A vilniusi NATO- és G7-csúcsról a magyar sajtó a szokásos módon, vagyis meglehetősen szélsőségesen számolt be. Nálunk vagy a Szentlélek hajtja a médiát, vagy a korcsma gőze, nincs középút, vagy ünneplik, hogy Ukrajnát nem vették fel a kritériumok mellőzésével és azonnal a NATO-ba, vagy gyászolják, az fel sem merül, hogy a valóság ennél árnyaltabb lehet.

Pedig az, ezért próbálok tárgyilagos képet adni arról, igazából mi történt Vilniusban, mert hogy úgy mondjam, se ünneplésre, se gyászra nincs ok, rokonszenvezzen az ember a háborúban résztvevő akármelyik féllel is. Ami a magyar kormánysajtót illeti, még a Kreml médiája sem ünnepelt úgy, mint ők, tehát valahol Budapesten irányíthatja őket az Igazi Trebitsch, a borneói Fahéj Tanya valamikori intézője, akinek közismert neve Buzgó Mócsing volt: ezek a sajtótermékek pápábbak voltak a pápánál, még Medvegyev is mértéktartóbban írt náluk – súlyosbítja a helyzetet, hogy ráadásul önkéntesek, senki sem kötelezte őket a lelkesedésre. Mindegy, elaljasodni is tudni kell.

De térjünk a szikár tényekre, melyeket most is az ISW napi jelentéséből merítettem. Mi történt Vilniusban?

A Hetek csoportja (G7) és a NATO a július 12-i vilniusi NATO-csúcstalálkozón megállapodást írt alá arról, hogy hosszú távú biztonsági kötelezettségvállalásokat kínálnak Ukrajnának. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár bejelentette, hogy a NATO megállapodott egy három részből álló csomagról, amely többéves gyakorlati segítségnyújtási programot biztosít Ukrajna számára, létrehozza a NATO-Ukrajna koordinációs tanácsot, és kötelezettséget vállal arra, hogy a NATO lehetővé teszi Ukrajna számára a szövetséghez való csatlakozást a tagsági akcióterv (MAP) nélkül. A G7-tagok, Németország, Japán, Franciaország, Kanada, Olaszország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok aláírták a „Közös nyilatkozat Ukrajna támogatásáról” elnevezésű általános keretdokumentumot, amelynek célja, hogy katonai, pénzügyi és hírszerzési támogatást nyújtson Ukrajnának, és kimondta, hogy a G7 minden egyes tagja kétoldalú biztonsági tárgyalásokat kezd Ukrajnával a dokumentummal kapcsolatban. Fumio Kishida japán miniszterelnök bejelentette, hogy más országoknak is lehetőségük lesz később csatlakozni a nyilatkozathoz. Az általános keretdokumentum állítólag azonnali lépéseket is ígér arra, hogy egy újabb támadás esetén Ukrajna gyorsan megkapjon minden szükséges támogatást, de nem részletezte, hogy ez a támogatás hogyan nézne ki. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgy nyilatkozott, hogy a NATO-csúcson elért megállapodások azt jelentik, miszerint Ukrajna hivatalos biztonsági garanciákat kap, bár jelenleg sem a NATO, sem a G7-ek megállapodásai nem nyújtanak ilyen garanciákat. Ukrajna a NATO-csúcson olyan figyelemre méltó megállapodásokat kötött, amelyek megerősítik az Ukrajnának nyújtott hosszú távú nyugati támogatást, és ezek a megállapodások valószínűleg az Ukrajnának nyújtott nyugati biztonsági támogatás esetleges növelésének keretéül fognak szolgálni.

Ukrajna további kétoldalú biztonsági és védelmi megállapodásokat kötött a NATO-csúcstalálkozó második napján, július 12-én. Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter megállapodást írt alá Paul Jonsson svéd védelmi miniszterrel a védelmi beszerzések terén való együttműködésről, valamint a francia védelmi minisztériummal az Ukrajnának nyújtott francia katonai támogatás 170 millió euróval történő növeléséről. Az ukrán elnöki hivatal bejelentette, hogy Ausztrália további 30 Bushmaster páncélozott járművet küld Ukrajnának. Az Egyesült Királyság kormánya kijelentette, hogy az Egyesült Királyság további 50 millió font biztonsági támogatást nyújt Ukrajnának, beleértve további lőszerek szállítását a Challenger harckocsikhoz. Bjorn Arild Gram norvég védelmi miniszter kijelentette, hogy Norvégia további támogatási csomagot biztosít a NASAM (norvég fejlett felszín-levegő rakétarendszer) számára, beleértve két további tűzvezető központot, két indítóegységet és pótalkatrészeket. Fumio Kishida japán miniszterelnök megjegyezte, hogy Japán 30 millió dollár értékben biztosít Ukrajnának nem halálos eszközöket, beleértve drónfelderítő rendszereket.

