Előre kell bocsátanom, hogy aki ezt az írást nem olvassa el végig, az ne szóljon hozzá, mert minden mondat fontos lesz benne. Ugyanígy kérek mindenkit, hogy tegyük félre az indulatokat is, mert jelenleg azok ártanak a legtöbbet Magyarországnak és Ukrajnának, de sokat használnak a Kremlnek. Ennek fényében vizsgáljuk meg, mi is történhetett július 26-án a Beregsurány-Asztély határátkelőhelyen.

Annyit még megjegyeznék, hogy szakmai szempontból sokkal szívesebben foglalkoznék olyan hírekkel, amikről többet tudunk és másféle jelentőséggel bírnak, de mivel nagyon sokan kérték, sőt, egyesek követelték is, hogy foglalkozzak a kérdéssel: megteszem. Nem véletlen, hogy a legtöbb magyar sajtótermék figyelmen kívül hagyta a hírt: majd meglátják, mi volt rá az okuk. Most térjünk a tárgyra.

Július harmincadika óta kering a Facebook magyar szegmensében Oleg Melnyik július 26-i bejegyzése, mely bizony elég hajmeresztő állapotokról számol be. Idézem a szerkesztett fordítását (a lehető legnagyobb pontosságra törekedtem a készítése során, de a szerkesztés nélküli tükörfordítás kevésbé lett volna érthető):

„Ez komoly!!! Kérjük, terjessze!
15.20 2023. július 26.
A Magyarországgal szembeni Luzsánka határátkelőhelyen a magyar határőrök az imént valóságos terrort alkalmaztak az ukrán „Vitamincsiki Táncegyüttes” ukrán népművészeti csoport ukrán gyermekeivel szemben! Ilyen megaláztatást még nem láttunk!
SEMMIBE VESZIK AZ UKRÁN GYEREKEKET!!!
Láttatok már ilyent!!! És mi ezt átéltük!
Micsoda gyűlölettel forgatták fel ezek a ****ok a gyerekek minden holmiját! Gúnyosan röhögtek az irányunkba és végül találtak egy egészségügyi csomagban – egy lejárt szavatosságú kötözőt! – egy érszorítót!!!
Azonnal kitoloncolták őket, megfordították a buszt, minden érvelésünk ellenére.
ÉS AKKOR ELSZAKÍTOTTAK MINKET!!! A gyerekek – kint, az ukrán himnuszt énekelték, én a buszban, kitépték a kezemből a mobiltelefont, a géppisztolyok csúszkáit kapcsolgatták, és követelték, hogy vegyem le a vállamról Ukrajna zászlaját!
Tolmácsot kértem (nem beszélnek angolul!!!), az ukrán konzult és azt mondtam, hogy nem veszem le Ukrajna zászlaját!!!
Ohhhhh – hogy kiakadtak mind a kockaszeműek, gépfegyverrel rohangáltak – és mi, ukránok, büszkén énekeltük dicsőségünket!!!
ÉS NYERTÜNK!!! EZEK A GYEREKEK HŐSÖK!!!
Továbbra is dicsőíteni fogjuk a hazát!
De én, Ukrajna polgára, Oleh Melnyk, követelek egy reakciót a
Vlagyimir Zelenszkijtől
Ukrajna parlamentjétől
Ukrajna Miniszteri Kabinetjétől
Ukrajna Elnöki Hivatalától
Ukrajna Külügyminisztériumától
Ukrajna Kulturális és Tájékoztatáspolitikai Minisztériumától
Ukrajna Állami Határőrszolgálatától
MEDDIG GÚNYOLJÁK MÉG AZ UKRÁNOKAT?
Könnyű beazonosítani az ukrángyűlölők ezen váltását – feltüntettem a dátumot és az időpontot, a határátkelőhelyet.
KÖVETELEM A HATÓSÁGOK REAKCIÓJÁT!!!!
Biztos vagyok benne, hogy nem minden magyar ilyen.
De én NEM bocsátom meg a gyerekek sírását és az ukránok megalázását!!!
Utóirat: Péter, József és egy másik határőr velünk volt – mély meghajlás nekik! Ők hárman csendben kifejezték velünk való szolidaritásukat!
ISMÉT AZ UKRÁN ZÁSZLÓ ÉS A HIMNUSZUNK VÉDTE MEG AZ UKRÁNOKAT!!!
DICSŐSÉG UKRAJNÁNAK! LEGYŐZHETETLENEK VAGYUNK!!!”

