Tulajdonképpen egy olvasói reakcióra válaszul születik ez az írás, ugyanis az illető kedves olvasó, akinek neve maradjon jótékony homályban, valami olyasmit írt tegnapi cikkemet kommentálva, mely az ATACMS-ek bevetéséről szólt, miszerint: „És mi lesz, ha Putyin atommal válaszol? Okosok...” Mármost, ahogy elnézem erősen terjed ez a tévhit és meg szeretnék nyugtatni mindenkit – nem válaszol atommal.

(Képünk illusztráció)

Mondjuk az illetőt nem sikerült megnyugtatnom, a második válaszából kiderült, hogy hithű putyinista, igazi hutnyik (hungarian vatnik), le kellett tiltanom, mert vallási kérdésekkel és hitekkel nem vitatkozom, de azért bizonyára akad egy széles, elfogulatlan réteg, akinek azért okozott némi aggodalmat ez a lehetőség, nekik írom ezt, bár igénybe veszem Anton Barbasin segítségét, aki a Riddle-ben meg is indokolja, miért képtelenség ilyesmit feltételezni. Akkor lássuk, mi a helyzet.

Mindössze két hónappal az elnöki ciklusa vége előtt Joe Biden zöld utat adott Ukrajnának, hogy az Egyesült Államokban gyártott ATACMS rakétákat használhasson mélyen az orosz hátországa történő csapásmérésre. Ezeknek a rakétáknak a hatótávolsága körülbelül 300 km.

Nagyon valószínű, hogy Washington szigorúan figyelemmel fogja kísérni, hogy Kijev hogyan fogja használni ezeket a rakétákat; az ATACMS-eket valószínűleg csak a Kurszki Területen fogják használni, amelynek egy része ukrán ellenőrzés alatt áll, és ahol az orosz hadsereg ellentámadást folytat észak-koreai csapatok bevonásával. Egyes jelentések szerint Vlagyimir Putyin utasítást adott arra, hogy január 20-ig, Donald Trump beiktatásának napjáig szabadítsák fel a Kurszki Területet. Biden döntésének hírére előre láthatóan felmerült a kérdés, hogy Oroszország hogyan fog válaszolni a területét amerikai fegyverek segítségével érő mélységi csapásokra, tekintve, hogy a NATO katonai állománya biztosítja a koordinációt.

Korábban Putyin azt mondta, hogy a válasz bármilyen mélységi csapásra zöld utat adna arra, hogy Észak-Koreának nagy hatótávolságú fegyvereket biztosítson az Oroszországi Föderáció. Egy másik alkalommal, 2024 szeptemberében Putyin azt mondta, hogy egy ilyen eszkaláció a NATO-országok részéről a háborúban való közvetlen részvételüket jelentené. Az orosz elnök bejelentette az orosz nukleáris doktrína megváltoztatásának tervét is, amely „egy nem atomhatalom által, de egy atomhatalom részvételével vagy támogatásával végrehajtott agressziót közös támadásnak” minősíti. (Épp tegnap írta alá ezt az új doktrínát).

Az események jelenlegi dinamikája ismét visszavezet bennünket az orosz vörös (tilalmi) vonalak és az Oroszországi Föderáció esetleges nukleáris fegyverhasználatának kérdéséhez.

Orosz vörös vonalak

Az orosz tisztviselők és az orosz propaganda részéről már harmadik éve hallani atomfegyverek bevetésével kapcsolatos fenyegetéseket. Nagyon is lehetséges, hogy Oroszország taktikai nukleáris fegyvereket telepített Fehéroroszországba. Orosz „szakértők” és politikusok többször felszólították az orosz vezetést, hogy indítson nukleáris csapást mind Ukrajna, mind a NATO-országok ellen.

2024 végére kijelenthetjük, hogy az orosz vörös vonalak átlépésétől való félelem (amit állítólag nukleáris háború követne) kezdett elszállni. Ennek oka ezeknek a vörös vonalaknak a folyamatos, egyre távolabbra tolódása volt. 2022 óta Ukrajna és a Nyugat több mint egy tucatnyi ilyen vörös és bordó vonalat lépett át, kezdve a NATO finnországi és svédországi bővítésével, nyugati fegyverszállításokkal Ukrajnának, szovjet MiG–29-es vadászgépek szállításával Ukrajnába, nagy hatótávolságú rakétákkal, nyugati gyártmányú rakétarendszerekkel, ex-szovjet harckocsikkal, Németországból származó támadó fegyverekkel, valamint orosz terület elleni támadásokkal és csapásokkal (a 2014-es határokon belül), HIMARS és Patriot rakéták szállításával, F16-osokkal, HIMARS csapásokkal a Krímre és nyugati páncélosokkal. És ez még csak nem is a teljes lista.

