hírügynökség budapesti tudósítója. Huth Gergellyel, Georg Spöttlével és Dezse Balázzsal beszélgetve elmondta: az orosz közvélemény szemében felértékelődött Magyarország, a kormány békepárti álláspontja miatt. Oroszország tisztelettel viszonyul a magyarokhoz, függetlenül attól, hogy Magyarország az EU és a NATO tagja. Afanaszjeva elárulta azt is, hogy Budapestről küldött tudósításai összeállításakor többnyire a magyar közmédia, a Hír TV, az ATV és a PestiSrácok.hu híreiből tájékozódik. Kollégáink pedig azt fejtették ki, hogy a PestiSrácok.hu az orosz–ukrán háborúról szóló tudósításaiban igyekszik mindkét oldal hírforrásait szemlézni.”

Azt nem kétlem, hogy megszemlélik mindkét oldalt, de azt még nem láttam, hogy szemlézték volna: ukrán szempontot ők még figyelembe nem vettek, az orosz propagandát viszont olyan alaposan felmondják, mint az elemista Pistike a kisegyszeregyet. Ők terjesztik máig a legendát, miszerint „elvakult barmok felgyújtották a teljesen vétlen és ártatlan magyar közösség központját”, amit csak én magam legalább háromszor megcáfoltam már, itt olvasható a legutóbbi, azt nem kétlem ugyanis, hogy a gyújtogatók elvakult barmok voltak, az viszont bizonyítást nyert, miszerint Moszkvától kapták a pénzt is, az utasítást is a tettükre. A gyújtogatás kitervelője a 29 éves Michał Prokopowicz volt, őt három év letöltendőre ítélték, 23 éves társa, Rafał Szymkowiak két évet kapott. A harmadik gyanúsított, a 26 éves Adrian Marglewski együttműködött a hatóságokkal, ezért ő megúszta két év felfüggesztettel és közösségi munkával. Az egész egy bizonyos Manuel Ochsenreiter nevű német állampolgár utasítására történt, aki azóta már elhunyt Moszkvában, nagy tanítója, Alekszandr Dugin mondta a búcsúztatóját

De cáfolhatják őket akárhányan, akárhányszor, meg sem hallják.

Azt, hogy Spöttle mester jelen volt a találkozón, nagyon is meg lehet érteni, ő ugyanis Moszkvába készül. Elvben azért, hogy onnan majd orosz állami pénzen és állami kísérettel továbbmenjen a Donbásszba, tudósítani, de nincs kizárva az sem, hogy berendelték a Lubjankára, mert elégedetlenek a teljesítményével. Mindenesetre azt csak üdvözölni lehet, hogy megnézi a csatatereket a saját szemével is, mert így legközelebb nem fogja összetéveszteni Luhanszkot Aleppóval, amit korábban bizony megtett már. Nagy ismerője lehet az orosz sajtónak különben, ugyanis azt nyilatkozta az útról, hogy:

„Itt mondjuk nekem megszerveznek mindent: ugye Moszkvában egy konferencián leszek három napon keresztül, ahol lesz a konferencia, ahol lesz díszvacsora, lesznek különböző kulturális programok. Értelemszerűen ugye ezt az orosz állam szervezi. Hogy mi lesz a Donbásszban, az engem is ugye meg fog egy kicsit lepni, mert ott egy helyi tévécsatornával, tehát vagy a Rosszija lesz az, vagy a RIA Novosztyi, vagy valamelyik ilyen nagy hírügynökség, akikkel úgymond embedded, tehát úgymond így beágyazva fogok menni, tehát itt teljesen ők a szervezők és szerintem a teljes programot akkor fogom majd megtudni, amikor élőben találkozom ott Moszkvában a tévés kollégákkal, akikkel aztán útra fogok kelni.”

Csak szólok, hogy ne érjék meglepetések: a Rosszija Szegodnya a RIA Novosztyi felettes szerve, igaz, a régi RIA-ból alakították ki, szóval ez nem két cég, hanem az egyik benne van a másikban, mint a Matrjoska-babáknál szokott lenni. Sebaj, majd úgyis megszakérti, mint mindent a világon. Mert olyasmi, aminek ő ne lenne szakértője, nem létezik a Teremtésben.

De hogy Huth Gergely főszerkesztő mi a csodáért hagyta a falon a moszkvai vendég látogatása alatt a „Továrisi, konyec” plakátot, amin ráadásul cirill betűs a felirat, azt fel nem foghatjuk halandó elmével: ha másért nem is, legalább udvariasságból levehette volna. Nem tette, ott virít a falon, szegény Szofia Afanaszjeva alig bír úgy tenni, mintha nem venné észre.

No, de mit tárgyaltak ezek négyen abban a láthatóan főszerkesztői irodában?

