Az orosz propaganda jelenleg a Kreml egyetlen olyan fegyverneme, amely képességeinek maximumát képes nyújtani. Ha a háborúkat pusztán szóban meg lehetne nyerni, az orosz csapatok nem egy hét, hanem egy nap alatt értek volna Kijevbe, sőt, valószínűleg már a Washingtoni Oblaszty élére is Moszkvában neveznék ki a kormányzót. Csak hát a háborút harcban nyerik meg, fegyverrel, akármennyire is kínos ez az oroszbarát köröknek világszerte.

(Képünk illusztráció)

Jó, hát pillanatnyilag eléggé hektikus a helyzet, mert mondjuk ki: egyik fél sem nyer már jó ideje. Sem az oroszok, sem az ukránok nem hátrálnak tapodtat sem, lényeges területi nyereséget egyik fél sem képes elérni, tulajdonképpen állóháború folyik. Ezt az állóháborút próbálja az orosz propaganda diadalmenetnek és ukrán vereségsorozatnak beállítani, ami elég nehezen megy, ha térképpel a kezünkben olvassuk ezeket a zagyvaságokat, csak hát az átlagos hírfogyasztó nem nézi a mappát, hanem elhiszi, amit elé tálaltak. Például azt is, hogy az Ukrajnának szállított nyugati fegyverrendszerek ócskák és működésképtelenek. Ez az orosz agitációs propaganda egyik külön ága, melyet az ukrán Detector Media elemzett. Akkor lássuk, mire jutott a szerző, Pavlo Rud, az orgánum szakelemzője?

A szocialista blokk összeomlása és a hidegháború vége után, a 20. század 90-es éveinek elején úgy tűnt, hogy a „fegyverkezési verseny” kifejezés, amely szinonimája volt ennek az időszaknak, a történelem homályába veszett. Oroszország, amely többször is kinyilvánította geopolitikai ambícióit és a világrend felülvizsgálatát, az 1990-es években társadalmi-gazdasági válságot élt át, és két háborút vívott a csecsenföldi Icskeria Köztársaságban. Annak ellenére, hogy a legtöbb szovjet fegyver hagyaték formájában rámaradt, azokban az években kevesebb figyelmet fordított katonai-ipari komplexumának fejlesztésére és modernizálására, mint most. Kína és más államok abban az időben szintén nem álltak a gazdasági növekedés és a geopolitikai ambíciók jelenlegi szintjén, így nem is próbálkoztak azzal, hogy a fegyverek mennyiségében és minőségében felvegyék a versenyt a NATO-val.

Ráadásul a 2000-es évek elején, Putyin uralmának első szakaszában Oroszország meglehetősen jó, sőt, partneri kapcsolatokat ápolt a NATO-val. Ezek a kapcsolatok a közös érdekek miatt alakultak ki: a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadásokat követő nemzetközi terrorizmus fenyegetése közepette. Az Oroszország-NATO Tanács 2002-ben jött létre, és 2008-ig folyamatosan működött. A későbbiekben is összeült időnként, hogy egyes konkrét kérdéseket megoldjon. Oroszország logisztikai segítséget nyújtott az afganisztáni nemzetközi művelethez is, amely 2003 óta hivatalosan a NATO elnöksége alatt zajlik. A felek közös hadgyakorlatokon és békefenntartó műveletekben vettek részt.

Új „fegyverkezési verseny” és rivalizáció a fegyverexport piacán

Oroszország és a NATO közötti kapcsolatok 2004-ben kezdtek jelentősen megromlani, amikor egyszerre 7 kelet-európai országot vettek fel az észak-atlanti szövetségbe, köztük a balti államokat, amelyeket 1940-ben annektált a Szovjetunió, annak felbomlásáig részét képezték, és amelyeket Oroszország saját területének tekintett. Orosz tisztviselők és diplomaták folyamatosan hangsúlyozták a szovjet és az amerikai vezetés között még 1990-ben, a Németország egyesítéséről szóló tárgyalások során létrejött állítólagos szóbeli megállapodások létezését a NATO keleti irányú terjeszkedésének elmaradásáról. Ez azonban csak egy propagandamítosz, amelyet Putyin revansista és expanziós politikájához használ fel.

