Óhatatlanul Hell Nagy István (igen, ő írta a Hajnali éneket, nem Jeszenyin, neki csak ajánlotta – csak sajnos sokan rosszul jegyezték ezt meg) sorai jutnak az ember eszébe, ha az orosz alkoholfogyasztás mutatóit böngészgeti a Moscow Timesban. Nos, a helyzet úgy néz ki, hogy a józan évek után Oroszhon újabb tivornyás idők felé tántorog.

(Képünk illusztráció)

De voltak egyáltalán ilyen józan évek? Hiszen a vicc szerint is az a világvége legbiztosabb jele, ha áll félmillió üveg vodka a Vörös téren, és nem issza meg senki. Bizony, volt némi visszaesés az össznépi vedelésben, nem is olyan nagyon régen, de a háború kitörése után nagyon hamar elmúltak ezek az állapotok. Ami hasznos az orosz állami költségvetésnek, de nem hasznos az ország népének (itt kell megjegyeznem, hogy tavalyi adatok szerint az alkoholfogyasztási zavarok és az alkoholizmus szempontjából az Oroszországi Föderáció világszinten csak a második: az első Magyarország...) De lássuk, mit mond a Moscow Times.

Ötszáz éven át minden orosz rezsim az alattvalói ivásából finanszírozta költségvetését. Csak az elmúlt 30 évben változtattak a hatóságok a bevételi forrásukon, és inkább a petrodollárokból éltek. Ez a jobbágyság eltörléséhez hasonló jelentőségű lenne, ha a vezetők nem találtak volna más módot arra, hogy a lakosságot bevonják a kereskedelmi fogyasztásba.

Akár véletlenül, akár nem, az Összoroszországi Közvélemény-kutató Központ (VCIOM) úgy döntött, hogy eljött a pillanat, hogy bejelentse a közvéleménynek a részegeskedés korának végét. Egyik sokatmondó címmel ellátott anyag követi a másikat az orosz állami sajtóban: „Nem enyhítjük alkohollal a stresszt”, „A józanság új korszaka” stb.

Két ok az ivásra

A VCIOM PR-osztálya csodálatos híreket tesz közzé. Például:

„A 2023-ban lezajlott katonai és politikai események dinamikájának hátterében (az oroszok körében) felmerülő epizódszerű szorongás hatására nem ugrott meg különösebben az alkoholfogyasztás”.

Így ismerteti saját szavaival a FinExpertiza könyvvizsgáló és tanácsadó cég jelentését, melynek eredeti címe: „A tömény alkohol kiskereskedelmi értékesítése 7 éve érte el a maximumot”.

A jelentés az eladások 2023-as növekedéséről szól: tömény italokból – 3,6%-kal, borból – 2,3%-kal, sörből – 2,6%-kal fogyott több az előző évhez képest.

E kétes háttér előtt a VCIOM örömmel mutatja be felmérésének eredményeit. A legfontosabb a következő: „Az alkoholt egyáltalán nem fogyasztók aránya hazánkban majdnem megegyezik a jelenlegi alkoholfogyasztók arányával (48%, illetve 52%), míg 20 évvel ezelőtt az utóbbiak csaknem háromszor annyian voltak, mint az absztinensek (2004-ben 73%, szemben a 27%-kal)”. És emellett kifejti, hogy az ivást ma már „érezhetően ritkábban tekintik az orosz kultúra részének”

Nem hazudnak: 2004-ben még a válaszadók 20%-a magyarázta a részegeskedést a „nemzeti hagyományokkal”, 2024-ben pedig már csak 7%-uk nyilatkozott így.

De ha kihagyjuk a propaganda-halandzsát, és csak a közvélemény-kutatási táblázatokat nézzük, akkor azt látjuk, hogy az ivás legfontosabb oka „a stressz és a feszültség levezetésének vágya”. Ezt a motivációt úgy 2024-ben, mint 2004-ben, a megkérdezettek 38 százaléka említi. Ez messze megelőzi az összes többit.

Az ivás egyéb okai között pedig van még egy: „a bánat (betegség vagy egy szerettünk elvesztése miatt)”. Ennek a magyarázatnak a népszerűsége 17-ről 20 százalékra nőtt. Csak ez a két, így vagy úgy a háborúval összefüggő ok tartotta meg vagy növelte jelentőségét a békés 2004-es évhez képest. Az ivás hét másik okát („hagyományosan”, „tétlenségből”, „gyenge jellem miatt”, „a környezet hatása okából” stb.) pedig ritkábban említették, mint békeidőben. Kiderül, hogy az emberek most kevesebbet isznak, mint 20 évvel ezelőtt, de látszólag többet, mint a háború előtt, és ha isznak, akkor bánatukban teszik.

Rendszerképző részegség

2023-ban, mint már láttuk, az oroszok alkoholvásárlása kissé megnőtt. De vajon ez a növekedés most is folytatódik? A 2024-es évre vonatkozóan még csak az alkoholtermelésre vonatkozó adatok vannak meg. De ezek aligha mondanak ellent a fogyasztás tendenciáinak.

