Tegnapi írásomban beszámoltam az oroszországi elnökválasztást kísérő, példátlan zavargásokról és anomáliákról, ma azt próbálom megmagyarázni, hogy a különben jogkövető és békés természetű orosz nép miért lázong, ha eddig ilyen tömegben nem tiltakozott? Ebben segítségemre van Kszenija Szmoljakova tanulmánya, mely a Riddle-ben jelent meg.

(Képünk illusztráció)

Azonban mielőtt belefognék a magyarázatba, jeleznem kell, hogy ha lesz eszkaláció, az moszkvai idő szerint ma délben várható, ugyanis az ellenzék tagjai (még a boldogult Navalnij ötlete alapján) a „Délben Putyin ellen” mozgalom keretében együtt szándékoznak leadni a szavazataikat, egy időben, az egész ország területén, tehát nagy roham várható a szavazóhelyiségekben és félő, hogy a karhatalom ezt nem fogja jó szemmel nézni. De lássuk, miben különbözik ez a választás az összes többitől?

Szmoljakova szerint abban, hogy ugyan tiszta orosz választást még nem tartottak, de ennyire azért sosem befolyásolták a szavazást. Mint leszögezi: a mostani választásokra készülve az orosz hatóságok igyekeznek az orosz állampolgárokat a lehető legtávolabb tartani attól a lehetőségtől, hogy részt vegyenek saját országuk irányításában. Annak ellenére, hogy azt állítják, hogy a társadalom állítólag az elnök köré tömörült, a valós helyzet a helyszínen nem tűnik olyan rózsásnak a Kreml számára.

Az elmúlt egy évben volt egy katonai lázadás Jevgenyij Prigozsin vezetésével, tüntetések zajlottak az Ukrajna elleni háborúra mozgósítottak feleségeinek és anyáinak tiltakozását kifejezve, a korábban meglehetősen ismeretlen politikus, Borisz Nagyezsdin jelölését százezrek támogatták, és ez is egyfajta háborúellenes tüntetésként működött egy olyan országban, ahol mindenfajta tüntetés be van tiltva, Alekszej Navalnij temetésére tömegek özönlöttek, valamint helyi tüntetések és zavargások zajlottak az ország különböző részein, többek között Baskíria, Jakutföld és Dagesztán területén. Szeptemberben történt, hogy a hatóságok szembesültek a versengő típusú választási kampány nagyon is valós veszélyével – Hakassziában az „Egységes Oroszország” párt jelöltje néhány nappal a szavazás kezdete előtt visszalépett a kormányzóválasztástól, mert félt, hogy veszít. Az is világossá vált, hogy a háborúellenes retorika népszerű a választásokon – még a félig halott „Jabloko” pártnak is sikerült két választáson is helyet szereznie a helyi tanácsokban, tisztességes eredményekkel (7% és 9%).

Ennek fényében a hatóságok által a társadalomtól való elzárkózás érdekében hozott intézkedések meglehetősen logikusnak tűnnek. A 2018-as változatához képest az „Az Oroszországi Föderáció elnökének megválasztásáról” szóló törvény jelentős átalakuláson ment keresztül: a módosítások a cikkelyek kétharmadát érintették. A választások megfigyelésének lehetőségeit komolyan korlátozták, a regisztrációs szabályokat szigorították, és megjelentek a szavazás nem átlátható és ezért könnyen hamisítható módszerei – az elektronikus szavazás és a többnapos szavazás.

A kampány leépítése

Putyin az ötödik elnökválasztásán minden idők legkisebb számú jelöltje ellen indult (de az elnökjelölt-aspiránsok kiesési aránya 2012 óta a legmagasabb volt). Korábban csak egyszer, 2008-ban volt négy jelölt egy elnökválasztáson, amikor Dmitrij Medvegyev nyert. De akkor a riválisai a korabeli politika „nehézsúlyú emberei” voltak: Gennagyij Zjuganov és Vlagyimir Zsirinovszkij. Most a hivatalban lévő elnök riválisai egyáltalán nem élveznek széles körű népi támogatottságot. Sokan még mindig összekeverik Leonyid Szluckijt az azonos nevű futballedzővel. Nyikolaj Haritonovot 20 évvel ezelőtti utolsó indulási kísérlete óta nem látták semmi figyelemre méltó dolgot tenni, Vlagyiszlav Davankov pedig teljesen kezdő politikus.

Ugyanakkor a múltban az orosz politika hagyományos „liberális”, „nyugatbarát” táborának képviselői mindig részt vettek az elnökválasztásokon: gondoljunk csak Grigorij Javlinszkijra (2000), Irina Hakamadára (2004), Mihail Prohorovra (2012) vagy Kszenyija Szobcsakra (2018). Ezúttal a hatóságok még Borisz Nagyezsdin regisztrációját is megtagadták, aki a kampány kezdetén aligha volt ismerertebb, mint Vlagyiszlav Davankov, de aki szintén nagyon is a „rendszer” része, bár sokkal több közéleti politikai tapasztalattal rendelkezik. A tapasztalatlan „sötét ló”, Jekatyerina Duncova sem regisztrálhatott elnökjelöltként.

Úgy tűnt, mintha egy Ferrari tulajdonosa félne versenyezni egy szovjet Zsiguli vezetőjével. A valóságban ez azt jelenti, hogy vagy az előbbinek nincs Ferrarija, vagy az utóbbinak nincs Zsigulija.