Moszkva minden alkalommal Ukrajna elleni csapásokkal válaszolt, eszkalálódó támadásokkal a polgári infrastruktúra és katonai (vagy nem egészen katonai) célpontok ellen ukrán városokban, melyek mindig civil áldozatok sokaságát követelték.

Továbbra is nyitott kérdés, hogy a Kremlnek vannak-e egyáltalán valódi vörös vonalai. Azt azonban biztosan állíthatjuk, hogy az elmúlt években hangoztatott számos vörös vonal közül legalább kettő tényleg valósnak tűnik – ez pedig a NATO-katonák nyílt részvétele az Ukrajna területén zajló katonai műveletekben, valamint az „Ukrajna feletti repüléstilalmi övezet létrehozása” és a NATO-országokban lévő repülőterek használata az orosz hadsereg elleni csapásokhoz.

A nagy hatótávolságú ATAMCS rakétákkal Oroszország területén végrehajtott csapások, ha a katonai műveletek meglévő színteréről beszélünk a kurszki régióban, inkább az olyan vörös vonalak listájára tartoznak, amelyeket átlépnek és ezután már nem lesznek vörös vonalak.

Ennek ellenére, ha ez a feltételezés nem helytálló – és nem tudjuk biztosan megmondani, hogy pontosan melyik vörös vonal változtathatja meg alapvetően Vlagyimir Putyin „eszkalációhoz” való hozzáállását –, mi lehet Oroszország válasza az ATACMS-re, a nukleáris csapáson kívül?

A nukleáris támadás alternatívái

A legmegjósolhatóbb és legnyilvánvalóbb az ukrán városok és polgári infrastrukturális létesítmények elleni csapások fokozása lesz a téli hideg miatt. Már most, 2024 novemberében láthatjuk az Ukrajnára mért légitámadások gyakoriságának növekedését, valamint az egyes támadásokhoz használt rakéták és drónok számának növekedését. Ez a tendencia valószínűleg tovább fog erősödni.

Oroszország visszatérhet a 2022-es fenyegetéséhez is, miszerint megtámadja a NATO-országokból Ukrajnába érkező nyugati fegyverszállító konvojokat. Először is, egy nagy csomópontról van szó a lengyel Rzeszow területén és a Przemysl-en keresztül Lviv felé folytatódó útvonalon; a konvojokra közvetlenül a lengyel–ukrán határ átlépése után lehetne csapásokat mérni.

Oroszország növelheti a „döntéshozatali központokra”, különösen az ukrán elnöki hivatalra mért támadások számát is – emellett érvelnek az orosz háborúpárti bloggerek. Az eszkaláció következő szintjére lépve, de egy lépéssel a nukleáris csapás előtt, az ukrán energetikai és nukleáris infrastruktúrát érő támadások várhatóak, amelyek célja egy technológiai katasztrófa előidézése. Ez magában foglalhatja annak a vezetéknek a jelentős szabotálását is, amely még mindig orosz gázt szállít Ukrajnán keresztül az EU-ba. Az orosz „szakértők” már 2022-ben felvetették mindkét fenti intézkedést, mint olyan lehetséges lépéseket, amelyekkel a Nyugatot jelentős engedményekre és az ukrajnai katonai akciók befejezéséhez szükséges orosz feltételek elfogadására lehetne rábírni.

Ami a nyugati országokat illeti, teljesen logikus, hogy a szabotázs és a felforgatás különböző formáinak növekedése várható a nyugati országok területén, valamint a támogatás növekedése minden olyan politikai erő és csoport számára, amely képes a nyugati országokat a belső instabilitás és a tiltakozások felé terelni. Nem szabad megfeledkeznünk a kibertámadásokról sem, amelyeket az orosz hírszerző ügynökségek rendszeresen folytatnak.

A nukleáris csapás potenciális előnyei és hátrányai

De ha mégis elképzelünk egy olyan forgatókönyvet, amelyben Vlagyimir Putyin úgy dönt, hogy nukleáris csapást mér Ukrajnára, hogyan nézhetne ez ki?

Taktikai értelemben az ukrán erők egy koncentrációjának megsemmisítése lenne a cél – például a kurszki térségben. Akkor a csapás technikailag orosz területen történne. Tekintettel az ukrán erők által ellenőrzött zóna földrajzi elhelyezkedésére, egy támadás valószínűleg nem lenne elég, és a nemzetközi reakció a nukleáris fegyverek bevetésére ugyanaz lenne, akár egy, akár tíz csapásról van szó. Így Oroszország azonnal megsemmisíthetne jelentős ukrán erőket, ezáltal minőségi szempontból megváltoztatva az orosz és ukrán erők egyensúlyát a hadműveleti színtéren.

Egy ilyen csapás negatív következményei katasztrofálisak lennének. Ha egy nukleáris csapást hajtanának végre orosz területen, akkor bármelyik atomhatalom „megtorló csapásának” valószínűsége a nullához közelít. De valószínű, hogy csak Észak-Korea nem fogja elítélni a nukleáris fegyverek használatát.

Kétségtelen, hogy még Kína és Oroszország összes többi szövetségese és barátja is megtagadna minden támogatást Moszkvától. A leglogikusabb következmény egy teljes embargó lenne Oroszországgal szemben – minden gazdasági kapcsolat megszüntetése, amíg ki nem adják az atomfegyverek használatáért felelős személyeket; Oroszország teljes denuklearizálásának követelése és az előfeltételek hosszú listája, amelyek mellett Oroszország – minden bizonnyal Putyin nélkül – legalább bizonyos kapcsolatokra számíthatna a külvilággal.

Egy ilyen forgatókönyv szerint Ukrajna minden segítséget meg fog kapni, korlátozások és korlátozó tényezők nélkül.

Megjegyezzük azonban, hogy ennek a valószínűsége a nullához tendál, mert az orosz vezetés tökéletesen tisztában van azzal, hogy a nukleáris fegyverek bevetése nem a háború végét jelenti, hanem a szó szoros értelmében az egész világgal való konfrontáció kezdetét, ahol Oroszországnak esélye sem lesz a győzelemre.

Az orosz rezsim (a „geopolitikával” foglalkozó legfelsőbb réteg kivételével, azért az idézőjel, mert itt dugini értelemben vett „geopolitikáról” van szó, ami inkább pánszláv misztika, mint bármi egyéb) a háború előtt sőt, a háború alatt sem vesztette el fő funkcióját – a pénzügyi haszonszerzést: legyen az az energiahordozók eladásából és a kereskedelemből, vagy a hadsereg ellátásából és a párhuzamos importból származó haszon. Lehetetlen elképzelni, hogy a nukleáris fegyverek használatából nyereség származna, kivéve a fanatikusok egy kis csoportja számára. És bárhogyan is jellemezzük Putyin viselkedésének logikáját és indítékait, nyilvánvalóan nem törekszik gyors bukásra, ami az atomfegyverek bevetése után rendkívül valószínűvé válna. Ezért az ATACMS-csapásokra adott válasz nem atomháború lesz, hanem az orosz állam meglévő taktikájának és gyakorlatának megerősítése mind Ukrajnával, mind a nyugati országokkal szemben.

Szóval, mindenki nyugodjon meg: Putyin számára nem alternatíva a nukleáris fegyverek bevetése. Saját magát robbantaná ki velük a hatalomból, és ha már nem lenne vezető, nem valószínű, hogy hosszú, békés öregkor várna rá a novo-ogarjovói dácsáján, sokkal valószínűbb, hogy akár a népharag, akár az őt követő vezetés, akár számtalan ellenségeinek egyike rövid, ám kegyetlen és fájdalmas módon végezne vele.

És ezt ő egyáltalán nem szeretné, tudomásom szerint.

Szóval: ahogy dr. Strangelove „megtanulta szeretni” a bombát a filmben (az atomháború kitörése árán), úgy Putyin most tanulja meg utálni azt.

Mindenki nyugodjon meg: a harmadik világháború elmarad. Vagy legalábbis erős késése lesz, és ha ki is tör, nem fognak benne nukleáris fegyvereket használni. Legalábbis az oroszok nem. Nincsenek abban a helyzetben.

Szele Tamás