Tulajdonképpen a népvándorlás jelenségében nincsen semmi rossz: évezredek gyakorlata mutatja, miszerint kifejezetten jó hatásai vannak, bár a jelenlegi politikusok többnyire mereven ellenzik. Erről írt tanulmányt a The Insiderben Mark Elesar, és meglehetősen komoly, súlyos tényekkel szembesíti az olvasóit. Lássuk tehát, mire jutott.
(Képünk illusztráció)
Donald Trump, az amerikai választások győztese, a kampányát a kemény bevándorlóellenes retorikára alapozta. Számos európai politikai párt (és nem csak a szélsőjobboldaliak) is a bevándorlókkal szembeni negatív hozzáállásra spekulál, hiszen az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek örvend ez a retorika. Pedig a nyugati országok gazdaságának most legalább akkora szüksége van a bevándorlókra, mint a levegőre: fenntartják a munkaképes lakosság arányát az elöregedő országokban, biztosítják a GDP növekedését és csökkentik az inflációt. A fejlett országok költségvetésére a migráció miatt nehezedő jelentős szociális terhekről szóló érveket a számok nem támasztják alá.
A fejlett országok elöregednek
A nyugati országok népessége rohamosan öregszik, és hosszú távon megkezdődik a kihalási folyamat. Az USA-ban és Európában a termékenység már 1980 körül a reprodukciós szint (2,1 gyermek/nő) alá csökkent, és jelenleg 1,5 gyermek jut egy nőre. Ez többek között gazdasági problémákat okoz, amelyek közül a legfontosabbak a nagy népesedési nyomás és a munkaerőhiány. Egyre kevesebb a munkaképes korú ember, és a munkaerő hiánya egyre súlyosabbá válik, különösen a szakképzett munkaerőé az olyan kulcsfontosságú ágazatokban, mint az építőipar és a mezőgazdaság. A technológiai fejlődés csak részben képes kezelni ezt a problémát.
Ráadásul a gyorsan öregedő népességű országokban egyre nagyobb demográfiai teher nehezedik a munkaképes korú polgárokra, akiknek adójából kell fedezniük a nyugdíjasok költségeit. A 27 uniós országból 17-ben az állami nyugdíjakra fordított éves kiadások ma már a GDP több mint 10 százalékát teszik ki. Olaszországban és Görögországban a nyugdíjak a GDP több mint 16 százalékát teszik ki az állami költségvetésnek. 2050-ben minden harmadik uniós polgár 65 év feletti lesz – a munkaképes korú lakosság adóbefizetései már nem lesznek elegendőek a nyugdíjakra.
Az USA lakossága sem fiatalodik. 2050-re majdnem minden negyedik amerikai nyugdíjas lesz. A népesség növekedési üteme pedig történelmi mélyponton van, és jelenleg a növekedés elsősorban a bevándorlásnak köszönhető. Ez hatalmas jövőbeli költségekkel fenyeget: az amerikai társadalombiztosítási hivatal előrejelzése szerint a 2030-as évekre közel 35 millió munkavállaló adója fog hiányozni lesz a társadalombiztosítás finanszírozásából. Ha nem hamarabb, akkor 2034-ben az összes társadalombiztosítási juttatást legalább 17 százalékkal kell majd csökkenteni.
A népesség elöregedése ellen a születési ráta serkentése önmagában nem jelent megoldást. Sőt, veszélyes lehet a gazdaságra nézve, mert ha egy ilyen politika sikeres lesz, a szülők egy része elhagyja a munkaerőpiacot, és a demográfiai terhelési tényező még magasabb lesz a következő évtizedekben.
Ezért a közgazdászok azt tanácsolják, hogy a demográfiai probléma hosszú távú megoldását kombinálják a gyors válaszlépésekkel, azaz a migrációs politika enyhítésével. Ugyanakkor kívánatos, hogy az újonnan érkezők hivatalosan regisztrálják a munkaerő-felvételüket és fizessenek be minden szükséges adót, míg a túl szigorú korlátozások ahhoz vezetnek, hogy a legálisan dolgozni képtelen migránsok illegalitásba vonulnak.
Japán bevándorlók nélkül: a szamurájok útja zsákutcába vezetett
Japán jó példa arra, hogy a nyugati jobboldal által bevezetni kívánt szigorú migrációs politika hogyan hathat egy alacsony születési rátával rendelkező fejlett ország gazdaságára.