Idén január-augusztusban Oroszország (fizikai mennyiség szempontjából) többet termelt, mint 2023 azonos időszakában: vodkából – 2,7%-kal, borból – 31,6%-kal, konyakból – 17,8%-kal, sörből – 9%-kal. A jelek szerint a kereslet továbbra is növekszik.

Azt, hogy az alkoholpiac a mai Oroszországban hatalmas üzletnek számít, megerősíti például az a tény, hogy a Forbes szerint 2024-ben a legsikeresebb orosz milliárdos Szergej Studennyikov, a Krasznoje & Bjeloje kiskereskedelmi lánc (amely olcsó alkohol és snackek értékesítésére szakosodott) alapítója lett. Vagyona az elmúlt évben 112%-kal gyarapodott, így ő az egyetlen milliárdos Oroszországban, akinek vagyona több mint kétszeresére nőtt.

Az oroszok egyértelműen az alkoholhoz fordulnak. De nem úgy teszik ezt, ahogyan a múltban.

A 16. századtól az 1990-es évek elejéig a vodka volt a nemzeti költségvetés alapja. A cárizmus alatt, Rettegett Ivántól Szergej Witteig többet hoztak az állami szeszmonopólium különböző változatai a rezsimnek, mint bármely más adó. És érezhetően többet, mint bármely más nagy ország hasonló illetékei.

Nagy Katalin alatt, amikor a birodalom minden korábbinál gyorsabban terjeszkedett, az alkoholból származó bevételek a költségvetés 50 százalékát tették ki. És még egy sokkal fejlettebb korszakban, 1913-ban, az első világháborúra való felkészülés során is a birodalom összbevételeinek 26 százalékát szerezte ezen a módon.

A szovjetek alatt ennek a bevételi tételnek az aránya átlagosan valamivel alacsonyabb volt, de az 1920-as évek közepétől az 1980-as évekig kritikusan magas maradt. Joszif Sztálin bel- és külpolitikai lépései erre a forrásra támaszkodtak, és aligha lettek volna megvalósíthatóak nélküle.

Az oroszok részegeskedése egyértelműen rendszerszintű volt minden orosz rezsim számára. Ez feszültséget halmozott fel a rendszereken belül, amelyet kétszer is az alattvalók alkoholizmusa elleni küzdelem jegyében próbáltak feloldani. Véletlen vagy sem, de ez mindkét alkalommal a rendszer általános összeomlásának előestéjén történt – 1914-ben (II. Miklós „száraz” törvénye) és 1985-ben (Gorbacsov alkoholizmus-ellenes kampánya).

A nagy lánc valóban elszakadt

Az oroszországi alkoholfogyasztás-becslések nagyon önkényesek. Ennek tudatában mégis próbáljuk meg nyomon a követni múlt század második felében bekövetkezett történelmi jelentőségű törést.

Az 1950-es és 1960-as években az egy főre jutó alkoholfogyasztás (az összes legális és illegális forrásból, tiszta alkoholban kifejezve) 11,5 liter körül ingadozott. Ezután növekedni kezdett, és 1984-ben 14,2 literre nőtt (beleértve a legálisan értékesített 10,5 litert is).

1987-ben, a részegeskedés elleni küzdelem csúcspontján a fogyasztás 10,5 literre csökkent, és 60%-át (6,3 liter) az illegális eredetű alkohol, főként a házi pálinka (vagy inkább: házi vodka) adta.

Ezután az alkoholellenes kampány összeomlott. Aztán a szovjet rendszer megbukott, és az új hatóságok feladták az alkoholmonopóliumot. Az orosz történelemben először kezdett a rezsim nem az alattvalók ivásából élni. Ez a jobbágyság eltörléséhez hasonló fontosságú esemény volt, amely mind az alsó, mind a felsőbb osztályokat keményen sújtotta.

Tíz évbe telt, mire az olajbevételek nagyobbak lettek, mint a korábbi vodkabevételek, és az orosz hatalom végül visszatért a megszokott életmódjához.

Az alattvalók számára pedig a kilencvenes évek félig-meddig éhínséggel terhelt időszaka a meggondolatlan részegség kora lett, mert a feszültség nagy volt, a vodka pedig olcsó. A mulatozás csúcspontján, az 1990-es évek közepén a fogyasztás 18 liter alkoholra emelkedett fejenként (7 liter legális és 11 illegális forrásból származott). Mindent megittak, amit egy évtizeddel korábban még ki is köptek volna.

De ahogy javult az élet, egyre kevesebbet kezdtek inni az oroszok. A fogyasztás 2012-ben visszatért az idilli 1960-as évek szintjére (11,5 liter, melyből 80%-ot legálisan állítottak elő). Mivel a hatóságok addigra már elkezdtek néhány alkoholellenes intézkedéssel előállni, a sikert ezeknek tulajdonították. Bár a folyamat már korábban elkezdődött. Az élet általános normalizálódása és Oroszország akkori Európához való közeledése e tekintetben is közelebb hozta az országot a nyugati színvonalhoz.

