A csillagászat ismeri a gázóriás fogalmát, ilyen például a Naprendszeren belül a Jupiter vagy a Szaturnusz, Szergej Bondarenko közgazdász pedig most a The Insider hasábjain bemutatta, hogy néz ki a gáztörpe. Pont úgy, ahogy a Gazprom, a valamikori óriásvállalat ugyanis mostanra a csőd szélén tántorog.

(Képünk illusztráció)

„Nagyon szerettem volna, ha a Gazprom a világ legértékesebb vállalatává válik” – mondta Dmitrij Medvegyev 2007-ben. Akkoriban ő vezette a vállalat igazgatótanácsát, és akkor még volt értelme annak, amit mondott, hiszen a Gazprom a harmadik helyen állt a világ legértékesebb vállalatainak listáján. Tizenöt évvel később a helyzet drámaian megváltozott. Most a Gazprom dollárban kifejezett kapitalizációja hétszeresére zuhant, és nincs érzékelhető mélypontja a folyamatnak. Az orosz vállalati elit rangsorában a Gazprom váratlanul a hatodik helyen találja magát, saját leányvállalata, a Gazprom Nyeft mögött. A cég, amely egykor a befektetők kedvence volt jövedelmező osztalékai miatt, 2022-ben példátlan visszaeséssel szembesült. A részvényesek, akik negyed évszázadon át megszokták a pénzügyi hozamokat, azt tapasztalták, hogy várakozásaik szertefoszlottak, amikor az állam átvette az osztalékok feletti ellenőrzést. Az idei év kilátásai sem ígérkeztek biztatónak, mivel a Gazprom elsődleges üzleti vállalkozásai veszteségbe sodródtak. A kihívások túlmutatnak a háború és a szankciók nyilvánvaló felelősein; a féktelen korrupció és a vezetői inkompetencia következményeinek korrodáló hatását látjuk.

A háború előtti Gazprom

Még az 1960-as évek végén Németország a nyugati nemzetek közül élen járt a Szovjetunióval való együttműködés kialakításában, amikor a „Gázt a vezetékekért” néven ismert üzletet kötött. Ennek eredményeként az Oroszországból származó, mérsékelt árú gáz kulcsfontosságú szerepet játszott a német ipar legfontosabb ágazatainak fellendítésében, beleértve a vegyipart, az építőipart és az élelmiszeripart. Németország példáját követve más európai országok is az orosz gáz fogyasztóivá váltak. Fél évszázaddal később a „Gazprom” exportjának háromnegyede és teljes értékesítési volumenének egyharmada az Európai Unióba irányult. Az orosz vállalat mintegy 40%-os piaci részesedéssel rendelkezett az európai piacon. A kölcsönös függőség megbonthatatlannak tűnt.

A teljes körű invázió kezdetéig a Gazprom évente mintegy 150 milliárd köbméter gázt szállított Európába több útvonalon keresztül:

- Az Északi Áramlat 1 a Balti-tenger fenekén át Németországba vezetett (két vezeték esetében 55 milliárd köbméter kapacitással).
- A Jamal-Európa Fehéroroszországon keresztül Lengyelországba vezetett (33 milliárd köbméter).
- Ukrajna gázszállító rendszere 40 milliárd köbmétert tett ki.
- A Török Áramlat ága Délkelet-Európát látta el (20 milliárd köbméter).
- Az első Északi Áramlat vezeték hasonló kapacitású (55 milliárd köbméter) hasonmása, az Északi Áramlat 2 a német szabályozó hatóság engedélyére várt.

A háború alatt

Ukrajna orosz megszállásának első évében az Oxford Institute for Energy Studies szerint 63 milliárd köbméterre csökkent az orosz gázexport Európába. Idén már csak 22 milliárdra számítanak – összehasonlítva Algéria és Azerbajdzsán szintjével –, miközben Norvégia az EU legnagyobb gázszállítójává lépett elő.

A háború kitörése utáni első hónapokban Oroszország a gázszállítások különböző ürügyekkel történő korlátozásával próbált nyomást gyakorolni Európára. „A nyugati ellenfelek annyi szankciós dokumentumot adtak ki, hogy maguk is összezavarodtak, és beleestek a saját gazdasági csapdájukba” – fejtette ki akkor Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója. Ennek eredményeként 2022 júniusára 60%-kal csökkentették az Északi Áramlaton keresztül történő exportot.