Ha ez igaz, nagyon komoly vizsgálat várható a határőrizeti szerveknél, ha nem igaz, akkor is. A magyar úri közönség persze kedvenc szokása szerint azonnal két táborra szakadt, és szimpátiái mentén vagy súlyos büntetést követelt, vagy cáfolatot. Esetünkben mindkettő nagyon problémás lenne.

Kezdjük azzal, hogy egy ilyen eset, amit különben videó is bizonyít – mármint azt, hogy a gyerekek a buszon kívül éneklik az ukrán himnuszt a határátkelőhely betonján – nem kisegér, ennek ezer és egy nyoma kell maradjon. Ebből az ezer és egy nyomból viszont csak ez az egyetlen Facebook-bejegyzés áll rendelkezésünkre. A magyar határőrség aznapra vonatkozó összesítője például egy szóval sem említi, holott iratoknak kellett volna születniük a történtek nyomán. Jelentést mindenképpen kellett volna írni róla, ez nem normális ügymenet, hanem a lehető legabnormálisabb.

Akkor lássuk ezzel szemben a sajtóvisszhangot, abból tán okosabbak leszünk. A magyar sajtóval végzünk hamarabb, ugyanis minálunk csak két helyen írtak az esetről, úgymint az Indexen és a Mandineren. Mindkét közlés a Facebook-bejegyzés átvétele volt, kisebb formai eltérésekkel.

Akkor tekintsük az ukrán sajtót, melyet kéretik nem lebecsülni: Ukrajna európai ország, több, mint negyven millió lakossal, ennek megfelelően az ukrán sajtótermékek száma is legalább a négyszerese a magyarokénak. A színvonaluk sem rosszabb a nálunk megszokottnál. Nos, az ukrán sajtóban először szintén július 30-án jelent meg a hír, az Aposztrof című lapban, de az írásból nem tudunk meg újabb részleteket: épp úgy a bejegyzést dolgozták fel, ahogy később a Radio TREK, a TCH, a Socportal.info, az Informator és a 24 Kanal. Tudomásunk van ezen kívül egy rádiós és egy televíziós interjútól és egy vagy két videóról is, melyek szintén ugyanannyit árulnak el, mint a bejegyzés.

És ennél többet egyszerűen nem tudunk.

Illetve annyit még igen, hogy a gyerekek szerencsére túljutottak a határon, elértek a boszniai fesztiválra, ahová indultak, nagy sikert arattak a néptáncukkal, sőt, már hazafelé is tartanak, gratulálok nekik, nagyra nőjenek!

Én viszont itt maradtam egy rejtéllyel, aminek a megoldását tőlem várják.

Ráadásul jellegzetesen „egyforrású” hírről van szó, amit semmilyen más információ nem cáfol és nem erősít meg: nem véletlen a sajtószakmai szabály, ami szerint amit nem találunk meg három, egymástól független forrásban vagy nem a magunk szemével láttuk, az lehet igaz, de nem szabad közölni, mert bizonyíthatatlan.

A nagyközönség reakcióit értem: mikor először olvastam a hírt, nekem is ökölbe szorult az arcom, hiszen gyerekekre tartottak csőre töltött gépkarabélyt, azonnal bőgve megindult bennem az ősi védelmező ösztön. Mellesleg, fegyveres ellenséget kivéve mindenkire tilos ráfogni a csőre töltött AK–47-est, ugyanis elsülhet, nem egy svájci óra, szóval már ez maga vizsgálatért kiált.

Ha igaz. És itt jön a valódi kérdés: igaz-e a hír?

Hajlamos lennék azt mondani, hogy lehet akár igaz is. Vagy – ez nem ugyanaz! – lehet benne sok igazság. Azért fogalmazok ilyen óvatosan, mert engem jogi felelősség terhel azért, amit leírok. Különben a mélyen tisztelt Facebook-felhasználókat is, csak vagy nem tudnak róla, vagy nem érdekli őket, de a sajtómunkás nagy bajba kerülhet, ha valamit biztosan állít és utána kiderül, hogy nem mondott igazat. Míg a közönség a medencében végzi időnként kisdolgát a vízbe, mi a trambulinon állunk, ha megtesszük, mindenki látja – ahogy Moldova György mondaná. Persze ha valaki az Origónál vagy a Pesti Srácoknál dolgozik, az fel van mentve igazmondásból, neki kifizetik a sajtóperét (már, ameddig még kifizetik), de a hozzám hasonló szegénylegénynek ügyelnie kell a szavára. Különben nem nehéz.

