Ma elméleti kérdésekkel fogunk foglalkozni a konkrét harctéri hírek helyett, ugyanis az ISW részletes elemzést közölt abból az alkalomból, hogy szóba került az Ukrajnának nyújtott nyugati katonai segítség mértékének csökkentése. Az ötlet valóságos katasztrófához vezetne, amint arra Frederick W. Kagan igen helyesen rá is mutat.

(Képünk illusztráció)

Az ukrajnai állóháború nem egy stabil patthelyzet. Nem a modern hadviselés alapvető realitásainak eredménye, amelyet csak technológiai vagy taktikai forradalommal lehet megváltoztatni, mint az első világháború patthelyzete esetében. Nem is az Oroszország és Ukrajna közötti állandó katonai kapacitásbeli egyenlőségen alapul, amely a Kijevnek nyújtott nyugati támogatástól függetlenül a végtelenségig fennmarad. Éppen ellenkezőleg, a Nyugat által Ukrajnának nyújtani kívánt technológiák önmaga által felállított korlátaiból és az orosz védelmi ipari bázisra vonatkozó korlátozásokból fakad, amelyek nagyrészt abból erednek, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök eddig nem volt hajlandó teljes mértékben elkötelezni Oroszországot ebben a háborúban. A jelenlegi egyensúly tehát valójában rendkívül instabil, és a Nyugaton hozott döntések könnyen bármelyik irányba billenthetik.

Az ukrán főparancsnok, Valerij Zaluzsnij tábornok nemrég megfogalmazta azokat a fő tényezőket, amelyek az állóháborút okozták, és megnehezítették vagy lehetetlenné tették a gépesített hadmozdulatokat. Többek között a Donyecki területen található Avdiivka körüli közelmúltbeli orosz offenzív hadműveletek is megmutatták, hogy az oroszok ugyanúgy szenvednek ezektől a problémáktól. Zaluzsnij értékelése egybevág azzal, amit a háború sok más megfigyelője is látott. Ezek közül a legmarkánsabb tényezők a következők:

– A felderítő drónok mindenütt jelenléte lehetetlenné teszi a nagyszabású meglepetéseket, és a felderítő és csapásmérő drónokat tüzérséggel és más nagy hatótávolságú rendszerekkel egyesítő felderítő-csapásmérő komplexumok mindkét fél általi hatékony létrehozása a látható járműkoncentrációkat megfizethetetlenül veszélyessé teszi;
– az orosz elektronikus hadviselés, különösen a GPS-jelek és a drónok kommunikációjának példátlan mértékű zavarása súlyosan akadályozza Ukrajnát abban, hogy teljes mértékben kihasználhassa a nyugatiak által biztosított, GPS-re támaszkodó precíziós lőszereket, és aláássa Ukrajna saját drónrendszereinek hatékonyságát;
– a hónapok alatt előkészített és rendkívül mély és sűrű aknamezőkkel támogatott orosz védelmi munkálatok megakadályozzák a gyors gépesített manőverezést;
– a korlátozott ukrán légvédelem és Ukrajna modern légierőjének hiánya lehetővé teszi, hogy az orosz pilóta nélküli repülőgépek a frontvonalbeli egységek közeli támogatására, valamint az ukrán taktikai tartalékok és logisztikai csomópontok célba vételére szolgáljanak;
– a korlátozott ukrán nagy hatótávolságú csapásmérő képességek megakadályozzák a hatékony műveleti szintű lépéseket, amely szükséges a harctérnek az orosz műveleti és stratégiai tartalékoktól való elszigeteléséhez;
– A harckocsik és páncélozott járművek elégtelen száma, valamint az utánpótlás jövőjének bizonytalansága miatt Ukrajnának inkább gépesített erőit kell fenntartania, mintsem elfogadnia a koncentrált támadásokban rejlő veszteségeket a harctér jelenlegi állapotában.

