Nehéz most Izraelről írni, hiszen kergetik egymást az események, ahogy Clausewitz írta, „háborúban a helyzet pillanatonként változik”, ami este érvényes volt, reggelre már elavul, de mégis, meg kell próbálnom összerakni, rekonstruálni – a Vazsnoje Isztorii nyomán – hogyan fajulhattak idáig a dolgok.

Hogy a végén kezdjük: évtizedek óta először Izrael hivatalosan is hadban áll. Ezt először a hadsereg, majd Benjamin Netanjahu miniszterelnök jelentette be.

Izrael történetében ez eddig csak egyszer fordult elő. Az országot rakétatámadás érte, ugyanakkor terroristák hatoltak be a területére, és szabadon bejutottak a településekre, ahol házakat gyújtottak fel és túszokat ejtettek.

Az első 24 órában legalább 300 halottról és csaknem 1900 sebesültről számoltak be. Ezek nyilván nem a végleges számok, a média mintegy 750 eltűntről számolt be. Összehasonlításképpen: a legutóbbi, több mint egy hónapig tartó libanoni-izraeli háborúban 165 izraeli – 121 katona és 44 civil – halt meg. Izrael legutóbbi, 2014-es gázai övezeti szárazföldi hadművelete során 67 katona és 6 civil halt meg.

Izrael megszokta, hogy riadókészültségben él. De az országot már régóta nem érte akkora sokk, mint ezekben a napokban. Talán csak egyszer, pontosan 50 évvel ezelőtt, amikor a biztonsági erők lemaradtak a háború kezdetéről. 1973 októberében az ország vezetése félreértelmezte vagy figyelmen kívül hagyta a hírszerzési adatokat, és így történhetett, hogy Egyiptom és Szíria hadseregei megtámadták a területét – ezzel kezdődött a jom kippuri háború.

Most az izraeliek másodszor is alábecsülték az ellenséget. És sok szál összefut – mind a szimbolikában, mind az események alakulásának logikájában. Először is maga a dátum – a Hamász palesztin mozgalom jelenlegi támadása Izrael ellen szinte az előbb említett háború kitörésének évfordulóján kezdődött. Akárcsak 50 évvel ezelőtt, az izraeliek ezen a napon is imádkozással és ünnepléssel voltak elfoglalva. Egy héten át ünnepelte az ország a Szukkot ünnepet, amely átment a Szimchát Tóra ünnepébe. Sokan mentek szabadságra, többek között külföldre is. Fesztiválok és koncertek zajlottak Izrael minden részén, a gyerekek vakációztak, és vasárnap kellett volna visszatérniük az iskolába. Az ünnepnapon, amely idén szombatra esett, nincs tömegközlekedés, és sokan inkább a zsinagógában töltik az idejüket, minthogy híreket olvasnának. Fél évszázaddal ezelőtt is ez volt a helyzet.

Október 7-én reggel fél hét körül megkondultak a vészharangok Izrael déli és középső részén. A Hamász katonai szárnyának, az Izz ad-Din al-Kasszam Brigádoknak a fegyveresei több ezer rakétát lőttek ki Izraelre (az ő verziójuk szerint mintegy 5000-et, Izrael szerint 2200-at).

Izrael erre nem volt felkészülve. Az elmúlt években általában előre számítottak a Gázai Övezetből Izrael területének bombázására. Ezek gyakran a kelet-jeruzsálemi összecsapások után vagy más alkalmakkor kezdődtek. Ezúttal úgy tűnik, hogy nem volt előjele a támadásnak.

Izrael hónapok óta arról beszél, hogy minden fronton – délen, a Gázai Övezet közelében, északon –, a libanoni és szíriai határon, valamint Ciszjordániában egy nagy háború fenyeget. Kitörése azonban váratlanul érte az országot. Nem a rakétatámadások voltak a legrosszabbak – évtizedek óta először kezdtek palesztin fegyveresek izraelieket túszul ejteni az utcákon és az otthonaikban, és utcai harcok zajlottak lakott területeken. Valójában a rakéták egy nagyobb inváziót fedeztek.

