Ebben a nyári melegben, sőt, kánikulában eszünkbe sem jut, milyen is volt az, amikor tavaly télen éhen kellett volna fagynunk egész Európával egyetemben, pedig akkor még komoly propagandafilmecskéket is forgattak az orosz trollgyárak, hazugságműhelyek, amelyekben didergő németek majszolták a pirogot és a blinyit eldugott, orosz nevű (Pogrebok) berlini kávézókban és titokban Putyint éltették.

A filmecske szereplőiről napok alatt kiderült, hogy statiszták, egyikük ráadásul oroszországi német nyelvtanár, a Pogrebok kávézó sosem létezett, a statiszták orosz akcentusa elárulta a felvétel eredetét – ráadásul Európa sem fagyott meg, nem is halt éhen, amit vatnik hajlamú polgártársaink meglehetős sértődöttséggel vettek tudomásul. De mi van most a Gazprommal, aminek legendás vagyona kifogyhatatlannak tűnt? Nos, a The Insider megkérdezte erről Mihail Krutikhin orientalistát és gázpiaci elemzőt akitől sikerült megtudni, hogy a dúsgazdag mamutcég most épp a csőd felé tart. De lássuk, hogy mondja el ezt nekünk Krutikhin

Kezdetben vala a prosperitás. A Gazprom 2021-ben rekordméretű nyereségről számolt be. Azonban 2022 januárja és novembere között 45%-kal csökkent a külföldi országokba irányuló gázkivitel. Jelenleg a vállalat nem fizet osztalékot, csökkenő bevételt tapasztal, és bizonytalan piaci kilátásokkal néz szembe.

Az orosz monopolhelyzetű gázóriás hanyatlásnak indult. A gáztermelés országszerte 24%-kal esett vissza, és ha konkrétan a Gazpromot nézzük, akkor a háború előtti szinthez képest közel harmadával csökkent. Az európai piacokra irányuló gázexport a csúcsévek 170-180 milliárd köbméteréről az idei év első hat hónapjában mindössze 12 milliárd köbméterre zuhant. A választottbíróságok számos több milliárd dolláros perrel foglalkoznak, amelyeket a Gazprom szerződésszegései miatt gáz nélkül maradt fogyasztók indítottak. A gázkivitelből származó kormányzati bevételek 80%-kal csökkentek, és a vállalat leállította az osztalékfizetést.

Több ezer befektető, aki a Gazprom részvényeibe invesztálta pénzét, és évekig ragaszkodott hozzájuk a növekedés reményében, most a részvények értékének jelentős csökkenését tapasztalja. A részvények árfolyama, amely 2021 szeptemberében 360 rubel (4,90 dollár) volt a csúcson, mostanra 166 rubelre esett, ami a jelenlegi árfolyamon kevesebb mint 1,80 dollárnak felel meg. Mind az egyéni befektetők, akik hittek a Gazpromban mint „nemzeti kincsben” és a fehér asztalok mellett tósztot mondtak „ránk és a gázra”, mind az egész nemzetgazdaság jelentős veszteségeket szenvedett.

Hogyan kerülhetett egy ilyen hatalmas, közel félmillió embert foglalkoztató vállalat ilyen helyzetbe, és ki a felelős érte?

A Gazprom a gázexportra építette birodalmát, nem sokat törődve a hazai piaccal. Az orosz kormány hivatalos „energiastratégiája” szerint a gázexport-monopóliumnak a nemzetközi vevőkörrel való kereskedelem bővítését kellett volna megvalósítania, miközben más vállalatoknak lehetővé tette, hogy a hazai fogyasztókat szolgálják ki.

A gázexport elsőbbsége valójában a szovjet korszakban alakult ki, amikor a hatalmas földgázkészletekkel rendelkező Szovjetunió az 1960-as évek végén belépett az európai piacra, és kölcsönösen előnyös együttműködést ajánlott a Nyugatnak: folyamatos gázszállításokat, cserébe technológiáért, berendezésekért, fogyasztási cikkekért és egyéb, a szovjet állam által nélkülözött, nagyon szükséges erőforrásokért. A kölcsönös függőség erős rendszere alakult ki, amelyet még olyan politikai tényezők sem tudtak könnyen megingatni, mint Csehszlovákia 1968-as megszállása vagy Afganisztán 1979-es lerohanása. Európa éppúgy függött a Szovjetuniótól, majd később Oroszországtól a gáz tekintetében, mint ahogy a gázszolgáltató függött az európai vásárlóktól. 2019 elején Oroszország az Európai Unióba irányuló gázimport 39,4%-át adta, és az ebből származó bevétel a szövetségi költségvetés bevételeinek 13,5%-át tette ki.

Az oroszországi hatalom Vlagyimir Putyin és társai kezében történő megszilárdulásával felmerült a kísértés, hogy ezt az egyensúlyt megbontsák, és – ahogyan most nevezik – „fegyverré tegyék” ezt az egymásra utaltságot a politikai manipuláció és nyomásgyakorlás elemeinek bevezetésével. Ez a csoport nem tartotta tiszteletben a win-win elvet, amely a kölcsönös engedményeken alapuló, kölcsönösen előnyös kapcsolatok kialakítását jelenti. A Kreml ideológiája az utcai gengszterek taktikáját kezdte előtérbe helyezni: „csapj le először” és „ha csak egy kicsit is engedsz, vesztes vagy”. A gázellátás fokozatosan a zsarolás eszközévé vált.