Az oroszok viszont szintén számos ilyen problémával küzdenek, de az is hátrányt jelent számukra, hogy képtelenek a számukra fontos előnyöket biztosító képességeket széles körben elosztani a hadszíntéren. Az orosz EW-rendszerek sűrűsége és hatékonysága nem egyenletes az egész fronton, ami lehetővé teszi például az ukránok számára, hogy továbbra is drónalapú felderítő-csapásmérő komplexumokat használjanak a nagyobb orosz támadó műveletek megzavarására. Másrészt az orosz személyzettel ellátott légi műveletek elegendőek ahhoz, hogy egyes területeken tompítsák az ukrán előrenyomulást, de nem elegendőek ahhoz, hogy megakadályozzák Ukrajnát abban, hogy erősítést vezényeljen a veszélyeztetett szektorokba, vagy hogy utakat nyissanak az előkészített orosz gépesített támadások előtt. Az orosz védelmi ipari bázis jelenlegi képtelensége a harckocsik és páncélozott járművek utánpótlási szintű gyártásának támogatására arra kényszerítette az orosz hadvezetést, hogy takarékoskodjon a járművekkel, és számos orosz egységet könnyű, gyalogsági jellegű támadásokra kényszerített. Az orosz erők időszakos helyi tüzérségi hiányosságokkal is szembesülnek, amelyek megzavarják a támadó és védelmi műveleteiket.

E kihívások megoldása nem igényel nagy technológiai fordulatot egyik fél részéről sem. Egyrészt a nyugati fegyvertárak már rendelkeznek az Ukrajnában harcoló felek előtt álló szinte valamennyi kihívás megoldásához szükséges haditechnikával. Másrészt Oroszország gazdaságának és társadalmának háborúra való teljes mozgósítása ellensúlyozhatja technológiai korlátait.

Ukrajna képessége, hogy megakadályozza az orosz erők nagyszabású gépesített manőverező hadviselését, ami a legfontosabb, továbbra is teljes mértékben a nyugati segítség folyamatos, legalább a jelenlegi mértékű biztosításától függ. A légvédelem, a tüzérség és a páncéltörő rendszerek létfontosságúak Ukrajna számára. Ukrajna nem tud elegendő ilyen rendszert építeni vagy beszerezni ahhoz, hogy megakadályozza az orosz hadsereget abban, hogy visszanyerje a gépesített támadó hadműveletek nagyarányú végrehajtására való képességét, vagy akár abban, hogy pusztítást hajtson végre Ukrajna városaiban.

Az orosz légierő elvileg képes arra, hogy második világháborúhoz hasonló bombatámadásokat hajtson végre ukrán lakossági központok ellen, amint azt a szíriai polgárháború során korlátozott mértékben be is mutatta. Oroszország 2015 és 2016 között nukleáris képességű Blackjack és Backfire szuperszonikus bombázók és hagyományos légcsavaros Bear bombázók kombinációját használta Aleppó nagy területeinek elpusztítására. Még mindig rendelkezik ezekkel az eszközökkel és a Szíriában használt irányítatlan „buta” bombák nagy készletével. De a Bearek egyáltalán nem tudnak fennmaradni a vitatott légtérben, a Blackjackek és Backfire-ek pedig sebezhetőek azokkal a fejlett föld-levegő rendszerekkel szemben, amelyeket a Nyugat biztosított Ukrajnának. Mivel a Blackjackek és a Backfire-ek Oroszország nukleáris triászának részét képezik, és az orosz védelmi ipar nem tudja őket könnyen pótolni, Putyin nem akarta megkockáztatni elvesztésüket. A nyugatiak által biztosított légvédelmi rendszerek így megóvták az ukrán városok feletti eget a pusztító bombatámadásoktól. Ha a Nyugat leállítaná az ilyen rendszerek biztosítását, az oroszok szinte biztosan megkezdenék az ilyen támadásokat, amelyek katasztrofális következményekkel járnának Ukrajna számára.