Befejezetlen normalizáció

A történelmi, azaz az államilag támogatott orosz részegeskedésnek voltak olyan sajátosságai, amelyek nem vezethetők vissza az elfogyasztott alkohol formális mennyiségére. A rövid távú eltéréseket leszámítva az orosz alkoholfogyasztás szintje (egy főre vetítve a tiszta alkohol mennyiségét) nagyjából Nagy-Britannia vagy Franciaország szintjén van.

De az „epizodikusan erős alkoholfogyasztás” jelensége ott sokkal kevésbé elterjedt. A WHO néhány évvel ezelőtti tanulmányában az alkoholt fogyasztó oroszok 44 százaléka számolt be arról, hogy az elmúlt hónapban legalább egyszer hat vagy annál több féldeci vodkát (azaz egy poharat vagy annál többet) ivott. Az Egyesült Államokban ez az arány 18,3 százalék, a skandináv országokban 20 százalék, Nagy-Britanniában pedig 22 százalék volt.

Durva becslések szerint az Oroszországban fogyasztott alkohol 30 százalékát illegálisan állítják elő vagy szállítják. De az olcsó illegális vodka aránya talán 50 százalék is lehet. A rendszeres fogyasztók szegények, és a nagyivók azon rétegét alkotják, amely korábban Oroszországra jellemzőnek számított. Mostanra ez a réteg elvékonyodott, de továbbra is sokan vannak.

Ezért az alkoholfogyasztással közvetlenül összefüggő okokból bekövetkező halálesetek száma 100 000 lakosra vetítve Oroszországban majdnem négyszer magasabb, mint Franciaországban, és majdnem negyvenszer magasabb, mint Japánban.

Abszolút számokban kifejezve, 2022-ben 45 000 orosz halt meg közvetlenül az alkoholfogyasztással összefüggő okok miatt. Ez az összes halálozás 2,4%-a, ebből 3,6% a férfiak és 1,2% a nők körében.
Alekszej Raksa demográfus hozzáteszi, hogy sokkal több olyan haláleset van, amelyet a Roszsztat nem azonosított, de valamilyen módon összefügg az ivással:

„Ha hivatalosan 50 ezer halálesetünk van az alkohollal közvetlenül összefüggő okok miatt, akkor közvetve valószínűleg legalább 120-140 ezerrel többről van szó.”

De mégis: a háború előtt az oroszok viszonya az alkoholhoz egyértelműen normalizálódott. A kétezres évek közepétől 2020-ig az alkoholfogyasztás a felére csökkent. Az antialkoholisták aránya általában, bár nem ugrott meg olyan meredeken, ahogy a VCIOM állítja, a jelek szerint elérte a 40 százalékot. Az alkohol okozta halálozási arány pedig fokozatosan csökkent.

***

Megszabadulva attól a kötelezettségtől, hogy az államot az ivásból származó járulékokból támogassák, az oroszok a XXI. században elkezdték nyugodtabban és normálisabban kezelni az alkoholt, mint valaha.

És akkor – 2022 februárjában – az állam egyszer csak mindent megváltoztatott.

A háború nem csak az emberek halálát jelenti. Bár a fronton most sokan meghalnak, úgy tűnik, többen, mint közvetlenül az alkoholtól. De a háború visszaadta az ital történelmi funkcióját is, mint a stressz, a félelem és a halottak gyászolásának univerzális gyógymódját. A hagyományos orosz vedelés visszatért Oroszországba.

Mit lehet erre mondani, ráadásul Magyarországról, hogy ne bagoly mondja a verébnek, miszerint nagyfejű? Sok mindent nem, illetve egyvalamit talán mégis. A fenti gondolatmenet ékesen igazolja, hogy az euroatlanti (ilyen szempontból az oroszok is ide számítanak) kultúrkör az alkoholfogyasztást alapvetően stresszoldásra használja. Minél nagyobb mértékű és minél gyakoribb a stressz, annál többet és többször isznak az emberek – aztán persze egy idő után már a függőség is kialakul. Nagyon szépen megfigyelhető az orosz példán, hogy a nyugalmasabb idők még az alkoholfüggőknél is mérséklik a fogyasztást, az alkalmi ivóknál pedig különösen csökken ennek mértéke. (Alkalmi ivón most nem azt értem, aki minden alkalmat megragad az ivásra). Tehát a részegeskedés statisztikái egyben kiváló mérőszámai az adott ország politikai vezetése képességeinek is. Minél többet vedel a nép, annál alkalmatlanabbak a vezetői. Ugyanis ahol több a gond, a stressz, több lesz az italozás is. És ez bizonyos szint fölött már a társadalom vezetőinek a felelőssége is.

Újból megjegyezném: Magyarország ezen a téren megelőzi az Oroszországi Föderációt.

A következtetést ki-ki vonja le magának.

Szele Tamás