A helyzet fokozatosan még leleplezőbbé vált. A választási kampány kezdett összemenni. A kampány leépítésében sok szereplő vett részt: a hatóságok és a választási bizottságok, a média és maguk a jelöltek. A „Golosz” mozgalom arról számol be, hogy megfigyelői szerint a jelöltek kampányai szinte láthatatlanok a régiókban, és még Putyin kampánya is kevésbé dinamikus, mint hat évvel ezelőtt. A választók csak akkor értesülnek a jelöltek vagy helyetteseik látogatásairól, amikor már elhagyták a helyszínt. Ennek egyik valószínű oka az lehet, hogy a jelöltek nem akarják megismételni Pavel Grudinyin vagy Szergej Furgal sorsát, akik mindketten az orosz „rendszerváltó politika” részei voltak, de hirtelen megugró népszerűségükkel akaratlanul is gondot okoztak a Kremlnek a választásokon.

A média, beleértve a regionális médiát is, nem foglalkozik a jelöltekkel. A szövetségi tévécsatornák például 2018-hoz képest 1,6-szorosára csökkentették a választásoknak szentelt tudósítások mennyiségét. Alig két héttel a választások előtt a hat központi tévécsatornán a hírműsorok kevesebb mint felében említették őket. Az ország megmaradt független regionális médiumainak újságírói elismerik, hogy ők is igyekeznek elkerülni a választások témáját, biztos, ami biztos. A hivatalban lévő államfőt hétszer gyakrabban emlegetik a televízióban, mint a másik három jelöltet együttvéve.

Kényszerre és hamisításokra támaszkodva

Az emberek nem veszik észre ezeket a választásokat. Ilyen körülmények között csak kétféleképpen lehet 70-80 százalékos részvételt elérni: adminisztratív kényszerítéssel és hamisítással. Ehhez a hatóságoknak „le kell faragniuk” a kampányt. De ez csak akkor történik meg, ha a hatalom tart egy nagy, tiltakozó szavazási eredménytől. Ebben az esetben mindent megtesznek annak érdekében, hogy az elégedetlen szavazók ne mobilizálódjanak és ne menjenek el szavazni.

Ehelyett a „saját” embereiket kell hozniuk, azokat, akikben megbíznak. Ezért van az, hogy a mostani választási kampány adminisztratív és kényszerítő jellegű, mint a hat évvel ezelőtti. Nemcsak az állami alkalmazottak állnak nyomás alatt, hanem a kampányban magánemberként dolgozók is, még azok is, akiknek nincs szoros kapcsolatuk az állammal. Ezt segíti az elektronikus szavazás és a többnapos szavazás bevezetése: A péntek, mint a szavazás első napja nagyon kényelmesnek bizonyult a vezetők számára a tekintetben, hogy ellenőrizni tudják beosztottjaikat, különösen akkor, ha a szavazás online is elvégezhető (ebben az esetben egyszerűen az alkalmazottak mögé állhatnak a szavazás idején).

A szavazást megelőző napokban tömeges manipulációra készültek.

A szavazás napjain történő ellenőrzés, amely már eddig is rendkívül nehézkessé vált a törvényhozás szintjén, most egyszerűen meghiúsult. A megfigyelő egyesületek és az egyéni megfigyelők egyaránt arról számolnak be, hogy az utolsó pillanatban felmondják a jelöltekkel és a pártközpontokkal kötött megállapodásokat, miszerint önkénteseket küldenek a szavazóhelyiségekbe. A nem hivatalos, nem kormány által elismert pártok munkatársai azt mondják, hogy nyomás alatt vannak – 1a hatóságok, sőt a választási bizottságok részéről is. Legalább egy régióban még a „Jabloko” is megtiltotta bizottsági tagjainak, hogy információkat osszanak meg a megfigyelő egyesületekkel. Ezúttal nem lesznek webkamerák sem, amelyek lehetővé tennék a megfigyelők számára az eljárás nyomon követését. Putyin 2012-es javaslata, miszerint webkamerákat kellene telepíteni a szavazóhelyiségekbe, hogy minden állampolgár otthonról bejelentkezhessen bármelyik szavazóhelyiségbe, és meggyőződhessen arról, hogy ott minden rendben van-e, odáig fajult, hogy még a jelöltek sem férnek hozzá normálisan az ilyen közvetítésekhez.

Ilyen körülmények között a hatóságok bármilyen kívánt eredményt fel tudnak mutatni, különösen, hogy ez egyáltalán nem nehéz. Putyinnak 55-60 millió szavazatra van szüksége ahhoz, hogy elérje a kívánt eredményt. Ugyanakkor a hatalomnak két olyan szavazói csoportja van, amelyek teljesen átláthatatlanok és a társadalom számára ellenőrizhetetlenek. Úgy tűnik, hogy körülbelül 10 millió szavazó fogja használni a távoli e-szavazási rendszert, és további 20-25 millió szavazatot lehet gyűjteni az olyan „választási gyarmatokon”, mint Csecsenföld vagy Kuzbasz, ahol az eredményeket egyszerűen meghamisítják. Az biztos, hogy más régiókban is előfordulnak majd hamisítások.

Zárt jellegük ellenére a mostani választások rengeteg információt szolgáltatnak az orosz társadalom valós állapotáról, vagy legalábbis a Kreml ettől való félelméről: aki hisz a demokrácia lehetőségében Oroszország földjén, az vonja meg a bizalmát Vlagyimir Putyintól, mert ő bizony fél a demokráciától, és mindent megtesz annak megakadályozására.

Így már érthető, miért haragszik annyira az orosz választó, mint a huszadik század eleje óta még sosem. Azt megszokta, hogy igaza nem lehet és a kormányzásba nem szólhat bele. Azt is, hogy állandóan megfosztják jogaitól. De az már mégis felháborító, ha mindez fényes nappal, mindenki szeme láttára történik, ráadásul – mindenkivel.

Ezt nem akarják hagyni, ezért a zavargások, lázongások. Reméljük, komoly eszkalációra nem kerül sor.

Pár órán belül kiderül.

Szele Tamás