Az orosz információs térben továbbra is általában visszafogott reakciót tanúsítanak a NATO-csúcs kapcsán. Számos orosz forrás azt állította, hogy már régóta hozzáférhettek a csúcstalálkozó tervezési dokumentumaihoz, és hogy az ebből eredő megállapodások egyike sem jelentett meglepetést, számos milblogger pedig azt állította, hogy a csúcstalálkozó „kudarc” volt Ukrajna számára, mivel Ukrajna nem biztosította az azonnali NATO-tagságot. Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese hangsúlyozta, hogy a csúcstalálkozó résztvevői „kiszámítható módon” cselekszenek, és hogy a Nyugat továbbra is katonai segítséget nyújt Ukrajnának, ezért Oroszország továbbra is változatlan célokat fog követni Ukrajnában. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Kreml sablonos retorikáját adta elő, amikor kijelentette, hogy a G7-ek „biztonsági garanciákat” nyújtanak Ukrajnának, ami „potenciálisan nagyon veszélyes” és az orosz biztonsági érdekek megsértését jelenti.

A visszafogott orosz válasz meghazudtolja a tényt, miszerint a csúcstalálkozó megmutatta, hogy a 2022-es orosz invázió milyen mértékben vetette vissza azokat a célokat, amelyekért a Kreml állítása szerint a háborút indította. A NATO terjeszkedésének megakadályozása, sőt, a NATO korábbi terjeszkedési fordulóinak visszaszorítása és a NATO hátrébb nyomása Oroszország határaitól a Kreml egyik kimondott követelése volt az invázió előtt, és a Kreml ezt a célt a háború során folyamatosan ismételgette. Az orosz információs térben a NATO-csúcson történt fejlemények, valamint Finnország NATO-csatlakozása és Törökország hozzájárulása Svédország csatlakozási jegyzőkönyvének továbbításához valószínűleg azt jelzi, hogy a Kreml feldolgozta ezeket a vereségeket, és nem kíván rájuk emlékezni. Számos orosz forrás szenvtelenül és visszafogottan számol be a NATO-csúcstalálkozóról, ami nem áll arányban azzal a szélesebb körű vereséggel, amelyet a csúcstalálkozó valójában Oroszország háború előtti céljai szempontjából jelent.

Rendben van, és mit mondott a történtekről Zelenszkij elnök? 

„A csúcstalálkozó eredményei nem voltak ideálisak. A fontos eredmény itt annak elismerése, hogy Ukrajnának nincs szüksége cselekvési tervre a tagsághoz ezen az úton. Szeretném köszönetemet kifejezni ezekért a fontos lépésekért. Tudom, hogy mennyi beszélgetést és egyeztetést kellett lefolytatni ahhoz, hogy ezt a célt elérjük. A csúcstalálkozó eredményei jók, de ha lett volna meghívás, akkor lettek volna ideálisak.”

Meg is értem, ha csalódott: de azt is, hogy ezt diplomatikusan fejezi ki. Nincs ennek ez idő szerint más módja, és szó sincs arról, amit az Origo úgy tárgyalt, miszerint:

„Zelenszkij őrjöngött a NATO-csúcson”

Dehogy őrjöngött, legfeljebb nem volt túl vidám. De lássuk, hogyan értékelik az eredményeket a CEPA (Center for European Policy Analysis, Európai Politikai Elemzések Központja) szakértői? Nem értenek egyet mindenben, az biztos.

Alina Poljakova, elnök-vezérigazgató:

A NATO visszatért – nincs kilátásban az agyhalál. A szövetséget erősíti a Svédország számára megnyílt út a tagság felé, valamint az erős amerikai jelenlétet megszilárdító regionális tervek. A vilniusi közlemény megteszi a kezdeti lépéseket Ukrajna elkerülhetetlen NATO-tagsága felé, és bár ezek nem elegendőek, és nem azt jelentik, amit Kijev akart, pozitív alapot teremtenek a jövő évi, 75. évfordulós csúcstalálkozóra Washingtonban.