Az Oroszország és a NATO közötti kapcsolatok további romlása 2008-ban kezdődött, amikor a szövetség bukaresti csúcstalálkozóján átadták Ukrajnának és Grúziának a NATO-tagságról szóló cselekvési tervet. Putyin agresszív háborút indított Grúzia ellen, ami az állandó Oroszország-NATO Tanács összeomlásához vezetett. Ezután következett a Krím annektálása és az orosz–ukrán háború kezdete 2014-ben, valamint Oroszország 2022-es teljes körű agressziója Ukrajna ellen, ami még ellenségesebbé tette Oroszországot és a NATO-t egymással szemben.

A korrupció ellenére Oroszország Putyin uralkodása alatt rengeteg pénzt halmozott fel természeti erőforrásainak eladásából. Ezt új típusú fegyverek kifejlesztésébe és gyártásába fektette, remélve, hogy visszatérhet a globális „fegyverkezési versenybe”. További kritikus pont, hogy a Szovjetunió és a volt posztszovjet országok, köztük Belarusz és Ukrajna, a Stockholmi Nemzetközi Békeproblémakutató Intézet háború előtti adatai szerint mindvégig a világ húsz legnagyobb fegyverexportőre között volt, míg Oroszország az első háromban. Annak ellenére, hogy az Ukrajna elleni teljes körű invázió és az ellene hozott nyugati szankciók miatt jelentősen csökkent az Oroszországból más országokba irányuló fegyverexport, az agresszor ország továbbra is az egyik legfontosabb globális szereplő ezen a piacon. Éppen a NATO-blokkal való geopolitikai ellenségeskedés és a világ fegyverkivitelének piacán folyó verseny készteti az orosz propagandát arra, hogy ne csak saját „nagy pontosságú fegyvereit” dicsérje, amelyeknek „nincs párjuk”, hanem az Ukrajna által az orosz agresszió visszaverésére használt nyugati fegyverek harci tulajdonságait és képességeit is lekicsinyelje.

„Ukrajna soha nem fogja megkapni a szükséges felszerelést, és ha meg is kapja, az nem lesz elég”

Az orosz agitációs propaganda vezető dezinformációs üzenete az Ukrajna ellen irányuló nyugati fegyverek témájában az, hogy az állítólagos szövetségesek soha, de soha nem fognak Ukrajnának bizonyos típusú fegyvereket biztosítani. Erre emlegették példaként a nehéz- és önjáró tüzérséget, majd a harckocsikat és páncélozott járműveket, végül a vadászgépeket és nagy hatótávolságú rakétákat.

Így az egyik oroszbarát Telegram-csatorna 2022 nyarán azt írta: „Az ukrán elnöki hivatalban (OP) lévő forrásunk szerint az ukrán elnök és Nagy-Britannia miniszterelnöke közötti legutóbbi beszélgetés meglehetősen kellemetlen volt, Johnson világossá tette Zelenszkij számára, hogy a Nyugat hozzáállása a háborúhoz a jövőben kezd megváltozni. Nem szabad várni a beígért tankokra és repülőgépekre, a fegyveres szabotázs fokozódni fog, a felszereléseket pedig egyénileg fogják átadni a front stabilizálása érdekében”. Mint látható, nyugati harckocsik már most is segítik az ukrán védelmi erőket az orosz megszállók megsemmisítésében, az ukrán pilótákat pedig amerikai F–16-os vadászgépek vezetésére képzik ki.

Az oroszok hasonló történetet terjesztettek a nagy hatótávolságú ATACMS rakétarendszerek Ukrajnának történő átadásával kapcsolatban. Az oroszbarát Telegram-csatorna 2023. október 10-én a következő bejegyzést tette közzé: „Nekik (az USA-nak) nagyobb szükségük van rá. Biden tanácsadója, Sullivan ismét elutasította, hogy az ukrán hadseregnek nagy hatótávolságú ATACMS rakétákat szállítson. Korábban Biden érvelése mögött az állt, hogy Oroszország elfogadhatatlan eszkalációként érzékelné e rakéták átadását. Most ez az érv kikerült a tanácsadó nyilatkozatából. Az amerikai rakétákat azonban amúgy sem fogják átadni. Ugyanis az Ukrajnának történő átadásuk kimeríti az amerikai készletet egy olyan időszakban, amikor ezekre a rakétákra előre nem látható körülmények esetén lesz szükség: legyen szó Iránról, Észak-Koreáról vagy Kínáról. Ez a nóta örökké tart majd...”. Az agitációs propaganda reakciójáról az ATACMS rakétáknak az ukrán fegyveres erők általi bevetésére azóta bőven olvashattunk. Pontosan egy hét múlva Ukrajna végrehajtotta az első támadást ezekkel a rakétákkal a megszállók berdjanszki és luhanszki repülőterei ellen, megsemmisítve az ellenség légierejének gépeit.

