Forgókínpad

Forgókínpad

Szele Tamás: Moszkva szövetséget kovácsol

2024. június 20. - Szele Tamás

Vagy legalábbis azzal próbálkozik. Mindenesetre Putyin elnök tegnap tartott phenjani tárgyalásai eléggé ijesztő eredménnyel jártak, és félő, hogy a mai, vietnami megbeszélések is ugyanazt a célt szolgálják majd, vagyis a fennálló világrend megdöntését egy formálódó államszövetség útján. De lássuk,…

Tovább

Szele Tamás: Libik György emlékére

Nagyon nehéz, bár szép feladat Libik Györgyről írni. Előrebocsátanám, hogy nehéz is, kommunikációs szempontból. De megoldjuk. Van ez így, akkor írunk szabad kézből, billeg a gép, nem is szereti a légörvényeket, de csak le lehet tenni törés nélkül a kifutóra. Bár, a hasonlattal élve, ez a repülőgép…

Tovább

Szele Tamás: A terepszínű békegalamb

A Kreml-barát média most alig győzi lengetni az olajágat, hiszen szerintük Putyin elnök békét kínál Ukrajnának, és aki ezzel nem ért egyet, az háborús uszító. Mint azt majd be fogom bizonyítani, Putyin „békéje” nem csak megvalósíthatatlan, de hazugságokra is alapul, melyeket szintén részletezni…

Tovább

Szele Tamás: A fegyverek hullámhosszán

Sokan kérdezik Ukrajna önvédelmével kapcsolatban, hogy „miért nincsenek már a Krímben, miért nem verték vissza az oroszokat a határon túlra Harkivnál, Belgorodnál, egyáltalán, tudják használni a nyugati fegyvereket?” Tudják bizony, de ez nem is olyan egyszerű feladat, mert a bevetésükhöz előbb le…

Tovább

Szele Tamás: A rosszlánykák és a háború

Szokásomtól eltérően ma kissé, hm, pikáns témát mutatnék be. Arról van ugyanis szó, hogy a Versztka alapos, tényfeltáró írást közölt arról, mennyire változtatta meg az orosz szexipart az Ukrajna ellen vívott kegyetlen háború. Az ember azt hinné, hogy ezt az egy dolgot lehetetlen megváltoztatni, de…

Tovább
süti beállítások módosítása