A legújabb hírek az orosz fekete-tengeri flotta veszteségéről számolnak be, és ez jó alkalom arra, hogy kicsit áttekintsük az Oroszországi Föderáció haditengerészetének helyzetét is, úgy általában: nos, a helyzet általánosságban véve rossz, ami nem azt jelenti, hogy minden egység süllyedne, hanem azt, ami Oroszországban minden egyébbel kapcsolatban is általános: a fegyvernem állapota reménytelen.

De lássuk előbb a híreket, a mai ISW-jelentés alapján. Az ukrán erők augusztus 3-ról 4-re virradó éjszaka légi és tengeri dróncsapások sorozatát hajtották végre a megszállt Krímben és a Krasznodari területen (kulcsfontosságú orosz haditengerészeti bázis) lévő orosz logisztikai és kikötői infrastruktúra ellen. Az orosz védelmi minisztérium állítása szerint az orosz légvédelem és az elektronikus hadviselés egységei legfeljebb 13 ukrán drónt lőttek le, amelyek célpontja a Krím volt. Az augusztus 4-én közzétett geolokációs felvételeken látható, hogy ukrán drónok csapást mértek egy olajraktár közelében lévő területekre a krími Feodosziában, bár nem világos, hogy a dróncsapások megkárosították-e az orosz célpontokat. Az augusztus 3-án és 4-én közzétett geolokációs felvételeken látható, hogy az orosz erők ukrán haditengerészeti drónokra lőttek a Krasznodari területen lévő Novorosszijszkban lévő orosz haditengerészeti bázis közelében, és az egyik haditengerészeti drón az orosz Olenegorszkij Gornyak Ropucsa-osztályú partraszálló hajóra csapott le. Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy a haditengerészeti tüzérség tüze megsemmisített két ukrán haditengerészeti drónt a novorosszijszki bázis közelében. A később, augusztus 4-én közzétett geolokációs felvételeken látható, amint az Olenegorszkij Gornyak megsérül, és egy orosz támogató hajó vontatja a partraszálló hajót a novorosszijszki kikötőbe. A geolokációs felvételek nem mutatják az Olenegorszkij Gornyak károsodását teljes mértékben, és orosz források azt állították, hogy a sérülés nem kritikus, a hajó egy meg nem határozott javítási idő után működőképes lesz. Orosz források azt állították, hogy az orosz haditengerészet arra használta a partraszálló hajót, hogy polgári járműveket szállítson át a Kercsi-szoroson a Kercsi-szoros hídján átmenő forgalom széles körű zavarai miatt.

Az orosz milbloggerek jellemzően ostorozták a védelmi minisztériumot, amiért hazudott a haditengerészeti dróncsapásokról, és felszólították az orosz hadsereget, hogy fokozza tevékenységét a Fekete-tengeren. Az orosz milbloggerek bírálták az orosz védelmi minisztériumot, amiért eredetileg azt állította, hogy elhárították az összes dróncsapást ahelyett, hogy elismerték volna, hogy a csapások megrongálták az Olenegorszkij Gornyakot. Bírálták a védelmi minisztériumot azért is, hogy korábban hazudott az ukrán drónokat összeszerelő létesítmények megsemmisítéséről, és azt állították, hogy az orosz erőknek el kell vágniuk Ukrajna hozzáférését a Fekete-tengerhez, hogy megakadályozzák a tengeri dróntámadásokat a polgári hajókról. Egy orosz híraggregátor azt állította, hogy Oroszországnak egy teljes körű megfigyelőrendszert kell létrehoznia a Fekete-tengeren az ukrán hajók észlelésére, mivel más taktikák, mint például az ukrán kikötői infrastruktúrára mért csapások nem akadályozták meg a tengeri támadásokat. Néhány orosz milblogger azzal érvelt, hogy az orosz védelmi minisztériumnak nincs koherens információs politikája, és emiatt alakul ki az orosz információs térben a közfelháborodás minden orosz katonai kudarc után.

Nos, tekintve, hogy a fekete-tengeri flotta tavaly február 24-én körülbelül ötven egységből állt, és ebből legalább egy tucatnyit elveszített a harci cselekmények során – a legérzékenyebben a Moszkva cirkáló pusztulása érintette őket, hiszen az volt a flotta zászlóshajója – elmondható, hogy a flotta negyede már elsüllyedt. Bonyolítja a helyzetet a dunai kikötők elleni támadások sorozata, ami miatt már Törökország és Románia is tiltakozik, így elmondhatjuk, hogy Ankara nem fog erősítést átengedni a Boszporuszon, ahogy a háború eleje óta nem enged hadihajót átkelni ott, tehát a flotta szó szerint beszorult a Fekete-tengerre, kiszabadulni nem tud, erősítést nem kaphat, a bázisául szolgáló kikötőket – Anapát, Novorosszijszkot, Gelendzsiket, Tuapszét, Szocsit és Tamant – épp tegnap nyilvánította háborús zónává Ukrajna, ami azt jelenti, hogy lőni is fogják őket, szóval okos emebr nem lenne most se matróz, se admirális náluk.