Szeptember 2-án a Kreml a turbinák meghibásodására hivatkozva leállította az Északi Áramlaton keresztül történő exportot, állítólag azzal a céllal, hogy politikai nyomásgyakorlásra használja fel ezt a lépést. Szeptember 26-ra azonban az Északi Áramlat négy vezetékéből három megrongálódott szabotázs miatt. Kiderült, hogy nem maradt semmi, amivel zsarolni lehetett volna: A Gazprom fizikailag nem tudta újraindítani a szállítást, mivel az infrastruktúra helyreállítása hosszadalmas és költséges folyamat.

Ezzel egyidejűleg az orosz hatóságok csapást mértek a Gazprom európai üzletére azzal, hogy az Oroszország által „barátságtalannak” tartott országok ügyfeleitől rubel-elszámolásra való áttérést követeltek. A „barátságtalan” országok közül szinte egyik sem egyezett bele ebbe. Bár a legtöbb európai fogyasztóval kötött szerződések formálisan továbbra is érvényben maradnak, az ezek alapján történő szállítások megszűntek.

Az a szerény gázmennyiség, amelyet a Gazprom továbbra is szállít az EU-ba, az ukrán gázszállító rendszeren (amely Ausztriát, Magyarországot, Szlovákiát és Ukrajnát látja el gázzal egy úgynevezett virtuális reverzen keresztül) és a Török Áramlaton (amely Magyarországot, Szerbiát, Görögországot, Észak-Macedóniát és számos nem uniós országot lát el) keresztül jut célba.

A Gazprom bevételeire gyakorolt hatás

A távoli, külföldi piacokra irányuló export a Gazprom bevételeinek jelentős részét tette ki, mivel az európai árak többszörösen eltértek a belföldi piac és a volt szovjet köztársaságok áraitól. Kína, amely az orosz gáz legnagyobb importőrévé vált, szintén jelentősen kevesebbet fizet. Míg Európában és Törökországban 2022-ben az ezer köbméter átlagára 984 dollár volt, addig Kína csak 277 dollárt fizetett a Bloomberg számításai szerint. A különbség 2023-ban csökkent, de továbbra is jelentős marad: 502 dollár a 297 dollárral szemben.

2022-ben Európa és Törökország átlagosan 984 dollárt fizetett ezer köbméter gázért, míg Kína 277 dollárt. A háború kitörése által kiváltott pánik csúcspontján ezer köbméter gáz ára Európában 3800 dollár fölé szökött, ami majdnem hússzorosa volt a korábbi évek átlagának. Ezek a rendkívül magas árak lehetővé tették a Gazprom számára, hogy nyereséggel zárja a 2022-es évet. A nettó profit a nemzetközi pénzügyi beszámolási szabványok szerint 1,2 billió rubelt tett ki. Ez kevesebb volt, mint a legsikeresebb 2021-es évben (akkor több mint 2 billió rubel folyt be), de megközelítette a pandémiát megelőző szintet. „A pozitív eredmények megerősítették a konglomerátum minden tevékenységi ágának stabilitását” – örvendezett a Gazprom igazgatótanácsának elnökhelyettese, Famil Sadygov. 2023-ban azonban megváltozott a helyzet, és nem volt ok az ünneplésre.

A cseppfolyósított földgázra (LNG) való áttérés és a fogyasztás csökkentése révén Európa sikeresen átvészelte a telet az Északi Áramlat nélkül. A Fitch szerint 2023 novemberének közepére ezer köbméter gáz alig több mint 500 dollárba került, és az éves átlagár még ennél is alacsonyabb lehet.

Ennek következtében a Gazprom alaptevékenysége veszteségessé vált idén. Ilyenre korábban csak az 1998-as és a 2020-as válságévekben volt példa. A konglomerátum általános nyereségességét alapvetően a Gazprom Nyeft biztosítja.

Búcsú Európától

A Gazprom valószínűleg örökre elveszítette a nyugat-európai piacot. Bár Vlagyimir Putyin időnként javasolja a szállítások újraindítását az Északi Áramlat egyetlen megmaradt ágán keresztül, valószínűleg tisztában van vele, hogy erre a háború alatt nem fog sor kerülni. Még annak befejezése esetén is kihívást jelentene a Gazpromnak, hogy visszaszerezze elvesztett pozícióit. Erre akkor is csekély az esély, ha Oroszországban hatalomváltás következik be.

