Nehéz feladatra vállalkozom most, ugyanis olyasmiről írok, amiről semmiféle biztos tudomásom nincs, csupán sejtéseim vannak, így aztán mindenkit kérek, hogy a következő pár sort ne tekintse kőbe vésett, abszolút igazságnak, inkább csak találgatásnak egy létező és nagyon kellemetlen jelenséggel kapcsolatban.

A tegnapi Facebook-üzemzavarról van szó.

A délelőtti órákban kezdődött, épp dolgoztam, mikor a Facebook rendszere értesített, hogy eltávolította egy évekkel ezelőtti bejegyzésemet a saját, titkos „témacsoportomból”, ahova a megírandó cikkekkel kapcsolatos információkat és linkeket gyűjtöm. Azt ugyan nem mondta, melyiket, de nyomatékosan felhívta a figyelmemet, hogy megsértettem a kiberbiztonságot, a közösségi alapelveket és ha visszaesek nagy vétkembe, törölhetik a csoportomat is, a profilomat is.

Nagyon nem rázott meg a dolog, legalábbis elsőre, mivel nekem gyakran vannak efféle gondjaim. Mióta az Oroszországi Föderáció lerohanta Ukrajnát, és az orosz propaganda nemkívánatossá vált a közösségi oldalakon (bár, ha nemkívánatos, miért csak látszatintézkedéseket hoznak ellene?), gyakran előfordul, hogy megpróbálok elmenteni egy-egy RIA Novosztyi- vagy TASZSZ-hírre mutató linket, de a rendszer vagy figyelmeztet, hogy ez tiltott tartalom, vagy nem is engedi meg. Ami persze nem baj, tényleg ne keringjen a sok mákony szabadon, de kínos, mert nekem mindkét oldal verzióját ismernem kell a zajló harcokról, eseményekről, ha csak az egyiket használom fel, az már nem újságírás. Az egy dolog, hogy minek adok hitelt, de kétségtelen, hogy mindkét álláspontot ismernem kell ennek eldöntéséhez. Volt már írásom is, amit ilyen alapon megbélyegzett a Facebook, azt gondoltam, most is találtak valami régi TASZSZ-linket, abba akadtak bele.

Időközben írt szép Kedvesem, hogy tőle egy évekekel ezelőtti saját versét törölték, hasonlóképpen indoklás nélkül, tehát ez az elmélet megdőlni látszott. Ismerem és kedvelem a verset, nincsen abban semmi rossz. Sőt, csak jelezték, hogy levették, most is elérhető.

Aztán beindult a nagyüzem. Tíz-tizenöt posztot töröltek tőlem, talán húszat is, nem számoltam, és csak egy esetben árulták el, melyikről van szó, de az porig rombolta a korábbi, dülöngélő elméletemet. Ugyanis Nyisztor Mahno egyik, magyarra fordított írásáról volt szó (időnként igen különös dolgokat kell ismerni ehhez a szakmához), mely a Magyar Elektronikus Könyvtár oldaláról származott.

Márpedig Mahno kifejezetten ukrán volt, sőt, anarchista vezető, ha a Vörös Hadsereg nem tiporja el az általa vezetett államot, nagyon érdekes társadalmi kísérletet látott volna a világ – de eltiporta, így sosem tudjuk meg, mennyire működőképes egy anarchista állam. Amíg a Mahno-féle fennállt, addig életképesnek tűnt, csak hát elfoglalták, minek következtében Mahnót kicsit sem lehet oroszbarátnak tekinteni, de még a korábbi, enyhének nevezhető szovjetbarátsága is nyomtalanul elmúlt neki a történtek után. Szóval, mindent írt ő, csak orosz propagandát nem.

Akkor miért törölte a rendszer?

Jöttek az értesítések másoktól, ismerősöktől, ismeretlenektől, egyesek jelezték, hogy minden Magyar Elektronikus Könyvtár-linket tartalmazó megosztásukat veszítették el, mások azokat a képeiket, amelyeken várak voltak, megint mások mindent, amiben külső hivatkozás volt, továbbiak olyanokat, melyekben kizárólag saját szöveget jelentettek meg, indoklás pedig csak a legritkább esetben volt. Egy ilyenről tudok, melyben a rendszer egy, Pintér belügyminiszterről szóló cikk megosztását (kritikus megjegyzés kíséretében) phishing-kísérletnek tekintette. Érdekes útjai vannak az algoritmusnak, nem mondom.

Az úri közönség reakciója még érdekesebb volt. Mindenki, aki csak kicsit is elkötelezett politikai szempontból – és manapság ki nem az? – az ellentábort gyanúsította, mintha csak a magyar belpolitika szereplői akkora urak volnának, hogy világvállalatokat rángatnak dróton, akár a marionettbábut. Még a teljesen szélsőséges, törpe, laposföldes és államtagadó csoportok is tulajdon nagyságuk és befolyásuk bizonyítékát látták a törlésekben, hiszen ha üldözik őket, akkor ők fontosak, valakik! Az, hogy másoknál is törölt a rendszer, alaposan, a politikus csizmadiákat nem érdekelte, nekik csak az ő fájdalmuk számított – ha földrengés volna, amint volt is nemrég, azt is kizárólag ellenük küldte a gonosz Háttérhatalom. És ha Törökországban volt a földrengés, hát azt szintén, csak félrement.