Az orosz haditengerészet helyzete ezt leszámítva is kétségbeejtő. Mint Pavel Luzin orosz katonai szakértő rávilágít egy június 2-i írásában, Oroszországnak még az lenne a legjobb, ha leépítenék az egész fegyvernemet, mert csak viszi a pénzt, de még politikai haszna sincs.

Az Ukrajnában zajló háború miatt az orosz haditengerészet hosszú távú stratégiai kilátásai gyakran háttérbe szorulnak más kérdések miatt. Pedig a konfliktus során ezek is egyértelműen komoly csapást szenvedtek, és érdemes felülvizsgálni őket. Finnország 2023. április 4-én végre csatlakozott a NATO-hoz; ez a csatlakozás, valamint Svédország közelgő belépése idejétmúlttá tette a 2022 nyarán frissített orosz haditengerészeti doktrínát, legalábbis ami a balti és az északi flottát illeti. Ha szem előtt tartjuk, hogy a teljes körű ukrajnai orosz invázió előzménye és ürügye több szempontból is a 2021. decemberi ultimátum volt – amely többek között arra szólította fel a NATO-t, hogy hagyjon fel a további bővítési tervekkel –, akkor világossá válik, hogy Moszkva most sokkal messzebb van külpolitikai céljaitól, mint 2022. február 24-e előtt.

Ezekkel a kedvezőtlen tendenciákkal szemben egy átalakulóban lévő parancsnoki vertikum áll. Idén áprilisban lecserélték a Csendes-óceáni Flotta (TOF) parancsnokságát, ami a Balti Flotta parancsnokságán is változásokat okozott. Szergej Avakjansz admirálist a Csendes-óceáni Flotta készültségének meglepetésszerű ellenőrzése utolsó napján elbocsátották; helyét Viktor Liina admirális vette át, aki addig mindössze másfél évet töltött az orosz haditengerészet parancsnokaként a Balti-tengeren. Liina helyét a Balti Flotta élén viszont Vlagyimir Vorobjov ellentengernagy vette át, aki korábban másfél évig a vezérkari főnök helyettese volt. Ezzel a rotációval szinkronban a haditengerészet bejelentette azt a tervet, hogy a haditengerészetet ismét a főparancsnoknak rendelik alá ahelyett, hogy az érintett katonai körzetek parancsnokai alá tartozna. Ez lényegében a szovjet parancsnoki rendszerhez való visszatérést jelzi. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy Oroszország felhagy a Nagy Péter cirkáló korszerűsítésére és újrafegyverzésére vonatkozó tervekkel, amelyet az azonos típusú Admiral Nahimov hajó várhatóan 2024-ben történő szolgálatba állítása után leszerelnek és nyugdíjaznak.

A folyamatban lévő szárazföldi háború közepette az orosz haditengerészeti erők már nem tudnak az elmúlt évtizedek paradigmája szerint működni, amikor a Kreml a szovjet flotta kicsinyített és optimalizált másolatának kifejlesztésére törekedett. Ugyanakkor az orosz kormánynak a haditengerészettel kapcsolatos intézkedései egyértelműen a kapacitások túlterhelését mutatják. Ebből következik, hogy a Kreml jelenlegi hozzáállása az Ukrajna elleni háborúhoz, amely a szárazföldi erők nyilvánvaló túlterhelését is magában foglalja, nem egy tévedés; ez egy következetes és rendszerszintű politikai irányvonal, amelyet nem lehet korrigálni vagy megváltoztatni a háborúból való tudatos kivonulással. Csak a politikai rendszer átalakítása és a politikai és katonai elit komoly rotációja után lehet megváltoztatni.

Tekintsük át Finnország katonai képességeit. Annak ellenére, hogy Finnország lakossága gyakorlatilag akkora, mint Szentpéterváré, az európai kontinens egyik legharcképesebb hadseregével rendelkezik. Katonai személyzeti rendszerét úgy alakították ki, hogy háborús időszakban akár 280 000 embert is bevethet az ország védelmére (2017-ig ez a szám körülbelül 230 000 volt). Ez a szám összehasonlítható például az orosz szárazföldi csapatok létszámával az ukrajnai invázió előestéjén.

Emellett 2021 decemberében Finnország bejelentette légierejének újrafegyverzését: 2026-2030-ig a tervek szerint 64 darab F–35A vadászgépet kap, bár elképzelhető, hogy ezek még korábban megérkeznek az országba. Figyelembe véve, hogy ezeknek a repülőgépeknek a hatósugara körülbelül 1000 km, elméletileg a balti és az északi flotta összes bázisa, beleértve a szeverodvinszki hajógyárat is, ahol a többi hadihajóval együtt atom-tengeralattjárókat is építenek és javítanak, számukra elérhető közelségbe kerülne.