Japán ma a világ legöregebb népességű országa. Sokkal magasabb a nyugdíjasok aránya, mint a második helyen álló Olaszországé. A japánok több mint 10 százaléka 80 év feletti, majdnem egyharmada 65 év feletti, és a születési ráta 1,2 gyermekre esett egy nőre vetítve. Emiatt Japánban az adóbevételek folyamatosan csökkennek, a szolgáltatási szektor hanyatlik, a fogyasztás és a megtakarítások egyszerre csökkennek (ami egészséges gazdaságokban ritkán fordul elő), és csak az idősgondozás működik.
Az ország GDP-je a 2000-es évek eleje óta stagnál. A vállalatok csődbe mennek, mert nem találnak munkaerőt – 2024-ben a csődök száma már a duplája a tavalyinak, és az év végére valószínűleg a 2008-as válság óta nem látott rekordot ér el. A helyzetet rontja a túlórázás kultúrája, amely megingatta a dolgozók egészségi állapotát – a japán vállalatok közel negyedénél dolgoznak olyan sokat az alkalmazottak, hogy a túlhajszoltságba való belepusztulás veszélye fenyegeti őket.
Azt, hogy az elöregedés a fennmaradás szélére sodorta a japán társadalmat, Fumio Kishida miniszterelnök jelezte, amikor azt javasolta, hogy növeljék a gyermekekre fordított kiadásokat, de tartsák fenn a szigorú migrációs korlátozásokat.
Japán nagyon kevés bevándorlót fogad be. A külföldiek az ország lakosságának mintegy 2 százalékát teszik ki, szemben az európai 6 százalékhoz közeli és az amerikai 14 százalékos aránnyal. A nacionalista politika miatt a japán kormány kénytelen inkább a nyugdíjasokat, mint az újonnan érkezőket munkaerőként vonzani. Az országban dolgozók több mint 13%-a 65 év feletti, és a japán gazdálkodók átlagéletkora ma 69 év. Ez azonban csak átmenetileg enyhíti a helyzetet. Az előrejelzések szerint a munkaképes állampolgárok száma Japánban a népességgel együtt tovább fog csökkenni - 2040-re a jelenlegi tendenciák mellett 11 millió munkavállaló fog hiányozni az országból. És bár az elmúlt években Japán tett néhány engedményt, és megnyitotta kapuit az olyan országokból érkező ideiglenes munkavállalók előtt, mint Vietnam, ezek az intézkedések nem menthetik meg az országot a lassú kihalástól.
Ugyanakkor Japán a világ egyik legfejlettebb technológiájú országa, ami csak azt mutatja, hogy a technológiai innováció nem képes teljes mértékben ellensúlyozni a munkaerőhiány okozta problémákat.
Japán példája tehát egyértelműen nem az, amit a fejlett országoknak követniük kellene.
Bevándorlók a GDP-ért és az emelkedő árak ellen
Az üres munkahelyek migránsokkal való betöltése mintegy 2 billió dollárral, azaz közel 10%-kal növelné az amerikai GDP-t a Cato Intézet tanulmánya szerint. Ez más országokra is igaz. A népességnövekedés, többek között a bevándorlók befogadásával, az egyik legbiztosabb módja a GDP növelésének. A menekültek integrációjának költségei jelentősek lehetnek, de hosszú távon átlagosan évente 0,2-1,4 százalékpontos GDP-növekedést eredményeznek (ami sok, tekintve, hogy az EU gazdasága az elmúlt években átlagosan 1,6 százalékkal nőtt), és 9-19 év alatt megtérülnek - állapította meg az Európai Bizottság. A bevándorlók iránt viszonylag nyitott Spanyolország jó példa: 2023-ban a munkahelyteremtés 64 százaléka és a gazdasági növekedés fele a bevándorlásnak lesz köszönhető (és a bűnözés Spanyolországban az elmúlt 20 évben a felére csökkent).
A magasan képzett munkavállalók integrációjának előnyei egyértelműek – az ország termelékenységének növekedéséhez vezet. De az alacsony képzettségű bevándorlók, akik olyan üres állásokat töltenek be, amelyekre a helyiek körében nincs kereslet , szintén fejleszthetik a gazdaságot, növelve még a fizikai munka termelékenységét is (ha a bevándorlók között verseny folyik, valamint a szakosodás is fontos, amikor egy személy hosszú ideig fejleszti a szigorúan meghatározott készségeket).