Izraelben minden bizonnyal vizsgálatra kerül sor, amint a helyzetet ellenőrzés alá vonják. De ma, akárcsak 50 évvel ezelőtt, megdőltek az izraeli hadsereg erejéről, és ami a legfontosabb, a hírszerzés képességeiről kialakult sztereotípiák. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen méretű akciót hónapokig készítettek elő, de a Hamásznak sikerült azt a hírszerző szolgálatok orra előtt végrehajtania. A háborút annyira nem várták előre, hogy a Hamász támadása előtti éjszakán a Gázai Övezetben éppen egy zenei fesztivált és más rendezvényeket tartottak, amelyek háromezer embert vonzottak. Mindannyiukra tüzet nyitottak, 260 fő elhunyt, sokan a terroristák kezébe kerültek.

Az izraeliek túlságosan bíztak a Gázai Övezetet körülvevő, érzékelőkkel és megfigyelőrendszerekkel telezsúfolt biztonsági kerítésben, és nem voltak felkészülve az ellenség támadására. A Gázai Övezetben lévő települések védtelenek maradtak. A közösségi oldalakon tucatnyi történet kering arról, hogy az emberek elbújnak az otthonaikban, biztonsági szobákban, amelyeket belülről be lehet zárni, mint egy kis erődöt, és várták a segítséget. Néhányan várnak, de nem mindenki. Kétségbeesett posztok jelentek meg a közösségi oldalakon: „Segítség, a fiamat elrabolták, sorsa ismeretlen”. Képek kerülnek nyilvánosságra az elhurcoltakról és a megöltekről.

Izrael kis ország. Mindenkinek van rokona, barátja, akit megöltek, elraboltak, megsebesítettek. A közösségi oldalakon képeket látunk a lövések miatt betört ablakokról. Mindenki az ismerőseit keresi.

Izraelben gyakran viccelődnek a háború alatt. A nevetés segít megbirkózni a félelemmel. Most is próbálnak viccelődni, de nehezen megy. Túl sok a halott, túl ijesztő a helyzet, és nem tudni, hogy mi következik. Hogy a háború kibontakozik-e egy második fronton – hogy a libanoni Hezbollah csatlakozik-e a Hamaszhoz. Szinte minden család kapott idézést. Szombat reggel elkezdték behívni a tartalékosokat az egységekhez. Azok az emberek, akik általában a zsidó ünnepeket zsinagógában, kommunikáció nélkül töltik, nem hagyták otthon a telefonjukat. És mint 50 évvel ezelőtt, most is elhagyták a zsinagógákat, hogy hazamenjenek. Akiket nem hívtak be azonnal, azok megvárták az idézéseket, és elővették a szekrényükből az egyenruhájukat – a biztonság kedvéért.

A taxisok néhány órán át csak a hadseregnek dolgoztak: a közlekedés nem működött, és a hadsereg parancsnoksága arra kérte a taxisokat, hogy szállítsák a tartalékosokat a gyűjtőpontokra. A nap végére a vasút is részt vett a tartalékosok délre szállításában. A városokban sürgősen megnyitották az óvóhelyeket.

Ezután minden a jól bevált protokoll szerint zajlott. Az összes oktatási intézmény bezárásáról szóló döntés született, emlékeztetők jelentek meg a bombázás alatti viselkedésről, a lakosságot evakuálták, ahol szükséges volt. A közintézmények egyértelműen működtek. A déli családok felkészültek az északi családok fogadására, a véradó központokban olyan sorok álltak, hogy az orvosokat megkérték: tartsanak szünetet. A szociális hálózatok terén Ukrajna átvette az izraeli tapasztalatokat. Az izraeli pszichológusok a háború első napjai óta segítenek az ukránoknak, először egyszerűen bekapcsolódtak a pszichológiai támogatásra szorulókkal való munkába, most pedig szemináriumokat és tanfolyamokat tartanak kollégák, orvosok, rendőrök, szociális és önkormányzati dolgozók számára. Ukrán orvosok jönnek Izraelbe szakmai gyakorlatra. Ezenkívül Ukrajna most teszteli az izraeli lövedék-riasztó rendszert, hogy a riasztás pontonként szólaljon meg – mindig ott, ahol a rakéták éppen vannak, nem pedig az egész országban.