Finnország NATO-csatlakozásának befejezése és Svédország közelgő csatlakozása további lendületet adott a regionális védelmi integrációnak. Dánia, Norvégia, Finnország és Svédország 2023 márciusának közepén nyilatkozatot írt alá egy 200-250 többfeladatú harci repülőgépből (F–16, F/A–18, F–35 és SaabJAS 39) álló regionális légierő létrehozásáról. Oroszország sokkal több vadászgéppel, támadó- és csatarepülőgéppel rendelkezik, de a legfejlettebbek közül csak 300-zal (Szu–30SM és Szu–35 vadászgépek és Szu–34 vadászbombázók.) Így a skandináv országok együttes légierő-potenciálja meglehetősen hasonló az oroszországihoz. Sőt, figyelembe véve az F–35-ös vadászgépek mennyiségének folyamatos növelését ezekben az országokban, ennek a közös képességnek a minősége még a mostani évtizedben is messze felülmúlja majd Oroszországét.

Ez a feltételezés akkor is igaz, ha általánosságban kivesszük az egyenletből a pilóták kiképzésének kérdését, amellyel az orosz fél küszködik. Az orosz katonai pilóták például csak 27-28 éves korukra érik el azt a képzettségi szintet, amely lehetővé teszi számukra a harci bevetések végrehajtását, és 80%-uk egészségügyi okokból 32-35 évesen távozik. Emellett az orosz hadsereg pilótáinak tipikus éves repülési ideje formálisan 80-100 óra, bár a gyakorlatban egy óra kiképzés és harci kiképzés az Orosz Föderáció fegyveres erőinél 50 percnek felel meg, így a tényleges repülési idő valószínűleg kevesebb, mint a formális. Ez csak a repülőgép vagy helikopter vezetéséhez és a szabványos feladatok elvégzéséhez szükséges készségek fenntartását teszi lehetővé számukra.

A tényleges összehasonlítás a flották között valójában kihagyható. A Balti-tengeren az orosz hadihajók és az egyetlen dízel-elektromos tengeralattjáró valójában a Baltijszk és Kronstadt bázisokon vannak bezárva. Ráadásul 2014 óta olyan incidensekről érkeztek jelentések, amelyek arról tanúskodnak, hogy Moszkva ebben a térségben is tudatosan eszkalálja a Nyugattal való konfrontációját. A korlátozott készletekkel rendelkező flotta azonban kis rakétahordozókkal, korvettekkel és partraszálló hajókkal egészült ki. A szárazföldi komponensét (11. hadtest), a légierejét és a légvédelmét is bővítették, erősítették és fokozták. Ezeknek az erőfeszítéseknek azonban csak azzal a feltétellel volt értelme, ha Finnország és Svédország a NATO-n kívül marad: csak így számíthatott a Kreml arra, hogy eszkaláció esetén lesz mozgástere a térségben. Finnországnak a szövetséghez való csatlakozásával (és Svédország késleltetett végleges csatlakozásával) nem maradt többé mozgástér a manőverezésre.

Az Északi Flotta stratégiai és többcélú, nukleáris meghajtású tengeralattjáróival, valamint a Barents-tengeren és a Fehér-tengeren állomásozó felszíni erőivel immár csak korlátozott mértékben képes elérni az Atlanti-óceánt. Ugyanakkor szükség volna a légi és légvédelmi komponensek, és természetesen a szárazföldi komponensek megerősítésére. Egyszerűen fogalmazva, ha semmi sem változik, a Kola-félszigeten egy úgynevezett „hozzáférési tilalmi zónát” (A2/AD zóna) kell létrehozni, hasonlóan a Kalinyingrádi Területen meghirdetetthez. Ez a kérdés különösen sürgetővé vált a stratégiai légierőnek az Engels légibázisról az Olenegorszki légibázisra való sürgős, 2022 ősze óta esedékes áthelyezésével kapcsolatban.

Szükségessé válik továbbá az Északi Flotta infrastruktúrájának a Kola-félszigettől keletre, az Északi-tengeri útvonal mentén történő bővítése – távolabb az új NATO-tagok légierejétől. Ez az esetleges keleti áthelyezés azonban egy sokkal nehezebb kérdést vet fel: Miért van Oroszországnak egyáltalán szüksége erre a flottára a jelenlegi formájában, egy olyan flottára, amelynek folyamatosan azzal kell majd foglalkoznia, hogy mentse magát az Északi-sarkvidék jegén?