A bevándorlók azonban nem csak az áruk és szolgáltatások termelését növelik. Növekszik általuk a munkahelyekért folyó verseny is, ami lassítja a bérek növekedését, következésképpen az inflációt is. Bár természetesen a helyi dolgozó nyer, ha monopolhelyzetben van a munkaerőpiacon, és fizetésemelést követelhet. Ha egyetlen vízvezeték-szerelő van a környéken, akkor megpróbálhat magasabb árat kérni a munkájáért, ami neki jó, de rossz az ügyfeleinek: a verseny hiánya miatt alacsonyabb minőségű szolgáltatást kapnak magasabb áron.
A fogyasztás egy másik aspektus, amelyen keresztül a bevándorlók növelik az országok jólétét. A népességnövekedés új lehetőségeket nyit a vállalkozók számára, és javítja a szolgáltatások minőségét. A fogyasztás erőteljes növekedése azonban problémát is jelenthet, ha olyan korlátozottan rendelkezésre álló javakról van szó, mint a lakhatás és az infrastruktúra. A bevándorlók hozhatnak magukkal készségeket, de nem tudnak további lakásokat, utakat, iskolai férőhelyeket vagy orvosi rendelőket hozni hazájukból – az infrastruktúra hosszú távú alkalmazkodása a népességnövekedéshez szintén gazdasági növekedést eredményez, de ez időbe telik, ami az őslakosok neheztelését válthatja ki.
Úgy tűnik, hogy a bevándorlás is hozzájárult a világjárvány nyugati gazdaságokra gyakorolt hatásainak enyhítéséhez. 2022 novemberében Jerome Powell, a FED elnöke beszédet tartott, amelyben azt állította, hogy az amerikai gazdaságban 1,5 millió betöltetlen álláshely fog hiányozni. Végül is a koronavírus mintegy 400 000 munkaképes korú embert ölt meg, és további százezrek egészségét veszélyeztette. A koronavírus miatti korlátozások miatt a migránsok beáramlása is csökkent. Néhány hónap elteltével azonban megállapítható volt, hogy Powell félelmei hiábavalóak voltak: a munkaerőpiac szinte teljesen helyreállt. Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász szerint ez az Egyesült Államokba irányuló bevándorlás gyors fellendülésének köszönhető, Mint mondta:
„A bevándorlók túlnyomórészt munkaképes korú felnőttek. A népszámlálási adatok szerint a 2010 után érkezett, külföldön született lakosok 79 százaléka 18 és 64 év közötti, szemben az ország egészének 61 százalékával. Így a bevándorlás megugrása valószínűleg jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a gazdaság kontrollálhatatlan infláció nélkül képes új munkahelyeket teremteni.”
Ez rövid távon így van, de mi a helyzet hosszú távon? Krugman folytatta:
„Itt még erősebbek az érvek a bevándorlás növelése mellett. Ha a munkaképes korosztályt a 18 és 64 év közötti időszakként definiáljuk, akkor a teljes demográfiai teherarány, ugyanezen népszámlálási adatok alapján kiszámítva, 27,5 százalék. A 2010 után érkezett, külföldön született lakosok esetében ez az arány mindössze 5,8 százalék. Az új bevándorlók valójában hozzájárulnak a rendszer működéséhez, de még hosszú évekig nem részesülnek annak előnyeiből. Gazdasági szempontból tehát a megnövekedett bevándorlás mindenkinek jót tesz. Egy racionális politikai rendszer pedig, amelyet nem vezetnek félre a bevándorlás és a bűnözés közötti kapcsolatról szóló hamis állítások, csak üdvözölné a jelenséget.”
Hasonló tendencia figyelhető meg az EU-ban is, ahol 2022-ben 117 százalékkal nőtt a bevándorlás, miközben a világjárvány után megugrott a rendelkezésre álló munkahelyek száma.
