Forgókínpad

Forgókínpad

Szele Tamás: Kis orosz fajelmélet

2023. december 18. - Szele Tamás

Roppant érdekes írás látott napvilágot a szentpétervári jogfilozófiai egyesület „Jogtudomány: történelem és modernitás” című tudományos közlönyében. Több szempontból is érdekes, az első az, hogy alig fél napig volt nyilvános, utána nagyon gyorsan eltüntették, aminek oka volt. Éspedig az, hogy olyan vad, szélsőjobboldali, áltudományos-konteós, fajelméleti és szexista nézeteket hangoztattak a szerzői, hogy azok még a mai Oroszországban is vállalhatatlanok.

gyikember_moszkvaban_december_18.jpg

Csakhogy nem veszett el végleg az irat, nem kevés munkával sikerült, sokkal több fáradtsággal járt viszont elolvasni. Nem csak az a baja, hogy 75 oldal terjedelmű, hanem az is, hogy a tisztességes embert kileli tőle a hideg olvasás közben. De menjünk sorjában: kik a „tanulmány” szerzői?

Igor Alekszandrovics ANANSZKIH, az Oroszországi Föderáció Szövetségi Gyűlése Energetikai Bizottságának első alelnöke

Nyikolaj Dmitrijevics LITVINOV,
A Nemzetbiztonsági Szakértői Központ vezetője, a jogtudományok doktora, egyetemi docens. Az „Egyetem” Tudományt és Oktatást a Jogérvényesülés területén Segítő Alapítvány elnöke, vezető kutató, Jogi Intézet (Szentpétervár), a jogtudományok doktora, professzor, akadémikus

Mironov Ivan KUZMICS,
az Orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat tartalékos altábornagya, a Központi Kozák Társaság atamánja, a Központi Kozák Csapatok tagja, a Kozák Elnöki Tanács tagja, az Oroszországi Föderáció kozák ügyekkel foglalkozó tanácsának tagja, kozák tábornok.

Ilja Vlagyimirovics HARIN,
A Gorkij Klinikai Szanatórium főigazgatója

Csupa okos ember, egyikükre sem mondhatnánk, hogy Együgyű Jemeljuska, a falu bolondja – míg el nem olvastuk a förmedvényüket. Még kozák tábornok is akad köztük, aki (mivel nagyrészt női jogokról lesz szó) szakértőként valósággal elengedhetetlen. Ugyanígy meg kell jegyeznem, hogy a szerzők között hölgy nincs, sőt, meg merném kockáztatni, hogy nős ember sem, de ez már az ő dolguk, viszont jellemzi hozzáállásukat.

Az irományról még el kell mondani, miszerint interdiszciplináris, mivel egyaránt szerepel benne történelem, biológia, szexológia, teológia és főként rengeteg baromság, mely utóbbi a lényegét adja. De lássuk, mit ír ez a sok bölcs és vitéz férfiú.

A sillabusz hosszas borongással kezdődik a világ jelen állapotán, hiszen fogy az államalkotó orosz nemzet (tényleg fogy: rémisztőek a demográfiai adatok, de ne is csodálkozzon senki ezen, mikor háború van), azonban hamar megtalálják a probléma kulcsát: ezt az erkölcstelenség, a feminizmus, a sátánizmus, a kollektív Nyugat és nem utolsósorban a földönkívüli gyíkemberek okozzák. Valamint a közép-ázsiai migránsok. Hogy is van ez? Bár a szerzők említik, hogy az Oroszországi Föderációban több, mint 200 nemzetiség lakik (akiknek szerintük fogalmuk sem volt a civilizációról, míg meg nem hódították őket az oroszok), sarkosan fogalmaznak:

A közép-ázsiai köztársaságok területén az oroszok virágzó városokat hoztak létre az élettelen homoksivatagok területén. A Szovjetunió összeomlása után ezekben a köztársaságokban mintegy 1 millió orosz embert – tanárokat, orvosokat, kultúrmunkásokat, mérnököket stb. – irtottak ki különös kegyetlenséggel. Napjainkban e köztársaságok lakói Oroszországba vándorolnak, az orosz lakosság tömeges legyilkolásának, megerőszakolásának és kirablásának céljával. Szakértők szerint Oroszország ismét fuldoklik, mint a viharos 1990-es években. A Nyomozó Bizottság szerint 2022-ben a migránsok által elkövetett, a szexuális sérthetetlenség elleni bűncselekményekkel kapcsolatos büntetőügyek száma meredeken emelkedett: ezek közül 737-et kezdeményeztek bevándolók. 6,5 és 8 millió fő közötti mennyiségű migráns él Oroszországban, vagyis az ország lakosságának mintegy 5 százaléka. És ez az 5 százalék képes elkövetni az összes nemi erőszak 22 százalékát. Tehát ez ötször több, mint a nem migránsoké.

Valójában Oroszország szláv-orosz lakosságának elpusztítása a „demokratikus reformok és átalakítások” bevezetésével kezdődött. Az oroszországi demokrácia számos nemzetközi programmal együtt a szlávok kiirtásának eszközévé vált.”

És még mondja valaki, hogy az orosz társadalom befogadó és türelmes. Mondjuk az adataikhoz nem sok forrást adnak, de egy FSZB-tábornok és egy kozák atamán szavát nem szokás arrafelé kétségbe vonni. Viszont folytassuk még kicsit az ál-történelemórát.

Az 1991-es oroszországi puccsot az USA szervezte. Ők kényszerítették ki, hogy Oroszországot egy külső közigazgatás alá helyezzék a saját szabályaik szerint. Ők alakították ki az államhatalom teljes mechanizmusát a modern Oroszországban, amely a 21. század elejéig nem védte az orosz lakosság érdekeit és Oroszországot.”

Ezek szerint az oroszok ott sem voltak, és sikerült a világ elől eltitkolni a bolygó legterjedelmesebb országának amerikai megszállását. Nem mondom, ügyes. De hagyjuk ezt, elmúltak a rossz idők, eljöttek helyettük a még rosszabbak, foglalkozzunk inkább azzal, hogy mi végre vagyunk a világon?

Tény, hogy nincs egyetlen olyan közvetlen kísérlet sem, amely határozottan és egyértelműen megadná a választ adna arra a kérdésre, hogy a bolygón hol és mikor jelent meg először közvetlen ősünk, amely megfelelne a Homo sapiens és/vagy „anatómiailag modern ember” antropológiai leírásának. Mivel a tudomány tehetetlen, forduljunk az ember eredetének klasszikus forrásához: a Bibliához. Vezető szakértők szerint a Bibliában két fő kozmikus entitás működik, Isten és az Úristen. Sajnos sem az egyházi tisztségviselők, sem a templomba járók nem értik a kettő közötti különbséget, forduljunk tehát az elsődleges forráshoz, a Tórához. Ahol Istent Elohim néven nevezik, az Úristent pedig Jehova Elohimnak.

A Biblia második fejezetében egy másik kozmikus lény jelenik meg, az Úristen. Az Úristen hozzálát, hogy „megteremtse” az emberi lények egy új ágát. Az új Ember testének megformálásához az Úristen a „föld porát”, a holt földet használta, amelyből egy emberszerű gólemet formált.

A világi tudomány nem vizsgálja a különböző emberi lények teremtésének bibliai mechanizmusát. Mi csak azért tértünk ki rá, hogy felhívjuk a figyelmet az emberek genetikai, és ezért faji, nemzeti sokféleségére.”

Azért ezt tessék még egyszer átvenni Gungyajev, bocsánat, Kirill pátriárkával, mert ez a manicheus kétistenhit nagyobb eretnekségnek tűnik, mintha nem három ujjal vetnék a keresztet, pedig abból is baj szokott lenni. De szükséges, a fajelmélet bizonygatásához.