„Huth Gergely arról is beszélt, hogy amikor a békepártiságunkról beszélünk, azt úgy értjük, hogy a magyar emberek nagy többsége szerint ez a háború elkerülhető lett volna, ha szuverén kormányok értelmes alkut kötöttek volna a tárgyalóasztalnál, garantálva többek között az Ukrajnában élő nemzeti közösségek jogait. Úgy gondoljuk továbbá, hogy bármilyen tűzszünet jobb a vérontás folytatásánál, melyben nem csak Ukrajna, de lassan egész Európa felőrlődik. Az a tény, hogy a magyar konzervatív-patrióta sajtó igyekszik bemutatni az érem mindkét oldalát, a legkevésbé sem jelenti azt, hogy e szerkesztőségek az orosz vagy az ukrán állásponttal azonosulnának.”

Oh, galambocskáim, milyen turbékoló békegalamb lett ebből a Huthból. Meg kell a szívnek szakadni, de meg is fog, csak már felháborodásában, ha elolvassuk a folytatást!

„Szóba került az a vád is, melyet a Soros-féle hatalmi hálózat és David Pressman amerikai nagykövet hangoztat, hogy a magyarok elárulták az 1956-os szabadságharcot. Ez nem igaz, hangoztattuk, hiszen 1956-ban, egy egészen más történelmi helyzetben a totalitárius kommunista rezsimmel és a vörös hadsereggel küzdöttek a szabadságharcosok, s a megszállók között nagy számban voltak ukrán katonák is. Pressman gyalázkodásánál sokkal relevánsabb Varga János 1956-os Corvin közi forradalmár, Wittner Mária harcostársának a PestiSrácok.hu-nak adott nyilatkozata, aki felháborítónak nevezte az Egyesült Államok „helytartóként viselkedő” nagykövetének húzását, amivel kiforgatta az 56-osok jelmondatát.”

Ezen a ponton mondtam azt, hogy nem hiszek a szememnek. Itt van ez a magát pont 1956 szabadságharcosairól Pesti Srácoknak nevező valami, már tíz éve, különös módon mindig a kormány mellett szabadságharcol, elszántan és rendíthetetlenül, mondhatni véletlenek mérhetetlenül valószínűtlen sorának köszönhető, hogy még soha semmiről egyebet nem gondoltak, mint Orbán Viktor. Az egy dolog, hogy Angyal István forog a sírjában ettől, forog Nagy Imre is, más is. De hogy egy nevében 1956-os szellemiségű orgánum (vagy inkább orbánum) egy moszkvai tudósító futó látogatása kedvéért látványosan és nyilvánosan megtagadja ’56 szellemét és realitásait is, hogy valamilyen pillanatnyi előnyt remélve azt állítsa: ukránok verték le a forradalmat (és az oroszok ott sem voltak?), hogy az akkor igenis létező „Ruszkik haza” jelszót átferdítik arra, miszerint „Ruszkik, ide”, hogy ezzel leköpik a lyukas zászlót és meg is tiporják, sáros orosz katonabakanccsal, az mégis tűrhetetlen. Azt nem lehet állni galambepével.

Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy Huth mester nagy szakértője a totalitárius kommunista rezsim és a Vörös Hadsereg elleni harcnak, ugyanis tavaly októberben még engem is bolsevik diverzánsnak rágalmazott, írásban, a lapjában (és egyebet is hazudozott volt rólam). Szóval, ez az egyszemélyes Antibolsevista Komité meg a repülő csészealjak szakértője meglátott egy karcsú kis orosz kolleginát, és úgy tele lett a pelenkájuk a kisasszonytól, meg a mögötte álló, feltételezhetően hárombetűs, gumitalpú felettesektől, hogy önként, dalolva tagadták meg a nekik állítólag fontos elveket és hazát, még jó, hogy palotást vagy kállai kettőst nem jártak hozzá.

És ezek nevezik magukat szakértőnek, mértékadónak, sőt, „jótollúnak” is (ezt a nevet viseli az egyik díjuk, amit egymásnak adogatnak). Hogy a tolluk milyen, azt döntse el az olvasó, nekem nem tisztem. De hogy a képükön vastagabb a bőr, mint a rinocéroszé, az hétszentség.

Legalább pénzért csinálnák, de arról egyre kevésbé van szó. Oda a Pesti TV, oda a törzskocsma, semmire sem jut már a hajdan csillagászati dotációból, lassan nem állnak jobban anyagilag, mint az általuk csak FOS-nak nevezett független, objektív sajtó, márpedig mi sem veszünk sarokházat a fizetésünkből, vannak lapok, ahol annak kell örülni, ha egyáltalán megkapjuk egy részét, azt is nagy késéssel. Bolondok, hiszen most lopták el az egyetlen kopejkátokat is, mit vártok, hogy Vlagyimir Botokszovics, minden oroszok cárja majd ad nektek másikat? Kancsukát sem ér a ti munkátok, nemhogy kopejkát, rubelt, cservonyecet.

No, mindegy, hagyjuk is ezeket a pecsovicsokat. Vezessenek akár muszkát, akár ipari áramot, akár olvasót, félre.

Esteledik már őnáluk, nemsokára teljesen bealkonyul.

Az eddigi feladataikat nyugodtan rá lehet bízni egy mesterséges intelligenciára, az nem kér sem enni, sem inni, sem pénzt, csak erősen le kell majd butítani, hogy érje el a szintjüket.

Szomorú egy hely ez a világ, galambocskáim.

Szele Tamás