Ebből a hamis orosz propagandaüzenetből egy másik, kissé módosított változat is előkerül. Eszerint „a Nyugat felszerelést szállít Ukrajnának, de annak mennyisége túl kevés ahhoz, hogy befolyásolja a harci cselekmények menetét és általában a háborút”. Például 2022 nyarán a Donyecki Terület megszállt övezeteiben működő orosz megszálló közigazgatás úgynevezett „tájékoztatási miniszterhelyettese”, Danyilo Bezsonov azt mondta, hogy az amerikai HIMARS föld-levegő rakétarendszer nem elég ahhoz, hogy komolyan befolyásolja a háború menetét. Még ha nem is volt sok HIMARS rakéta, ez nem akadályozta meg, hogy döntő szerepet játsszon abban, hogy az ukrán védelmi erők felszabadítsák a Herszon régió jobb parti részét, beleértve a területi központot is. Ezen egységek segítségével sikerült elvágni az orosz megszálló hadsereg utánpótlási vonalait, és a bekerítés veszélye miatt rákényszeríteni azt a harmadik jelentős „jószolgálati gesztusra” Ukrajna területén. (Az orosz hadsereg így szokott fogalmazni, ha valahonnét véres fejjel elmenekül, mert kiverik, például a Kígyó-sziget feladását is „jószolgálati gesztusnak” nevezték).

Érdemes megjegyezni azt is, hogy a nyugati szövetségesek által átadott fegyverek száma a hadsereg és a politikai vezetés legmagasabb szintjén NATO-ukrán katonai titok, így nem valószínű, hogy akár a nyugati, akár az ukrán média, akár pepdig az orosz propagandisták által nyilvánosan közölt adatok megfelelnek a valóságnak. Ez a „félelem, bizonytalanság és kétség” propagandataktika alkalmazásának klasszikus példája.

„A nyugati technológia elavult és rossz minőségű, nem felel meg az ukrán viszonyoknak”

A nyugati szövetségesek által Ukrajnának átadott fegyverekkel kapcsolatos ellenséges propagandaüzenetek második kulcsfontosságú eleme az, hogy azok állítólag elavultak, technikailag megbízhatatlanok és nem alkalmasak Ukrajna éghajlati viszonyai között. Ez utóbbi vád abszurdnak hangzik, hiszen a NATO-országok mintegy felének éghajlata az ukránhoz hasonló, sőt, egyes helyeken még hidegebb is. Az orosz dezinformátorok mintha a második világháborúból másolnák a téziseket: „Ezeket a nyugati járműveket városi harcra és a sivatagra tervezték. A mi körülményeink között is működőképesek, de nehézségekkel küzdenek”.

A NATO-országokat a magasabb átlagos urbanizációs szint különbözteti meg. A sivatagi háborúra szánt felszerelések egy meghatározott részével rendelkezik ugyan, de erősen kétséges, hogy olyan fegyvereket adna át Ukrajnának, amelyek nem felelnének meg az éghajlati viszonyoknak. Ezenkívül az ukrán védelmi erők harcosai nagyra értékelik a harci műveletekben használt nyugati felszereléseket.

Az orosz agitációs propaganda gyakran ellentmond önmagának, az „ellentétes verziók” propagandataktikáját alkalmazva. Például akad olyan oroszbarát névtelen Telegram-csatorna, amelynek egyik posztjában a Bradley BMP-t rosszul páncélozottnak és alacsony túlélőképességűnek nevezik: „Az amerikai M2 Bradley harcjárművek nagyon szerény „túlélőképességet” mutattak a korlátozott páncélzat miatt, bár a probléma nem volt annyira akut, mivel elsődleges szerepük páncélozott személyszállító, nem pedig kerekes harckocsi volt”. Egy másik hasonló bejegyzésben még az orosz propagandisták is megerősítik az amerikai BMP-k magas szintű túlélőképességét: „Ugyanakkor a bennük tartózkodó állomány többsége még harckocsiaknák felrobbanása után is kisebb sérülésekkel, ám életben maradt, de egymagukban nem tudták áttörni az orosz védelmet”.