G.A. Szidorov véleménye szerint a Föld bolygón olyan emberek is élnek, akik nem emberek. A nem-emberek a későbbi időkben „mesterségesen kitenyésztették a Földön az emberhez hasonló biorobotokat... ezek tíz évezreddel ezelőtt jelentek meg a Földön.” Egy ilyen lényt nem lehet megkülönböztetni az embertől. Ez pontos másolata a Homo sapiensnek, de ugyanakkor genetikailag 99%-ban teljesen más. Ez a genetikai elv az alapja annak az elképzelésnek mely szerint egy idegen intelligencia szállja meg a Földet.

A különböző szerzők és források szerint tehát a Föld bolygón két fő emberfajta él: „a Föld népe”, akiket Isten képére és hasonlatosságára teremtettek; és emberek, akiket „a föld porából” teremtettek a kozmikus géntechnológiák segítségével. Az előbbiek, az emberek Isten népe, a teremtők, a magasabb rendűek, őket erkölcsi alapelvek vezetik. Az ő értékrendjük a következő: béke, család, gyermekek, nő-anya kultusz, teremtés, természet megőrzése. A másik fajta, a földlakók; genetikailag módosított teremtmények; biológiai mesterséges intelligenciával bírnak. Az ő értékeik: háború, gyilkosság, terror, forradalmak, bordélyházak, pedofília, kannibalizmus, drogfüggőség, a létfenntartó rendszer elpusztítása.

A biológiai mesterséges intelligencia a politikán, a kultúrán, a médián, a gazdaságon keresztül. stb. kényszeríti rá erkölcstelen értékrendjét a galaktikus emberekre.”

Persze, dehumanizálás. Gyakorlatilag ugyanazt mondják, mint a harmincas évek fasisztái: vannak tehát, akik csak „látszólag emberek”, de őket majd ki lehet és kell irtani. Nos, innentől kezdve viszont már szinte csak nőügyekkel foglalkoznak az urak.

A demokratikus Oroszországban a modern emberben a Nővel szembeni fogyasztói magatartást próbálják kialakítani, amely csak a szexuális ösztönök kielégítéséhez kapcsolódik. A patriarchális család Oroszországban a következő elvekre épült: a nő – az otthon őrzője; a férfi – a család vadásza és védelmezője. A nő számára a kifejezés: „férjhez menni” a nő családon belüli felsőbbrendűségének elismerését jelentette. A nő „szült és táplált gyermekeket”; a férj biztosította a család jólétét. Természetesen a férj karriert futott be, hogy minél több pénzt keressen a családnak.

Nyugat-Európa megfogalmazta a feladatot: a család lerombolását a nemek közötti egyenlőség megteremtésével. Ezt nevezték feminizmusnak. Ez lehetővé tette, hogy a nőt elszakítsák a családtól. Mert a nemek egyenlősége ellentétes az anyagi termelés lényegével.”

Azért nem ártott volna egy-két nőt is megkérdezni erről az idilli világképről, de nem húzták ezzel az időt, ráfordultak a telegonia vágányára. Hogy az mi a kósza moszkvai harangszó Éhező Szent Nyikifor ünnepén? Megmagyarázzák.

A telegonia nem elfogadott tudományos elmélet. A genetika területén dolgozó szakértők azonban tudnak a telegonia hatásáról. Az ő szavaikkal, amikor „a legelső hímivarsejt genetikai anyaga” belép a nőstény szervezetébe, valószínűleg megváltoztatja a nőstény genotípusát. A jövőben a petesejtjei már úgymond a „korrekció” figyelembevételével alakulnak ki. És ha az első hímről kiderül, hogy dominánsnak bizonyul, az utódok jobban hasonlíthatnak rá inkább rá, mint az elsődleges termelőre.

A nőstényben az első partnerével való nemi közösülés megváltoztatja ősi genetikáját. Ez a legkifejezetteben a fehér szüzek idegenek általi megerőszakolásában fejeződik ki.

A büntetőjog nem rendelkezik a szűz idegen általi megerőszakolásáért való felelősségre vonásról sem. Ennek következtében a nő többé nem tudja meghosszabbítani fajának és nemzetének vérvonalát. Például Oroszországban járványszerűen terjed az orosz szüzek megerőszakolása a Közép-Ázsiából érkező migránsok által.”