A nyugati légvédelmi rendszerek megakadályozzák azt is, hogy az orosz pilóta nélküli repülőgépek közvetlenül támogassák a szárazföldi orosz csapatokat. Az orosz erők az ukrán ellentámadás kezdeti szakaszában pusztító hatású harci helikoptereket vetettek be, de az ukrán csapatok végül megtalálták a módját, hogy hordozható légvédelmi rendszereikkel (MANPADS) kilőjék és végül elűzzék ezeket a helikoptereket a frontról. Az Ukrajna nagyobb hatótávolságú föld-levegő rakétáitól való orosz félelem megakadályozta, hogy az orosz vadászbombázók és támadó repülőgépek nagyon közelről támadják az ukrán frontcsapatokat. Az ilyen rendszerek elvesztése lehetővé tenné, hogy az orosz Szu–25-ös támadó repülőgépek (nagyjából az amerikai A–10-eshez hasonlatosak) és az orosz Szu–34-es és Szu–35-ös vadászbombázók (az amerikai F–15-öshöz hasonlóak) megkezdjék az ukrán frontállások és az azokat támogató taktikai koncentrációk támadását. Ezek a támadások támogatnák és megkönnyítenék az orosz támadó hadműveletek megújulását.

A nyugatiak által biztosított páncéltörő rendszerek a háború legkorábbi napjai óta alapvető fontosságúak Ukrajna azon törekvésében, hogy megállítsa az orosz gépesített előrenyomulást. A nyugati Javelin páncéltörő rendszerek kis számban való megjelenése is segített megállítani az orosz páncélosok Kijev felé irányuló előrenyomulását, megteremtve a feltételeket ahhoz, hogy az ukrán erők megállítsák és végül visszaszorítsák őket a határra. A Nyugat folytatta Ukrajna ellátását hasonló hordozható páncéltörő rendszerekkel, amelyek a nyugatiak által biztosított harckocsik és tüzérség mellett kulcsszerepet játszanak az orosz gépesített hadműveletekkel szembeni ukrán védelemben. Az ilyen rendszerek elvesztése megváltoztatná a taktikai egyensúlyt, és növelné az ukrán védelmi állásokba való sikeres orosz gépesített behatolás valószínűségét.

A Nyugat által biztosított tüzérségi rendszerek szintén alapvető szerepet játszottak abban, hogy Ukrajna tartani tudta a jelenlegi vonalakat. A nyugati tüzérségi rendszerek nagyobb hatótávolságúak és sokkal pontosabbak, mint a régi szovjet rendszerek, amelyekre az oroszok támaszkodnak. Az ukránok nagy hatékonysággal integrálták a nyugati tüzérséget a drónokkal felszerelt felderítő-csapásmérő komplexumaikba – az oroszok rendszeresen panaszkodnak, hogy az ukrán ellentüzérségi tüzelés (tüzérségi csapások az éppen tüzelő orosz tüzérség ellen) jobb, mint az övék. Az ukrán ellentűztől való orosz félelem arra késztette az orosz hadsereget, hogy ütegeit hátrébb telepítse, hogy elkerülje a koncentrációt, és hogy ne használja őket az orosz doktrína által előírt hosszabb sortüzekre. Ha Ukrajna elveszítené ezeket a képességeket, az orosz tüzérség ismét sokkal közelebb összpontosulhatna a fronthoz, és fenntarthatná az ukrán védelem elfojtásához és az ukrán vonalakba való behatoláshoz szükséges nagy tűzgyorsaságot.