Az EU már a háború kitörése előtt jóváhagyta a Fit for 55 energiaátalakítási stratégiát, amely a gázfogyasztás radikális csökkentését tűzte ki célul a megújuló energiaforrások javára. A teljes import 2030-ra várhatóan csak 236 milliárd köbméter lesz. Ráadásul a 2022-es események megmutatták, hogy mennyire kockázatos egyetlen beszállítótól függni. Tavaly télen Európa nem fagyott meg, de nagy árat fizetett érte. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint az orosz gáz elutasítása 270 milliárd euróba került az emelkedő árak miatt.

A Gazprom Nyefttel és más olajtermelőkkel ellentétben, amelyek gyorsan átirányították az exportfolyamatokat keletre, a Gazprom áldozatul esett a szovjet időkből származó, hosszú távú stratégiának, amely a csővezeték-infrastruktúra nyugati irányú bővítésére összpontosít. Amíg más irányokba nem fektetnek le csöveket, a Gazprom kénytelen elfogadni a csökkenő eladásokat és csökkenteni a termelést.

A Gazprom termelése 2022-ben 20%-kal, azaz több mint 100 milliárd köbméterrel csökkent, 2023 első hat hónapjában pedig további 25%-kal esett vissza. A vállalat soha nem fektetett jelentős pénzt a cseppfolyósított földgáz termelésének infrastruktúrájába, amelyet bárhová el lehetne szállítani. Nehéz lesz pótolni az elszalasztott lehetőségeket, amíg a szankciók alatt állnak. A Gazprom Uszt-Lugában lévő üzemének építése, amely évi 45 milliárd köbméter gázt dolgozott volna fel és 13 millió tonna cseppfolyósított földgázt állított volna elő, azért állt le, mert az amerikai kivitelező visszalépett a projekttől.

A Gazpromnak az maradt, amiben mindig is jeleskedett: új vezetékek fektetése. Az elszigeteltségben, amelyet Oroszország magára kényszerített, kevés a szabad út.

Miért nem segít Kína?

A Gazprom legfőbb reményei kiszámíthatóan Kínához kötődnek, hiszen az ország gázigénye az IEA előrejelzése szerint a következő öt évben a világ gázfogyasztásának közel felét fogja kitenni. „A Kínába irányuló csővezetékes szállítások hamarosan elérhetik a Nyugat-Európába irányuló exportunk szintjét” – ígérte nemrég Alekszej Miller. Ez azonban valószínűtlennek tűnik.

A Kínába irányuló orosz gázexport elsődleges útvonala a Szibéria Ereje gázvezeték. Oroszország 2022-ben 15,5 milliárd köbmétert szállított rajta keresztül, 2025-re pedig a tervek szerint a mennyiség eléri a tervezett 38 milliárdot. A Gazprom potenciálisan további évi 10 milliárdot szállíthatna a Szahalin–3 projekt Shelf-mezőiről a Szahalin-Habarovszk-Vlagyivosztok gázvezetéken keresztül, amelynek 2027-re lesz Kínába vezető ága. Ez azonban nem elég ahhoz, hogy az Európával való szakítás miatt kieső 150 milliárd köbmétert kompenzálja.

Miller akkor teljesítheti ígéretét, ha megépül a Szibéria Ereje 2 gázvezeték, amely 50 milliárd köbméter gázt szállítana a Jamalo-Nyenyec Autonóm

Körzetből Mongólián keresztül Kínába. A megépítéséről még 2006-ban írtak alá egy memorandumot, de végleges megállapodás még mindig nincs.

Egyrészt Kína érdekelt a projektben, mivel a Szibéria Ereje 2-n keresztül szállított gázra szükség van az ország elmaradott északkeleti régióinak fejlesztéséhez. Másrészt Kína tanult Európa keserű tapasztalataiból, és a Bloomberg által megkérdezett szakértők szerint diverzifikált ellátási rendszert épít ki, amelyben jelentős szerepet szán az LNG-nek.

Ráadásul Peking nem is siet. „Megengedheti magának, hogy várjon 2025-2026-ig, amikor várhatóan jelentős új LNG-szállítmányok érkeznek a piacra az Egyesült Államokból és Katarból” – fejtette ki Szergej Vakulenko független szakértő. „Ez nemcsak az árakat csökkentheti, hanem a főbb vezetékes gázszállítókat, vagyis Türkmenisztánt és Oroszországot a jelenleginél is engedékenyebbé teheti.”

Kínával ellentétben a Gazpromnak nincs vesztegetni való ideje. Az Oxford Institute for Energy Studies szakértői szerint két-három év áll rendelkezésre az exportstratégia újraindítására. Ellenkező esetben a Gazprom kieső bevételeinek kompenzálásához a kormánynak emelnie kell a gázárakat a belföldi fogyasztók számára. Jelenleg ez a forgatókönyv tűnik a legreálisabbnak.

Sikkasztások és kenőpénzek. Hogyan erodálta a rendszerszintű korrupció a Gazpromot?

A Gazprom könnyebben átvészelhette volna a geopolitikai viharokat, ha valóban hatékony, modern vállalat lenne, de a rendszerszintű és széles körben elterjedt korrupció ezt megakadályozta. Mihail Krutihin olaj- és gázipari elemző szerint a korrupció nemcsak a bevételek jelentős részét emésztette fel, hanem stratégiailag helytelen döntésekhez is vezetett.

A PAO Gazprom hatalmas kereskedelmi vállalat, amely a globális földgázkészletek 16%-a és az orosz földgázkészletek 71%-a felett rendelkezik. Monopolhelyzetben van az Oroszországból származó gázvezetékeken keresztül történő gázexport terén, és több mint 175 000 kilométernyi gázvezeték – a világ legnagyobb hálózata – felett rendelkezik. A zászlóshajó és a hivatalos Gazprom mellett azonban egy másik szervezet is megjelent, amely nem a munkaügyi eredményekről és a kereskedelmi sikerekről, hanem a korrupcióról híresült el.

A korrupció miatt a Gazprom, a norvég Statoil és a francia Total által közösen fejlesztett nagyszabású Barents-tengeri Stokman-projekt, amelynek célja az amerikai gázpiac akár 10%-ának megszerzése volt, végül megbukott. Hivatalosan a fő akadályok között a munka példátlanul bonyolult és költséges voltát, az orosz adórendszert és – ami a legfontosabb – az amerikai „palagáz-forradalmat” jelölték meg, amely miatt a Stokman-projekt piac nélkül maradt. Mindenki megértette azonban a másik jelentős okot is.

„A technológiával kapcsolatos feladatokkal járó hatalmas költségek megakadályozták a Gazprom munkatársait abban, hogy a szokásukhoz híven a költségvetés túlméretezéséhez folyamodjanak személyes haszonszerzés céljából” – mondta egy volt Statoil-vezető. „Ráadásul a nemzetközi partnerek felügyelete kizárta az ilyen lehetőségeket. Mivel az orosz tisztviselőknek nem volt személyes pénzügyi érdekeltsége a projektben, visszafogták a Stokman-kezdeményezést”.

Azokban a projektekben, ahol a külföldi tanúk nem akadályozták a Gazpromot, a becsléseket felduzzasztották, és a költségvetés jelentős részét korrupt tisztviselők olyan egyszerű módszerekkel tulajdonították el, mint a sikkasztás és a kenőpénzek kikövetelése. Mihail Korcsemkin, a Kelet-Európai Gázelemző Intézet munkatársa szerint a Gazprom-gázvezetékek egy átlagos kilométerének fektetési költsége háromszor magasabb volt, mint a bonyolultság és a feltételek szempontjából hasonló külföldi projekteké.

Nem mondhatjuk, hogy a korrupt gyakorlat csak 2001 májusában, Alekszej Millernek, Putyin „jobbkezének”, a szentpétervári polgármesteri hivatalban töltött napjai óta jelent meg. A Gazprom előző vezetője, Rem Vjahirev azzal szerzett hírnevet, hogy a vállalat vagyonát a barátainak adta át, sőt, megkísérelte átvenni a Gazprom akár 30%-át is. Utódja emelte a korrupció szintjét, kiemelkedő állami rangra emelve azt.

Az új vezetés alatt a vállalat kolosszális összegeket kezdett költeni olyan megaprojektekre, amelyek eleve veszteségesek voltak, mint például a Szibéria Ereje, egy új gázszállítási folyosó a Jamalról, a Szahalin-Habarovszk-Vlagyivosztok gázvezeték stb. Nehéz megérteni az ilyen vállalkozások kezdeményezőinek indítékait, hacsak nem vesszük figyelembe a Gazprom által kiutalt milliárdokat kezelő vállalkozók érdekeit: a Putyinhoz közel álló személyiségek, mint a Rotenbergek, Kovalcsuk, Timcsenko és mások profitáltak a tervekből. Ezek a vállalkozók talán Putyin geopolitikai illúzióin élősködtek, akár a Kínába irányuló gázexportról, akár Ukrajna megkerüléséről az Északi Áramlat és a Déli Áramlat segítségével, akár az Északi-sarkvidék feletti ellenőrzés megszerzéséről álmodott, és jövedelmezőnek tűnő, de abszurd ötleteket toltak az elnök elé. Bár az is lehet, hogy Putyin csak engedélyezője volt ezeknek a terveknek.