De, az orosz büntetőjog igenis rendelkezik erről, csak egyelőre még nem faji alapon: nemi erőszaknak tekinti a cselekményt és szigorúan bünteti.

A telegonia népszerűsítését az ortodox egyház papjai végzik. Azokra támaszkodva prédikációikban egyre gyakrabban kérdezik a híveket: „Akarjátok-e felnevelni a saját gyermekeiteket? Akkor csak szüzeket vegyetek feleségül.” Mert tudományosan bebizonyosodott, hogy egy nő egész további életében az első férfitól szül gyermeket.”

Ostoba babonaság, áltudomány, nem egyéb – szószékről hirdetve. Ráadásul a szerzők szerint a nemi felvilágosítás is veszélyes és üldözendő:

A Szovjetunió összeomlása után a család Oroszországban a hibrid háború célpontjává vált. Elkezdődött a fiatalabb generáció hivatalos, államilag támogatott megrontása, hogy alkalmatlanná tegyék őket a családalapításra. Az 1990-es években az oktatási minisztérium és az Orosz Egészségügyi Minisztérium „szexprogramokat” indított az iskolai tantervben, hogy megtanítsák az iskolásoknak a helyes és biztonságos szexet. Ami alapvetően a kicsapongás, a szexuális perverziók propagálását eredményezte.

A Szovjetunió összeomlása az 1990-es évek elején előidézte a paráznaságot, prostitúciót, szexuális rabszolga-kereskedelmet, a serdülők szexuális aktivitását és a kiskorú lányok abortuszát. Ezt nem kis mértékben elősegítették a társadalmi-politikai, gazdasági és egyéb átalakulások, valamint a szex erőteljes reklámozása a televízióban és a médiában.”

Goszpogyin, hét rossz van már ott, ahol a szexet reklámozni kell.

A szociológusok arra a váratlan következtetésre jutottak, hogy „az orosz lányok szexuális aktivitása az egyik legmagasabb a világon.” Ráadásul nem alacsonyabb a jómódú és közepes jövedelmű családokból származó lányok körében, mint a szegény családokból származó lányok között. Az oroszok elvesztették a hagyományaikat, a kultúrájukat, a nők kultuszát. A kaukázusi népek és a muszlimok merev álláspontot képviselnek a nők helyzetét és szerepét illetően. A hibrid hadviselés egyik formája az oroszországi nőlakosság elpusztítására a prostitúció. A Szovjetunió híres volt a meglehetősen magas szintű erkölcsösségéről a férfi és női lakosság körében.”

Igen, arról a magas szintű szovjet erkölcsiségről elég sokat tudnának mesélni nagyszüleink, akik átélték az orosz megszállás(oka)t. Főleg nagyanyáink, akiknek menekülni, rejtőzködni kellett az erkölcsiség elől. De közben a „tanulmány” rátér az éjszakai klubok világára, melyről szükségesnek tartja megjegyezni:

Egyébként hadd emlékeztessük az éjszakai klubok vendégeit, hogy egy nő rúd körüli vonaglása a sátánizmus eleme.”

Én már csak egyet kérdeznék: erkölcsös uraim, maguk honnan tudnak erről? Hiszen sosem jártak ilyen pokoli helyen! De már jön is egy kevés medicina:

Az Egyesült Államokban az elmúlt húsz évben az orális szex következtében kialakuló szájüregi rákos megbetegedések száma megduplázódott. Svédországban a manduladaganat előfordulása az orális szex miatt a 2000-es évek közepére elérte a 90%-ot. Az Egyesült Királyságban a 12-13 éves iskoláslányokat érinti a torok- és szájüregi vírus.”

Tudtommal a rákot nem vírus okozza, és az orális szex sem a liberális demokrácia tanulmánya, valószínűleg már az ősemberek is űzték. De az erkölcs lovagjai folytatják:

Sürgősen meg kell változtatni a nők helyzetét Oroszországban. A férfiaknak, akik családot és gyerekeket akarnak, most nincs kit elvenni. Be kell zárni a bordélyházakat és éjszakai klubokat, ahol az orosz leány a démonasszony Lilith követőjévé válik.