Az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatás megszűnése megfosztaná Ukrajnát ezektől a lehetőségektől és más képességektől is. Az eredmény nem a jelenlegi állóháború folytatása lenne, hanem inkább az oroszok előtt nyílna lehetőség arra, hogy nagyszabású gépesített offenzívákat folytassanak, amelyek jó kilátásokkal kecsegtetnének a sikerre. A frontvonalak minden valószínűség szerint átalakulnának, mivel az oroszok újra manőverezni tudnának a csatatéren. Nehéz elképzelni, hogy Ukrajna hogyan tudná rövid időn belül ellensúlyozni ezeknek a képességeknek az elvesztését, ha egyáltalán ellensúlyozni tudná, tekintve védelmi ipari bázisának és gazdaságának állapotát. A legvalószínűbb forgatókönyv tehát az, hogy az oroszok ismét elkezdik visszaszorítani az ukrán erőket, nagyobb területeket foglalnak el Ukrajnában, a levegőből pusztítják Ukrajna városait, és esetleg teljesen összeomlik Ukrajna harcképessége. Röviden, minden okunk megvan azt hinni, hogy az Ukrajnának nyújtott nyugati segélyek megvonása lehetővé tenné Oroszország számára a katonai győzelmet.

Az Ukrajnának nyújtott nyugati segélyek bővítése viszont lehetővé tenné az ukrán erők számára, hogy saját feltételeik szerint ismét képesek legyenek manőverezni a harcmezőn. A nyugati arzenálokban léteznek olyan fegyverek, amelyekkel az orosz elektronikus hadviselési rendszerek megsemmisíthetők. Az Egyesült Államokban már folyamatban van egy program a légvédelmi radarok támadására tervezett rakéták átalakítására, hogy a GPS-zavaró és hasonló EW-rendszerek ellen is csapást mérjenek, de az EW-rendszerek elektromágneses jelzéseik alapján mindenképpen könnyen azonosíthatók és lokalizálhatók, és sokféle lőszer képes elpusztítani őket. Az orosz EW-rendszerek megsemmisítése növelné az ukrán erők azon képességét, hogy pontosan csapást mérjenek a front közeli célpontokra, megzavarva az orosz előrenyomulást és megteremtve a feltételeket az ukrán támadó műveletekhez.

Ukrajna légierejének növelése valószínűleg a legjelentősebb hatást a csatatéren gyakorolná, ahogyan azt Zaluzsnij tábornok javasolta. A nyugati védelmi ipari bázis korlátai azt jelentik, hogy a nyugati tüzérség és a földi telepítésű rövid hatótávolságú precíziós rendszerek hiányosságait nem lehet gyorsan leküzdeni. A nyugati arzenálok azonban nagy számban tartalmaznak légi indítású precíziós rendszereket, amelyek ellensúlyozhatják a tüzérségi korlátozásokat. A tüzérségi lövedékek nagy mennyiségű gyártására való viszonylag korlátozott nyugati képesség oka valójában abból adódik, hogy a NATO a tüzérségre való támaszkodás ellensúlyozására a légi úton szállított precíziós lőszerekre hagyatkozik. Ukrajna azonban nem rendelkezik elegendő olyan repülőgéppel, amely képes lenne a frontvonalak közelében helytállni, és egyes esetekben a rendelkezésére álló repülőgépek nem képesek a NATO fejlett lőszereinek használatára (bár programok folynak ezek egy részének korszerűsítésére). A nagy hatótávolságú levegő-levegő rakéták Ukrajna földi légvédelmével együtt megtisztítanák az eget az orosz repülőgépektől. Az orosz légvédelmi radarokat célzó HARM rakéták számának növelése lehetővé tenné, hogy az ukrán repülőgépek maguk is közelebb kerüljenek a fronthoz. Ezek a változások együttesen lehetővé tennék, hogy Ukrajna elkezdje használni a nyugati légi úton szállított precíziós lőszerek széles skáláját az orosz taktikai célpontok ellen, hogy folyosókat nyisson a szárazföldi előrenyomulás számára.