Azért mondom, hogy Oleg Melnyik nem hazudik, vagyis a saját szempontjából igazat mond, mert nincs miért hazudnia, ez az incidens a mostani, háború tépte Ukrajnában nem válik neki semmiféle előnyére. Ezen kívül elég sok érdekes történetet hallani az ukrán határ mentén a határőreink viselt dolgairól, csúszópénzekről, miegymásról, elfajulhatott egy ilyen „anyagi igény” is. Ilyen történeteket nem fogok ismertetni, mert nincs rájuk bizonyítékom, de azt igen, hogy épp az említett beregsurányi határállomáson 2019-ben tizenhat pénzügyőrt tartóztattak le, és egyiket sem azért, mert nem szerette a spenótot. Igaz, később tizennégyet elengedtek, de hogy a korrupció virágzik arrafelé, az tény.

Azt miért nem tételezem fel, hogy Oleg Melnyik minden szava hazugság lenne?

Azért, mert ebben az esetben az összes illetékes magyar szerv rezesbanda kíséretében, harsányan tiltakozna. De hallgatnak, mint a csuka. Hallgat a kormánymédia, hallgat az MTI, hallgat a Belügy, a Külügy, mindenki hallgat – és ukrán részről is nagyon nagy a hivatalos csend. Az Ukrinform, amely pedig minden ilyen sérelmet azonnal észlelni szokott és számon is kéri őket, a legkisebbtől a legnagyobbig, szintén figyelmen kívül hagyja a történteket, a felsorolt ukrán nemzeti intézmények, Zelenszkij hivatalától kezdve a különféle minisztériumokig szintén. Ami azt az érzetet kelti a külpolitikai sajtómunkásban, hogy valamiért nem okos bolygatni a kérdést, ha már ők sem kapnak az alkalmon.

Ezért nem nagyon foglalkozik a média az üggyel. Semmiféle megerősítése nincs.

De mi lehet a baj?

Megmondom, mit sejtek. Tudni nem tudhatom, de sejtem. Arról lehet szó, hogy az orosz külügynek van egy legalább másfél éve tartó álhír-projektje, amit én úgy hívok, hogy „Ukrajna feldarabolásának legendája”. Dióhéjban arról szól, hogy Ukrajna szomszédai, Magyarország, Románia és Lengyelország, kihasználva a háborús helyzetet, a bajban lévő ukrán állam feldarabolására és egymás közötti felosztására készülnek, legalábbis az orosz álhírek szerint. Ennek volt már ezer változata, nekem a kedvencem az volt, mai szerint Magyarország török segítséggel akar bevonulni Kárpátaljára, de ennek lehetett része a különös hadifogoly-átadás, vagy augusztus 21-én az a pletyka, hogy Ukrajna készül megtámadni Magyarországot, ami persze tökéletes ostobaság, hiszen ezzel épp csak a NATO támogatását veszítené el, meg három napon belül az egész háborút, mindenestől, de az érzelmek felkorbácsolására tökéletesen alkalmas. A PSYOP (pszichológiai hadművelet) célja az, hogy éket verjenek Ukrajna és szomszédai közé, és így lehetetlenné vagy nagyon nehézzé váljanak a nyugati fegyverszállítások.

Ennek a célnak elég sokat segítene, ha most emiatt az eset miatt megromlana az ukrán–magyar viszony, tehát az, aki jelenleg bármelyik oldal mellett szenvedélyesen ágálni kezd, voltaképpen Moszkvát segíti, akár szándékán kívül is. Az ilyenre mondják a Kreml csillogó termeiben, hogy hasznos hülye.

Márpedig egyre inkább úgy tűnik, hogy még a magyar kormány is lejjebb vett Ukrajna-politikájának valóban minősíthetetlen hangvételéből, Kijev sem haragszik már ránk annyira, amennyire megdolgoztunk érte, szóval nem kéne szítani a feszültségeket. De meg kell jegyeznem: ez is csak egy spekuláció.

Azt, hogy mi történt július 26-án a beregsurányi határátkelőhelyen, valószínűleg soha nem fogjuk tudni tisztázni.

De az is lehet, hogy holnapra kiderül. Nem is ez a fontos.

Az a fontos, és az az ügyben a rejtély, hogy egyelőre miért nem csapott le a történetre a politikai propaganda egyik oldalról sem?

Ezen lenne érdemes eltöprengeni, ha nem tudnánk: azért, mert most nem akarják felhasználni a fentebb vázolt okok miatt.

Bár később még előszedhetik, ha olyan kedvük lesz.

Szele Tamás