Az orosz propagandisták az Ukrajnának átadott francia AMX–10RC kerekes harckocsik jellemzőivel kapcsolatos manipulációkhoz folyamodtak: „Az ukrán tisztek is panaszkodnak a francia páncélozott járművek korlátozott képességeire a frontvonalon. Különösen az AMX-10RC kerekes harckocsi védelmét tartották elégtelennek (ami találat esetén veszélyezteti a legénységet)”. Az orosz agitációs propaganda szándékosan „elfelejti”, hogy ezt a gépet nem az erődített területek áttörésére szánták, és elsődleges funkciója a nagy sebességű felderítés.

Névtelen oroszbarát Telegram-csatornák utalnak arra, hogy a posztszovjet felszerelés jobb, mint a nyugati, de közvetlenül nem említik az orosz hadsereget: „Az ukrán katonák állítják, hogy az ukrán szolgálatban álló T sorozatú harckocsik, bár öregek, megbízhatóbbak a harcban, mint bármelyik külföldi modell”. Emellett kiemelkedő teljesítménynek tartják, és dicsekednek is azzal, hogy egy könnyű páncélzatú svéd gyalogsági harcjárművet valószínűleg megsemmisítettek egy 155 mm-es nehéz tüzérségi lövedékkel, ami teljesen aránytalan fegyvertípus: „Az orosz hadsereg ismeri a CV90 értékét, ezért egy ritka nagy pontosságú Krasznopol típusú irányított lövedékkel semmisítette meg. A járművet egy lövéssel találták el”. (Abba most ne menjünk bele, hogy a szabványos orosz tüzérségi kaliber nem 155, hanem 152 milliméter, bár speciel a Krasznopol lövedéknek tényleg van 155 milliméteres változata is, amit eredetileg exportra szántak – de vajon van-e ilyen kaliberű MSZTA önjáró löveg?)

Az oroszok tehát az Ukrajnának szállított nyugati fegyverekkel kapcsolatban az „értékvesztés” propagandataktikáját alkalmazzák. Az agitációs propaganda minden erejével igyekszik lejáratni az Ukrajnának szállított német Leopard–1 harckocsikat: „A New York Times azt írja, hogy a német Leopard 1A5 harckocsik (Németország több mint 100 ilyen járművet adott át Kijevnek) annyira elavultak, hogy a német kiképzőknek a holland és dán hadsereg katonáinak segítségét kellett igénybe venniük, akik hosszabb ideig használták ezt a típust, sőt, olyan harckocsizók segítségét is kérniük kellett, akik az 1980-as és 1990-es években tanultak. Senki sem tudja, meddig bírja még ez a régi kacat, amíg tönkremegy, de a harckocsi jó, ne hagyjuk, hogy a szeméttelepen pusztuljon el!”. Ezek a harckocsik valóban messze nem újak, de az ilyen kijelentések különösen furcsán hangzanak, tekintve, hogy az orosz hadsereg megkezdte a még régebbi T–54-es és T–55-ös harckocsik dekonzerválását és harckészültségbe helyezését. Az agitációs propaganda „harmadik személyű” propagandataktikát alkalmaz, amely a tekintélyes nyugati médiára hivatkozik (gyakran hamis idézetek alapján).

„Megbízhatatlan működés, javítási nehézségek, valamint logisztikai és alkatrészekkel kapcsolatos problémák”

Egy másik orosz propagandatézis, hogy a nyugati technológia állítólag megbízhatatlan működés közben, gyakran meghibásodik, valamint bonyolult karbantartási és javítási láncolatot igényel. Az oroszbarát anonim Telegram-csatornák hasonló tartalmú posztokat tesznek közzé különböző információs hangsúlyokkal: „Forrásaink szerint az ukrán fegyveres erők két hónapos ellentámadása után hatalmas problémákkal szembesülnek a nyugati nehézgépek használata során, amelyek tömegesen hibásodnak meg. Jelenleg több mint háromszáz egység áll javítás alatt, egyes harckocsik és BMP-k pedig nem is harcokban vettek részt, hanem a gyakorlótereken romlottak el.”

Az ilyen kijelentések elsősorban hamisak, a NATO-országok felszerelései még a páncéltörő aknákkal való találatokat is kibírják. Az orosz „legújabb fegyvereket” azonban nem jellemzi nagy túlélőképesség, és gyakran válnak saját legénységük halálcsapdájává. Ebben az esetben az oroszok a „tükrözés” propagandataktikáját alkalmazták. Ezenkívül Ukrajnának sikerült elindítania a nyugati fegyverek egyes alkatrészeinek gyártását ukrán vállalatoknál, és logisztikai láncot épített ki a sérült felszerelések javítására, amelyek nagy részét közvetlenül a frontvonalon javítják.