Federico Borsari, a transzatlanti védelem és biztonság szakértője:

A vilniusi csúcstalálkozó homályos és gyenge politikai üzenetet közvetített a szövetség részéről Ukrajna NATO-tagságával kapcsolatban. Bár a NATO-vezetők megismételték, hogy „Ukrajna jövője a NATO-ban van”, jobb lett volna kifejezni egy erősebb elkötelezettséget és egy világos ütemtervet, mivel a közlemény nem túl elegánsan erősítette meg, hogy a szövetségesek jelenleg nem értenek egyet az Ukrajnának szóló meghívással kapcsolatban, és hogy a szükséges feltételek teljesítése nem biztos, hogy elegendő lesz, ha a NATO-n belüli nézeteltérések fennmaradnak. Ebben a tekintetben tehát érdemes feltenni a kérdést: mi lenne a konkrét különbség aközött, ha Ukrajna ma kapna meghívást a szövetséghez való csatlakozásra, és nem valamikor a jövőben?

Ugyanakkor több fronton is történt előrelépés. Először is, az Ukrajna tagságával kapcsolatos konszenzus egyértelműen egyre nagyobb lendületet vesz, és nem lesz szükség hosszas tagsági cselekvési tervre (MAP). A NATO-Ukrajna Tanács létrehozása szintén pozitív lépés, bár gyakorlati szempontból jelentéktelen. Másodszor, Zelenszkij jelentős támogatási csomaggal távozik Vilniusból: több NATO-ország többéves támogatásával, beleértve az F16-os repülőgépekre és a Scalp nagy hatótávolságú cirkálórakétákra vonatkozó kiképzést, valamint a NATO-val való interoperabilitásra helyezett nagyobb hangsúlyt. Harmadszor, de nem kevésbé fontos, hogy a vilniusi csúcstalálkozón gyakorlatilag zöld utat kapott Svédország csatlakozása, és sikerült elindítani a Madridban felvázolt prioritások végrehajtását, elsősorban az új regionális haditervek aktiválását és a szövetségesek szilárdabb kötelezettségvállalását arra, hogy a GDP legalább 2%-át a védelemre fordítják.

Mathieu Boulegue, vezető munkatárs:

A csúcstalálkozó megerősítette, hogy Oroszország jelenti az elsődleges fenyegetést az euroatlanti biztonságra. Különösen fontos, hogy a közlemény megemlíti a kritikus infrastruktúrák, például az energia- és adatkapcsolatok elleni nem hagyományos tenger alatti tevékenységeket, valamint a Kínával fennálló fokozott orosz kapcsolatokat. A vezetők röviden kitértek a szövetség északi szárnyának növekvő biztonsági aggályaira, elismerve, hogy Moszkva továbbra is bővíti katonai képességeit az Északi-sarkvidéken, és képes megzavarni az észak-atlanti hajózás szabadságát. Törökország régóta várt hozzájárulása ahhoz, hogy Svédország csatlakozhasson a NATO-hoz, megnyitja az utat egy erősebb és egységesebb szövetség felé a magas északon.

Ukrajna természetesen a figyelem középpontjában állt. Amint az várható volt, Kijevnek nem ajánlották fel az azonnali NATO-tagságot. Mérföldkőhöz érkezett azonban az a döntés, hogy megszüntették a tagsági cselekvési terv (MAP) szükségességét, így Ukrajna poszt-MAP és pre-NATO taggá vált. Ez a teljes jogú tagság nagy céljához képest csekély eredmény, de egy lépéssel közelebb hozza Ukrajnát ehhez a célhoz. Ahogy Zelenszkij elnök említette, ennek „a háború után” kell megtörténnie. A NATO-Ukrajna Tanács létrehozása szintén üdvözlendő.

Sam Greene, a demokratikus ellenálló képesség szakterület igazgatója:

Ukrajna készen áll a NATO-ra. A NATO sajnos nem áll készen Ukrajnára.