Izrael a tapasztalatok és a humanitárius szállítmányok cseréjével segítette Ukrajnát, annak ellenére, hogy megtagadta a fegyverszállításokat. Ennek két oka volt: saját maguknak volt szükségük a fegyvereikre, valamint féltek attól, hogy ez reakciót váltana ki Oroszországból, amelynek hadserege Izrael északi határainál, Szíriában van. Kijev különösen szerette volna megkapni az izraeli Vaskupola rakétavédelmi rendszert és más légvédelmi eszközöket. Izraeli katonai szakértők azonban többször is hangsúlyozták, hogy a Vaskupola nem hatékony Ukrajna számára: hatótávolsága legfeljebb 70 kilométer, és Ukrajna nagy területének védelméhez sok ilyen rendszerre lenne szükség. Izraelt viszont megóvja ez a rendszer, bár szombaton több rakétatalálat is volt lakott területeken, voltak halottak és sebesültek. Ismét felszólítások hangzottak el, hogy ne terheljék túl az utakat, hogy a tartalékosok biztonságosan érkezhessenek a toborzóállomásokra, és az orvosokat sem terheljék feleslegesen. Mindenütt tanácsokat osztogatnak arról, hogy mit kell tenni pánikrohamok idején. Önkéntesek állnak a telefonokhoz, hogy beszéljenek azokkal, akik magányosak. Kórházak és pszichológiai szolgálatok sietnek a segítségükre. Az izraeli társadalom azonnal mozgósításba kezdett.

Az ország fő repülőtere, a Ben Gurion egész szombaton működött, az izraeli légitársaságok külföldi társaik járattörlése és csökkentett járatainak ellenére sem állították le a repülést. Sok izraeli igyekszik ilyen napokon nem elrepülni az országból, hanem inkább hazatérni, ha a háború külföldön érte őket. Vannak, akik behívóra várnak, mások csak hasznosak akarnak lenni, vagy szeretteik közelében akarnak lenni.

Azonnal lemondtak minden nyilvános rendezvényt, és a hagyományos szombati tüntetéseket is, amelyek gyakorlatilag megszakítás nélkül zajlanak az év eleje óta, amikor a kormány az igazságszolgáltatási rendszer reformját kezdeményezte. Az elmúlt hónapokban Izrael gyakorlatilag a polgárháború küszöbén állt. A megosztottság a háború kezdete óta eltűnt - vannak olyan hangok, amelyek szerint a hadsereg felkészületlen volt, mert az izraeliek túlságosan belemerültek a belső civakodásokba. Mégis, a nagy vitákat későbbre halasztották. Izraelben nemzeti egységkormány létrehozásáról beszélnek. Bár a teljes egység, mint korábban a vészterhes pillanatokban, most sem érződik az országban. Igen, van közös gyász, közös megdöbbenés a történtek miatt, de az egymás elleni sérelmek listája túl hosszú, ahogy a hatóságokkal szembeni követelések is.

Az izraeliek megtorlást és kemény kormányzati fellépést követelnek. Sokan azt mondják, hogy ezúttal a Hamászt kell megsemmisíteni: vagy a Hamászt, vagy ezt a kormányt. Benjamin Netanjahu miniszterelnök a nemzethez intézett beszédében azt mondta, hogy a háború hosszú időbe telik és nagyon nehéz lesz. Aktívan tárgyalnak egy szárazföldi hadműveletről, de a hatóságok nehéz feladat előtt állnak, mivel a fegyveresek több tucat túszt ejtettek.

Kétségtelen, hogy a harcok Izrael győzelmével fognak végződni, de az is biztos, hogy erre nem egyhamar kerül sor. És senki sem tudja, hogy addig mi lesz.

Szele Tamás