A nyugati felszerelések nagy változatossága ugyanis nem járul hozzá a javítás egyszerűségéhez és gyorsaságához. Problémát jelentenek az egész Ukrajnát érő orosz rakéta- és dróntámadások is, amelyek lehetetlenné teszik a külföldi vállalatok számára, hogy javítóállomásokat nyissanak Ukrajnában. Az összetett sérüléseket szenvedett felszereléseket külföldre kell vinni javításra. Az orosz propaganda azonban jelentősen túloz ebben a kérdésben, és a manipulatív információkat keveri a pontos adatokkal. Ukrajna kormánya és nemzetközi partnerei mindent megtesznek annak érdekében, hogy a nyugati berendezések javításának logisztikai láncolatát leegyszerűsítsék, és az ukrán szakemberek közvetlenül a frontvonalon sokkal gyorsabban és ügyesebben tanulnak meg dolgozni az ismeretlen típusokkal, mint azt az orosz agitációs propaganda mutatja.

„Ukrajna a jól bevált nyugati fegyverek reklám- és PR-tesztpályája”

Az orosz propaganda másik lényeges állítása a nyugati technológia ukrajnai felhasználásával kapcsolatban az, hogy Ukrajna területe állítólag a NATO-országok és a transznacionális vállalatok által tesztelt fegyverek nagy katonai tesztpályájává vált. Azok a minták, amelyek sikeresen bizonyítottak, megdrágulnak, és sikeresebben értékesítik őket a világ fegyverpiacain. Ahogy a propagandisták terjesztik: „A nyugati média nyíltan elkezdett beszélni arról, amiről mindig is írtunk: „Ukrajna egy nagy katonai gyakorlótér a nyugati katonai vállalatok számára”. Erről írtunk, amikor a HIMARS és a Bayraktar PR-jét tárgyaltuk. Ezért az új felszerelésének átadásakor minden ország gondoskodik annak tényleges használatáról és PR-járól. Megvitattuk, hogyan profitál a nyugati hadiipari komplexum az ukrán válságból”.

Az agitációs propaganda verzió szerint az egyszerű ukránok szenvednek a „katonai gyakorlótér” státuszától: „Ezért nem meglepő, hogy az amerikai tanácsadók, akik állandó kapcsolatban állnak az ukrán fegyveres erők vezérkarával, a települések és infrastrukturális létesítmények erődítménnyé alakítása miatt „élő pajzsok” segítségével történő védelmére helyezik a hangsúlyt. Sajnos az egyszerű ukránok legkevésbé sem irigylésre méltó élete sínyli meg ezt leginkább, miközben az elit tagjai és a transznacionális vállalatok milliárdokat keresnek”. Ez egy példa arra, hogy az oroszok hogyan használják az „egyszerű emberekről” szóló propagandataktikát. A dezinformátorok, mint mindig, most is szándékosan „elfelejtik”, hogy Oroszország volt az, aki agresszív háborút indított Ukrajna ellen, és katonai gyakorlótérré változtatta azt. A nyugati szövetségesek kizárólag védelmi célokra szállítanak katonai felszerelést Ukrajnának. Az ilyen propagandataktikát bűnbakképzésnek nevezik.

Az agitációs propaganda tovább megy az ukránok megfélemlítésében, és azt jósolja, hogy Ukrajna „nukleáris kísérleti terep” lesz: „Figyelmeztetnünk kell az embereket, hogy az ukrán válság utolsó szakasza az, hogy egy egyszerű katonai tesztpályából nukleáris tesztpályává alakul át. Ez könnyen megtörténhet, ha a megrendelő növelni akarja a tétet a játékban”.

Szóval így működik a propaganda, illetve így próbálják működtetni. Nem tehetek róla, erről is egy régi, még szovjet vicc jut az eszembe, kicsit aktualizáltam, hogy ma is érvényes legyen:

„A túlvilágon találkozik Hannibál, Szulejmán és Napóleon.

Hannibál: – Ha nekem egyetlen T–34-es tankom lett volna, nem álltam volna meg Róma kapui előtt!

Szulejmán: – Ha a nándorfehérvári csata idején csak egy helikopterem van, nem harangoznának délben világszerte!

Napóleon: – Ha nekem olyan állami médiám lett volna, mint ennek a Putyinnak, máig nem tudná a világ, hogy elvesztettem a waterlooi csatát!”

Valahogy így állunk, kérem.

Azért a harckocsi a valóságban még mindig nagyobbat üt, mint a hazugság.

Szele Tamás