Ipari körökben kering egy történet arról, hogy Putyin behívta négy csőtermeléssel foglalkozó vállalat tulajdonosát. A követelése egyértelmű volt: kezdjék el a nagy átmérőjű gázvezetékekhez szükséges csövek gyártását, és ezt a Németországból, Japánból és Ukrajnából érkező import „kiváltására” irányuló lépésként határozta meg. A vállalkozókat meglepte az ilyen vállalkozáshoz szükséges elképesztő tőkeigény, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy Oroszországban nyilvánvalóan nincs olyan kereslet, amely ilyen jelentős kiadásokat indokolna. A történet szerint az elnök biztosította őket arról, hogy a kereslet meg fog jelenni, és ezt követően Gazprom-megaprojektek sorozata indult el, amelyek látszólag csak a kiutalt pénzeszközök eltulajdonítását szolgálták.

Ez a fordulat mind a csőgyártók, mind a gázvezeték-építők számára előnyösnek bizonyult. E pénzügyileg megterhelő és veszteséges projektek költségeit azonban a Gazprom kasszájából fedezték és fedezik továbbra is. Ezek azok az alapok, beleértve a gázexportból származó bevételeket is, amelyek hozzájárulhattak volna a szövetségi költségvetéshez és a társadalmi szükségletekhez, ehelyett olyan projektekre költötték őket, amelyek a jelek szerint elsősorban a sikkasztás szakértőinek javát szolgálták. Lényegében a Gazprom az állami pénzek átutalásának csatornájaként működött (tekintve, hogy részben állami tulajdonban van, de személyesen Putyin irányítja) az elnök munkatársainak zsebébe – legyenek azok vállalkozók vagy a Gazprom vezetői.

Az elnök kívánságainak teljesítése a Gazprom pénzeszközeinek kárára busás jutalommal jár. Millernek és belső körének anyagi juttatásai a vállalat tényleges teljesítményétől függetlenül korlátlan növekedést mutattak. Ezzel párhuzamosan a nem produktív kiadások is növekedtek – akár egy szentpétervári felhőkarcolóra, akár sportklubokra belföldön és külföldön, akár önreklámozási törekvésekre, akár tisztességtelen médiumok támogatására irányultak. Az igazgatótanács, amelynek eredetileg az volt a feladata, hogy a részvényesek érdekeit szem előtt tartva felügyelje a vállalat irányítását, már régóta pusztán formális testületté és Putyin híveinek prédájává változott.

A pénzeszközökkel való látszólag végtelenségig pazarló gazdálkodás egyre károsabbnak bizonyul a Gazprom számára, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az elnöki utasítás értelmében a vállalat eltávolodott elsődleges exportpiacától, Európától, ami a termelés csökkentéséhez vezetett. Az osztalékfizetés valószínűsége egyre csökken, mivel a Gazpromnak most a Szibéria Ereje projekt befejezésére kell forrásokat elkülönítenie, és Putyin utasítása szerint potenciálisan egy újabb, túlságosan drága megaprojektet – a Szibéria Ereje–2-t – kell elindítania. Annak ellenére, hogy a kínaiak nem mutatnak érdeklődést e vállalkozás iránt, Putyin nem tűnik elrettenthetőnek.
A Gazprom Putyin általi személyes felügyelete – Miller csupán „hírvivőnek” tekinthető, aki az elnöki utasításokat közvetíti az igazgatóság felé – továbbra is az opportunisták gazdagodásának forrása. Ez a vezetés azonban a pénzügyi csőd felé tereli a „nemzeti kincset”.

Összegezve: az orosz nemzeti szellem, a tehetség és a szorgalom újabb csodáját láthatjuk. Oroszország valóban képes akár kozmikus méretű feladatok megoldására is: sikkasztás és rossz politikai döntések útján rekordidő alatt volt képes egy gázóriásból gáztörpét csinálni.

Erre bizony nem volna képes a művelt Nyugat.

Szele Tamás