A bürokrácia csökkentése a menekültek munkaerőpiacra való bevonásának egyik módja
A belső migránsok Európában sikeresebben találnak munkát, mint az őslakosok – magasabb a foglalkoztatási arányuk. Az EU-n kívülről érkezők azonban kevésbé vesznek részt a munkafolyamatban, és többnyire alacsony képzettséget igénylő pozíciókat töltenek be. Tény, hogy az ilyen migránsok jelentős része menekült, akiknek a kiinduló pozíciója rosszabb másokénál. Németországban például az ott tartózkodás első évében a menekültek esélye a munkakeresésre gyakorlatilag nulla: amíg a papírjaik feldolgozása folyik, egyáltalán nem dolgozhatnak. Finnországban még 10 év után is csak a menekültek 22 százaléka talál munkát. Svédországban a menekülteknek körülbelül 20 évbe telik, mire ugyanúgy beilleszkednek a gazdaságba, mint más bevándorlók.
Nemcsak az európai bürokrácia, hanem a menekülteknek járó magas juttatások is problémát jelentenek. Így a Migrációkutató Központ szerint a menekültek valójában gyorsabban találtak munkát, amikor csökkentették a juttatásaikat (elsősorban férfiakról van szó). Ez magyarázza, hogy Franciaország, Olaszország, Németország és más európai országok miért döntöttek úgy, hogy csökkentik a hazájukból menekülők állami juttatásait, hogy ezzel ösztönözzék őket a munkakeresésre.
Az Egyesült Államokban az újonnan érkezők jóléti szintje alacsonyabb, és ennek megfelelően a munkavállalás ösztönzői is jelentősebbek. Ott a menekültek két év után érik utol a többi bevándorlót a foglalkoztatási arány tekintetében, és ezalatt a menekültek csaknem 60 százaléka talál munkát. Összességében a bevándorlók 77,5 százaléka dolgozik az USA-ban, míg az őslakosok körében ez az arány 66,1 százalék. Európában ennek az ellenkezője igaz: a bevándorlóknak csak 63 százaléka dolgozik, szemben az őslakosok 77 százalékával. A kép országonként eltérő lehet – például Horvátországban, ahol a bevándorlók az uniós szintekhez képest szokatlanul alacsony támogatásban részesülnek, a külföldiek mintegy 80 százaléka dolgozik, míg a helyiek 70 százaléka.
Veszélyes azonban drasztikusan csökkenteni a juttatások szintjét. Egy európai közgazdászok által készített új tanulmány szerint a juttatások csökkentése ugyan a menekülteket munkába állásra készteti, de csaknem felére csökkenti a családok átlagos jövedelmét, aminek a jövőben negatív következményei lesznek: magasabb bűnözési arányhoz és a gyermekek alacsonyabb iskolai végzettségéhez vezethet.
Kevésbé káros megoldás a bürokratikus követelmények csökkentése, a munkavállalási engedélyek megszerzésére vonatkozó túl szigorú szabályok elhagyása, a nyelvi akadályok leküzdésének segítése és a diszkrimináció elleni küzdelem.
Az Egyesült Államokban a bevándorlók jelentős mértékben járulnak hozzá az ország költségvetéséhez – évente közel 1 billió dollárnyi adót fizetnek be, de a rájuk fordított állami kiadások 300 milliárd dollárral kevesebbet tesznek ki, mivel gyakran kizárják őket a kulcsfontosságú juttatásokból. Európában ezzel szemben a bevándorlók által fizetett adók összege nagyjából megegyezik a számukra nyújtott juttatások költségével, ami azt jelenti, hogy a bevándorlás nettó pénzügyi hatása minimális. A TransEuroWorks kutatása szerint az alacsonyabb juttatásokat nyújtó európai országokban, például Belgiumban, Görögországban és Olaszországban a migránsok még kevésbé terhelik az ország költségvetését, mint az őslakosok.
Gazdasági szempontból tehát a migráció előnyei nyilvánvalóak, de a migrációs politikát sokkal inkább politikai és kulturális tényezők befolyásolják. A bevándorlók kulturális integrációjának problémái azonban megfelelő politikai szándék esetén megoldhatók: biztosítani kell az oktatást, a közéletben való részvételt, a munkaerő-piaci támogatást és általában a jogok védelmét.
Eddig a tanulmány, de elég sok kérdést hagy nyitva: rendben van, a megfelelő módon kezelt bevándorlás sokat, sőt, rengeteget segíthet az elöregedő országok gazdaságán, ez kétségtelen – de ne feledjük, hogy kompromisszumokkal jár úgy a bevándorlók, mint a befogadók részéről. Egymásra vagyunk utalva, hátha sikerül békében megférnünk – ugyanis más megoldás nincs.
Szele Tamás