A helyzetet tekintve a legracionálisabb lépés legalább az Északi Flotta erőinek komoly csökkentése és a Balti Flotta ötletének feladása lenne. Ez utóbbi esetben még egy történelmi szempontot figyelembe kell venni: a 18. század eleje óta ez a flotta (épp úgy, mint a fekete-tengeri flotta) a terjeszkedés megerősítésére és a nyugati irányban előrenyomuló szárazföldi erők támogatására szolgál. Meglepő módon a nagy partraszálló hajók számában kissé alulmaradt a Fekete-tengeri flottával szemben, különösen a nagy partraszálló hajó, a Szaratov 2022 márciusában, a berdjanszki kikötőben történt elvesztése előtt, ugyanakkor a kis partraszálló hajók és csónakok számában felülmúlja azt.

A közelmúlt történelmében Oroszország abból a feltevésből indult ki, hogy flottákra nem csak és még kevésbé a védelemhez van szükség, hanem sokkal inkább az offenzíva indításához az erő fitogtatása és az érdekében. Erről tanúskodik a 2014. december 25-én elfogadott orosz katonai doktrína 26. pontja is: „Az Oroszországi Föderáció a nagy pontosságú fegyverek alkalmazását az erőteljes jellegű stratégiai elrettentő intézkedések részeként biztosítja”. A balti régiót az elmúlt években a balti flotta fő hadszíntereként határozták meg, annak ellenére, hogy egyes hajók részt vettek a szomáliai kalózok elleni műveletekben, a szíriai hadjáratban és az Ukrajna elleni háborúban; ez azt jelenti, hogy az Északi Flottának a nukleáris elrettentésen túl globális szerepet szánnak. Globális szerepének fenntartása és egy kiterjedt „no-go zóna” kialakítása az új NATO-határ mentén az Arktisz térségében ijesztő és költséges. Oroszország valószínűleg lemondott a nukleáris meghajtású Nagy Péter cirkálóról, ami alátámasztja ezt a tézist. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Moszkva lemondott az új, nukleáris meghajtású rakétahordozó hajók építésének gondolatáról.

Egyértelmű, hogy a mai belpolitikai helyzetben a Kreml nem mondhat le objektíve felesleges haditengerészeti erőiről. Ehelyett inkább azok korszerűsítését és újrafegyverzését tervezi a parti őrség erői helyett. Nem képes arra sem, hogy a használható hajókat és tengeralattjárókat átcsoportosítsa a Csendes-óceánra, ahol még mindig megszerezhetnék a haditengerészetnek doktrinális szinten tulajdonított, áhított külpolitikai befolyást. Más szóval ahelyett, hogy kritikusan újragondolná haditengerészeti erőinek fejlesztésére vonatkozó hosszú távú megközelítését, a Kreml a nyilvánvaló túlterheltség útját választja – a stabilitás kedvéért.

Ennek célja az is, hogy fenntartsa a Nyugattal való konfrontáció mértékét, függetlenül attól, hogy az Ukrajna elleni háború hogyan alakul. Egyszerűen fogalmazva, az orosz haditengerészet és a NATO-bővítés látszólag jelentéktelen ügye azt mutatja, hogy a túlfeszítés és a túlterhelés politikája nem konkrét politikai körülmények vagy egyének döntéseinek eredménye, hanem rendszerszintű jelenség. Teljes mértékben tükrözi Oroszország jelenlegi politikai rendszerének állapotát. És ha a jelenlegi orosz kormány képesnek bizonyul arra, hogy megőrizze a hatalmát, akkor ezt a tendenciát is meg fogja őrizni a vészhelyzet-kezelési gyakorlat megszilárdításával.

Valójában a jelenlegi irányvonal megőrzése három lehetséges forgatókönyvet jelent.

Első forgatókönyv: a haditengerészet fokozatos, bár gyorsuló szervezeti és technikai leépülése, miközben a jelenlegi oroszországi politikai rendszer megtartja hatalmát, de korlátozott erőforrásokkal rendelkezik. Bármilyen kísérlet e leépülés ellensúlyozására, mint ahogyan más területeken is, egyre több és több erőfeszítést igényelne.

Második forgatókönyv: kísérlet arra, hogy az orosz flottákat, amíg azok legalább némi katonai kapacitást megőriznek, a NATO-val vagy szövetségeseikkel való nyílt összecsapásban vessék be, mivel ezeket az erőket kevésbé érintik a katonai akciók.

A harmadik forgatókönyv, amely csak az orosz politikai rendszer átalakulása után lehetséges: a túlterhelt erőforrások és energiák kurzusának elhagyása a haditengerészet komoly és kezelhető csökkentése érdekében.

Összefoglalva: nagy bajban van az orosz haditengerészet általában is, nem csak a Fekete-tengeren. Flottái elszakadtak egymástól, fenntartása költséges, utánpótlása megoldhatatlan.

Ebből már eredeti formájában nem áll fel.

Szele Tamás