Ez a legfontosabb tanulsága a szövetség vilniusi csúcstalálkozójának, amelyre sajnos inkább arról fognak emlékezni, hogy mit nem tett, mint arról, hogy mit tett. Az Ukrajnára vonatkozó tagsági cselekvési terven való túllépés valójában jelentős lépés volt, de Ukrajna továbbra is tagság és tagságszerzési terv nélkül marad. Hacsak a szövetségesek nem tudnak gyorsan lépni, hogy tisztázzák a feltételeket, amelyeknek – a közlemény szavaival élve – „megfelelőnek” kell lenniük, a NATO Ukrajna iránti elkötelezettségének homályossága terméketlen játszadozásra fogja ösztönözni a szövetség kevésbé felelős tagjait, és arra fogja bátorítani Moszkvát, hogy továbbra is próbálja megtépázni a szövetségesek elhatározását.

E kiábrándító háttérrel szemben a G7-ek lendülete a szilárdabb kétoldalú biztonsági kötelezettségvállalások felé vidámabb húrokat penget – de itt is vannak disszonáns hangok. Bár az ilyen megállapodások hasznos átmeneti megoldást jelenthetnek, fennáll a veszélye annak, hogy az ideiglenes megoldások állandósulhatnak, ami tovább rontja a szövetségi kohéziót, és újabb vagy eszkalálódó válság esetén koordinációs problémákat okoz. Röviden: a NATO munkája még messze nem fejeződött be.

Krista Viksnins, programfelelős, transzatlanti védelem és biztonság:

A július 11-én közzétett vilniusi NATO-csúcstalálkozó közleménye 66 alkalommal említi Oroszországot, és az Orosz Föderációt „a szövetségesek biztonságát, valamint az euroatlanti térség békéjét és stabilitását fenyegető legjelentősebb és legközvetlenebb fenyegetésként”. Ez a balti államok, Észtország, Lettország és Litvánia részéről üdvözlendő nyilatkozat, tekintettel arra, hogy közös határuk van Oroszországgal, és hogy szomszédjuk közvetlen fenyegetést jelent számukra. A csúcstalálkozó másik fontos fejleménye a három balti állam közötti, határokon átnyúló légtérről szóló együttműködési nyilatkozat aláírása volt, amely mindhárom ország és a szövetség számára is nagy előnyökkel jár, mivel több NATO-légi kiképzést és gyakorlatot biztosít a térségben.

Hanna Shelest, vezető munkatárs, transzatlanti védelem és biztonság:

Közelebb került-e Ukrajna a NATO-tagsághoz, vagy csak eszmecsere zajlott a jövőbeli integrációját illetően? Ez talán a fő kérdés, amely a vilniusi csúcstalálkozó eredményei kapcsán megfogalmazódott. A tagsági cselekvési terv hiánya, az Ukrajna-NATO Tanács mint az integráció eszköze és a „meghívás kiterjesztésének” első alkalommal történő használata előrelépést jelent. De a „ha a feltételek teljesülnek” kifejezés kétértelműsége és az a magyarázat, hogy a meghívás elmaradásának fő oka az Oroszországgal való háborútól való félelem, a 2008-as bukaresti csúcstalálkozóra emlékeztet. A NATO minden ereje dacára még mindig engedi, hogy a Kreml alakítsa döntéseit.

Nicolas Tenzer, vezető munkatárs:

Ukrajna vezetőit és népét ismét megalázták. A záróközlemény után először tartották meg az Ukrajna-NATO bizottság ülését, és Volodimir Zelenszkij nem hagyhatta ki a részvételt. A NATO lakossági fórumán Andrij Jermak, az elnöki adminisztráció vezetője megnyugtató szavakat mondott, és ugyanez igaz volt az ukrán elnök nyilvános megszólalásaira is. Ukrajna tudja, hogy továbbra is szüksége van szövetségeseire, és nem lehet neheztelni a még félúton lévő szövetségesekkel szemben. De a mélységes frusztráció megmarad.

Kevés külpolitikai és biztonsági elemző volt optimista a vilniusi csúcstalálkozó kimenetelét illetően, de kevesen számítottak a stratégiai hírszerzés ekkora kudarcára - egy haldokló nemzet szeme láttára elkövetett ilyen mértékű erkölcstelenséggel együtt. A háború első hónapjai óta nem küldtek ilyen katasztrofális jelzést Moszkvának. A nem nyilvános felszólalásokból ítélve talán néhány NATO-vezető is kezdi felismerni ezt.

Nos, látható, hogy még a CEPA-n belül is eltérnek a vélemények, csakhogy mivel ez az intézmény nem egy totális állam vagy egy zsarnokság fennhatósága alatt működik, a munkatársaknak egyáltalán nem kötelező egyetérteniük. Tessék elképzelni, ilyen is van. Én még emlékszem arra, mikor nálunk is így volt.

Hanem nézzük csak, hogyan csapódtak le a vilniusi események a gyakorlatban? Mennyiben befolyásolták a harci cselekményeket és az orosz belpolitikát? Azt kell mondanom, hogy szinte semmiben. Lássuk, mi történt a fronton.

Az ukrán erők július 12-én folytatták az ellentámadást a frontvonal legalább három szektorában, és a jelentések szerint egyes területeken előnyre tettek szert. Az ukrán vezérkar jelentése szerint az ukrán alakulatok folytatták a támadó hadműveleteket Bahmut, Melitopol (Zaporizzsjai terület nyugati része) és Berdjanszk (Donyeck-Zaporizzsjai terület határvidéke) irányában. Az ukrán vezérkar arról is beszámolt, hogy az ukrán csapatok részleges sikereket értek el a Bila Hora-Andriivka és Bila Hora-Kurdjumivka vonalak mentén ( Bahmuttól 13 km-re délnyugatra). Az ukrán Tavrijszk haderőcsoport szóvivője, Valerij Sersen őrnagy kijelentette, hogy az ukrán csapatok részleges sikert értek el és a frontvonal mentén Berdjanszk irányába haladtak előre. Orosz milbloggerek azt állították, hogy az ukrán erők Orikhovo-Vasziljevka közelében (Bahmuttól 11 km-re északnyugatra) a Donyecki területen lévő Velika Novoszilka délnyugati részén és a nyugati Zaporizzsjai területen lévő Orikhivtól délre is előretörtek.

Az orosz hadsereg július 12-én újabb sorozatos Shahed-dróncsapásokat hajtott végre Ukrajna-szerte. Ukrán katonai források arról számoltak be, hogy Oroszország 15 Shahed drónt lőtt ki a Kurszki Területről, és hogy az ukrán légvédelmi erők a kilőtt drónok közül 11-et lelőttek. Az orosz erők feltűnő módon nem hajtottak végre rakétacsapásokat az ukrán infrastruktúra ellen az elmúlt napokban, mivel a NATO-csúcstalálkozó Vilniusban zajlott, ami némileg eltér a korábbi orosz szokásoktól, miszerint a rakétacsapásokat az ukrán háború szempontjából fontos nemzetközi politikai eseményekkel összhangban hajtották végre.

Tehát minimális következményekkel járt a vilniusi csúcs a harcokra nézvést. És az orosz belpolitikában változott valami? Semmi: a bojárok szokás szerint egymást eszik.

Az orosz védelmi minisztérium (Védelmi Minisztérium) bejelentette, hogy a Wagner-csoport szinte teljes egészében átadta fegyvereit és haditechnikai eszközeit a Védelmi Minisztériumnak. Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője július 12-én bejelentette, hogy a Wagner-csoport több mint 2000 darab felszerelést és fegyvert adott át az orosz védelmi minisztériumnak. Konasenkov közölte, hogy az átadott fegyverek között vannak T–90, T–80 és T–72 harckocsik, rakéta-sorozatvetők, légvédelmi rakétarendszerek, lövegek, páncéltörők, aknavető rendszerek, páncélozott vontatók, páncélozott személyszállítók, járművek és kézifegyverek. Kijelentette, hogy az orosz védelmi minisztérium az összes felszerelést és fegyverzetet a hátországba szállította, ahol az orosz javító és helyreállító egységek fogják karbantartani és használatra előkészíteni a felszereléseket. Azt is állította, hogy az átadott felszerelések közül több tucatot soha nem használtak harci körülmények között. Egy orosz milblogger megkérdőjelezte Konasenkov állításait a felszerelésekkel kapcsolatban, és azt állította, hogy az orosz védelmi minisztérium egyik alkalmazottja szerint bár a Wagner felszerelései jó állapotban vannak, egyértelműen láttak már harcot, és nincsenek használatlan felszerelések a készletben. Az orosz védelmi minisztérium bejelentése, miután a Kreml elismerte, hogy Putyin június 29-én találkozott a Wagner-csoport finanszírozójával, Jevgenyij Prigozsinnal, valószínűleg része a Kreml szélesebb körű narratív erőfeszítéseinek, hogy úgy állítsa be magát, mint aki teljes mértékben ura a helyzetnek, a Wagner-lázadást pedig lezárt ügynek tekinti.