Az egész a szerződési feltételek módosításával kezdődött. A szerződésekben szereplő árat a politika kezdte meghatározni: a Gazprom kedvezményeket és további pénzügyi támogatást nyújtott szövetségesei számára, míg a Kreml által a moszkvai rezsimmel szemben állónak tartott országokra felárat szabtak ki. Az „engedetlenek” ellátásának csökkentésével vagy megszakításával fenyegették meg őket.

Pontatlan lenne azonban azt állítani, hogy a Gazprom a Putyin-korszakban következetesen agresszívan lépett fel. Az európai partnerek kezdték gyanítani, hogy valami nincs rendben, és proaktív intézkedéseket tettek. Megtiltották a Gazpromnak, hogy olyan záradékokat foglaljon bele a szerződésekbe, amelyek korlátozzák az Oroszországtól kapott gáz továbbértékesítését. Követelték, hogy zárják le a Gazprom kapcsolt „leányvállalatait” érintő csalárd szállítási rendszereket, amelyek európai országok korrupt tisztviselőihez kötődtek. Szorosan figyelemmel kísérték a gázárak átpolitizálását is, és szabályozást vezettek be az úgynevezett „energiacsomagok” révén. Válaszul a Gazprom, bár kezdetben elégedetlenkedett, gyorsan és megfelelően eleget tett az EU legtöbb követelményének, ezzel is bizonyítva, hogy hajlandó a piaci elvek elfogadására és működésének depolitizálására. A hosszú távú szerződések mellett a Gazprom egyre inkább részt vett a rendkívül rugalmas feltételekkel kötött spot-szerződésekben. Idővel az európaiak (bár kissé elhamarkodottan) arra a következtetésre jutottak, hogy a Gazprommal lehetséges civilizált módon tárgyalni, és számíthatnak a megbízhatóságára.

2021-ben azonban, miközben egy szomszédos ország elleni nagyszabású invázióra készültek, Putyin utasította a Gazpromot, hogy politikai eszközként használja az Európába irányuló gázszállításokat a „megfagyasztunk és gazdasági összeomlásba sodorunk benneteket, ha ragaszkodtok Ukrajna támogatásához és nem szüntetitek meg az Oroszország elleni szankciókat” jelszóval. Első lépésként az orosz elnök a gáz rubelben történő kifizetését követelte, nyíltan megszegve a szerződéses feltételeket. Amikor egyes vevők megtagadták, hogy rubelben fizessenek, a Gazprom leállította a gázellátásukat. A Gazprom továbbá leállította a gáz betáplálását földalatti tárolóiba Európában, megszüntette a gáz eladását az elektronikus kereskedelmi platformokon, és jelentősen csökkentette az exportútvonalakon keresztül történő gázáramlást.

A törekvés azonban kudarcot vallott. Először is, Európa hihetetlen rugalmasságról és ellenálló képességről tett tanúbizonyságot, noha ennek jelentős ára volt. Túlélte a telet, és végül alternatív gázellátási útvonalakat alakított ki. Másodszor, Putyin számításai, miszerint a kínai piac helyettesítheti az európai piacot, illúziónak bizonyultak. Kína orosz gáz iránti kereslete nem hasonlítható az európaiakéhoz, és a kínai igények kielégítéséhez szükséges infrastruktúra kiépítése legalább 12-15 évet venne igénybe.

Nemrégiben a Gazprom vezérigazgatója, Alekszej Miller újabb ultimátumokat adott ki. Azzal fenyegetőzik, hogy teljesen leállítja az Ukrajnán keresztül Európába irányuló gáztranzitot, ha Kijev nem mond le a szerződéses tranzitfeltételek orosz fél általi megsértésével kapcsolatos kártérítési igényeiről. Miller nem hajlandó eleget tenni a vállalatnak Ukrajnával kötött megállapodásban foglalt kötelezettségeinek, és nem hajlandó kifizetni az ezzel járó büntetéseket.

A Gazprom, amelynek minden esélye megvolt arra, hogy normális kereskedelmi vállalatként működjön tovább az európai energiapiacon, exportőrként lényegében öngyilkosságot követett el. A parancs, hogy a „nemzeti kincs” ezt az önpusztító akciót kövesse el, a Kremlből érkezett.

Nos, összefoglalva: kereskedni hasznos és jövedelmező dolog, de csak akkor lehetséges, ha találkozik a kereslet és a kínálat – meg ha a vevő és az eladó képes megegyezni egymással. Esetünkben az eladó fél azt hitte, a vevő elpusztul az ő szállítmányai nélkül, és most, mikor kiderült, hogy megél nélküle is – nem hajlandó tudomásul venni a realitásokat.

Ami viszont azzal fog járni, hogy Oroszország – miként Irán is – hatalmas fosszilis energiahordozó-tartalékok birtokában jut majd koldusbotra, lévén, hogy senki sem veszi meg tőlük az árujukat (amit különben is drágán kínálnak és megbízhatatlanul szállítanak).

Peruról mondták régebben, hogy figyelembe véve bőséges természeti kincseit, olyan, mint „egy hatalmas aranyrög tetején üldögélő koldus”.

Úgy néz ki, pályatársakat talált.

Szele Tamás