A gyors előrenyomuláshoz páncélosokra van szükség, és a modern harctér végzetes körülményei megkövetelik, hogy elegendő páncélossal rendelkezzenek ahhoz, hogy jelentős veszteségeket is elviselhessenek, és mégis jelentős műveleti feladatokat hajthassanak végre. A Nyugatnak drasztikusan növelnie kell az Ukrajnának biztosított páncélosok mennyiségét annak érdekében, hogy megteremtse a feltételeket a sikeres ukrán támadó műveletekhez. A 2023-as ukrán ellentámadást többek között az is akadályozta, hogy a Nyugat viszonylag kis számban biztosította a különböző tulajdonságokkal és műveleti követelményekkel rendelkező harcjárművek sokaságát. Sokuk egyáltalán nem volt alkalmas az előkészített védelmi állások áttörésére, mert nem rendelkeztek megfelelő páncélvédettséggel ahhoz, hogy az orosz harckocsikkal és páncéltörő rendszerekkel szemben megállják a helyüket. Az Egyesült Államok több száz harckocsit tárol Európában, amelyeket előre elhelyeztek ott, hogy készen álljanak egy Oroszországgal vívott NATO-háborúra. Ha ezeket a harckocsikat gyorsan átadnák Ukrajnának, az jelentősen növelné Ukrajna gépesített manőverek végrehajtására való képességét.

A Nyugat túlságosan takarékos volt a műszaki felszerelések, különösen az aknamentesítéshez szükséges felszerelések szállításában is. A Nyugat valójában nem rendelkezik nagy mennyiségben ilyen rendszerekkel, ami a takarékosság egyik oka volt, de megengedheti magának, hogy nagyobb kockázatot vállaljon saját készleteinek ideiglenes leépítésében, mivel nehéz előre látni olyan nagyobb háborút, amelyben az Egyesült Államok vagy a NATO a közeljövőben részt venne, és amelyben szükség lenne az aknamezők nagyarányú áttörésének képességére.

Zaluzsnij tábornok helyesen javasolt egy sor reformot és kiigazítást, amelyeket az ukrán erők a nyugati támogatástól függetlenül is megtehetnek és meg is kellene tenniük. Az elterjedt felderítő és csapásmérő drónok megjelenése a harctéren többek között óriási lehetőséget kínál a katonai átalakulásra. Az ukrajnai háború ebből a szempontból valószínűleg hasonlít a spanyol polgárháborúhoz, amely számos olyan kulcsfontosságú változást vetített előre, amelyek a második világháborúban valósultak meg, mint például a légierő alkalmazása számos új szerepkörben. A Nyugatnak ki kell használnia a lehetőséget arra, hogy megtanulja, hogyan sajátítsa el a kialakulóban lévő technológiai képességeket és az ezekhez szükséges taktikai újításokat, hogy segítse Ukrajnát a győzelemhez.

Annak elősegítése, hogy Ukrajna képes legyen visszaállítani a manőverezőképességét a harctéren, azonban nem igényel ilyen átfogó átalakításokat. Ehhez arra van szükség, hogy az ukrán erők számára a nyugati arzenálokban már meglévő fegyvereket és rendszereket olyan mértékben biztosítsák, amely szükséges ahhoz, hogy Ukrajna győzelmet arasson.

Az amerikai politikai döntéshozóknak mindenekelőtt azt kell megérteniük, hogy a jelenlegi ukrajnai állóháború nem egy stabil vagy állandó helyzet, amely sem nem a háború természetéből, sem nem az Oroszország és Ukrajna közötti katonai erőviszonyokból fakad. Az Ukrajnának nyújtott amerikai katonai támogatás megszüntetése vagy jelentős csökkentése lehetővé teszi Oroszország számára, hogy megnyerje ezt a háborút a csatatéren. Ez viszont nemcsak Ukrajna, hanem a NATO és az Egyesült Államok számára is katasztrófa lenne.

Azt már én teszem hozzá, hogy egy orosz győzelem a végveszélybe taszítaná az Európai Uniót is – de ez magától értetődik. A Nyugatnak nincs és nem is lehet más választása, mint Ukrajna további aktív, sőt, növekvő mértékű támogatása.

Kerül, amibe kerül – egy ukrán vereség még többe kerülne.

Szele Tamás