Elnézést kérek minden olvasómtól, nekem nem szokásom a sajtón keresztüli „üzengetés” mindazonáltal most muszáj így tennem. Ugyanis tökéletes hülyeséggel találkoztam, ami ráadásul veszélyes is, tehát cselekednem kell. Ambrózy Áron írásáról van szó, a Pesti Srácokban, mely egészen egyszerűen szembe megy minden katonai vonatkozású cikk logikájával. De mindennel ám.

(Képünk illusztráció)

Először is pozicionáljuk Ambrózy urat, mivel hogy nem tudom, minek nevezzem. Elvtársnak nem, mert nekem nincsenek elvtársaim. Magamat polgári liberális-radikálisként azonosítanám. Néptársnak sem nevezhető, lévén, hogy kikérné magának, amint megismerné az én bonyolult származásomat, mondjuk apai ágon több törökverő és néhány helyileg illetékes vitézlő nagyfejedelem fordult elő a felmenőim között, mint azt általában gondolnák, de ez nem számít, anyai ágon úgyis neológ izraelita vagyok, mégpedig nagyváradi. Tehát jó eséllyel kérhetné ki magának a jó Ambrózy uram, ha „néptársnak” vagy „nemzettársnak” szólítanám. Maradjunk az „úr” megnevezésnél, az illető társadalmi helyzetét tekintve legyen még ráadásul tekintetes is.

Jó, ezt beháromszögeltük, legyen tekintetes úr, de mit mond? Azt állítja:

„Ha liberális társaságban jól értesültnek és ideológiailag is felkészültnek szeretnénk mutatkozni, érdemes a Pressmanfon Központ infuenszereitől és a független-objektív sajtóból tájékozódni. Segítségükkel megértjük a világ rejtett összefüggéseit, nem kételkedünk többet, mert az csak defetizmushoz és elhajláshoz vezet.

Sok nívós, megbízható, kifogástalan rezümével rendelkező, tiszteletre méltó nyugati, főleg amerikai folyóiratban tudományos fogalmazások sokasága taglalja azt a cáfolhatatlan és kizárólagosan érvényes igazságot, miszerint az Orosz Birodalom Putyin miatt összeomlott, csak még nem tudnak róla. Nem vették észre, mert figyelmetlenek meg ehhez se értenek. Az ignorancia az egyik jellemhibájuk – mint az köztudott. Az összeomlás okai számosak: Oroszország gazdasága gyenge, mintegy Olaszország-méretű, hatalmi rendszere inog, hadserege kicsi és hitvány, Ukrajnával sem bír, a NATO-hoz fel sem érhet. Aztán ugyanezekben a lapokban olvasható az is, hogy Oroszország erős, továbbá mohó, Putyin Ukrajna után percek alatt elfoglalja a Baltikumot, Skandináviát, Lengyelországot és Németországot, hogy aztán az Atlanti-óceánon átkelve lendületből lerohanja Észak-Amerikát.”

Hát, itt nagy bajok vannak, kezdjük azzal, hogy én ugyan megfordulok liberálisnak nevezett társaságban, de ezt a marhaságot még életemben nem hallottam. Egy atlanti partraszállás nem kivihetetlen volna, hanem abszurdum, most azért tényleg, hogy tetszik képzelni, egyáltalán, miféle eszközökkel próbálnának partra szállni mondjuk New England vagy New Hampshire magasságában? Ha az Oroszországi Föderáció valaha is megtámadná az Amerikai Egyesült Államokat, az a Bering-szoros irányából eshetne meg, lévén, hogy sokkal kisebb a távolság, amit le kell küzdeni, és a Csendes-óceáni flotta még viszonylag intakt, bár őszintén szólva, ha nekem kéne egy partraszállást megszervezni, beleőszülnék, csak hát már így is eléggé ősz vagyok.