Igor Girkin volt orosz tiszt, háborús bűnös és lelkes nacionalista azt állította, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök belső körének bizonyos tagjai a háború befejezésére sürgethetik Putyint, hogy leváltsák őt. Girkin azt állította, hogy a Wagner-csoport finanszírozója, Jevgenyij Prigozsin lázadása sikeres volt abból a szempontból, hogy a hatalom újraosztását eredményezte Prigozsin pártfogóinak tervei szerint, akik Girkin szerint az elnöki adminisztráció első kabinetfőnök-helyettese, Szergej Kirijenko és Putyin állítólagos személyes bankára, Jurij Kovalcsuk, valamint Arkagyij és Borisz Rotenberg energetikai vezetők. Girkin azt állította, hogy a hatalmi struktúra, beleértve Szergej Sojgu védelmi minisztert, Andrej Vorobjev moszkvai területi kormányzót és Szergej Szobjanyin moszkvai polgármestert, meggyengült a lázadást követően. Girkin azt állította, hogy az „Ozero Szövetkezet” – a Putyin és belső köre több tagjának Leningrádi Területen fekvő dácsáit egyesítő szövetség – tagjai el akarják távolítani Putyint valamelyik tagjuk, például Prigozsin vagy Kirijenko javára. Girkin azt állította, hogy az „Ozero Szövetkezet” célja először is az orosz katonai műveletek, a védelmi ipari bázis (DIB) és a hátország ellenőrzésének szabotálása, hogy Putyin belássa, el kell fogadnia a háborús vereséget. Girkin figyelmeztetett, hogy az „Ozero Szövetkezet” tagjai a védelmi minisztériumot, a Biztonsági Tanács titkárát, Nyikolaj Patrusevet, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatot (FSZB) és más, az elnöki adminisztráció ellenőrzésén kívül eső struktúrákat veszik célba.

Girkin állításai valószínűleg részét képezik az ukrajnai háborúban esetlegesen bekövetkező tűzszünet orosz politikai és belpolitikai támogatásának csökkentésére irányuló folyamatos erőfeszítéseinek, de figyelemre méltó, hogy Putyin belső körének konkrét tagjait vette célba. Girkin ismételten azzal vádolta Prigozsint, hogy az ukrajnai vonalak befagyasztása mellett érvelő frakció tagja, míg Girkin mindig is egy őrlődő, elhúzódó háborús erőfeszítés mellett érvelt. Kirijenko pedig különösen belpolitikai és megszállási ügyekben a Kreml egyik prominens szócsöve. Kirijenko az elmúlt években állítólag úgy helyezkedett, hogy sikeresen kiterjesztette politikai hatáskörét, többek között az oktatásfejlesztés, a regionális választások felügyelete, az orosz internet és információs blokk fejlesztése, valamint a politikai nem kormányzati szervezetek terén. Az orosz ellenzéki Meduza az elnöki adminisztráción belüli forrásokra hivatkozva korábban arról számolt be, hogy Kirijenko megpróbálja magát Putyin lehetséges utódjaként pozícionálni. A Meduza forrásai úgy látták, hogy Kirijenko kilátásait rontja, miszerint nincs kapcsolata a regionális kormányokkal vagy vállalkozásokkal, de megjegyezték, hogy valószínűleg képes lesz leküzdeni ezeket a problémákat. Girkin minden bizonnyal megpróbálja Prigozsint Putyin rendszerére közvetlen fenyegetésként beállítani, hogy ezzel ösztönözze a Kreml keményebb fellépését Prigozsinnal szemben, és elriassza az ukrajnai front befagyasztására irányuló erőfeszítéseket. Girkin talán megpróbálja lejáratni Kirijenkót és Prigozsin más állítólagos pártfogóit, hogy gyengítse Prigozsin támogatását az esetlegesen megmaradt prominens támogatói körében.

Nos, összefoglalva: Ukrajna Vilniusban nem járt nagyon jól, de nem járt rosszul sem. A NATO-tagság nem lett meg azonnal – ezt a szövetség alapokmánya amúgy sem tette volna lehetővé, míg tart a háború – de még mindig elég sok sikert könyvelhet el, habár egyes gesztusokat joggal tekinthet udvariatlannak.

A harcok és Oroszország belpolitikai krízise zavartalanul folytatódnak.

Ennyi történt tehát: nincs ideje sem mulatságnak, sem gyásznak, ideje az elemzésnek van a NATO és a győzelemnek Ukrajna számára.

Szele Tamás