De komolyabb emberek is politikai befolyást sejtettek a dolog mögött, pedig hát nem akkora potentát a magyar kormány, hogy a Metának diktáljon – annyi befolyása van csak, amennyi minden jól fizető, nagy üzletfélnek, semmi több. Az ellenzéknek annyi sincs, a parlamenten kívülieknek meg egyenesen semennyi.

A hackelést is kizárhatjuk, a Facebook rendszerébe kívülről bejutni majdhogynem lehetetlen, a Cambridge Analytica is a rendszer működését használta ki, nem törte fel azt, annyira nehéz volna. A nemzetközi szaksajtó hallgat az incidensről, a Facebook hibabejelentő oldala a Downdetectoron szintén.

Akkor mégis, mi történt tegnap?

Tudni nem tudom, de sejtek valamit. Kezdjük azzal, hogy augusztus 24-én élesedett az Európai Unióban a digitális szolgáltatásokról szóló rendelet. Ez bizony szigorú szabály ám, olyasmiket tartalmaz, amik ellen hosszú ideje lobbyznak a techóriások, például a felhasználók fokozott védelmét, különös tekintettel a kiskorúakra, a jogellenes tartalmak ellen való azonnali fellépést, a dezinformációk, álhírek üldözését, a személyre szabott reklámok választhatóvá tételét (ez azt jelenti, hogy az ember eldöntheti, akar-e ilyeneket látni vagy sem). Nem csoda, hogy minden közösségi oldal prüszkölt tőle, hiszen ezek az intézkedések alaposan korlátozzák az ő profitjukat – másfelől azonban Európa túl nagy piac ahhoz, hogy fogják magukat és kivonuljanak róla.

Ráadásul minél nagyobb egy vállalat, minél több felhasználója van, annál több szabály vonatkozik rá, a legnagyobbakra – Amazon, AliExpress, Google, Bing, Meta-oldalak, X, TikTok – egyenesen az összes.

A világcégek, nagy platformok szívják a fogukat, és kiutat keresnek a kutyaszorítóból, a Meta – többek között a Facebook és az Instagram üzemeltetője – például a célzott hirdetések választhatóságát úgy próbálja megoldani, hogy a szolgáltatásait megkettőzi: lesz belőlük egy ingyenes, ami bárki számára elérhető, személyre szabott reklámokkal, és egy előfizetéshez kötött, amin egyáltalán semmiféle hirdetés nem lesz, csak épp nem lesz olcsó. Választható? Ha tele van a zsebünk, van választásunk, ha nem, akkor bizony nincs.

Innen gondolom én, hogy a mostani, teljesen érthetetlennek, kaotikusnak és oktalannak tűnő törléskampány mögött ez az uniós szabályozás áll. Ugyanis mi van akkor, ha a Meta szakemberei akár azért, mert meg akarták mutatni, milyen az, ha minden szabályt betartanak, akár azért, mert valóban be akarták tartani az új, uniós rendeletet, magasra állították az algoritmus érzékenységét? Olyan magasra, hogy mindent töröljön, azt is, ami nem sérti a közösségi alapelveket, csak egy picit gyanús lehet?

Ahol a gyanú árnyéka is büntetendő, vétkes az, aki gyertyát gyújt, mert csak a sötétben nincs árnyék.

Volt már példa néhány évvel ezelőtt az algoritmus „túlérzékenyítésére”, akkor magyar felhasználók tízezreit tiltotta le a rendszer, kevesek is kapták vissza később a profiljukat. Hogy mi volt a letiltások oka? A közösségi szabályok megsértése, csak a közösségi szabályokat értelmezte drákói szigorúsággal a mesterséges intelligencia. Ezt úgy képzeljük el, hogy ha megosztok egy pornográf képet, azért valószínűleg letiltanak. Ha szigorúbb a rendszer, azért is letilt, ha a Laokoon-csoport képét osztom meg, hiszen annak az alakjai sem túlöltözöttek, ha a legszigorúbb szintre állítják, akkor az is tiltást ér, ha egy kutya vagy ló képét teszem nyilvánossá – hiszen azok is meztelenek. Így aztán, ha minden szabályt szó szerint veszünk, és nem csak a képeket, hanem a szövegeket is elemzi az MI, gyakorlatilag minden tilos, mert bajt bármi okozhat, sérelmezni akármit lehet.

Ezeket a módszereket a Meta rendszerint országok szintjén próbálja ki, azzal együtt, hogy nem országos rendszer szerint működik, hanem körzetei vannak, mi például a dublini központhoz tartozunk, de más kísérleteket nyelvi szűrés alapján bonyolított le különböző országokban, természetesen a felhasználók engedélye vagy akár értesítése nélkül. Vagy másként jelöli ki a „kontrollcsoportokat”, nem országonként, de esetünkben ezt kizárhatjuk. Azért hallgat a nemzetközi szaksajtó, mert náluk nem volt ilyen, nem is tudnak róla, a Meta meg nem veri nagydobra, mikor kezd játszadozni az idegeinkkel.

Persze ere nincs semmiféle bizonyítékom, ezért kérem, tekintse mindenki elméletnek, találgatásnak. Spekulációnak, ha úgy tetszik.

Akár így van, akár másként: vegyük tudomásul, hogy a közösségi oldalakon nem vagyunk a magunk urai, egy üzemzavar, egy rossz beállítás vagy egy kísérlet is megfoszthat több év munkájától, az összes fotónktól, a fél életünktől is. De a közösségi oldalakat ma már sem magánemberként, sem üzleti szempontból nem kerülhetjük ki.

Ez benne a hátborzongató. Magunk fonjuk a hurkot, amibe a nyakunkat dugjuk.

Szele Tamás