Arról lehetne vitatkozni, mennyire erős vagy gyenge az orosz hadsereg, én azért nem írnám le, kemény ellenfél, de hát ez természetesen a gazdaság állapotától függ. És itt jutunk el a kérdés lényegéhez: Ambrózy tekintetes úr egészen egyszerűen összekavarja a latolgatást a tényállítással. A valóság az, hogy az orosz gazdaság egyes ágai nagyon rossz állapotban vannak, más ágai ezzel szemben egész szépen elvegetálnak. A legnagyobb gondot a kifejezetten egyoldalú, energiahordozó-alapú külkereskedelem okozza, ami még a rozsda-flotta segítségével sem képes stabilan nyereséget termelni, de hát ez van.

Mármost akkor tegyük fel a kérdést: erős-e az orosz hadsereg?

Ehhez azért nem ártott volna a tekintetes úrnak elolvasni Moltkét, Clausewitzet, esetleg Sun Tzut, valamint ellátogatni személyesen egy-két harctérre. Régi és nagyon igaz katonai közmondás, hogy aki először kerül tűzvonalba, az a nadrágjába csinál. Igazolhatom, ugyanis velem is megtörtént Boszniában – ahogy mindenkivel.

Aztán, mikor megmosakodott az ember, és eszéhez tért, lehet elgondolkodni azon, hogy ezek igazából mennyire erősek. Jelen helyzetben azt mondanám, hogy az Oroszországi Föderáció Fegyveres Erői körülbelül akkora fenyegetést jelenthetnek Európára, mint 1880 körül a porosz haderő Franciaországra. Ami nem csekély, sőt. Mindazonáltal nem is végveszély. Ha nem vetnek be nukleáris fegyvereket – és erősen valószínűsíthető, hogy nem fognak így cselekedni – körülbelül 2026-ig eltarthat ez a hagyományos háború, melyben Ukrajna vitézül védekezik, bár még most is késik a hadianyag,

Tehát akkor mit is mond a tekintetes úr?

Azt mondja, hogy össze-vissza beszélünk, szemben az ő álláspontjával, mely koherens és nem kissé cári. Hát, felőlem... azért jelezném, hogy az a kis Ukrajna már nem egyszer okozott katonai meglepetéseket az oroszoknak és a törököknek, hogy csak a legizgalmasabbat említsem, ők találták ki a tacsankát, ami csézára szerelt Maxim-géppuska, csak ha mondjuk megérkezik belőle vagy negyven a harctérre, a fehér lovasság nyugodtan és önként bevonulhat a novogyevicsi temetőbe, értelme sincs a támadásnak. Eldönthetetlen dolgok ezek, nem is érdemes jósolgatni, vagy így lesz, vagy amúgy, én magam erősen drukkolok az ukránoknak, mert az agressziót nem lehet megengedni, és végre már gátat kell szabni az orosz imperializmusnak.

Az megint más kérdés, hogy kívánhatunk ám bármit, a háborúk mindig és minden körülmények között a hadszíntéren dőlnek el. A mai jelentések szerint az orosz erők mintegy napi száz méteres sebességgel jutnak előre, Harkivtól északra, szóval azért nem kéne bekészíteni az 1812-es nyitányt.

Summa summarum: a fene se tudja, mi lesz, de a tekintetes úr azt kéri számon, hogy nem tudjuk.

Persze, hogy nem tudjuk, hogy Clausewitzet idézzem, háborúban a helyzet pillanatonként változik, és tegyük hozzá Moltkéval: egyetlen haditerv sem éli túl a találkozást a realitásokkal.

Én tehát nagyon tisztelem a tekintetes úr hitét, melyet az orosz fegyverekbe fektet, de a magam részéről jelen hadi helyzetben erősen szkeptikus maradnék mindkét oldal azonnali és elsöprő győzelme tekintetében.

El fog ez még tartani legalább két évig – és kifejezett szemtelenségnek érzem, hogy a latolgatást az úr számon meri kérni az emberen.

Viszont bőven lesz ideje a tekintetes úrnak kilátogatni a harctérre, hogy ismerje meg, milyen is az. Én már megtettem Boszniában, az ellenségemnek se kívánom.

Alsónadrág. Nem győzöm eléggé hangsúlyozni: sok alsónadrág... sajnos valóban kelleni fog.

Mármint, ha oda mer menni a tekintetes úr.

Szele Tamás