Le kell állítani az orosz nők rabszolga-kereskedelmét külföldön. Teljesen át kell szervezni a kulturális intézmények és a TV munkáját; meg kell szüntetni a kicsapongás, az erkölcstelenség, a szexuális perverziók, a házasság előtti szex propagandáját.”

Csak egyet tessék nekem megmondani. Hogy van az, hogy az ókorban minden tévé és média nélkül is vígan előfordult a nem hagyományos nemi élet? Erre nem adnak magyarázatot, de most jön a fajelméleti csúcs. Előre szólok, mert baj lehet belőle: nem én írom, ők írják!

Az oroszokat sok nép „Észak nagy népe” néven ismerte. Mert a törzsük bölcsője Hyperborea volt, amelyet az ókori Görögország mítoszai megénekeltek.

Az ókori Görögország, az Avesta és a Rigvéda is róluk szól. Az oroszok civilizációt hoztak számos népnek a Föld szinte minden kontinensén. Egy orosz törzsből származó, próféta, aki Mohamed néven ismert, megírta a Koránt az arabok számára. Az orosz törzsé Mohamed próféta nagysága is, Allah áldja és dicsérje őt.

Valamilyen ismeretlen okból az oroszok kivonultak ősi életterükből, de emléküket megőrizték Szaúd-Arábiában, a nevek toponímiájában; Európában; Törökországban... Engedték, hogy elpusztítsák Hyperborea őshazáját. Megengedték, hogy elpusztítsák árja hatalmukat, amely 2000 éven át létezett a Yin földjén.”

Ejha. Szóval a Próféta szerintük orosz volt? Ezt kérném megküldeni Teheránba, aztán meglátjuk, mennyi drónt és lőszert küldenek postafordultával és milyen formában: kilőve vagy csomagolva. Árja hatalom? Még emlékszem, hogy járt, aki utoljára ennek nevében esett neki a világnak. De jön egy érzékenynek és uszítónak szánt kép:

Ahogy a demográfiai statisztikákból is látszik, az orosz népesség csökken. Az orosz férfiak és orosz nők tömegesen kezdték elpusztítani az emberi embriókat „Isten lakhelyén” – a női méhben.”

A női méh lenne Isten lakhelye, Isten háza? Ám higgyen ebben, aki akar, nem felháborító a gondolat, bár kissé különös. Viszont szóljanak a magyar miniszterelnöknek erről, hogy legközelebb, mikor azt mondja: „Ember, most jövök ki a templomból” tudja, mit jelent, amit beszél.

Az írás vége keserű fohász.

Miért váltak az oroszok tömegesen a csecsemőgyilkosságok nemzetévé? Miért van, hogy az orosz férfiak már nem kezelik tisztelettel az orosz nőt, az Istenanya hiposztázisát, a mennyek királynőjét? Miért álltak az orosz nők ahelyett, hogy a Mennyek Királynőjét szolgálták volna, Lilith démonasszony szolgálatába?”

Az ember azt hinné, hogy létezett valaha is az a Szent Oroszország, amit olyan tüzetesen kívánnak – de az épp olyan romantikus hazugság, mesebeszéd, mint amikor a magyar szélsőjobb tejjel-mézzel folyó Kánaánnak festi le az ősmagyarok sztyeppei életét. Az is folyamatos küzdelem volt és hol támadás, hol menekülés, hol éhezés, hol betegeskedés, amint az oroszoké úgyszintén.

Ezek a nagyfejű, nagyszájú bojárok hazudnak, mint a vízfolyás, és mint a fentiekből kitűnik, nőgyűlölők – mármint a valódi nőket gyűlölik, az általuk elképzelteket nem, csak azok nem léteznek – rasszisták, nacionalisták, de még neofasiszták is hellyel-közzel. Csodálom, hogy még nincsenek bezárva, bár ezért az írásért inkább érdemelnék a gumiszobát, mint Lefortovót.

Mindenesetre jól tessék megjegyezni ezeket a szélsőjobboldali undormányokat, mert lefogadom, esztendőre minálunk is elterjednek.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása